2021. június 23., szerda

Túrázás, kirándulás pici babával, kisgyerekkel - Hordozók

Az utóbbi egy év mindannyiunknak kicsit arról szólt, hogy felfedezzük kis hazánkat, sokan kezdtek el túrázni, kirándulni pici babákkal is. Ehhez szeretnénk kisgyerekes utazókként kis segítséget nyújtani, Eszterrel (Vanília Travels) és Ritával (Sárgaruhás lány). Majdnem két éve mindhárman anyukák vagyunk, így három pici baba, anyukájaként szedtük össze a témában a tapasztalatainkat. Mert túrázni már egészen pici babával is lehet, megmutatjuk, hogy mi hogyan csináljuk.




Messze áll tőlünk, hogy szakértőként írjunk a témában, csak a saját tapasztalatainkat szeretnénk Veletek megosztani. Reméljük a lentiek meghozzák a kedveteket, ha még bizonytalanok vagytok és kicsit segítenek eligazodni is.

Szerencsére manapság a hordozás már nem „ördögtől való” az anyukák között, sőt, a legtöbbünk számára a baba születésétől fogva szerves része a mindennapjainknak: babát megnyugtatni, altatni, vagy csak hogy legyen két szabad kezünk. Ezenkívül a kötődő nevelés egyik alappillére is. Utazáskor és túrázáskor a hordozó eszközök pedig legjobb barátunkká válhatnak.

Rengeteg fajta hordozó közül választhatunk a kezdetekben: rugalmas és szövött kendő, karikás kendő, Mei-Tai (vagy Lili-Tai), csatos hordozó. Ha elakadunk a választásban, keressünk fel egy hordozási tanácsadót.

Vannak kifejezetten erre szakosodott hordozó klubok (pl. a Hordozóház, Pesten az Erzsébet körúton, Zuglói Babahordozó Klub stb.), ahol szakszerű segítséget kérhetünk. A legtöbb helyen a tanácsadás mellett a kölcsönzési lehetőség is adott, így több modellt is bátran kipróbálhatunk mielőtt egy sajátra adunk ki pénzt. Mindenkinek más és más válik be, a skála pedig tényleg nagyon nagy, bőven van miből választani.

Lássuk a választékot, hogy mi milyen hordozó eszközöket használtunk.


Rugalmas kendő, mei tai és társai

Eszter (Vanília Travels):

Pici 7 hetes korában túrázott velünk először, akkor rugalmas kendőt használtunk. Az ennyire pici babákkal még tényleg nagyon kényelmes utazni, túrázni: sokat alszanak, és az etetésüket is könnyebb megoldani, valamint nincs szükségük 'átmozgatásra'.

Nagyon tetszett a karikás kendő, de mire beszereztem, Pici (6 hónapos korára) 10,7 kg-ot nyomott, és nem volt kényelmes ezt a súlyt egy oldalon cipelni. Szerintem a karikás kendő egyébként sem túrázáshoz való: városnézéshez, tengerpartra el tudnám képzelni pici baba esetében.




Zsana (Kultitasting):

Mi az elején kicsit bátortalanok voltunk és a rugalmas kendőt (Manduca) csak a városi sétákra, levegőzésre használtuk, a kirándulásokhoz olyan útvonalakat kerestünk, amiket babakocsival is végig tudtunk járni. Na, ebből viszont nagyon korlátozottak a lehetőségek, néhány séta után, hamar váltottunk a hordozós túrázásra, ami sokkal nagyobb mobilitást ad. A babakocsi maradt a városi sétákhoz. 

Volt a családban egy Gremese Mei Tai, amit kölcsönkaptunk, így a rugalmas kendőt a túrákon arra cseréltük. Amit nem szerettünk benne, hogy akárcsak a rugalmas kendő, ennek is jó hosszú megkötői vannak és ha leveszed a babát, akkor utána elég nehézkes úgy magadra kötni, hogy ne seperd fel vele a teljes aljnövényzetet az ösvényen. A másik ok, amiért a túrákon nem vált be, hogy már alig néhány km-es séta után is nagyon húzta a vállunkat a pánt, nem éreztük komfortosnak.


