A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babaskalandok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babaskalandok. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. január 24., péntek

Hogyan tervezz, ha az Azori-szigetekre készülsz?

Mivel a bakancslistánk majdnem végtelen, így viszonylag könnyű benne előre haladni: mindig oda megyünk ahova éppen olcsó a repjegy. Legalábbis ez az elmélet. Mert van olyan is, hogy egyszer csak bekattan valami, hogy már pedig ide én most el akarok menni! „Uh, láttam olcsó repjegyet az Azori-szigetekre! Megyünk most?” Európán kívül még nem mertünk utazni a két gyerekkel - de hát ez már nem is annyira Európa hiszen az Atlanti óceán közepe... az európai Hawaii, na de azért mégiscsak EU. Így lett a 2024-es nagy kalandunk az Azori-szigetek.


Kezdjünk néhány praktikus információval. Nem véletlen, hogy a szigetek ilyen érintetlenek: elég kevés helyről tudunk ide közvetlen repülőjárattal eljutni. Érdekesség, hogy a legtöbb turista akivel találkoztunk nem európai, hanem USA/kanadai volt. Nekik ez az európai csoda csak négy óra repülés a keleti partról - nekünk meg majdnem ennyi csak Lisszabon és még onnan indulhatunk tovább.

Miért most írom ezt a posztot, ha tavaly májusban jártunk ott? Azért, mert tavaly mi is már január-februárban kezdtük el tervezni az utazást. Habár az igazi szezon - amikor a legkevesebb az eső a szigeteken - csak júniusban kezdődik (június-szeptember), de pont az ideális szezon rövidsége miatt érdemes előre gondolkodni. Persze utazni ezen kívül is lehet, csak kicsit nagyobb eséllyel fogunk ki esős napokat. Cserébe minden soookkal olcsóbb lesz :)

Néhány dolog, ami hasznos lehet a tervezéshez.

Repülőjegy

Hónapokkal előre érdemes gondolkodni. Mi SATA-val a helyi légitársasággal repültünk Lisszabonból. Olcsóbb volt, mint a fapadosok. 2 éves kor alatt teljesen ingyenes a jegy, kisgyerekre kedvezményes. SATA-nak január-februárban voltak a legkedvezőbb áraik a májusi/júniusi időpontokra.

Náluk két opciót érdemes megfontolni:

·       Multi-city jegy: ha több szigetet tervezel meglátogatni, kedvezőbb az ára, mint külön-külön megvenni a jegyeket.

·       Ha Portugáliából repülsz a szigetekre és 24 órán belül tovább repülsz az érkezési szigetről egy másik szigetre, akkor ezt egy ingyenes SATA repjeggyel is megteheted. Lehet kérvényezni ezt a lehetőséget. Nem próbáltuk, de elérhető a honlapon.



Szállás

A másik szűk keresztmetszet: nincsen bőség zavara. Mielőtt megvettük a repülőjegyet már ezt is szorgalmasan néztük. Júniustól sokkal magasabb árakat láttunk és még kevesebb szabad lehetőséget. Május második felével még pont elcsíptünk jó szállásokat kedvező áron. Mindkét szigeten egyetlen szállásunk volt (linkeket a poszt végében találtok). A fő sziget, Sao Miguel is elég kicsi, ahhoz, hogy gyorsan elérjük a látnivalókat egyetlen bázisról. Mi így, csillagtúrázva fedeztük fel szigetet. Annak az északkeleti részén, Nordeste-ben foglaltunk egy tradícionális házat, ahonnan az alábbi kilátást néztük 9 napig: nem tudtuk megunni. Egyetlen hátránya az volt, hogy se étterem se normális bolt nem volt a közelben - de mivel volt konyhánk és amúgy is minden nap autóba ültünk, ez nem zavart. 



Autóbérlés

Érdemes a kis helyi cégeket választani (pl. Ilha Verde): olcsóbbak voltak, és csakis pozitív tapasztalatunk volt velük. Az autó átvételekor például esett az eső, így felajánlották hogy mivel a karcolásokat úgysem látjuk a vizes autón így másnap nézzem meg a kocsit és fotózzam le ha látok valami sérülést - ők azt el fogják fogadni. (Ezt ráírták a kölcsönző lapra is). Fiatal, jó állapotú kocsikat kaptunk, tiszta gyerekülésekkel. 


Mire figyeljünk még a tervezésnél

A szigetek bár a földgömbön közel vannak egymáshoz, azért ez nem olyan kis távolság, közöttük a fő közlekedési eszköz a repülő. Nyáron a szomszédos szigetekre kompokkal is közlekedhetünk, de a távolabbiak között ekkor is csak repülni tudunk. A belső járatokra szinte egységesen 80-90 EUR volt a jegy és az ára nem is nagyon változott, amíg nézegettük. Ha multicity jegyet veszünk, akkor azzal lehet olcsóbban kihozni.



A program tervezéskor érdemes puffer napokkal is kalkulálni, ugyanis ha esik, akkor
nagyon esik - nem biztos, hogy bármit is tudsz csinálni, főleg a kisebb szigeteken. Csapadék nélkül is előfordul, hogy ködös, felhős az idő és emiatt nem érdemes útra kelni egy adott helyre. (Pl. Lagoa do Fogo) Webkamerák képét érdemes folyamatosan nézni, mert a kis szigeten nagyon különböző időjárás lehet akár a két vége között is. 




Ha csak Sao Miguelre utazunk, akkor már egy hét alatt is rengeteg szépséget tapasztalhatunk meg. De ha belefér, akkor mindenképpen érdemes hosszabb időt rászánni és még egy szigetet meglátogatni - még kevesebb turistával fogunk találkozni. Nekünk a két hét utazással együtt ideális volt. Számíts lassú haladásra. A táj elképesztően szép, nem érdemes sietni!          
 

Melyik szigetet válaszd az Azori-szigeteken gyerekekkel?

“Nehogy már csak egy szigetet nézzünk meg, ha addig elrepültünk, legyen kettő - az még két kisgyerekkel is belefér két hétbe!” - borzolta Zsana a kedélyeket, amikor az utazást terveztük. Jó, legyen - na de melyik szigetre. Sao Miguel, a fő sziget, a legtöbb látnivalóval -ez alap. Itt kell legalább egy hét. Lássuk a többit, van még nyolc. Melyik legyen?



Zsana vágya Flores volt. Teljesen érintetlen természet, rengeteg vízesés, amolyan kis elveszett paradicsom az egész, Sao Migueltől a legtávolabb. Ha csak ketten mentünk volna, akkor biztos itt kötünk ki. Kórház viszont csak három szigeten van a kilencből: Sao Miguel, Terceira, Horta. A mi kislányunk aktív természetéből adódóan öt éves koráig már kétszer kellett sürgősségire mennünk, így szempont volt ez is. Emiatt nem vállaltuk be, hogy a szép Floresre utazzunk, mert egy nagyon kicsi sziget, ahol ha bármi baj történik, akkor több órás légi mentés az egyetlen orvosi segítség. 

Szóval Flores elesett és maradt 2 sziget, ahol van még kórház, az egyik Terceira. Itt a képek alapján Zsana azonnal beleszeretett a lávabarlangba (Algar do Carvao), amit fentről egy komplett kis dzsungel borít. A kocka el volt vetve: Terceira lett a második befutó és nem bántuk meg.



