Raja Ampat - nászút a paradicsomban

"Hová mentek nászútra, ha már az egész világot beutaztátok?" tette fel mindenki a kérdést, és hát nem volt egyszerű megfelelő választ találnunk. Próbáltuk elkerülni a "sablon" nászutas helyeket, bár mindenképpen szerettünk volna meleget, tengerpartot... de azért valami kalandosat is, önmagunkhoz méltóan. Így találtunk rá Indonézia alig ismert gyöngyszemére, Raja Ampatra.

Ha Indonézia kerül szóba, szinte mindenkinek Bali jut elsőként eszébe - a Google 360 millió találatot mutat, ha rákeresel a helyre. Ha beírod, hogy "Raja Ampat" már kevesebb, mint 9 milliót. Na, pont ezért jöttünk ide:). Zsana bukkant rá néhány utazós blogon, és szinte mindenütt csak pozitív véleményeket írtak a hozzánk hasonló (hátizsákos) utazók. A végső lökést pedig az a magyar blogger adta meg, aki az eddigi tengerparti kedvencünkhöz (El Nido - Fülöp Szigetek) hasonlította - hozzátéve, hogy Raja Ampat sokkal szebb és alig van turista. Más se kellett nekünk, rögtön meg voltunk győzve!

A nászutunk időpontja már az esküvő időpontja előtt megvolt. Nem volt kérdés, hogy idén is  kihasználjuk a hosszú hétvégék nyújtotta "kevés szabadságból sokat utazni" lehetőséget. Mivel kilenc napot már ellőttünk Kubára, és az esküvőre is kellett pár nap, így spórolni kellett a szabival. Az október 23-i és a november 1-jei hosszú hétvégéket pár nap extra szabadsággal megtoldva végül 2,5 hetes utazás vehette kezdetét. (Az út megszervezése nem volt egyszerű, de erről egy másik "tippek és praktikus tanácsok" posztban írunk majd részletesen azoknak a bátraknak, akik a cikkünk után esetleg Raja Ampatra szeretnének menni.)

Indonéziába utazni már önmagában egy hosszú repülés, és még az országon belül is simán vannak akkora távolságok, mint ide Lisszabon. Kicsit mosolyogtunk is a "de hát ahova mentek, ott volt épp most volt földrengés meg cunami" megjegyzéseken, elvégre itthon sem halasztjuk el a párizsi utazást, ha Szicíliában kitör az Etna. Tizenhét órás utazás után érkeztünk meg Jakartába, ahonnan egy közeli "kisvárosba" (Bogor - potom 900 ezer fő) mentünk, a péntek esti csúcsforgalomban 2 óra alatt érkeztünk meg. Itt a belvárosban, a kínai negyedben szálltunk meg, ahol az előzetes információink alapján rengeteg street food-os hely található, valamint az egyetlen általunk érdemlegesnek ítélt látnivalóhoz, a Botanikus kerthez is nagyon közel volt. A szállodában mi voltunk ez egyetlen nyugati vendégek, ránézésre helyi indonéz családok töltötték ott a hétvégéjüket. A következő meglepetés másnap ért minket a botanikus kertbe lépve, ahogy egy iskolás csapat lépett mellénk, hogy "foto-foto-selfie"? A sokadik iskolás csoporttal fotózkodás után rá kellett jönnünk, hogy igazi látványosságnak számítunk itt fehér nyugati emberekként (plane Zsana, mint rövid hajú fehér nő), amit később nem is furcsálltunk már, mert a Bogorban töltött két napunk alatt 5 fehér emberrel találkoztunk összesen. Két napig igazi sztároknak érezhettük magunkat és el kell mondjuk, hogy az első percekben még szórakoztató, de aztán nagyon fárasztó a sztárság :).

A sok szelfizés mellett azért volt szerencsénk jól bejárni a botanikus kertet is, ami hatalmas, így mi mindkét nap eltöltöttünk néhány órát a kertben sétálgatva. Igazi különlegességekre is bukkantunk és a 30 fok feletti melegben az árnyékban ejtőzni tűnt a legjobb választásnak. Természetesen nem hagyhattuk ki a street-foodok tesztelését sem, aminek egy egész délutánt szenteltünk és sorban kóstoltunk mindent, ami szimpatikus volt és szembejött velünk. Kellett is az energia, hogy egy több mint harminc órás nap után eljuthassunk fő célpontunkra, Misoolra.