Rugalmas kendőben a Járatlan Utakon Fesztiválon


Mei Tai

Rita (Sárgaruhás lány):

Nagyon sokáig használtam a rugalmas kendőt. Koraszülötteknél speciális a helyzet, nem is lehet minden fajtát használni és ugye ők az elején, miután kikerülnek sok hét után a kórházból, sokszor még egy normál születési súlyt sem érnek el, azaz 2,5 kg alatt vannak. Az ő esetükben tudomásom szerint többnyire csak ez a fajta jöhet szóba. Ezt nagyon sokáig tudtam használni. A koraszülés miatt (is) mindenhova hordoztuk. Napi kirándulások, házimunka közben, buszon, vonaton. 

 

Csatos hordozó

Eszter (Vanília Travels):

A csatos hordozó viszont remek találmány, hosszú hónapokig használtuk először elől, majd hátul hordozva. Van, aki a csatos hordozóra esküszik, és tőlem is sokan kérdezték, miért cipelem a fémvázas hátit, amikor Pici a csatosban is elférne, hiszen 2-3 éves korig, és (márkától függően) akár 18-20 kilóig is használható.

Erre két válaszom van: egyrészt ha egyedül túrázom babával, a csatos hordozót használva nem tudok hova pakolni (hátamon baba, hasamon hátizsák számomra nem opció). Másrészt Pici már nem szereti a csatos hordozót. 16 kiló, kíváncsi, izeg-mozog, és nem kényelmes neki a testemre passzírozva lenni, nem tud tőlem függetlenül ülni benne. Összemelegszünk. Ráadásul ki-be pakolgatni a csatos hordozóba egy gyermeket esküszöm macerásabb, mint egy vázas hátizsákba.




Zsana (Kultitasting):

A csatos hordozó kiválasztását nem bíztuk a véletlenre, a Hordozóházban kértünk tanácsadást, majd kölcsönöztünk. Végül egy Kibi-re esett a választásunk, ami már az első percekben szerelem lett. Nagyon jó a kidolgozása, sok helyen állítható, így mindketten tudjuk benne hordozni és tényleg alig érezni benne Olívia súlyát. Praktikus bárhová könnyen magunkkal tudjuk vinni, de a hosszabb túrákon mégsem ez vált be, több okból sem.



Ábellel mindketten elég magasak vagyunk és egyszerűen nem lát szét olyan jól, izeg-mozog, forgolódik benne és néhány kilométer után megunja, így már csak rövidebb kirándulásokra használjuk. Egy melegebb napon e mellett még jól össze is izzadunk. Ezt volt, hogy úgy próbáltuk megoldani, hogy kettőnk közé egy pici mikroszálas törülközőt raktunk be, hogy Ő ne legyen vizes. Egyszer pedig a kavicsos, lejtős talajon sikerült is elesnem vele, szerencsére neki semmi baja nem lett, de túrákhoz már pont ezek miatt nem ezt használjuk.




Rita (Sárgaruhás lány):

Később lecseréltem a rugalmas kendőt egy Sweetberry csatos hordozóra, és azóta ha nagyobb túra van akkor ebben háton visszük.



Vázas túrahordozó

Eszter (Vanília Travels):

Ezért, nekünk a legfontosabb kellék utazáskor vagy túrázáskor (egyedül vagy kis családdal) a fémvázas, beülős hátizsák (semmi reklám vagy ilyesmi, egyszerűen ezt szeretjük).

Rengeteg márka fejlesztett már gyermekhordozásra alkalmas hátizsákot, áruk is elég változó, nekünk egy Deuter Kids Comfort nevezetű van. Pici 8-9 hónapos, 12 kilós korától használjuk rendületlenül, minden héten. Bírja a strapát.


