2018. december 2., vasárnap

Raja Ampat - nászút a paradicsomban

"Hová mentek nászútra, ha már az egész világot beutaztátok?" tette fel mindenki a kérdést, és hát nem volt egyszerű megfelelő választ találnunk. Próbáltuk elkerülni a "sablon" nászutas helyeket, bár mindenképpen szerettünk volna meleget, tengerpartot... de azért valami kalandosat is, önmagunkhoz méltóan. Így találtunk rá Indonézia alig ismert gyöngyszemére, Raja Ampatra.


Ha Indonézia kerül szóba, szinte mindenkinek Bali jut elsőként eszébe - a Google 360 millió találatot mutat, ha rákeresel a helyre. Ha beírod, hogy "Raja Ampat" már kevesebb, mint 9 milliót. Na, pont ezért jöttünk ide:). Zsana bukkant rá néhány utazós blogon, és szinte mindenütt csak pozitív véleményeket írtak a hozzánk hasonló (hátizsákos) utazók. A végső lökést pedig az a magyar blogger adta meg, aki az eddigi tengerparti kedvencünkhöz (El Nido - Fülöp Szigetek) hasonlította - hozzátéve, hogy Raja Ampat sokkal szebb és alig van turista. Más se kellett nekünk, rögtön meg voltunk győzve!
A nászutunk időpontja már az esküvő időpontja előtt megvolt. Nem volt kérdés, hogy idén is  kihasználjuk a hosszú hétvégék nyújtotta "kevés szabadságból sokat utazni" lehetőséget. Mivel kilenc napot már ellőttünk Kubára, és az esküvőre is kellett pár nap, így spórolni kellett a szabival. Az október 23-i és a november 1-jei hosszú hétvégéket pár nap extra szabadsággal megtoldva végül 2,5 hetes utazás vehette kezdetét. (Az út megszervezése nem volt egyszerű, de erről egy másik "tippek és praktikus tanácsok" posztban írunk majd részletesen azoknak a bátraknak, akik a cikkünk után esetleg Raja Ampatra szeretnének menni.)

Indonéziába utazni már önmagában egy hosszú repülés, és még az országon belül is simán vannak akkora távolságok, mint ide Lisszabon. Kicsit mosolyogtunk is a "de hát ahova mentek, ott volt épp most volt földrengés meg cunami" megjegyzéseken, elvégre itthon sem halasztjuk el a párizsi utazást, ha Szicíliában kitör az Etna. Tizenhét órás utazás után érkeztünk meg Jakartába, ahonnan egy közeli "kisvárosba" (Bogor - potom 900 ezer fő) mentünk, a péntek esti csúcsforgalomban 2 óra alatt érkeztünk meg. Itt a belvárosban, a kínai negyedben szálltunk meg, ahol az előzetes információink alapján rengeteg street food-os hely található, valamint az egyetlen általunk érdemlegesnek ítélt látnivalóhoz, a Botanikus kerthez is nagyon közel volt. A szállodában mi voltunk ez egyetlen nyugati vendégek, ránézésre helyi indonéz családok töltötték ott a hétvégéjüket. A következő meglepetés másnap ért minket a botanikus kertbe lépve, ahogy egy iskolás csapat lépett mellénk, hogy "foto-foto-selfie"? A sokadik iskolás csoporttal fotózkodás után rá kellett jönnünk, hogy igazi látványosságnak számítunk itt fehér nyugati emberekként (plane Zsana, mint rövid hajú fehér nő), amit később nem is furcsálltunk már, mert a Bogorban töltött két napunk alatt 5 fehér emberrel találkoztunk összesen. Két napig igazi sztároknak érezhettük magunkat és el kell mondjuk, hogy az első percekben még szórakoztató, de aztán nagyon fárasztó a sztárság :).


A sok szelfizés mellett azért volt szerencsénk jól bejárni a botanikus kertet is, ami hatalmas, így mi mindkét nap eltöltöttünk néhány órát a kertben sétálgatva. Igazi különlegességekre is bukkantunk és a 30 fok feletti melegben az árnyékban ejtőzni tűnt a legjobb választásnak. Természetesen nem hagyhattuk ki a street-foodok tesztelését sem, aminek egy egész délutánt szenteltünk és sorban kóstoltunk mindent, ami szimpatikus volt és szembejött velünk. Kellett is az energia, hogy egy több mint harminc órás nap után eljuthassunk fő célpontunkra, Misoolra.

Misool - a földi paradicsom
Két földgömbünk is van itthon, és ez az alig 60km-es szigetcsoport mindkettőn névvel szerepel - most már értjük, miért. Ugyanakor annyira távol van mindentől, hogy ide tényleg csak a legbátrabb turisták merészkednek el. Misool-on nincsenek se szállodák, se éttermek, és boltok is alig. A Google Maps szerint nagyjából semmi nincs itt - (nem véletlen, hogy soha nem ezt használjuk utazáskor). Egy soha véget nem érőnek tűnő repülő-, hajóút és hosszas várakozások után érkeztünk meg a Yaganan Island Homestaybe, amibe első pillantásra beleszerettünk. A kis hajónk kikötött a móló végében ami az alig 300 méter hosszú szigetre vezetett, és a szálláson rajtunk kívül nem volt egyetlen vendég sem.