Misool - a földi paradicsom

Két földgömbünk is van itthon, és ez az alig 60km-es szigetcsoport mindkettőn névvel szerepel - most már értjük, miért. Ugyanakor annyira távol van mindentől, hogy ide tényleg csak a legbátrabb turisták merészkednek el. Misool-on nincsenek se szállodák, se éttermek, és boltok is alig. A Google Maps szerint nagyjából semmi nincs itt - (nem véletlen, hogy soha nem ezt használjuk utazáskor). Egy soha véget nem érőnek tűnő repülő-, hajóút és hosszas várakozások után érkeztünk meg a Yaganan Island Homestaybe, amibe első pillantásra beleszerettünk. A kis hajónk kikötött a móló végében ami az alig 300 méter hosszú szigetre vezetett, és a szálláson rajtunk kívül nem volt egyetlen vendég sem.

Micsoda mázli! Nem kicsit örültünk neki, hogy van egy privát trópusi szigetünk 3 napra - mindez két fős személyzettel. Az viszonylag hamar kiderült, hogy a vendéglátóink a "yes-no-okay "szavakon  kívül sajnos nemigen beszélnek angolul, mivel a "do you have children?" kérdésnél lefagyott a beszélgetés.  De szerencsére az okostelefont tudták kezelni, így az offline Google fordító minden problémát megoldott. (Még szerencse, biztos vicces lett volna elmutogatni másnap, hogy egyikünknek megy a hasa és csak nyers banánt szeretne enni. Csak gondold végig, hogyan mutogatnád el Te :)

Az első napunkon a szigetünktől távolabb eső látnivalók felé vettük az irányt. Első megállónk a Balbulol-öböl volt, ahová még kicsit ködös, párás időben érkeztünk meg, de a hely szépsége így is leírhatatlan. Ha ez a hely a Fülöp-szigeteken, El Nidoban lenne, akkor az öböl bejáratánál hajók sorakoznának és naponta több száz turista lepné el a helyet, de itt nem találkoztunk senkivel. Örömmel vetettük bele magunkat a sekély vízbe és sétáltunk, úsztunk a sziklák között.

Az örömből az sem vett el, hogy Zsanát "megharapta" egy hal a vízben sétálva. Gondoltuk, jól kezdődik a kaland elvégre pont a halak, az élővilág miatt jöttünk ide :). Az öbölben még alig-alig láttunk halakat, de ahol ezután megálltunk sznorkelezni, ott már nem panaszkodhattunk. Gyönyörű koralloknak és színes halaknak lehettünk szemtanúi... (és akkor még nem sejtettük, hogy békaemberekkel is fogunk találkozni).
A Balbulol-öbölt követően Namlol szikláihoz hajóztunk. A Misool jelképének is tekintett, a víz felett kiszélesedő csipkés sziklák mellett pálmafák árnyékában fogyasztottuk el ebédünket. (Ami egyébként két hétig kb. minden nap ugyanaz volt: hal, rizs, zöldség.) Ilyen panoráma mellett még soha nem volt alkalmunk enni, az egészen biztos.

A sziklákat körbesétáltuk a sekély vízben és számtalan kék "Patrikot" (=tengeri csillag) láttunk a türkiz vízben  előbukkanni. A harapós halak és a tengeri csillagok után izgatottan vártuk a következő megállónkat. A kis sziget belsejében található medúzás (Lenmakana) tavat csak harmadik próbálkozásra találtuk meg. Vicces, hogy bár mindenkinek van okostelefonja, mégsem használnak GPS-t: a sziklák formája alapján tájékozódnak. A helyszínt egy 15 perces sziklamászással értük el, és lenyűgöző volt a sok kis narancssárga lény, ahogy lebegtek, úszkáltak a vízben. Bár tudtuk, hogy ezek amolyan barátságos, nem csipkelődős medúzák mégis csak rövid hezitálás után merészkedtünk közéjük. Az első percekben furcsa volt a több ezer kis lény között úszni és érezni, ahogy hozzád érnek ezek a kis "takonylabdák".

