Ninh Binh és Phong Nha - a hegyvidék kincsei

Sapa után délnek vettük az irányt (másfelé nem is nagyon lehet, mivel a kínai határ mellett van), és az estét már Ninh Binh-ben töltöttük. Közben megismertük a helyi jellegzetességet: a "sleeper bus"-t. Ezek a járgányok a turisták kényelmes utazását hivatottak szolgálni: egy buszon kb. 40 fekvő "ülés" van, az ember lába az előtte lévő háttámlája alá csúszik, így majdnem fekvő pózban lehet aludni. A buszokon WC is található, és így sokszor megállás nélkül közlekednek. Két probléma van velük mindössze. Egyrészt az ázsiai emberek méretét veszik alapul, így én a 194 cm-es méretemmel egész egyszerűen nem férek be fekve egy ilyen fekvőhelyre, és a 46-os lábam is csak balettes kétfelé fordítással talál helyet magának. Az egész buszon egyetlen hely van ami számomra elfogadható: leghátul a WC mellett van egy ágy, ahol elfér a lábam - cserébe mindenki átlép felette aki a busz bal oldaláról közelíti meg a mellékhelyiséget. Másik probléma, hogy a "kézipoggyászt" (azaz az a táska amiben minden értékedet tartod: fényképező, tablet, stb) amit nem akarsz a busz csomagterébe tenni, egyszerűen nem tudod hova pakolni, csak magad mellé a folyosóra... ez viszont a WC-re közlekedést nehezíti meg. Plusz a cipőddel is kezdeni kell valamit: ezt ugyanis kötelezően levetetik és egy szatyorba pakoltatják veled. Összességében nem vagyok benne biztos, hogy egy kényelmes, nagy lábteres dönthető üléséses busznál bármivel is jobb ez a koncepció. Szerencsére ezután (e sorokat már Hoi An-ban írom) többször talán nem lesz hozzá szerencsénk...

Ninh Binh fő látnivalója a közeli Tam Coc és Trang An - e két faluból lehet megközelíteni a "dry Ha Long bay"-t azaz a száraz Ha Long öblöt. Ez annyit jelent, hogy az öbölhöz teljesen hasonló sziklák között rizsföldek bújnak meg, és a tenger helyett folyó van közte, amit csónakkal lehet bejárni. Ninh Binh-ben robogóra pattanva (immár teljesen rutinosan) hamar elértük a két falut, szállásadónk javaslatára inkább az utóbbit választottuk. Közben megálltunk egy kis hegymászásra Hang Mua-ba, ahol a hegytetőről nézhettük meg Tam Coc-ot és az elhaladó csónakokat.

Trang An-ba érve sajnos a békés csónakázás helyett egy helyi iskoláscsapatba botlottunk, akik néhány decibellel a komfortzónánk fölé emelték a hangerőt, de azért így is tudtuk élvezni a csónakázást. A kb. 50 kilós vietnami néni stabilan 5-10 km/h sebességgel hajtotta evezve a csónakunkat amiben négyen ültünk, két és fél órán keresztül. Közben lazán megdupláztuk az életünkben eddig összesen meglátogatott barlangok számát, ugyanis kb tucatnyi alkalommal mentünk át a hegyek alatt kivájt járatokban az út folyamán.

Másnap komoly lemaradást kellett ledolgoznunk: mivel Hanoiba repülve elfogyott az összes megvett repülőjegyünk, meg kellett tervezni a továbbiakat. Így hát egy egész napot töltöttünk a programok szervezésével, napok számolgatásával és a repjegykeresők hekkelésével. Végül aznap négy, két nappal később pedig újabb két repülőjeggyel lettünk gazdagabbak - bár kicsivel drágábban az előre tervezettnél. Megtanultuk tehát, hogy nem szabad ennyire elhagyni a tervezést: jó, ha legalább egy hónapra megvannak a repjegyeink legalább. Így hát megnyugodhattok kedves olvasóink: még idén olvashattok kambodzsai, laoszi és fülöp-szigeteki kalandjainkról is!

Ninh Binh után következő megállónk Phong Nha volt - ahova egy remek hétórás "sleeper bus" utazás után érkeztünk meg, hajnali négy után. Szerencsére a szállásunkon kaptunk egy ideiglenes szobát reggelig (közösen három hollanddal), így valamennyire ki tudtuk pihenni magunkat a reggel fél kilences barlangtúra kezdetéig.

Első állomásunk a "nyolc nő barlang" volt, ami igazából inkább emlékhely. Nyolc huszonéves lány menekült ide 1972 November 14-én az amerikaiak szőnyegbombázása elől, de egy sziklatömb elzárta a bejáratot, és néhány napon belül mind meghaltak. 1996-ban tárták csak fel újra a barlangot, és juttatták vissza a maradványokat a családtagoknak.