Micsoda mázli! Nem kicsit örültünk neki, hogy van egy privát trópusi szigetünk 3 napra - mindez két fős személyzettel. Az viszonylag hamar kiderült, hogy a vendéglátóink a "yes-no-okay "szavakon  kívül sajnos nemigen beszélnek angolul, mivel a "do you have children?" kérdésnél lefagyott a beszélgetés.  De szerencsére az okostelefont tudták kezelni, így az offline Google fordító minden problémát megoldott. (Még szerencse, biztos vicces lett volna elmutogatni másnap, hogy egyikünknek megy a hasa és csak nyers banánt szeretne enni. Csak gondold végig, hogyan mutogatnád el Te :)

Az első napunkon a szigetünktől távolabb eső látnivalók felé vettük az irányt. Első megállónk a Balbulol-öböl volt, ahová még kicsit ködös, párás időben érkeztünk meg, de a hely szépsége így is leírhatatlan. Ha ez a hely a Fülöp-szigeteken, El Nidoban lenne, akkor az öböl bejáratánál hajók sorakoznának és naponta több száz turista lepné el a helyet, de itt nem találkoztunk senkivel. Örömmel vetettük bele magunkat a sekély vízbe és sétáltunk, úsztunk a sziklák között.


Az örömből az sem vett el, hogy Zsanát "megharapta" egy hal a vízben sétálva. Gondoltuk, jól kezdődik a kaland elvégre pont a halak, az élővilág miatt jöttünk ide :). Az öbölben még alig-alig láttunk halakat, de ahol ezután megálltunk sznorkelezni, ott már nem panaszkodhattunk. Gyönyörű koralloknak és színes halaknak lehettünk szemtanúi... (és akkor még nem sejtettük, hogy békaemberekkel is fogunk találkozni).
A Balbulol-öbölt követően Namlol szikláihoz hajóztunk. A Misool jelképének is tekintett, a víz felett kiszélesedő csipkés sziklák mellett pálmafák árnyékában fogyasztottuk el ebédünket. (Ami egyébként két hétig kb. minden nap ugyanaz volt: hal, rizs, zöldség.) Ilyen panoráma mellett még soha nem volt alkalmunk enni, az egészen biztos.



A sziklákat körbesétáltuk a sekély vízben és számtalan kék "Patrikot" (=tengeri csillag) láttunk a türkiz vízben  előbukkanni. A harapós halak és a tengeri csillagok után izgatottan vártuk a következő megállónkat. A kis sziget belsejében található medúzás (Lenmakana) tavat csak harmadik próbálkozásra találtuk meg. Vicces, hogy bár mindenkinek van okostelefonja, mégsem használnak GPS-t: a sziklák formája alapján tájékozódnak. A helyszínt egy 15 perces sziklamászással értük el, és lenyűgöző volt a sok kis narancssárga lény, ahogy lebegtek, úszkáltak a vízben. Bár tudtuk, hogy ezek amolyan barátságos, nem csipkelődős medúzák mégis csak rövid hezitálás után merészkedtünk közéjük. Az első percekben furcsa volt a több ezer kis lény között úszni és érezni, ahogy hozzád érnek ezek a kis "takonylabdák".


A visszafelé úton találkoztunk egy indonéz kis csapattal - nos, egész nap ők voltak az egyetlen turisták, akikkel összefutottunk, mindenhol zavartalanul élvezhettük a tájat. Ha nem lett volna elég jó ez a nap már így, este a mólón ülve kókuszdiót szürcsölve néztük életünk egyik legszebb naplementéjét. Kell ennél több? Igen, egy isteni finom vacsorát kaptunk, amivel megkoronáztuk a napot.



Egy ilyen erős első nap után izgatottan vártuk, hogy mit tartogat még a második misooli napunk. Elsőként a Puncak Harfat kilátóba végig lépcsőn kiépített útvonalon baktattunk fel a hegyre, a végére így is kifulladtunk a 30 fok körüli melegben, de bőven megérte. A látvány valóban leírhatatlanul szép, összenéztünk és egyszerre mondtuk, hogy ez bizony a legszebb hely, ahol valaha jártunk eddigi életünkben. (Pedig ez már a harmincadik közösen meglátogatott országunk volt).



Itt is néhány környékbeli indonéz turistába botlottunk, és a kérdésükön - "vannak ehhez hasonló helyek Magyarországon is?" - először csak mosolyogtunk. Itt Misoolon már csak a sziklaformációk között hajózni is élmény, az ember nem győz eleget fotózni és ámulni. A kilátóból leérve ismét pazar panoráma mellett fogyasztottuk ebédünket, gondoltuk ezt már nem lehet majd fokozni. Elhajóztunk Yapap sziklái között majd fákba, gyökerekbe kapaszkodva felmásztunk a Puncak Love kilátóhoz. Nem véletlen a név, egy szív alakú forma rajzolódik ki a magasból letekintve a vízre. A látvány innen is magáért beszélt.




A két hegymászás után viszont már csak egy jó fürdésre vágytunk. A fürdőzésre kiszemelt hely felé tartva még megnéztük a karácsonyfa (Dafalem) sziklát, bár szerintem több ilyen szikla is volt, amire ráillet, hogy úgy néz ki, mint a karácsonyfa. A fürdőzős, sznorkelezős helyünk pedig egy ici-pici sziget (Banas) volt, gyönyörű fehér homokkal, ami Zsanát megihlette, hogy itt bizony angyalká kell csinálni a homokban. A két túravezetőnk elég furcsán nézte, hogy mit művel ez a hibbant nyugati turista, így Ábel próbálta elmagyarázni, hogy mi az a "hóangyalka", és hogyan készítjük mi ezt otthon. (Na meg persze mi az a "hó"). Zsanának utána 2 napig pergett a homok a hajából. Ábelnek nem :)

Kri - minden búvár álma
Misoolról Kri szigetére átjutnunk egy majdnem fél napos hajókázásba telt, aminek az utolsó részét már kevésbé élveztük. Waisaiból egy kis csónakkal mentünk át, amin egy indonéz család volt velünk. Bár sütött a nap, de az erőteljes hullámzásban csuromvizesek lettünk, ahogy a kis fa ladik alja néha egy méterről csapódott a víznek. Elgondolkoztunk azon is, vajon ki tudnánk-e úszni a kb. öt kilométerre levő legközelebbi szárazföldre. Mivel se a csónakvezetőn se a velünk utazó kisgyerekeken nem látszott semmi félelem, végül mi is megnyugodtunk. A bungalónk előtti látvány aztán duplán kárpótolt minket a viszontagságos hajókázásért.