A visszafelé úton találkoztunk egy indonéz kis csapattal - nos, egész nap ők voltak az egyetlen turisták, akikkel összefutottunk, mindenhol zavartalanul élvezhettük a tájat. Ha nem lett volna elég jó ez a nap már így, este a mólón ülve kókuszdiót szürcsölve néztük életünk egyik legszebb naplementéjét. Kell ennél több? Igen, egy isteni finom vacsorát kaptunk, amivel megkoronáztuk a napot.

Egy ilyen erős első nap után izgatottan vártuk, hogy mit tartogat még a második misooli napunk. Elsőként a Puncak Harfat kilátóba végig lépcsőn kiépített útvonalon baktattunk fel a hegyre, a végére így is kifulladtunk a 30 fok körüli melegben, de bőven megérte. A látvány valóban leírhatatlanul szép, összenéztünk és egyszerre mondtuk, hogy ez bizony a legszebb hely, ahol valaha jártunk eddigi életünkben. (Pedig ez már a harmincadik közösen meglátogatott országunk volt).

Itt is néhány környékbeli indonéz turistába botlottunk, és a kérdésükön - "vannak ehhez hasonló helyek Magyarországon is?" - először csak mosolyogtunk. Itt Misoolon már csak a sziklaformációk között hajózni is élmény, az ember nem győz eleget fotózni és ámulni. A kilátóból leérve ismét pazar panoráma mellett fogyasztottuk ebédünket, gondoltuk ezt már nem lehet majd fokozni. Elhajóztunk Yapap sziklái között majd fákba, gyökerekbe kapaszkodva felmásztunk a Puncak Love kilátóhoz. Nem véletlen a név, egy szív alakú forma rajzolódik ki a magasból letekintve a vízre. A látvány innen is magáért beszélt.

A két hegymászás után viszont már csak egy jó fürdésre vágytunk. A fürdőzésre kiszemelt hely felé tartva még megnéztük a karácsonyfa (Dafalem) sziklát, bár szerintem több ilyen szikla is volt, amire ráillet, hogy úgy néz ki, mint a karácsonyfa. A fürdőzős, sznorkelezős helyünk pedig egy ici-pici sziget (Banas) volt, gyönyörű fehér homokkal, ami Zsanát megihlette, hogy itt bizony angyalká kell csinálni a homokban. A két túravezetőnk elég furcsán nézte, hogy mit művel ez a hibbant nyugati turista, így Ábel próbálta elmagyarázni, hogy mi az a "hóangyalka", és hogyan készítjük mi ezt otthon. (Na meg persze mi az a "hó"). Zsanának utána 2 napig pergett a homok a hajából. Ábelnek nem :)

Kri - minden búvár álma

Misoolról Kri szigetére átjutnunk egy majdnem fél napos hajókázásba telt, aminek az utolsó részét már kevésbé élveztük. Waisaiból egy kis csónakkal mentünk át, amin egy indonéz család volt velünk. Bár sütött a nap, de az erőteljes hullámzásban csuromvizesek lettünk, ahogy a kis fa ladik alja néha egy méterről csapódott a víznek. Elgondolkoztunk azon is, vajon ki tudnánk-e úszni a kb. öt kilométerre levő legközelebbi szárazföldre. Mivel se a csónakvezetőn se a velünk utazó kisgyerekeken nem látszott semmi félelem, végül mi is megnyugodtunk. A bungalónk előtti látvány aztán duplán kárpótolt minket a viszontagságos hajókázásért.

Kri-n a napjaink amolyan nyugdíjas tempóban az étkezés/sznorkelezés/pihenés hármasának váltakozásával teltek. Ábel első nap a bungalónk előtti halhelyzet felmérése után azzal a felkiáltással tért vissza, hogy ehhez képest Misoolon sznorkelezni olyan volt, mintha otthon a fürdőkádban tettük volna. Ezek után el tudjátok képzelni milyen tempóban igyekezett Zsana is a vízbe érni. Ott aztán láttunk mindent, amit csak reméltünk, bohóchalak, rengeteg tengeri csillag és a sok-sok ismeretlen hal mellett egy-egy teknős is feltűnt. Egy velünk együtt lakó búvár srác javaslatára a sziget túloldalára is átmerészkedtünk, ahol végre cápát is láthattunk.