Látnivaló az mindkét szigeten rengeteg van, ami gyerekekkel is érdekes és teljesíthető. Lávabarlang, számtalan kilátó, csodás tengerpartok, termálfürdők és lépten-nyomon elvarázsolt erdő.

“Mindenki csak Sao Miguelre megy, ide már alig jönnek, pedig az Azori-szigetek nem csak Sao Miguel.”- panaszkodott a szállásadónk Terceira szigetén. Ha hosszabb időt terveztek az Azori-szigeteken tölteni, akkor ne hagyjátok ki!

 

Mennyi idővel tervezzünk? Sok vagy kevés két hét az Azori-szigetekre?

Megmutatom mi hogyan töltöttünk el 14 napot a szigeteken.

  • 1 éjszaka Lisszabon: késői repülőjárat miatt, csak aludtunk egyet a reptér közelében.
  • 8 éjszaka Sao Miguelen: ebbe az összes főbb látnivaló, kényelmes tempóban belefért - még úgy is, hogy a gyerekek tempójához és alvásigényéhez is kellett alkalmazkodni. Kisebb túrákat is tudtunk csinálni, maradt idő óceánparton pihenésre is. A sziget nem nagy, a látnivalókat ettől kevesebb idő alatt is meg lehet nézni, de az időjárás miatt mindenképp érdemes plusz napokkal számolni. Nekünk volt egy olyan nagyon esős napunk, amikor szinte semmit nem tudtunk csinálni. Ráadásul itt is igaz, amit Új-Zélandon még táblára is felírtak az utak mellett: "Az utak mások, hagyj rá időt!" Annyira gyönyörű a táj az autóból is, hogy nem érdemes rohanni.
  • 3 éjszaka Terceira szigeten: a főbb látnivalókat kényelmesen fel lehet fedezni ennyi idő alatt - még egy "esőnap" mellett is. Ha túrázni is szeretnénk, akkor érdemes több nappal kalkulálni.
  • 2 éjszaka Lisszabon: késő esti érkezés miatt egy teljes napunk volt a város felfedezésére. Ez alatt inkább csak élveztük a város hangulatát, sétáltunk és pastel de natat ettünk. Visszamentünk olyan helyekre, amik megtetszettek amikor 7 évvel korábban ott jártunk.



Ha az Azori-szigetekre készülsz és több szigetet is szeretnél meglátogatni, akkor legalább 2 héttel kell számolni. Lehet kevesebb időt is eltölteni, de az időjárás miatt érdemes tartalék napokat is beiktatni. Az eső szinte bármikor eshet és a magasabban fekvő látnivalókhoz ködben sem érdemes elindulni. Jó, ha van egy terv a fejünkben, hogy mit szeretnénk látni és mindig aznap tervezzünk az időjárás alapján, mindig legyen B terv!

Tipp: A spotazores.com honlapon és Meteoblue appban is érdemes nézni a webkamerák élő képeit és az alapján tervezni. Nekünk ez nagyon bevált, mindent csodaszép időben láthattunk és többször sikeresen újraterveztünk. Csak akkor indultunk el, amikor láttuk, hogy nem egy szürke foltot mutat a kamera képe. Lagoa do Fogo webkamera képét napokig bámultuk, mire el mertünk indulni.



Legegyszerűbben autóval tudjuk felfedezni a szigeteket, a bérlést mindenképpen javaslom, így szállásokat is jóval kedvezőbb áron találhatunk a sziget kevésbé frekventált részein.


A piszkos anyagiak. Drága vagy olcsó úticél-e az Azori-szigetek?

Összességében: a szállás, autóbérlés, éttermi és bolti árak tekintetében nyugat-európai árszínvonallal kalkulálhatunk, de az átszállás miatt a repülőjegy ára magasabb lehet. Nézzük részletesen:

A kiindulópont, vagyis a repülőjegy. A nem közvetlen repülőjárat miatt az odajutás költségesebb lehet, de ha nagyon előre tervezünk (már januárban a tavaszi-nyári időszakra), akkor a helyi légitársasággal (SATA) jó áron találhatunk jegyeket Lisszabonból. Lisszabonból a fő szigetre, Sao Miguelre fapadossal is eljuthatunk.



Ha több szigetet tervezünk meglátogatni, akkor mindenképpen érdemes a SATA multicity repülőjegyét választani. A jegyek így olcsóbbak, mint külön-külön és a szigetek közötti járaton a feladott poggyász is benne van az árban. Gyerekeknek 2 év alatt teljesen ingyenes, kisebb gyereknek kedvezményes a jegy.

Szállásokat májusban (szezon előtt) 90-95 EUR/éj tudtunk foglalni. Ez teljes házat, panorámát, saját kertet jelentett. Lisszaboni átszállás miatt ott is beiktattunk pár napot. Egy belvárosi, kicsi apartmant 130-140 EUR/éj alatt nem nagyon találtunk.

Autóbérlés 35-50 EUR/nap áron sikerült, ehhez adódik a gyerekülés igencsak borsos ára. Ez az egyik helyen 20, a másik szigeten 40 EUR/db volt.

Repülőjegyet, autót, szállást is érdemes hónapokkal előre foglalni, ahogy fentebb is írtam. Szezonon kívül pedig mindenre kedvezőbb árakat is találunk. Mi a májusi utunkat februárban kezdtük el megszervezni.

Éttermi és bolti árak Nyugat-Európa árszínvonal. Érdemes megkóstolni a tengeri ételeket: nagyon friss, változatos fogásokat találunk. Egy kis helyi étteremben a tengeri kaják 10-15 EUR körül voltak. Egy espresso az étteremben 1,20 EUR körül volt.



A látnivalók többsége viszont ingyenes! Parkolásért sehol nem fizettünk. Csak nagyon kevés helyre szükséges belépő, az ananász- és teaültetvények is ingyen látogathatók. Termálfürdők 10 EUR/fő, Furnasban a Botanikus kert 16 EUR volt. Kisebb gyerekeknek pedig ezek a programok is ingyenesek.

 


Mit csomagolj az Azori-szigeteken egy napra?

A legjobb, ha van nálad minden is! Tényleg! Az időjárás nagyon gyorsan változik, egyetlen nap alatt lehet részed három évszakban. Reggel még sűrű ködben, hidegben és esőben autózol, majd 2 óra múlva és 10 km-rel távolabb már napszemüveg és rövid ujjú póló kell. Aztán délután simán előkerül a fürdőruha.

Amit ne hagyj otthon:

  • esőkabát, esetleg esőnadrág is (mi utóbbit is használtuk)
  • meleg ruha
  • rövid ruhák
  • fürdőruha és napsapka
  • túracipő: sok a sziklás terep, akár egy sima séta közben is jól jön
  • naptej. Igen, tavasszal is durván süt a nap - még ha nincs is nagyon meleg.

Ha autót bérelsz, akkor praktikus ha mindent minden nap magaddal viszel az autóban. Nekünk mindig volt sok meleg ruha, egy esőruha, egy strandos pakk - a csomagtartó mindent elbír. Ha nem jött be az A terv akkor jöhet a B terv, minden megvan hozzá. 🤩


Ami még sokakat érdekel… Azori-szigetek vagy Madeira? Te melyiket választanád?