Kri-n a napjaink amolyan nyugdíjas tempóban az étkezés/sznorkelezés/pihenés hármasának váltakozásával teltek. Ábel első nap a bungalónk előtti halhelyzet felmérése után azzal a felkiáltással tért vissza, hogy ehhez képest Misoolon sznorkelezni olyan volt, mintha otthon a fürdőkádban tettük volna. Ezek után el tudjátok képzelni milyen tempóban igyekezett Zsana is a vízbe érni. Ott aztán láttunk mindent, amit csak reméltünk, bohóchalak, rengeteg tengeri csillag és a sok-sok ismeretlen hal mellett egy-egy teknős is feltűnt. Egy velünk együtt lakó búvár srác javaslatára a sziget túloldalára is átmerészkedtünk, ahol végre cápát is láthattunk.


 

Másnap pedig egy kis lélekvesztővel, elhajóztunk sznorkelezni a Friwen wallhoz, ahol korallok elképesztő változatosságát csodálhattuk meg.




Közben szerencsére csodaszép sima volt a tenger, bár ez a hajó sem volt a legjobb állapotban. A fa repedésein folyamatosan bugyogott fel a víz, amit a sofőrünk egy műanyag pohár segítségével faarccal mert ki menet közben. (Biztos nagyon szerencsés a bácsi, hiszen tudjuk: aki mer, az nyer!) Ábel persze meglátta a tökéletes fotó lehetőségét és az alábbi gyönyörű képeket készítette útközben.



Kri sziget végében van egy hatalmas homokpad, a Pasir Timbul, ami apálykor óriási homokpadként előbukkan, majd dagálykor eltűnik. Mi kicsivel az apály tetőzése után értünk oda, de még így is gyönyörű látványban volt részünk. Rögtön eszünkbe jutottak a férfimagazinok fantasztikus helyeken készült képei, Zsana rögtön pózolni is kezdett. Mivel volt pár helyi turista, ennél erotikusabb képek nem készültek. (És amúgy sem posztolnánk ide, bibibí)


Kri másik végében, a szállásunk mellett is volt egy hasonló homokpad, amin apálykor át tudtunk sétálni a szomszédos szigetre Mansuarra. Ennek kétszer is nekivágtunk. Első alkalommal jól leégtünk a séta közben és nem jutottunk át, mert rosszkor indultunk és már elkezdődött a dagály. Másodszorra már sikerrel jártunk és átjutottunk a Yenbuba mólóhoz sznorkelezni. Erről csak annyit, hogy életünk legjobb merülése volt: óriási halrajokban úszhattunk, cápákkal együtt - leírhatatlan élmény volt.



Így teltek a napjaink, amivel nyugodt tempóban, de nagyon gyorsan elrepült az a 4 nap Kri-n. Megértettük, hogy Raja Ampat miért van ott minden búvár bakancslistáján. Itt valóban olyan változatos és gazdag a tenger alatti élővilág, hogy sokszor alig látod a vizet a sok haltól. Csak nézel, hogy halak, mindenütt csak halak. Ebben a videóban összefoglaltuk, milyen is a víz alatti világ Raja Ampaton.

Yeben - cápák és egy kis luxus 
Nászút révén úgy gondoltuk, hogy egy kis luxust azért megengedünk magunknak az utazás végére. A "resort"-ok hosszas böngészése után bukkantunk rá a Cove Eco Resortra, amiben (a "relatíve" alacsony ára mellett) nagyon megtetszett, hogy Misool-hoz hasonlóan távol van mindentől. Bár itt Raja Ampaton szinte mindenhol olyan érzésünk volt, hogy a világ végén vagyunk, de a Cove-ban pláne, hiszen egy kis magánsziget adott otthont neki. Tömeg itt sem volt, összesen 12 vendég osztozott a mindössze 2km hosszú sziget nyugalmán. (Bár a misool-i privát szigethez képest túl sokan voltak :) A luxust az jelentette, hogy egy európai négy csillagos színvonalat hoztak mind a szállás mind az ellátás tekintetében - mindezt 150km-re a legközelebbi várostól, a nyílt tengeren.



A sznorkelezés hal és korallok tekintetében itt nem jelentett akkora élményt Kri után, viszont itt láttuk a legtöbb szirticápát, nem tudtunk úgy a vízbe menni, hogy ne láttunk volna legalább egy CáPalit és CáPetit (csak hogy gyerekkorunk mesehőseire asszociálhassunk). Bár ezek nem veszélyesek az emberre, Zsana azért sietve "megunta" az úszkálást egy délután, amikor egyszerre négy másfél méteres példány siklott el mellette. A legcukibbak pedig a fél méteres vízben cirkáló, halakat kergető fél méteres kölyök cápák voltak.