 

Másnap pedig egy kis lélekvesztővel, elhajóztunk sznorkelezni a Friwen wallhoz, ahol korallok elképesztő változatosságát csodálhattuk meg.

Közben szerencsére csodaszép sima volt a tenger, bár ez a hajó sem volt a legjobb állapotban. A fa repedésein folyamatosan bugyogott fel a víz, amit a sofőrünk egy műanyag pohár segítségével faarccal mert ki menet közben. (Biztos nagyon szerencsés a bácsi, hiszen tudjuk: aki mer, az nyer!) Ábel persze meglátta a tökéletes fotó lehetőségét és az alábbi gyönyörű képeket készítette útközben.

Kri sziget végében van egy hatalmas homokpad, a Pasir Timbul, ami apálykor óriási homokpadként előbukkan, majd dagálykor eltűnik. Mi kicsivel az apály tetőzése után értünk oda, de még így is gyönyörű látványban volt részünk. Rögtön eszünkbe jutottak a férfimagazinok fantasztikus helyeken készült képei, Zsana rögtön pózolni is kezdett. Mivel volt pár helyi turista, ennél erotikusabb képek nem készültek. (És amúgy sem posztolnánk ide, bibibí)

Kri másik végében, a szállásunk mellett is volt egy hasonló homokpad, amin apálykor át tudtunk sétálni a szomszédos szigetre Mansuarra. Ennek kétszer is nekivágtunk. Első alkalommal jól leégtünk a séta közben és nem jutottunk át, mert rosszkor indultunk és már elkezdődött a dagály. Másodszorra már sikerrel jártunk és átjutottunk a Yenbuba mólóhoz sznorkelezni. Erről csak annyit, hogy életünk legjobb merülése volt: óriási halrajokban úszhattunk, cápákkal együtt - leírhatatlan élmény volt.

Így teltek a napjaink, amivel nyugodt tempóban, de nagyon gyorsan elrepült az a 4 nap Kri-n. Megértettük, hogy Raja Ampat miért van ott minden búvár bakancslistáján. Itt valóban olyan változatos és gazdag a tenger alatti élővilág, hogy sokszor alig látod a vizet a sok haltól. Csak nézel, hogy halak, mindenütt csak halak. Ebben a videóban összefoglaltuk, milyen is a víz alatti világ Raja Ampaton.

Yeben - cápák és egy kis luxus 

Nászút révén úgy gondoltuk, hogy egy kis luxust azért megengedünk magunknak az utazás végére. A "resort"-ok hosszas böngészése után bukkantunk rá a Cove Eco Resortra, amiben (a "relatíve" alacsony ára mellett) nagyon megtetszett, hogy Misool-hoz hasonlóan távol van mindentől. Bár itt Raja Ampaton szinte mindenhol olyan érzésünk volt, hogy a világ végén vagyunk, de a Cove-ban pláne, hiszen egy kis magánsziget adott otthont neki. Tömeg itt sem volt, összesen 12 vendég osztozott a mindössze 2km hosszú sziget nyugalmán. (Bár a misool-i privát szigethez képest túl sokan voltak :) A luxust az jelentette, hogy egy európai négy csillagos színvonalat hoztak mind a szállás mind az ellátás tekintetében - mindezt 150km-re a legközelebbi várostól, a nyílt tengeren.

A sznorkelezés hal és korallok tekintetében itt nem jelentett akkora élményt Kri után, viszont itt láttuk a legtöbb szirticápát, nem tudtunk úgy a vízbe menni, hogy ne láttunk volna legalább egy CáPalit és CáPetit (csak hogy gyerekkorunk mesehőseire asszociálhassunk). Bár ezek nem veszélyesek az emberre, Zsana azért sietve "megunta" az úszkálást egy délután, amikor egyszerre négy másfél méteres példány siklott el mellette. A legcukibbak pedig a fél méteres vízben cirkáló, halakat kergető fél méteres kölyök cápák voltak.