 


Elég nagy, sok mindent lehet bele pakolni, és ez előnye és hátránya is egyben: hiszen ha telepakolom a zsebeit, biztosan belerokkanok a hátizsák súlyába. Maga a háti önmagában kb. 4-5 kg, amibe még 1-2 kilónyi dolgot biztos bepakolok (víz, váltóruha, pelenka, étel), és ha Picit is belerakom, egyből 20 kiló fölötti súlyt cipelek a hátamon. Nem könnyű, ez tény. De ha jól állítjuk be a csatokat (majd készítek egy videót is), akkor a súly legnagyobb része a csípőnkre terhelődik, és kevésbé érezzük a hátunkat, vállunkat.

A hátiban a baba tőlem függetlenül ül, van nap-/esővédője, a lábát kis kengyelekbe tudja helyezni, külön kapaszkodók vannak kialakítva a számára. Ha megállunk, a hátizsákot babástul ki tudom támasztani egy fémpánt segítségével, így bármilyen talajon magától stabilan áll.




Hosszabb túrákra is tökéletes, mert Pici el tud benne aludni, akár több órára is, ha odafigyelve menetelek. Ha több, mint másfél-2 órát túrázunk, biztos, hogy a beülős nagy hátit választjuk. Masszív, stabil, biztonságos (de nehéz).


Zsana (Kultitasting):

A csatos hordozó túrázás közbeni néhány hátránya miatt próbáltunk valami más alternatívát keresni, így jött képbe a vázas gyerekhordozó. Nagy dilemma volt, mert a baba csípője szempontjából ugye a legjobbak a fent is említett rugalmas/formázott hordozók. Aztán arra jutottunk, hogy mivel ezt maximum egy héten egyszer pár óra erejéig túrázáshoz használjuk és nem nap, mint nap ül benne a baba, adunk neki egy esélyt, de azért eléggé beleástuk magunkat a témába. Több helyen olvastuk, hogy amit az International Hip Dysplasia Institute elismer az OK, ezekből válogattunk. 



Megnéztünk sok külföldi összehasonlító videót és azokban a két legjobbra értékeltet megnéztük üzletben (Deuter és Osprey volt). Így esett a választásunk az Osprey Poco Ag-re. Széles beülő, kis kengyel a lábnak, amivel meg tudod emelni a lábát és egy hordozóhoz hasonló lábtartást el lehet vele érni. A beülő rész széles tartományban állítható. Kerete nemcsak védelmet, de stabilitást is ad, kinyitva könnyen le lehet támasztani, a babát ki sem kell venni. Pont a keret miatt azért van egy majdnem 3 kg-os súlya. Hátrésze jól szellőzik és több méretben állítható, tényleg olyan viselni, mint egy jó túra hátizsákot, csak a benne cipelt súlyt ezúttal nem érzed tehernek 😊 A baba szabadon tud benne mozogni, nézelődni, mert bőven ellát a vállad felett. Egyetlen hátrányuk az elég húzós áruk, de ha szemfüles vagy használt darabokat is ki lehet fogni meg jó akciókat.


                



Van benne tároló rekesz, naptető a babának, esőhuzat minden, ami kell. Összességében tényleg mindent tud, amit egy túra során elvárunk tőle. Kifejezetten túrához, kiránduláshoz ajánlom, városban nem mozognék vele.


  


Már az első nagyobb bevetésen jót aludt benne, kell ennél jobb referencia?

 




Vállon hordozó

Eszter (Vanília Travels):

Új szerzemény viszont a vállülő hordozónk, amivel hónapok óta szemeztem már, mire megrendeltem. Skandináv apukák fejlesztették ki, és a célja, hogy idősebb gyermeket is tudjunk ’hordozni’ úgy, hogy szabad a kezünk. Az apukák úgyis előszeretettel kapják vállukra a gyerkőcöket – ez a szerkezet pedig kitámasztja a gyermek hátát és több pánttal rögzíti a hátizsákszerű alaphoz (erről is fogok videót készíteni, addig beszéljenek helyettem a képek), így nem kell kezünkkel a gyermek lábát fogni.