A tenger alatti világot egy alkalommal egy üvegfenekű kajakból is próbáltuk szemügyre venni. A nyugalom szigetéről egy egy napos kirándulás keretében eljutottunk Piaynemo-ra is. Bár a képek között ez az első találat a "Raja Ampat" keresésre, valójában Misool és a Puncak Harfat messze lekörözi az itteni kilátást. Itt is újra a fotózkodni vágyó helyi fiatalok célpontjaivá váltunk.





Piaynemo mellett megpihenhettünk a Secret Lagoon-ban, és egy újabb kis hegymászással a Star Lagoonba is benézhettünk, hogy valóban csillag alakot formál a magasból a lagúna. Mindezek mellett Yeben maga a nyugalom szigete, ahol még a helyiek csónakjainak hangja sem veri fel a csendet. Élveztük a fehér homokot, a pálmafákat, a luxust (angol WC, meleg víz, kényelmes ágy) és természetesen a finom ételeket. A resort egy négycsillagos jakartai hotel séfjét szerződtette le, aki készégesen megosztotta velünk a recepteket is ha rákérdeztünk valamite. Az utolsó esténken pedig a szuper kedves személyzettől egy kis meglepetés műsort is kaptunk búcsúzóul. Tetszett, hogy nem egy betanult, hanem egy aranyosan amatőr, rögtönzött műsor volt, amibe egy kis tánc erejéig mi is becsatlakoztunk.


Jakartában egyetlen ok miatt töltöttünk el másfél napot: nem akartuk kockáztatni egy belföldi járat késése miatt a súlyos százezrekbe kerülő hazautat. A legtöbb helyen írják, hogy Jakartára nem érdemes időt szánni, mert a többi ázsiai nagyvároshoz képest nincs látnivaló - sajnos ezzel egyet kell értenünk. Elsőre a régi városrész felé vettük az irányt (ahol nem tudjuk, hogy csak a vasárnap miatt volt-e ennyi ember, amennyi) de hatalmas tömeg volt és ismét jött az interjú és fotó kérések tömege. Furcsa, hogy egy tízmilliós nagyvárosban is ennyire ritka a fehér ember. A szelfik elől menekülve innen gyorsan továbbsétáltunk a kínai negyedbe (Glodok). Kis utcák, közötte piac és kajás standok, de bevalljuk: azt a street foodot, ahogy ezek kinéztek, itt nem mertük bevállalni. Nemsokára meguntuk a nézelődést és a plázázást választottuk. A híres emlékművet (Monas) már csak a taxiból ülve "csodáltuk" meg, úgy ítéltük meg, hogy az is elég lesz.

Ha valaki kedvet kapott Raja Ampathoz, gondolja át az előnyét-hátrányát is annak, hogy itt alig van turizmus. A szállások emiatt egyszerűek de drágák a minőséghez képest, és a helyieknek fogalma sincs, hogy mire van igénye egy nyugati turistának. (Angol WC nincs a legtöbb helyen, akárcsak zuhanyzó vagy WC papír.) Mivel boltok sincsenek ahol ezeket be tudnád szerezni, a szállásadódra vagy utalva. Azt viszont biztosan tudják, hogy nem akarnak Bali lenni: foggal-körömmel védekeznek a szállodák építése és a tömegturizmus ellen - jogosan.
Ugyanakkor a kevés turista miatt a helyiek még nagyon kedvesek és őszintén érdeklődőek. A látnivalóknál pedig alig találkozol másokkal, és az élővilág sem viseli a turizmus nyomait (sértetlen korallok, embertől nem félő rengeteg hal, stb). Itt fehér emberként Te vagy a látványosság. Üröm az örömben, hogy a tengerek szennyezettsége már ide is elér: műanyag palackok, szatyrok sodródnak partra ott is ahol száz kilométerre nincs település.

Ha szeretnéd Robinsonnak érezni magad, ez a Te helyed. De vedd figyelembe, hogy Robinson sem tudott este meleg édesvízzel zuhanyozni, éttermet választani, leugrani a boltba egy kóláért vagy orvost hívni ha beteg lett. Akit ez zavar, menjen Balira! Mi bízunk benne, hogy Raja Ampat megőrzi varázsát és megmarad továbbra is a földi paradicsomnak - mert bár sokszor dobálózunk ezzel a kifejezéssel, de ez valóban megérdemli. 

És nászútnak a lehető legjobb választás volt - számunkra. Ezúton is köszönjük a teljes násznépünknek, hogy hozzájárultak ehhez a fantasztikus kalandhoz!


2018. november 25., vasárnap

Miben változtatta meg az életünket hat hónap utazás?

Az elmúlt hétvégénket a Járatlan Utakon fesztiválon töltöttük - részben már előadóként. Nosztalgikus érzéseink voltak, hiszen ez volt az a rendezvény, ami 2016 márciusában elültette bennünk a világutazás gondolatát. Pár hónappal később, október 15-én pedig már a Budapest-Dubaj repülőjáraton ültünk, és fogalmunk sem volt, hogy pontosan mikor és honnan fogunk majd hazaérkezni. Nem kevés izgalommal és némi pánikkal vágtunk neki életünk nagy kalandjának, ahonnan 189 nappal később, 13 ország meglátogatása után érkeztünk vissza. Most már mindez egy szép emlék, de az életünk mégsem ugyanolyan, mint azelőtt. Úgy gondoljuk, hogy most már véglegesnek tekinthetjük a változásokat, ha másfél év itthon-lét után sem vagyunk olyanok, mint előtte.