Nagy dilemma, hogy nekünk melyik rabolta el jobban a szívünket. Madeirán 5 éve jártunk, még gyerekek nélkül, nehéz összehasonlítani. A végén azt is eláruljuk melyikre hoppanálnánk, ha lehetne. 😉

Néhány pontban összeszedtük, hogy milyen érvek szólnak az egyik vagy másik hely mellett.

Válaszd az Azori-szigegeket, ha:

🔹️több időd van utazni (több, mint 1 hét)

🔹️teljes nyugalomra vágysz,

🔹️nem szeretnél sok turistát magad körül,

🔹️érdekelnek a vulkánok,

🔹️minden időd a természetben töltenéd,

🔹️nem zavar a változékony időjárás,

🔹️szereted a fekete homokos strandokat,

🔹️kisebb túrákat tervezel,

🔹️szereted a járatlanabb utakat,

🔹️szereted a kis házakat, vidéki szállásokat.

Madeirát, ha:

🔸️egy hétnél nincs több időd utazni,

🔸️fontos a közvetlen repülőjárat kényelme,

🔸️nem zavar a több turista,

🔸️a természet mellett buliznál is,

🔸️szereted a sok napsütést, tavaszias időjárást

🔸️szereted a kavicsos strandokat, sziklás partokat

🔸️nagyobb és sok túrát tervezel,

🔸️sokfajta programból választanál,

🔸️jobban szereted a szállodákat,

🔸️szereted az egzotikus gyümölcsöket.

Ami biztos, hogy:

🔹️a természet mindkét helyen gyönyörű

🔹️Európában egyedi helyeket fedezhetsz fel

🔹️minden elképesztően zöld és rengeteg a virág

🔹️friss, finom tengeri dolgokat tudsz enni

🔹️helyi különlegességeket tudsz kóstolni

A hoppanálás helye pedig... Azori-szigetek 🥰 A maga nyugalma, csendessége teljesen magával ragadott minket. Mindkét helyre bármikor gondolkodás nélkül indulnánk vissza, de ha csak egyet lehet mondani, akkor Azori-szigetek.



Szállások:

Sao Miguel sziget: Vizinha 's Sunset Cottage (Airbnb 4,93-as értékelés)

Terceira sziget: Quinta do Paraiso (Booking 9,3-as értékelés)

2025. január 15., szerda

Miért szuper hely Szardínia tavasszal?

Hová menjünk Húsvétkor? Mondjuk Szardíniára? Van olcsó repülőjegy és már régen meg akarjuk nézni - csakhogy nyáron baromi drága. Na meg forró. Szállás? Az is elfogadható és az autóbérlés is. Akkor menjünk!
Így vettünk olcsó repülőjegyet Szardíniára és nekivágtunk felfedezni a szebbnél szebb strandokat. Mi értelme ennek április elején? Az, hogy sehol senki! Zavartalanul élvezhettük a legszebb tengerpartokat, mindig mindenhol volt parkolóhely, ott is megállhatsz, ahol nyáron tilos vagy fizetős. Bármelyik étteremben van hely, valamint fagyizáshoz és kiránduláshoz meg tengerparton homokozáshoz pont ideális idő volt.



Szállás

Senkinek ne legyenek illúziói, Szardínia nem az a sziget, amit gyorsan egy hét alatt körbe autózunk és mindent láttunk. Szardínia ehhez túl nagy. Mi a sziget északi részére koncentráltunk, ott is kettő szállást kellett választanunk. Ryanair géppel repültünk Algheroba, így ez lett az első pár napra a bázis. A másik pedig a keleti oldalon Olbia közelében, San Pantaleoban, egy kis hegyi faluban volt.



Lássuk, mi fért bele nekünk 9 teljes napba! Nem elég, hogy a sziget nagy, de emellett nincs igazi autópálya sem. Elég lassan lehet haladni, minden tele 50-es (vagy rosszabb esetben 30-as) táblával. Ebben az a különösen zavaró, hogy miközben egyrészt olaszban többnyire másfélszeresen túlléped és még úgy is dudálva megelőznek, de ugyanakkor kapott már ismerősünk 50 eurós bírságot amikor 90 helyett 92 km/h-val mérték be. Északon egy kelet-nyugati part közötti autózásnál minimum 2 órával érdemes számolni.

Kedvenc helyeink a 9 nap alatt:

Nyugati part:

  •             Capo Caccia félsziget (Belvedere Foradada kilátó és Cala Dragunara öböl)
  •             La Pelosa strand

Keleti part:

  •            San Pantaleo kisváros
  •            Spiaggia Capriccioli Est strand
  •             Spiaggia del Principe strand
  •             Cala Moresca, a Golfo Aranci öbölben
  •             Capo Testa félsziget
  •             La Maddalena szigetek (La Maddalene és Caprera sziget)


Csillagtúrák Algero környékén

Alghero szállásunkon 3 éjszakát töltöttünk, inkább a sziget észak-keleti csücskére szántunk több napot.

Az első napunkat olyan praktikus dologgal kezdtük, mint bevásárlás. Ez volt az utolsó esélyünk, hogy Húsvét előtt még ennivalóhoz jussunk. Pár évvel korábban Húsvétkor már „majdnem éhen haltunk” egyszer Toscanában, amikor egyetlen éttermet sem találtunk nyitva. Akkor egy arab kebabos mentett meg minket az éhhaláltól és megtanultuk, hogy ezt az ünnepet Olaszországban igencsak komolyan kell venni.😊 Miután jól kifosztottuk a helyi Lidl-t és finom ebédet rittyentettünk a szuper akciós Mutti szószból, szieszta után el is autóztunk a közeli Porto Conte világítótoronyhoz és megnéztük a Alghero legszebbnek ígért strandját a Maria Pia-t. Sajnos a nagy szél és durva hullámzás miatt az egész part hínárral volt tele - minden volt, csak szép nem. Az Instagram idillnek lőttek, de szerencsére ez a gyerekeket nem zavarta, ők boldogan homokoztak: végre tenger.

Másnap bevettük Alghero óvárosát és jöhetett a várva várt első olasz fagyi. Alghero egy eléggé tipikus olasz kisváros: szűk utcák, tengerparti sétány. Szép, de tavasszal elég kihalt volt, így a hangulata sem nagyon fogott meg minket. (Mielőtt ez bárkit elkedvetlenítene, el kell meséljük: utólag kedvenc olasz kisvárosunk Polignano sem tetszett nekünk az első alkalommal amikor télen szieszta időben látogattuk meg.) 

A felhős és szeles idő ellenére célba vettük utána a La Pelosa strandot. Ha Szardíniára készülsz, akkor biztos, hogy az összes „ Mit nézzünk meg Szardínián?” listában találkozni fogsz vele. Ha nyáron ide készülsz, akkor számíts rá, hogy előre kell regisztrálni a strandra és tömeg lesz. Kora tavasszal alig voltak emberek, bárhol parkolhattunk és bárhová teríthettük a piknik takarónkat. Cserébe egy nagyon felhős napon, amit mi kifogtunk nem volt annyira vakítóan türkizkék a víz, "csak" szép kék. A hely persze így is csodaszép volt, de nem dobtunk tőle egy hátast. A gyerkőcök jót homokoztak és szaladgáltak a puha fehér homokban, jól éreztük magunkat.