Előnye, hogy nagyon könnyű, az egész szerkezet 1 kg körül van. A baba/gyerkőc a vállunkon ül, így inkább a térdünket fogja terhelni a súly, nem a hátunkat vagy derekunkat, csípőnket. Ezenkívül nagyon kis kompakt, kicsire összecsomagolható, a baba ki-bepakolása is gyors és egyszerű.

Ebben viszont még sosem aludt el Pici, így ezt a hordozótípust rövid családi kirándulásokra használjuk (kevésbé stabil, mint a beülős háti, főleg egy izgő-mozgó gyerekkel használva). Nekünk Minimeis márkájú van (ára kb. 40.000 Ft), nagyon szeretjük. Egyszerű, könnyű, praktikus.


          



Összegzés

1. Rugalmas kendő

  •     előnyök: könnyű, kicsire összehajtható, bárhová magaddal tudod vinni; anya és apa is egyaránt tudja használni; már az első percektől használható; otthon a baba megnyugtatására vagy sétákhoz, bárhol használhatod
  •     hátrányok: nem használható túl sokáig, amint a baba nehezebb váltani kell valami másra

2. Csatos hordozó

  •     előnyök:  könnyű, kicsire összehajtható, bárhová magaddal tudod vinni; anya és apa is egyaránt tudja használni; a legtöbb már néhány hetes kortól használható egészen a hordozós időszak végéig; otthon a baba megnyugtatására vagy sétákhoz, bárhol használhatod
  •     hátrányok: nyáron nagy melegben összeizzadsz a babával (főleg, ha a baba is már nagyobb, nehezebb); hosszabb kiránduláson, túrán egy nagyobb baba már nehéz benne

3. Vázas hordozó

  •     előnyök: a váz jól védi a babát túra közben; beépített napellenző, esővédő, lábtartó; a hordozó személynek is könnyebb hosszabb távon, mert a kialakítása, mint egy jó hátizsáknak, vagyis a súlyt a derékra helyezi és nem a vállon van
  •     hátrányok: a hordozónak is van súlya (3-5 kg); csak kirándulás, túra közben használható jól városban nem praktikus

4. Vállon hordozó

  •     előnyök: könnyű; bárhová magaddal tudod vinni; a baba mindent lát a fejed felett; a hordozó személynek nem a hátát terheli
  •     hátrányok: rövidebb távokhoz alkalmas; kevésbé stabil, mint egy vázas hordozó

Látjátok, a skála amiből lehet választani igencsak széles, szerintem mindig egyéni preferencia, hogy ki mit részesít előnyben. Ha csak ritkán túrázol, akkor javasoljuk, hogy válassz egy jó csatos hordozót. Ez típustól függően, majdnem újszülött kortól a baba akár 3-4 éves koráig el tud kísérni. Ha sokszor jártok ki a természetbe, akkor jól jöhet a vázas hordozó vagy a vállon hordozó.

Ami nagyon fontos, hogy bármelyiket is választod, bármennyire is kényelmes a babának és neked is, a babát időnként ki kell venni és át kell mozgatni. Legtöbb helyen azt javasolják, hogy kb. óránként praktikus. Persze, ha épp alszik hagyd aludni, a friss levegőn ez gyakran megesik 😊 Kicsit kiveszed a hordozóból és ha még nem tud járni, akkor legyen nálatok egy piknik takaró, amit leterítesz foroghat, mocoroghat rajta, ha pedig már jár, akkor csak résen kell lenned, hogy merre totyogott éppen el.

 


Reméljük hasznosnak találtátok ezt a kis összefoglalót. Bármilyen kérdésetek van keressetek minket bátran! 😊