Lássuk, miben változtatta meg az életünket az a hat hónap utazás:

Az élet prioritásai
Amikor egy magyar fiatal elkezdi a karrierjét, általában pénzre, szakmai sikerre és elismerésre vágyik. Kell egy jó állás, egy jó fizetés... aztán még jobb pozíció, még több fizetés... és ez általában így megy tovább. Ha valamelyikőtöket megkérdezném, ki a "legsikeresebb" ismerőse, biztos valaki olyan jutna először eszetekbe, akinek hétszámjegyű fizetése van, (felső)vezetői pozícióban mutatja a LinkedIn, stb... De mindez semmit nem mond arról, hogy mennyi időt tölthet a családjával, mennyire stresszes az élete, mennyi ideje marad a hobbijának. Vajon ugyanazt csinálná akkor is, ha milliárdokat nyerne a lottón? Van persze aki igen.. de a legtöbben aligha. 
A fél éves utazás anyagilag rengeteget elvett tőlünk. Nemcsak a tényleges költségek, hanem a kiesett fizetés is. Mégis, ha valaki azt mondaná, hogy felajánlana egy alternatív valóságot (nem utaztunk el, több pénzünk van), gondolkodás nélkül visszautasítanánk. Egy ilyen kaland során döbben rá az ember, hogy mi mennyit ér valójában. Hogy mennyire egy akvárium "mátrixában" élte a mindennapjait, amiből képtelenség belülről kilátni. Hogy mennyire tud hiányozni a család. Hogy mennyire gyorsan vagy lassan telik egy nap. És hogy mi mennyit ér számára az életben. 
Közhelynek tűnik ugyan, de igaz: azzal foglalkozz, amit szeretsz csinálni. Akinek a hobbija a munkája, az a boldog ember. Ha pedig nem a hobbid a munkád, akkor csak addig csináld, amíg többet kapsz tőle, mint amennyit elvesz az életedből. (Mi is akkor indultunk útnak, amikor ez az arány tartósan megbillent.) 
Ha holnap elütne a villamos, úgy gondolnád azt az életet élted, amit szeretnél? Nehogy úgy érjen véget az életed, mint az alábbi kisvideó főszereplőjéé...

Stressz fogalma és megélése
A stressz egy igencsak relatív fogalom - nagyon szubjektív, hogy ki mit él meg stresszként. Amikor meglátod, hogy az életszínvonalad töredékét soha el nem érő emberek sokkal boldogabban élik az életüket, mint te - az elgondolkoztató. Lehet, hogy félted az állásodat, az egzisztenciádat - de nem tud veled olyan történni, hogy egy laoszi vagy nepáli átlagcsalád életszínvonalára zuhanj vissza. És tudod mit: ők még így is boldogabbak, mint te. Pláne a kubaiak. Na, ez az igazi lecke. Igen, a pénz önmagában tényleg nem boldogít. 
Amióta hazajöttünk az utazásból, két kérdést teszünk fel magamnak minden "stresszhelyzetben":
1. Mi a legrosszabb, ami történhet? Pl. kirúgnak? És akkor mi történik? Zsana úgy talált magának új munkahelyet, hogy nem is keresett. Ábel is állásajánlatot kapott addig, amíg a munkáltatója végre eldöntötte, visszajöhet-e a hat hónap utazás után. Ha jó vagy a szakmádban, nem lehet, hogy kicsit túlstresszeled a kapaszkodást a meglévő pozíciódba? Megértem, hogy 2008 után egyideig mindenki ragaszkodott a munkahelyéhez, de ma azért más a helyzet. Történhet-e bármi olyan, hogy rosszabb helyzetben leszel mint azok a kambodzsai gyerekek, akik nap mint nap az aknamezőkön játszanak? Vagy a laoszi hmong családok akik az erdőben bombákat keresnek hogy eladják belőle a fémet és a puskaport? Biztosan nem. Akkor meg ne stresszelj rajta...
2. Biztos, hogy a probléma az enyém? Nem a munkahelyemé esetleg? Mindig tedd fel magadnak a kérdést: ha valami amin stresszelsz, nem sikerül, az a Te problémád lesz, vagy a munkahelyedé? Rendelkezésedre áll minden körülmény hogy a legjobb teljesítményt add? (Fizetés, elismerés, munkakörnyezet, idő, erőforrások, stb) Ha nem... legyen ez a munkáltatód problémája! A te problémád az, hogy megfelelő helyen dolgozol-e. 

Vásárlási szokások és környezettudatosság
Az utazásunk előtt mindig palackos ásványvizet ittunk. Soha többé nem tesszük. Az iható és egészséges csapvíz olyan kincs, amit a világ nagy része mindennél többre értékel(ne) - de mi nyugatiak persze megzabáljuk a marketing-maszlagot (hormonmaradványok a vízben? egy csirkemellel szerinted mennyi hormont eszel meg?). Még soha senki nem tudta tudományosan bebizonyítani, hogy az "ásvány"víz egészségesebb lenne itthon, mint a csapvíz. Az viszont biztos, hogy műanyagszigetet készítünk az óceán közepére. Ha pedig az íze nem tetszik (amit szerintem az emberek fele egy vakteszten nem tudna megülönböztetni) akkor tegyél bele citromot, gyömbért... akármit. 
A heti zöldség és gyümölcs bevásárlásainkat évek óta a helyi piacon tesszük meg, hűséges vászontáskáink társaságában, de nekünk is kellett idő, amíg eljutottunk oda, hogy már sehol nem vesszük el az egyszer használatos műanyagzacskót, elvégre a vászonzsákot ki tudjuk mosni, a gyümölcsöknek pedig saját dobozt vinni a csomagoláshoz. A hulladékmentes élet kapcsán rengeteg tippet találhattok például Dóri és Edvárd oldalán. És a jó hír, hogy ez az életmód összességében olcsóbb is. Ha pedig már hulladékot termelsz, legalább szelektálj.
Az is a környezettudatosság része, hogy nem vásárolsz annyi ruhaneműt magadnak. Fél évig utaztunk tucatnyi ruhadarabbal, és sosem volt szükség többre. Mielőtt megveszed a sok tizedik pólód a nyári leárazások közepette a kedvence fast-fashion boltodban egy kicsit érdemes elgondolkodni, hogy arra valóban szükséged van-e. A környezetterhelést egészen biztosan növeled vele, de vajon növelni fogod a saját hasznosságod is vagy csak 5 percig örülsz neki és utána a szekrényben végzi a soha nem hordott többi ruhadarab társaságában? Itt egy tanulságos cikk, hogy mi történik azzal, amit meg sem veszünk. És miben mérhető mindez a megtakarítás? Évi százezrekben, két főre...