Az igazán felejthetetlen élmény Alghero környékén a Capo Caccia félsziget volt. A Neptun barlangot azt nem terveztük megnézni, a világítótoronyhoz pedig nem lehet felmenni, mert az lezárt katonai terület, de a kilátás több pontról is szenzációs. Mindkét oldalon a végtelen sötétkék tenger. Az "autóval megállunk és csak kipattanunk" kilátópontok közül szerintünk a Belvedere Foradada-ról van a legpazarabb kilátás, de érdemes máshol is nézelődni.



Ha a túrától sem riadunk vissza, akkor érdemes a Cala Dragunara öbölből elindulni a Cala d'Inferno irányába. Nem túl meredek, de egy idő után már nagyon kavicsos út vezet felfelé. A kilátás mindkét oldalra gyönyörű. Kisebb gyerekkel sajnos mi nem tudtunk addig menni mint terveztük, mert nagyon rossz lett az ösvény nagy kövekkel (kis lépés egy embernek, de túl nagy egy négyévesnek) és nem vállaltuk, de így is megérte. Túra utáni ejtőzésre pedig a Cala Dragunara tökéletes választás. Regő már a túra végén a hordozóban elaludt, így hosszabb időre megálltunk itt pihenni. Jó érzékkel választott magának szundi helyet: az öböl csodaszép. A túra pedig utólag ellenőrizve az appban nem volt gyerekbarátnak jelölve, csak Zsana hitte annak.




Alghero környékén nekünk ennyi fért bele három napba, utána elindultunk a sziget keleti oldalára a másik szállásunkra San Pantaleoba. Miért választottunk szállást a hegyekben egy gyönyörű tengerpartokkal rendelkező szigeten? Képeken nagyon megtetszett a város hangulata és nagyon jó áron találtunk egy szép nagy apartmant, saját kerttel. San Pantaleo felé két megállót iktattunk be, de az időjárással aznap nem volt nagy szerencsénk, így Sassariban városnézés helyett maradt a szakadó esőben a friss cornetto (=croissant) egy helyi kávézóban. Castelsardoban pedig eső helyett hatalmas szél fogadott minket, így menekülőre fogtuk. Az időjárás nem volt kegyes, a két városról érdemben nem tudunk nyilatkozni, de csodaszép helyeken autóztunk. Húsvét hétfő lévén a napot egy kis tojáskereséssel zártuk az új szállás kertjében. Okos állat a húsvéti nyúl, Olaszországban is megtalált minket.😊


Csillagtúrák San Pantaleoból

Az első napunkon különleges formájú gránitsziklák, ezernyi virág, csodás tenger mellett túráztunk, a Capo Testa félszigeten, ami talán a legkülönlegesebb és legszebb hely, ahol jártunk Szardínián.



Hogy kerültünk oda? Az egész úgy indult, hogy Zsana talál egy túrát az AllTrails alkalmazásban és nagyon megtetszett neki. Elvileg gyerekbarát túra, bő 6 km - igaz előtte Olívia még soha nem sétált ennyit, de bevállaltuk. Már az autóból csodás tenger fogadott, az út két oldalán két remek öbölben strand (Rena di Levante és a Rena di Ponente), innen indultunk a Cala Grande irányába. A túraútvonal elején egy nagy tábla fogadott, hogy "magánterület, belépni tilos" és még kamera is volt. Nah, rajtunk nem fogtok ki, keresünk másik utat, van még a térképen. Az út meglett, de annyira lelombozóan semmitmondó volt, hogy 1,5 km után majdnem visszafordultunk. Milyen jó, hogy nem tettük! A túra ott kezdett csak izgalmas lenni. Kezdtek megjelenni a mindenféle alakú sziklák, virágok. Olívia pedig nagyon élvezte az egész sétát, pedig nem annyira volt azért gyerekbarát.




Az öbölbe megérkezve pedig tátva maradt a szánk. Két pici öböl, körben hihetetlen formájú sziklaalakzatok, milliónyi virág. Teknős, kutyafej alakú szikla - volt ott minden. Jó sokáig piknikeztünk és nézelődtünk. Visszafelé másik úton mentünk, jó barátunk a Maps.me nélkül sokra nem mentünk volna. A túra vége majdnem 6,5 km lett. A nagylány zokszó nélkül sétálta végig (mivel tetszett neki is). Lett egy kedvenc virága, amit a túra végén be is gyűjtöttünk és este a jól megérdemelt pasta vacsoránk mellé került az asztalra. Kár lett volna kihagyni, ez a hely egy csoda!



Tartsunk nyugis napot, menjünk el delfineket nézni! Így kerültünk egy újabb csoda helyre, a Golfo Aranci öbölbe. Az előszezonnak a sok-sok előnye mellett talán egyetlen hátránya, hogy szervezett hajótúrák még alig-alig vagy egyáltalán nincsenek. Ilyen túrákon lehet menni delfineket nézni ebbe az öbölbe, viszont azt írták, hogy sokszor látni őket már a partról is, így útra keltünk. Az AllTrails appban pont találtam egy túrát, ami a delfinnézős öbölből (I Delfini, Cala Moresca parkolója) indult fel egy kilátópontra. A túra eleje végig a tengerparton halad, csodás panorámával, majd fel a hegyre. Egy km séta után megérkeztünk a Cala Moresca öbölbe, ahol elámultunk, hogy ez is milyen egy csoda hely - már sejtettük, hogy mi itt nem fogunk hegyet mászni. Rajtunk kívül még egy ember volt, háborítatlanul homokoztunk, piknikeztünk, virágot gyűjtöttük és egy percig sem bántuk, hogy nem másztunk fel a hegyre és végül delfinekhez sem volt szerencsénk.



Párját ritkító tengerpartból még ebéd utánra is jutott egy, a Spiaggia Capriccioli. Ez volt az a strand, amitől tényleg tátva maradt a szánk. Sok-sok-sok tengerpartot láttunk már a világon, de ez biztosan dobogós. Teljesen idilli a hely, nem is volt kedvünk tovább állni.  






Gyönyörű partokból kezdtük sejteni, hogy nem lesz hiány, szállásadónk is adott pár tippet, hogy mik a kedvencei. Másnap reggel a Spiaggia del Principe strandra indultunk. A parkolótól egy rövid sétával értük el az öblöt, ahol megint szinte egyedül voltunk. Gyönyörű fehér homok parton kristálytiszta türkizkék víz mellett töltöttük a délelőttöt. 



Ebéd és siesta után pedig jó alaposan körbesétáltuk San Pantaleot. Egy percig se bántuk, hogy tengerpart helyett a hegyekben választottunk szállást. San Pantaleo tulajdonképpen a "szardíniai Köveskál". Még megvan a falusias bája, a kis kőházaival, a délután szieszta után a főtéren rohangáló, focizó gyerekekkel, akikhez a mi lurkóink is örömmel csatlakoztak. Ahhoz képest pedig hogy mekkora a város, elég sok étterem van. Ellenben be kell érni egyetlen pici bolttal, ahol lehet vásárolni (mondjuk jobb a kínálat, mint a köveskáliban).



Tökéletes, csendes kisváros a Costa Smeralda felfedezéséhez. Ne válaszd, ha nyüzsgésre és tengeri panorámára vágysz.