Híresebb látnivaló a környéken, és 2009-ben világszenzációt jelentett, hogy vietnamban egy helyi vadász vezetésével egy brit expedíció hivatalosan is a világ legnagyobb barlangjának minősítette a Son Doong barlangot. A Phong Nha-tól több napos túrával megközelíthető barlang ugyanakkor elég borsos árú látnivaló: 3000 dollárt kell leperkálnia annak, aki meg szeretné nézni. Hogy ez megéri-e, ahhoz egyetlen támpont, hogy a National Geographic fotósa a "világ leglenyűgözőbb természeti látnivalójának" nevezte a 200m magas, 150m széles és 5km hosszú barlangot. Néhány kép erről a barlangról:

http://www.volcaneshistoricos.com/wp-content/uploads/2015/09/hang-son-doong-vietnam-la-cueva.jpg
http://www.nationalgeographic.com/news-features/son-doong-cave/2/img/son-doong-cave-opengraph-c.jpg
http://www.travelledpaths.com/wp-content/uploads/2015/09/son-doong-cave-nature_130768.jpg

Mivel nekünk ekkora budgetünk nem volt erre a kalandra, így egy szerényebb túrára fizettünk be: a szintén "új" (2005-ben felfedezett és 31 km hosszú) Paradise cave és a "vicces" Dark cave lett a listánkra tűzve.

A Paradise cave nem okozott csalódást: Ománnál említettük, hogy Aggteleket messze alulmúlta az Al Hoota barlang - nos, ezúttal azt kell mondjam, hogy megérte a látogatás. A barlang nevéhez méltóan lenyűgöző látvány: a szűk bejárat után egy 70-80m magas terembe ereszkedhetünk le, majd 1km hosszan formájukban és színükben is lenyűgöző cseppkövek között lehet bar(l)angolni.

Ebéd után a Dark cave következett. A vietnamiak egyértelmű célja az volt ezzel a látványossággal, hogy az emberben kicsit több maradjon utána, mint a "bemegyek-megnézem-kijövök" élmény. A barlang egy kis folyó túloldalán található, a távolságot nemes egyszerűséggel egy 400m hosszú drótkötél siklópályával oldották meg. A biztonságra azonban ügyeltek: Petzl beülők, dupla karabiner és dupla drótkábel ügyel, arra hogy a látogatók még véletlenül se pottyanjanak le. A fél perces sikás után elindulunk befelé a barlangba - szigorúan mezítláb és fürdőruhában. A "Fekete Vipera" c. sorozat bölcs asszonya nyomdokain azt mondanám, hogy a Dark cave onnan kapta a nevét, hogy sötét - így egy fejlámpa is járt minden sisak mellé. A hűvös barlangi tavon átkelés után egy szűkebb, sáros járaton kell menni egy darabig, majd az ember egy kb. 10m átmérőjű, olvasztott csoki állagú sárral töltött üregbe érkezik. És itt kezdődik a buli! A sárba beleülve-belefeküdve ugyanis az ember nem süllyed el, hanem lebeg. Legutóbb hasonlót a Holt-tengerben éreztünk - de itt még nagyobb a felhajtóerő. Néhány perc után a szégyellősebb látogató is gyerekként sikoltozva élvezi a dagonyázást és a súlytalanság érzését. A sár ráadásul melegebb is mint a barlang vize, így fázni sem nagyon lehet benne. Sajnos saját képeket nem készítettünk, de íme néhány az internetről:

http://www.lantours.vn/sites/default/files/dark_cave_mud.jpg
http://sondoongcavetour.abstravel.asia/wp-content/uploads/2015/05/Dark-cave-tour-zipline-phong-nha-2.jpg
http://www.agendatourvietnam.com/hinhanh/2(4).jpg

Kb. negyedóra után a túravezetőnknek úgy kellett kiparancsolni minket a sárból mint a rossz óvodásokat. Egy tiszta barlangvizes mártózás után kajakozva hagytuk el a helyszínt és tértünk vissza az étteremhez. A bátrabbak még kipróbálhattak párszor vízbe ugrani egy másik drótkötélről. Utána két üveg rum és kóla mellett melegedett fel a csapat utazó, akik ettől egyre jobban érezték magukat. Hasznos tippeket is cseréltünk egymással (ki észak, ki dél felől járja be Vietnámot), mielőtt búcsút intettünk a barlangoknak.

Így telt advent első vasárnapja számunkra Vietnamban, Phong Nha községben, az Úr kétezer-tizenhatodik esztendejében.