A "normális" átértékelődése
Itthon észre sem vesszük, de a neveltetésünkkel szívjuk magunkba a "normális" fogalmát, és ha utazás közben attól eltérővel találkozunk, automatikusan azt tartjuk a "helytelennek". Itthon például teljesen elfogadott, hogy a friss disznóvért megesszük hagymával (vagy hurkában), az agyvelőt meg pirítóssal a strandon - de rémesen gusztustalannak találjuk hogy Ázsiában rovarokat esznek. Ugyan mitől lesz ez a mocsokban élő emlősállat higiénikusabb kalóriaforrás? Kínában undorítónak találják, hogy az orrunkból kifolyt váladékot elpakoljuk egy papírban a zsebünkbe... hát nem higiénikusabb egyből megszabadulni tőle és kiköpni az utcán? De ugyanilyen vérre menő vitát válthat ki a kisgyerekes anyák otthon maradása (Belgium - 3/6 hónap, Magyarország 2-3 év) és sok egyéb téma is. Mindenki meg van győződve hogy úgy jó, ahogy ő csinálja, a másik nép meg teljesen hülye. Mi a hat hónap után most már sokkal inkább elgondolkodunk rajta, hogy biztos az-e a legjobb, ahogy mi csináljuk. És sokszor jövünk rá, hogy nem. Egy WC kefe sosem lesz olyan higiénikus, mint egy nagynyomású vízsugár (amit Ázsiában használnak). És az sem normális, hogy nem beszélgetünk idegenekkel, mert ilyet csak az csinál aki pénzt akar vagy valamit eladni nekünk. Sokszor bizony érdemes elgondolkodni és változtatni a szokásainkon.

Előítéletek és a valóság
Az arabok koszosak és elnyomják a nőket, az ázsiaiak átvernek és szörnyűségeket esznek... és még sorolhatnám az előítéleteket, amiket a média sugároz és nap mint nap találkozik vele az ember. Aztán ellátogatsz egy arab országba, ahol olyan tiszta az autópálya melletti WC mint itthon sehol, és törvény írja elő, hogy azonos pozícióban a nők nem kereshetnek kevesebbet a férfiaknál. Megszállsz egy arab családnál, ahol egyedül hagynak hétvégére a saját házukban... és értetlenül néznek Rád, amikor elkéred a "kulcsot": mert ott soha nem zárnak be semmit, hiszen nincs bűnözés.
És ez megy nap mint nap, megtapasztalod, hogy az emberek 99.9%-a jót akar, kedves, és minden amit valaha láttál és olvastál, az csak a maradék 0.01%. Mert az nem hír, hogy Ománban bárhol biztonságosan megállhatsz aludni az autódban, vagy a kambodzsai utcai kajaárusok engedélyét azonnal elveszik, ha valaki rosszul lesz az ételüktől. Az a hír, ha kirabolnak valakit, vagy meghalnak az ételtől egy szállodai étteremben.
Ha úgy állsz a világhoz és az emberekhez, hogy mindenki át akar verni, fárasztó életed lesz és 0.01%-ban igazad. Ha úgy, hogy mindenki becsületes, 99.9%-ban igazad lesz. (Persze ne tegyél olyat, amivel az összes 0.01%-ot magadhoz vonzod... pl. becsületkasszás újságárus.)

Gazdagság és szegénység
Tippeld meg, hogy az éves nettó jövedelmed vagy a vagyonod alapján a világ hány százaléka gazdagabb Tőled. Utána látogass el erre az oldalra, és ellenőrizd le. Ugye, milyen szerencsés vagy? Esetleg nézd meg ezen a weboldalon, hogy hogyan él a világ "középosztálya" - ahová sorolod magad valószínűleg - milyen házakban laknak, milyen ágyakban alszanak, és milyen a fürdőszobájuk. (A skála arányos, azaz a közepén a világ jövedelmi közepe található.) Lehet bosszankodni, hogy miért nem Svájc vagy Németország... de oda is mehetsz, ha szeretnél. De inkább örülj annak, amid van... az legalább jobb érzés. Erre gondolunk mi nap mint nap, és máris jobb hangulatunk lesz.

Szóval ennyit változtunk a hat hónap alatt, amit a lassan két év itthonlét sem tudott visszaváltoztatni. Bár kopnak az emlékek és már nem emlékszünk minden részletre, a hangulatok és tanulságok még megmaradnak és elkísérnek bennünket. Ha pedig nem, akkor egymást is figyelmeztetjük erre. "Emlékezz Laoszra!"