Ellenben tökéletes választás, ha:

  • szereted a még bájos, szinte turistamentes kisvárosokat
  • szereted a hegyeket nézni a szállásodról
  • könnyen, gyorsan elérhetőek Costa Smeralda legszebb tengerpartjai
  • szereted a kézműves holmikat, van jó néhány bolt és szezonban heti piac is.

 


Másnap izgatottan vágtunk neki a La Maddalena szigetek felfedezésének. Korán reggel Palauba autóztunk, hogy egy Delcomar komp fedélzetén (legolcsóbb opció) áthajózzunk a főszigetre La Maddalenara. Itt a Strada Panoramica, azaz panoráma út fut végig, mi is ezen autóztunk. Csodás kilátás, mindenhol szuper kis öblök. Több helyen is megáltunk a strandon, utána pedig átmentünk Caprera szigetére is. A táj ott még érintetlenebb, vadregényesebb.



Néhány öböl, strand, ahol mi hosszabb időre megálltunk:

  • Spiaggia di Punta Tege
  • Spiaggia Monti D'A Rena
  • Spiaggia di Cala Garibaldi (Garibaldi utolsó lakóhelyétől nem messze), Caprera szigeten. Itt mi egy jó nagyot sétáltunk lefelé az öbölbe, mikor rájöttünk, hogy autóval is lehetett volna jönni. 😊

 




Ami nagy meglepetés volt, hogy sok helyen nincs vagy nagyon gyenge volt csak a mobil internet. Caprera szigeten nekünk egyáltalán nem is volt. Érdemes mindent eltervezni, hogy mit akarunk megnézni és offline térképet használni a navigáláshoz (pl. Maps.me, Mapy.cz)! A szuper kis napot egy nagyon jó fagyival koronáztuk meg a kompra várva. Imádnivaló Olaszországban, ahogy a fagyis nénik és a büfés bácsi is a kompon egyformán hatalmas őszinte mosollyal az arcán teszi a dolgát!

Szardínia azonban nemcsak csodás tengerpart, van itt bőven látnivaló is. Szerte a szigeten sok-sok nuraghe-t (jellegzetes ókori építészeti maradványok) találhatunk. Mi a szállásunkhoz legközelebbit a Nuraghe las Prisgionia-t látogattuk meg. Két kisgyerekkel is érdekes látnivaló, egyet mindenképpen érdemes útba ejteni a szigeten.




Zárásként még visszatértünk a szerintünk legszebb strandra, a Spiaggia Capricciolira, ami most még szebb volt mint elsőre. Rövid időre a Rena Bianca strandon is megálltunk. Itt Regő gyorsan fejre esett a vízben és csurom vizes lett, Olívia pedig önszántából pancsolt egyre bátrabban a 15 fokos vízben.





Miért utaztunk egy népszerű nyaralóhelyre tavasszal, szezonon kívül?

Érvek mellette:

  • sokkal olcsóbb repülőjegy, szállás, autóbérlés, mint a főszezonban
  • tökéletes kirándulóidő, jókat lehet túrázni, várost nézni és közben nem fogsz megfőni
  • a strandon sem kell az árnyékot hajkurászni, bátran kiülhetsz a gyerekekkel a napra homokozni
  • a legnépszerűbb, legszebbnek titulált strandokat nézheted meg sokszor teljesen egyedül. Nem kell attól félni, hogy valaki rád teríti a törölközőjét.
  • mindenhol van szabad parkolóhely és ingyenes is a strandoknál
  • minden csodaszép virágokkal borítva
  • bármelyik étteremben bármikor kapsz szabad asztalt

Érvek ellene:

  • csak 15 fokos a tenger, szóval nem a legideálisabb pancsolni. Persze a mi lányunkat ez nem zavarta, azt mondta, hogy Ő "német kacsa" és bírja a hideget. 😀
  • hajós túrák/szervezett kirándulások még nem vagy csak korlátozottan elérhetőek

Szerintünk megéri! Italia pedig mindig jó választás!

Tippek: 

- Mi a Drivalia-nal béreltünk autót most először - és utoljára. Elég rossz tapasztalatunk volt velük: a kocsi gumija cserére éretten kopott volt (amit csak a bérlés végén vettünk észre), a gyerekülések rémesen kicsik voltak. Emellett sajnos az iroda nyitása előtt kellett leadni a kocsit, így kulcs bedobós megoldás lett amin felbuzdulva utólag 500 euró értékű sérülést varrtak a nyakunkba -  ezek a mi fotóinkon egyértelműen nem léteztek, bár ez őket később sem zavarta. Szerencsére a biztosítónk gond nélkül fizetett.

- Szállásainkkal viszont nagyon pozitív tapasztalatunk volt, mindkettőt Airbnb-n foglaltuk átlagosan 100 EUR/éj áron. Szuper kedves szállásadók, remek szállások. Mindkét helyen még reggeli is volt bekészítve a következő napra.

Algheroban (4.99-es értékelés!): Beaches 10 minutes walk

San Pantaleoban (4.94-es értékelés!): The Sailor 's House, casa vacanza a San Pantaleo







2024. január 8., hétfő

Két hét, két kisgyerekkel, Tenerifén

 

Hello, Tenerife! Hello, Spanyolország! Tenger, napsütés, serrano sonka, chorizo, tapasok, jó borok... ezeket nem lehet megunni. No, de miért is választottuk pont Tenerifét?

Ábel októberben tudott csak hosszú szabira menni, a lányok meg tengerben pancsolni akartak - szóval legyen meleg, strandidő…, de azért legyen sok látnivaló is, nehogy már unatkozzunk. Ne legyen a világ másik végén a gyerekekkel (egyelőre), de lehetne valami kis egzotikum is benne. Így lett a célpont a Kanári-szigetek, Tenerife - mindez csak 5 óra repülőútra.


Hogy jó választás volt-e? Rengeteg élményt szereztünk a 2 hét alatt: túráztunk vulkánon, elvarázsolt mohás erdőben, homokoztunk fekete homokban, ettünk rengeteg papayát, mangót, sárkánygyümölcsöt, banánt, polipot, tintahalat - és nevettünk hatalmasakat.

A 100 km hosszú sziget ideális választás kisgyerekkel, mert a látnivalók elég közel vannak egymáshoz, így néhány nap alatt a sziget kényelmesen bejárható autóval. Útvonalunkat térképen is meglesheted.

Autót mi a Rentalcars.com- oldalon keresztül a Topcar autókölcsönzőnél béreltünk, ami mellett a fő érv az volt, hogy a két gyerekülést ingyen adták a foglalás mellé (máshol ez annyiba került volna, mint az egész bérlés). Két hétre 190 EUR-t fizettünk a bérlésért (2023. október).

Szállás

A sziget ugyan nem nagy, de hogy még kevesebbet autózzunk ezért a sziget két oldalán foglaltunk szállást. Első szállásunk Valle de Guerra közelében volt. Tökéletes bázis az Anaga-hegység és az északi-part felfedezéséhez. Ez a rész jellemzően hűvösebb, ezért ide 5 éjszakát foglaltunk. Másik szállásunk pedig a sziget nyugati-oldalán Los Gigantesnél volt, ahol 9 éjszakát töltöttünk el.