Úgy gondoljuk, hogy nem kell sok: a kulcs pusztán annyi, hogy kellő nyitottsággal fogadjuk be az újat, ami eltérő a megszokottól - és nemcsak utazásaink során, hanem itthon is.

2018. május 22., kedd

Gourmet Fesztivál 2018

Nagy dilemma volt, hogy a pünkösdi hosszú hétvégen melyik szenvedélyünknek hódoljunk. Kihasználva az egy extra napot elutazzunk, vagy inkább maradjunk és immár sokadik éve most is teszteljük mivel készültek a legjobb hazai éttermek. A címből már mindenki kitalálhatta, hogy az utóbbi lett a befutó.

A Gourmet fesztivál lényege (ha esetleg valaki nem ismerné), hogy a Millenáris parkban kis bódékban több tucatnyi étterem készül 2-3 kreatív, ikonikus fogással (ezek kb. 1000Ft alatt olcsónak, 2000 felett drágak számítanak), amik apró adagok, de többnyire remek alapanyagból és technikával készülnek. Ezekből két ember kényelmesen végigkóstol 10-15 adagot... amivel ha nem is olcsón, de fejenként egy jobb budapesti éttermi menü árából rengeteg ételt/éttermet kipróbálhat.  A standok között csatangolva pedig érdekes "workshopokra" is lehetett bukkanni... itt alul például épp Sárközy Ákos (a Borkonyha séfje) készített egy asztalnyi desszertet a nézőket bevonva.


A teszteléshez most is a szombatra esett a választásunk, amikor a fesztivál első két napja már eltelt, így már előre elolvashattuk, hogy mások szerint mit érdemes kóstolni. Újításként egy mobil-applikációt is készítettek idén a fesztivál szervezői, melyben be lehetett jelölni a számunkra fotó/leírás alapján érdekes fogásokat - majd azokat értékelni is.

Idén több régi jó ismerős étterem nem volt kint (Anyukám Mondta, Erhardt), ezzel lehetőséget hagytak nekünk, hogy új helyeket fedezzünk fel. Így például a Tigris éttermet, amiről korábban sosem hallottunk, mégis a fesztivál (szerintünk) magasan legjobb fogását hozták össze. 

Libamáj brulee - Tigris Étterem
Szarvasgombás libamáj brulee, pezsgő zselé, sárgabarack-kaviár



A libamájhoz köztudottan jól passzol az édes és a gyümölcsös ízvilág is. A Tigris az előbbit úgy oldotta meg, hogy a cukorral bevont krémes májat zsebsárkánnyal karamellizálta, ahogy egy jó creme brulée-hez illik. A gyümölcskaviár és a zselé feledhető volt, de a máj és a házi briós remek ízvilága feltolta a listánk élére a fogást.

Lángguszta
Szilvapálinkában pácolt bükkfa lángon füstölt lazac 


Mivel májjal kezdtük a kóstolást, kicsit tisztulnia kellett az ízlelőbimbóinknak, mire felfedeztük a pálinkás pácolás hatását - az első pár falat csak egy "szimpla" füstölt lazac íze volt. Utána lassan éreztük a különleges pácot is, de így sem volt elég markáns. A köret sem nyújtott maradandót sajnos, egy egyszerű salátát gondoltak mellé kapribogyó dresszinggel, amiben a kapri ízét alig lehetett felfedezni. Inkább megittuk volna azt a finom pálinkát mellé :)

Villa Medici
Eperborban érlelt libamáj csilis mangó, eperkaviár, pezsgőhab


Érdekesen hangzó koncepció, de a kivitelezés lehetne jobb is. A pezsgőhab hamar összeesett és szinte alig volt íze, az eper "semmi különös". A chilis mangó jól hangzott, de nem volt elég markánsan pikáns (nem úgy, mint az ausztrál Aldi 200 Ft-os mangós-chilis tonhala!). A legfinomabb a mazsolás kenyér volt, de a remekül elkészített májjal együtt sem dobta fel a tányért az elvárt szintre.

Digó Nápolyi Pizza
Pizza Margarita 


Mielőtt bárki azt gondolná, hogy "na, ezt nem lehet elrontani", le kell szögezzük, hogy a pizzák közül pont ezt a legnehezebb finomra készíteni. Itt nincs ugyanis olyan, hogy a finom pármai sonka feltét elnyomja a rossz szószt vagy tésztát. Ha ezek közül bármelyik nem a kellő minőség, ugrik az "olasz" élmény. Direkt nem a szardellás verziót kértük, hogy meglássuk, mennyire tudnak a "digók" pizzát sütni. Nos, tudnak! Eredeti nápolyi pizza fatüzelésű kemencében sütve. Hamisítatlan ízek akár csak Itáliában. Tökéletes vékony tészta, napérlelte paradicsom, bivalymozarella, pár szem bazsalikom, más nem is kell a boldogsághoz.

Elektrolux kóstoló falat
"Banh mi bao"


A belépőhöz jár ez az ingyenes fogás. Eddig minden évben kiemelkedően remek fogást kaptunk itt, de most feledhetőre sikeredett. Azt ne firtassuk, hogy a "banh mi" és a "bao" nevek hogyan passzolnak össze, hiszen az egyik vietnami, a másik kínai étel. Ízében inkább egy hamisítatlan banh mi szendvicset kaptunk, remekül pácolt zöldségekkel - de csontszáraz és ízetlen hússal. Reméljük jövőre ismét jobb lesz...

Sauska 48
Malacfül ceviche


A ceviche alapvetően tengeri herkentyűből készül (amit a citrom és lime savas leve "főz" meg), így kíváncsian vártuk mit takar a malacos verzió. Akinek mond valamit Bicsár Attila neve, az bizonyára sejti, hogy miért kellett megkóstolni az általa kigondolt (és általa is tálalt) fogást. Szeretjük a hagyományos magyar konyha "újragondolását", ennek Bíró Lajos a nagymestere, de ez is remekül sikerült. A vékony csíkokra vágott malacfül kocsonyás de roppanós állagra készült, savanykás ízzel, amit az avokádókrém remekül simított el, és a kis ropogós "pita" is jól egészített ki. 

Percze Étterem
Kecskecurry quinoa saláta, füstölt padlizsán


Ázsiából hazatérve nagyon beleszerettünk a curry jellegű ételekbe - ami millióegy féle fűszerkeveréket jelenthet, nem csak a bolti "Kotányi Curry"-t. A Percze étterem pultjánál éppen senki se járt, volt lehetöség beszélgetni is, így megtudtuk, hogy házi kecskét eszünk Mád környékéről a Szepsy borbirtok szomszédságából, és a curryfűszert a séf saját maga keverte ki. A fantasztikusan omlós húst a csípős-édeskés szósz nagyon jól kiegészítette, de nem nyomta el. A csípősséget pedig a tetején levő hideg joghurt és a lime-os quinoa (némi gránátalmával fűszerezve) remekül ellensúlyozta. Nem véletlen, hogy az erősen csípős ázsiai konyhákban is mindig ott van valami tejtermék az erős kaja mellett. Remek fogás volt. A Szepsy furmint pedig a markáns íze ellenére is jó kísérője volt az ételnek.

Sauska 48
Joghurt terrine, yuzu kaviárral, matcha porral, eperrel


Zsana kifejezetten szereti a yuzut (ázsiai jellegzetes ízű citrusféle), így nem volt kérdéses, hogy meg kell kóstolni. A jól ismert édes bazsalikomos eper ízével nagyon jól harmonizált a yuzu különleges íze. A joghurt nagyon jó átkötő közegként viselkedett a két eltérő íz között. A matcha por pedig már csak hab volt a "tortán". Tökéletes példája, hogy egy desszertnek sem túl édesnek, sem túl nehéznek nem kell lennie... és szerintem kalóriában sem volt túl terhelő.

Natura Hill
Naplemente a Dunán


A desszertet a zebegényi étteremnek a váci Mihályi Patisserie (régebben Desszertszalon) tulajdonosa, Mihályi László cukrászmester készítette idén. A Desszerszalonnak nagy rajongói vagyunk, évek óta gyakori program, hogy kocsiba pattanunk és megyünk Vácra sütizni... habár szerencsére már Pesten is van méltó kihívó (desszert.neked). A mérce így magasan volt, de a süti nem okozott csalódást. Vékony piskótakorongon lágy gyümölcs-mousse a tetején málnás robbanócukorral érdekessé téve. A szellősen lágy piskóta dekoráció pedig, málna, pisztácia és mák ízesítést kaptak. tökéletes ízharmónia. 
Ha mindez nem lett volna elég, egy ráadás desszertet is kaptunk, OTP ügyfélként (igaz, csak SZÉP kártya... értelmes (ex)bankár sosem vesz semmi komoly szolgáltatást az OTP-től). A Dunakavics lényegében, mint egy egyszerű kókuszgolyó tészta, melynek erőteljes kakaós ízét a belsejében lévő meggy savanykás íze ellensúlyozta. Díszítésként itt is visszaköszönt a mákos és pisztáciás piskóta. Ezzel a két desszerttel lehet, hogy idénre megspórolták nekünk a váci kirándulást :-)

A "felhőtlen" gasztronómiai élményt mindössze egy órás felhőszakadás szakította félbe. Bár az accuweather nem adott esőre esélyt, az mégiscsak előbukkant. (Hiába, május van!) A helyszín egyetlen nagyobb fedezéke alá húzódva szerencsénk volt összefutni egy siófoki fiatalemberrel, aki "némi" alkohol hatása alatt kifejtette, hogy "ez a fesztivál egy sz_r", különben is "itt nem lehet semmi jót enni" és amúgy is hülyeség, hogy nem lehet készpénzzel fizetni, mert ő csak abban hisz és nem a bankkártyában. Először azt hittük, hogy Dorothyhoz hasonlóan biztos egy hurrikán dobta le ide, mert magától mit is keresne egy évek óta készpénzmentes gourmet fesztiválon, ahol idén már a papír karszalagba épített NFC chippel is lehetett érintésmentesen fizetni.


Hamar beláttuk utána, hogy ő testesíti meg az "átlagmagyart", aki szerint ezek az ételek (a bankkártyák hókuszpókuszához hasonlóan) csak úri flancolást jelentenek és egy ropogós Rákóczi-bankóért vett sajtos-tejfölös lángosra elcserélné bármelyik puccos fogást. Nos, mi is szeretjük a sajtos-tejfölös lángost (persze megmondjuk, melyik készült egyhetes olajban)... de ez a kaland nem erről szól. Van olyan ember (nem is kevés), aki egy hónapban tízezreket költ cigire... más meg hetente fodrászra, százötven TV-csatornára, stb. Mindenkinek megvan a maga (drága) hobbija. Aki szeret jókat enni, annak ár/érték arányban ez a fesztivál még mindig megéri - bár tavaly óta érzékelhető a drágulás. Akinek meg az étkezés csak kalóriabevitel, az egyen egy finom zsíros kenyeret -  abban is lehet öröm! 

Jó étvágyat kívánunk!