 


Kedvenc helyeink a két hetes utazásunkról:

Anaga-hegység:

- Pico del Ingles kilátó és túra

- Cruz del Carmen kilátó és Sendero de los Sentidos ösvény

- Taganana, ahol az egész szigeten a legfinomabb polipokat ettük (polip mojo szószban, Guachinche Bibi y Mana)

- Taganana és Benijo közötti partszakasz

- Playa de las Teresitas - a sziget egyik leghíresebb strandja, hullámtörővel ellátva

- Punta del Hidalgo kilátó és séta

- San Cristobal de La Laguna - UNESCO világörökség történelmi belvárosa

Északi part:

- El Sauzal, Parque los Lavderos park és Mirador la Garanona

- Playa de la Arena (Mesa del Mar) - fekete homokos strand

- La Rambla de Castro természetvédelmi terület

- Icod de los Vinos városa, Casa de Plátano mini banánültetvény

- Garachico part menti sétánya a természetes lávamedencékkel

Teide Nemzeti park:

- Roques de Garcia túra

- Montagna de los Poleos túra – teljesen gyerek, sőt totyogóbarát útvonal

Nyugati part:

- Masca hegyi falucska és az oda vezető út, Mirador de Masca és Mirador de Cherfe

- Los Gigantes sziklái, Mirador Punta del Roque ösvény Puerto de Santiagoban

- Playa de la Arena- fekete homokos strand

Déli part:

- San Miguel de Tajao part menti sziklái

- Boca cangrejo falvacska és a festett öböl (Playa de Berruguete)

 

Csillagtúrák az első szállásukról:

Az első két napban az Anaga-hegység árnyas túraösvényein bújtunk el a tengerpari 37 fok elől – pont hőségriadóban érkeztünk ugyanis. Tenerife néha kicsit kopár többi részéhez képest az Anaga-hegység buja zöldje erős kezdésnek bizonyult látnivalók terén. Hatalmas páfrányok, zuzmók, mohák, örökzöld babérerdő, érintetlen táj.

Két rövidebb, kisgyerekkel is könnyen teljesíthető túrát választottunk:

·       Pico del Inglés kilátó és a Túnel de las hadas közötti túraösvény. A kilátóból lefelé vezető, rövid, szűk ösvény volt a kedvenc szakaszunk. Fejünk felett összeboruló fák, óriási páfrányok és a legjobb, hogy rajtunk kívül senki nem volt az ösvényen.



·       Sendero de los Sentidos (Érzékek ösvénye) már egy sokkal népszerűbb, rövid ösvény, ami a Cruz del Carmen kilátótól indul. A fejünk felett összeérő lombkoronák alatt három útvonalon is haladhatunk, amíg bejárjuk a területet.



Ha nem túráznál akkor is érdemes célba venni az Anagát, mert a két fent említett kilátóból pazar a kilátás és csak az autózás is külön élmény a hegységben. Útközben pedig remek éttermekre és eldugott strandokra is bukkanhatunk.

Tipp:

Cruz del Carmen népszerű kilátópont, nagy a parkoló, de érdemes 10 előtt érkezni, hogy biztos legyen helyed. Amikor végeztünk a túrával már elég nagy tolongás volt.

Az egyik nap elautóztunk Taganana kis hegyi faluba, ami sokak szerint az Anaga-hegység leghangulatosabb települése. No, itt mi csak egy nagyon jót ettünk. A délelőtti túra után pont ebédidőben érkeztünk és barátaink tanácsára kipróbáltuk a Guachinche Bibi y Mana éttermet, ahol fantasztikus polipos ételeket kóstoltuk (bővebben erről gasztro bejegyzésben). Ebéd utánra viszont már annyira meleg lett, hogy a várost nem volt erőnk végigsétálni. Az ide vezető út és a kilátás a városra viszont kétségtelenül lenyűgöző csakúgy, mint az itteni tengerpartok. Tagananatól leereszkedve a tengerpartra és keletre tartva csodás fekete homokos strandokat találunk. A part menti sziklák látványa pedig igencsak pazar.

 


Strandolásra mi viszont egy hosszú és eredménytelen parkolóhely-vadászat után az Anaga-hegység déli oldalán a Playa de las Teresitas strandon kötöttünk ki. Hosszú majdnem 1,5 km hosszú aranyló homokos strand a sziget északi végében. A legjobb, hogy az egész strandot hullámtörő védi, ami egy óceánparton igencsak hasznos, ha kisebb gyerekkel akarunk pancsolni. Nekünk ez a strand tetszett a legjobban a szigeten, talán nem hiába a leghíresebb. Igazi érdekessége, hogy a szigeten megszokott fekete homokkal ellentétben, itt világos sárga homokot találunk, amit egyenesen a Szaharából hoztak ide. Rengeteg büfé, öltözők, mosdók, egész sok árnyékos rész, minden, amire egy jó strandoláshoz szükség van. A strand szépségeit hosszan élvezhettük, mert a bérelt autónk itt megadta magát és meg kellett várnunk mire trailerrel ideszállították a csereautót. Soha rosszabb helyen ne robbanjon le az ember. 😊

 


A hosszú nap után egy nyugisabb napnak vágtunk neki. A szállásunkhoz közeli Punta del Hidalgo kilátópontot vettük célba. A kilátópont és az ottani kis túránk az egyik kedvenc látnivalónk lett a szigeten. Séta közben egymásra néztünk és azt mondtuk. "Tudod mire emlékeztet a táj?" Szinte egyszerre vágtuk rá: "Hawaii, Green Sand beach túra". Az óceán végtelen kékje, a vörös és fekete vulkáni homok és az itt-ott felbukkanó zöld foltok gondolatban a világ másik végére repítettek minket Tenerife északi csücskéből csak itt a séta végén nem zöld, hanem fekete homokos strand várt ránk.



Mindenképpen érdemes legalább egy rövid sétát tenni a Punta del Hidalgo kilátópontról. Egy több látnivalóból álló ösvény vezet végig (információs ponton a kilátó parkolójánál adnak tájékoztatót róla) a félszigeten a part mentén. Mi csak az elején sétáltunk, de a táj csodaszép, a kilátás az Anaga-hegység parti szikláira pedig lélegzetelállító.

Tipp: Árnyék az sehol nincs, indulj korán és készülj sapkával meg sok innivalóval. Mi délben a séta végére majdnem megfőttünk lent a fekete homokban.

Az északi-parton sok lenyűgöző panorámát kínáló kilátópontot felfedezhetünk. Egyik délután El Sauzalba autóztunk, hogy megnézzük a Parque los Lavaderos parkot, ahová nemcsak a kilátás miatt érdemes besétálni, hanem a park növényei között sétálni is igazi feltöltődés. A városban a Mirador la Garanona kilátópontra is érdemes átsétálni, onnan is remek a kilátás. Mi egy hosszúra sikeredett pizza után már csak naplemente után tudtunk odaérni, de naplementét nézni is ideális választás - csakúgy, mint az előbbi park.

 


Egy nyugis napot tervezve körbesétáltuk San Cristobal de La Laguna történelmi belvárosát. Hangulatos szűk utcák, faragott fa erkélyes házak. Az óvárosi rész az Unesco világörökség része. Érdemes pár órát eltölteni a városban, sétálni az utcákon és elsétálni a helyi piacra. A fűszeres standon isteni finom Mojo fűszerkeveréket (speciális tenerifei fűszerkeverék, mindenütt fogsz vele találkozni) lehet kapni.

A sziget ezen oldalán még egy strandot, a Playa de La Arena-t fedeztük fel Mesa del Marban. A strand mögött a hegyek, nyugatra a Teide vulkán pazar látványa. Extraként a parkoló mellett egy természetes medencét is találunk. Érkezz naplemente környékén és akkor felfelé autózva a Teide irányában lebukó nap csodaszép látványt nyújt. Még a gyerekeknek is tetszett. 



A második szállásunkra délnyugat felé a sziget keleti/déli részén autóztunk át a part mentén, de hogy ne teljen unalmasan az utazás, két hosszabb megállót is beiktattunk. Az egyik Boca Cangrejo kisvárosa a másik pedig San Miguel de Tajao part menti sziklái voltak. Mindkét látnivalóra mondhatjuk, hogy egy kicsit Tenerife járatlanabb ösvényein is jártunk.

Boca Cangrejo, egy nagyon bájos, tulajdonképpen egy utcás kisváros, amit az egyik öböl tesz „híressé”. Mondhatjuk, hogy egy város tele szívvel és „hippi-feeling”-gel.

Hogyan vonzzunk turistákat egy csendes kis tengerparti halászfaluba? Fessünk tele néhány járdát az egyik öböl mentén színes szívekkel és majd jönnek. Működik-e a varázslat? Igen, ha nem is tömegek, de rajtunk kívül is felfedezte még magának néhány turista.


Minket is megfogott a képeken a város hangulata. Az egyetlen utcás kisváros békésen nyújtózik el a fekete vulkanikus sziklákon. A házakhoz csak szűk kis ösvények, járdák vezetnek és valahogy mindennek egy kicsit hippi hangulata van.

Ha egy hosszabb utazást nem is ér meg a város, de ha pont arra jársz, akkor a 10 perces kitérőt az autópályáról már határozottan igen. Érdemes nemcsak a színes öblöt, hanem a városka többi részét is felfedezni, sok helyen ki lehet sétálni a sziklákra a házak között. Figyelhetjük a sziklákon kapaszkodó népes ráksereget (A város nevében a cangrejo=rák. Lehet nem véletlen...) vagy csak úgy pihenhetünk egy kicsit távol a sziget turistásabb részeitől.

San Miguel de Tajao világos homokszínű meredeken a sötétkék óceánba bukó sziklái csodás látványt nyújtanak. Néhány helyen a tetejére is fel lehet sétálni, de lent sétálva is lenyűgöző a látvány. A parton sok étterem sorakozik friss és finom tengeri ételeket kínálva. Nem meglepő, hogy itt is nagyon finomat ebédeltünk.


A két megálló után meg is érkeztünk a második szállásunkra, ami a sziget egyik fő látványossága Los Gigantes óriás sziklái mellett Puerto de Santiagoban volt. A szigetnek ez az oldala mindig kellemesen meleg és az északi részekhez képest sokkal kevesebb az eső is. Sok látnivaló gyorsan elérhető és itt a városban ettük életünk talán eddigi legjobb haltálát a Bar Cafetería Alfonso-ban. Ritka az ilyen, de vissza is tértünk újra. Nagyon szerettünk itt lenni, most sem választanánk másik bázist.

Los Gigantes sziklái nem hiába tartoznak az egyik legnépszerűbb látnivalók közé a szigeten. 9 napig néztük a szállás teraszáról minden étkezés közben, de nem tudtuk megunni. A panoráma lenyűgöző, pont elég távol van a nyüzsgő és szállodákkal sűrűn beépített déli részektől, de a látnivalókhoz elég közel.


A gigantikus sziklákat három kilátópontról is megcsodáltuk:

- Mirador Archipenque - Tamaimo felé vezető főút mellett, ahol többször is megálltunk. Mindenhová útba esett.

- Los Gigantes viewpoint - a városban a Tabaiba utca végénél. Ugyanaz mint az előző – de már házak nélkül.

- Mirador Punta del Roque - Puerto de Santiagoban. Itt az egész pici félszigetet érdemes végig sétálni, mert nemcsak a sziklák, hanem az egész parti sétány is csodaszép. Ábellel felváltva ez a séta volt az esti „agytágító” énidő sétánk altatás után. Naplementében is csoda.


  Csillagtúrák a második szállásunkról:

Masca, az egykori kalózfalu egy igazi kis gyöngyszem a Teno-hegység belsejében, a szerpentineken innen és túl. Ha te vezetsz, akkor garantáltan nem sok időd lesz nézelődni, mert arra kell koncentrálni, hogy ne zúzd le az autót valamelyik kanyarban - és rettegsz, hogy busz végképp ne jöjjön szembe. Szóval nem árt egy adag hegyi vezetés és „érzem az autó szélét” rutin és jó, ha van melletted valaki, aki fényképezik és videózik, hogy később lásd milyen szép. Szerencsére a kilátópontokon te is nézelődhetsz – ha épp meg tudsz állni.

Santiago del Teide irányából többek között két pazar panorámát kínáló kilátó is van:

- Mirador de Cherfe

- Mirador de Masca


Parkolóhely vadászat (és szerencse) után kicsit szkeptikusan sétáltunk le a faluba. Bármilyen nehéz is, ne add fel! Mit tudhat egy kicsi helyi település - tele turistákkal? Sokat! Valahogy mégis megmaradt a hely bája. A szurdokban elnyúló falu a kaktuszokkal, virágokkal, pálmákkal, színes házaival és a lenyűgöző panorámával igazi kis csoda.


A "max. egy órát maradunk"-nak az lett a vége, hogy hosszú órákat töltöttünk itt. Kezdve egy nagyon kedves magyar társasággal (akikkel jókat beszélgettünk), leragadva a gyümölcsárus bácsinál és folytatva egy fantasztikus ebéddel. Igen, egy turistás hely, ahol mégis akadt nagyon jó, szívvel-lélekkel menedzselt étterem. Ilyen panoráma mellett azt se bántuk, hogy sokat vártunk az ebédre - ami mellesleg zseniálisan finom volt. Köszönjük Restaurante El Guanche - Alte Schule (már írtunk róla korábban). Guava illat, függőágy, egy kis oázis a hely. Ha itt jársz a barraquito-t ne hagyd ki náluk, itt ittuk a legjobbat. Érkezz nyitásra, hogy legyen asztalod!

A gyümölcsárus bácsi pedig szuper kedves, mi hosszasan vendégeskedtünk nála, amíg Regő falatozta a banánt. Nemcsak a gyümölcs, hanem a kaktuszfüge lekvárja is finom, dobj be egyet a táskádba. 😀

Tipp: Érdemes hétköznap és reggel, kora délelőtt érkezni, mert parkolóhely a kilátópontokon és Mascanál is elég kevés van.

Az északi-part lenyűgöző kilátásokkal, sétányokkal kecsegtet. Egyik nap fedeztük fel a La Rambla de Castro ösvényt, ami egy sok-sok pálmafával beültetett természetvédelmi területen kanyarog, végig kilátással az óceánra, banánfa ültetvényekre. Az ösvény nagy része árnyékban halad. Mi csak a Fortin de San Fernando erődig sétáltunk, ahonnan mindkét irányba zavartalan a panoráma, de hogy a gyerekek se unatkozzanak „lovagolhattak” az ágyúkon.


Los Gigantes bázisról a kedvenc strandunk a La Arena (Puerto de Santiago) pici strand volt. Kristálytiszta a víz, de a mindig nagy hullámok miatt nem kifejezetten gyerekbarát. Hullámtörő az nincs, mondhatni, hogy pici gyerekkel nem túl ideális. Nagyobb részt maradt a homokozás. Persze a várainkat is mindig elmosta minden századik hullám. Ahogy Ábel mondta: "Na, nem volt jó a kockázatelemzés?" A homok itt valami iszonyatosan finom szemcsés, puha. Azóta sem bírjuk kimosni a fürdőruhánkból. Éljen a homokozás a fekete homokban. 😊

Amit még nem árt, ha tudsz, mielőtt a tűző napon nyakadba vennéd a strandokat: a fekete homok a napon valami kegyetlenül forró tud lenni, még kora este is. Mi egyik este visszamenekültünk a szállás medencéjébe, miután a piknik takarón keresztül is égetett a homok. Ahogy akkor mondtuk „Vamos a la playa” helyett ez a „Vamos a la plancha” (Menjünk a grillre!) volt. 😀



Amit pedig nagyon vártunk, az a sziget kihagyhatatlan látnivalója a Teide vulkán. A 3718 méter magas hegy Tenerife ikonikus jelképe, szinte nincs olyan hely a szigeten, ahonnan valahogy ne bukkana elő méltóságteljes látképe. Ha nemcsak a tengerszint feletti magasságot nézzük, akkor pedig a Teide a világ legmagasabb vulkánjai között van: jóval a tengerszint alatt kezdődik.


Ha strandolni, pihenni érkezel a szigetre és csak egy túrázós programot választanál, akkor ez legyen az. Tükörsima aszfaltúton kanyaroghatsz fel marsbeli tájakon, és nem mindennapi élmény a megkövült lávafolyamokon sétálni. 2200 méteres magasságig nagyon egyszerű a feljutás: pattanj be a kocsiba vagy szállj buszra, onnan felvonóval indulhatsz feljebb. Az egészen elszántak pedig egy napfelkelte előtti vulkán mászással is elérhetik a csúcsot.

Mi ezúttal a 2200 méteres magasságot céloztuk meg és ott az igencsak népszerű, de nagyon jó kis túrát a Roques de Garcia-t választottuk. Nem kell megijedni a sok autó és turista látványától, a legtöbben csak egy képeslapfotót készítenek az ikonikus sziklákkal és a Teidével és már mennek is, az ösvényen már egyáltalán nem kell az embereket kerülgetni.


Gyerekekkel is könnyen teljesíthető túra, igaz mi egy kicsit kacifántosan tettünk meg a 3,5 km-s táv helyett majd 4-et. Elsétáltunk 2 km-ig és ott visszafordultunk. Ha már úgyis ez a legszebb rész, nézzük meg kétszer. Különleges sziklaalakzatok között sétálhatunk végig kilátással a Teidére. A tervünk az volt, hogy lefelé autózva majd minden kilátóponton megállunk. Ez úgy a harmadik állomásnál szakadt félbe, ahol is a parkolóban defektet kaptunk. Így esett, hogy Ábel élete első kerékcseréjét egy vulkánon csinálta 2000m magasan, adjuk meg a módját! Még szerencse, hogy pont néhány héttel előtte kapott egy gyorstalpalót apósától, mert fent a hegyen mobilnet hálózat nélkül elég nehéz lett volna youtube videót nézni arról hogy kell összerakni az emelőt. Mankókerékkel aztán még több időnk volt lefelé jövet hosszan megszemlélni a kilátást.

Egy újabb autócsere és pihenőnap után elautóztunk Icod de los Vinosba. A tenerifei két hetünk alatt nem sok időt töltöttünk városnézéssel, de ez a kisváros igazi meglepetés volt. A várost egyértelműen az ezeréves sárkányfa teszi híressé, de ettől sokkal több lehetőség van, néhány órát kellemesen el lehet tölteni. A szűk, macskaköves utcákkal és hangulatos terekkel nekünk belopta magát a szívünkbe.


Mi egy a városközpontban lévő aprócska banánültetvényen kezdtünk (Casa del plátano, erről egy korábbi postban már írtunk), ami a két gyerkőcnek is nagyon tetszett. Szinte közvetlenül mellette található a város hangulatos főtere, templomokkal, különleges fákkal és persze játszótérrel. Itt a két gyereket is el is veszítettük jó időre. A tér egyik részéről pedig pont tökéletes panoráma van a híres ezeréves sárkányfára is, így ha csak a fát néznénk meg, akkor megspórolhatjuk a Botanikus kertbe a belépőjegyet. A különleges formájú fa Tenerife egyik jelképe, pontos kora nem ismert, de a sárkányfák a leghosszabb életű növények a világon. 




A főtér mellett bukkantunk egy nagyon kellemes hangulatú másik térre a Plaza de la Pila-ra, amit régi fa erkélyes házak vesznek körbe. De nemcsak itt, hanem a környező kis utcákon is érdemes körbesétálni. Az egyik kis eldugott utcában bukkantunk egy szuper kis helyi kifőzdére, utána pedig már a központ hangulatos kis utcáján ücsörögve jól esett a tenerifei kávé specialitás, a barraquito.



Ha Icod de los Vinosban járunk érdemes megállni a szomszédos, természetes medencéiről híres városban, Garachicoban. Ha a medencék le is vannak zárva, mint amikor mi ott jártunk, akkor is érdemes sétálni egyet a parton. A város melletti kilátóból pedig egészen elképesztő a panoráma.

A Teide Nemzeti parkban második nekifutásra – miután első alkalommal 10 fok volt, szél és szakadt az eső – egy másik túraútvonalat is végigjártunk. A vulkáni táj egyedisége viszont minket már régen beszippantott, így nem volt kérdéses, hogy újra megpróbáljuk.


A Montagna de los Poleos, egy rövid és gyakorlatilag szintemelkedés nélküli túra, ami nemcsak hogy gyerek, hanem szinte végig totyogóbarát is volt. A túra elején zavartalan Teide panoráma tárul elénk. Nem is volt kérdéses, hogy tökéletes tízóraizó hely lesz. A folytatás is izgalmas: teljesen egyedi élmény a fekete, vörösbarna színekben játszó megszilárdult láván sétálni a fenyőerdőben. Főleg, ha a végén mindkét térképen jelzett ösvényről letérsz és a kettő között sétálsz. Tiszta időben a kiinduló-és végpontról pedig a szomszédos La Gomera szigete is látszik. A legjobb túránk volt a szigeten!


Tipp: A túrát az AllTrails alkalmazásban találtuk. Az ott jelzettől eltérően máshol lehet csak parkolni, onnan a túra +1 km-rel hosszabb.

A nyugati-parton felfedeztük még a Playa de San Juan strandot, ahol maga a strand nem fogott meg minket, de a város parti sétánya megér egy sétát, ha arra járunk és még finom olasz fagyit is találtunk.

A nagyobb túrák most elmaradtak, de azokból a sziget (éppúgy, mint a látnivalókból) szerintünk kifogyhatatlan. Nekünk ennyi fért bele két gyerekkel, két hétbe. Gasztro tekintetben mi fért bele? Nagyon sok, régen ettünk már ennyire friss, ízletes és olcsó tengeri dolgokat és persze a helyi különlegességek sem maradtak el. De erről már egy következő bejegyzésben számolunk be.