A tenger alatti világot egy alkalommal egy üvegfenekű kajakból is próbáltuk szemügyre venni. A nyugalom szigetéről egy egy napos kirándulás keretében eljutottunk Piaynemo-ra is. Bár a képek között ez az első találat a "Raja Ampat" keresésre, valójában Misool és a Puncak Harfat messze lekörözi az itteni kilátást. Itt is újra a fotózkodni vágyó helyi fiatalok célpontjaivá váltunk.

Piaynemo mellett megpihenhettünk a Secret Lagoon-ban, és egy újabb kis hegymászással a Star Lagoonba is benézhettünk, hogy valóban csillag alakot formál a magasból a lagúna. Mindezek mellett Yeben maga a nyugalom szigete, ahol még a helyiek csónakjainak hangja sem veri fel a csendet. Élveztük a fehér homokot, a pálmafákat, a luxust (angol WC, meleg víz, kényelmes ágy) és természetesen a finom ételeket. A resort egy négycsillagos jakartai hotel séfjét szerződtette le, aki készégesen megosztotta velünk a recepteket is ha rákérdeztünk valamite. Az utolsó esténken pedig a szuper kedves személyzettől egy kis meglepetés műsort is kaptunk búcsúzóul. Tetszett, hogy nem egy betanult, hanem egy aranyosan amatőr, rögtönzött műsor volt, amibe egy kis tánc erejéig mi is becsatlakoztunk.

Jakartában egyetlen ok miatt töltöttünk el másfél napot: nem akartuk kockáztatni egy belföldi járat késése miatt a súlyos százezrekbe kerülő hazautat. A legtöbb helyen írják, hogy Jakartára nem érdemes időt szánni, mert a többi ázsiai nagyvároshoz képest nincs látnivaló - sajnos ezzel egyet kell értenünk. Elsőre a régi városrész felé vettük az irányt (ahol nem tudjuk, hogy csak a vasárnap miatt volt-e ennyi ember, amennyi) de hatalmas tömeg volt és ismét jött az interjú és fotó kérések tömege. Furcsa, hogy egy tízmilliós nagyvárosban is ennyire ritka a fehér ember. A szelfik elől menekülve innen gyorsan továbbsétáltunk a kínai negyedbe (Glodok). Kis utcák, közötte piac és kajás standok, de bevalljuk: azt a street foodot, ahogy ezek kinéztek, itt nem mertük bevállalni. Nemsokára meguntuk a nézelődést és a plázázást választottuk. A híres emlékművet (Monas) már csak a taxiból ülve "csodáltuk" meg, úgy ítéltük meg, hogy az is elég lesz.

Ha valaki kedvet kapott Raja Ampathoz, gondolja át az előnyét-hátrányát is annak, hogy itt alig van turizmus. A szállások emiatt egyszerűek de drágák a minőséghez képest, és a helyieknek fogalma sincs, hogy mire van igénye egy nyugati turistának. (Angol WC nincs a legtöbb helyen, akárcsak zuhanyzó vagy WC papír.) Mivel boltok sincsenek ahol ezeket be tudnád szerezni, a szállásadódra vagy utalva. Azt viszont biztosan tudják, hogy nem akarnak Bali lenni: foggal-körömmel védekeznek a szállodák építése és a tömegturizmus ellen - jogosan.
Ugyanakkor a kevés turista miatt a helyiek még nagyon kedvesek és őszintén érdeklődőek. A látnivalóknál pedig alig találkozol másokkal, és az élővilág sem viseli a turizmus nyomait (sértetlen korallok, embertől nem félő rengeteg hal, stb). Itt fehér emberként Te vagy a látványosság. Üröm az örömben, hogy a tengerek szennyezettsége már ide is elér: műanyag palackok, szatyrok sodródnak partra ott is ahol száz kilométerre nincs település.

Ha szeretnéd Robinsonnak érezni magad, ez a Te helyed. De vedd figyelembe, hogy Robinson sem tudott este meleg édesvízzel zuhanyozni, éttermet választani, leugrani a boltba egy kóláért vagy orvost hívni ha beteg lett. Akit ez zavar, menjen Balira! Mi bízunk benne, hogy Raja Ampat megőrzi varázsát és megmarad továbbra is a földi paradicsomnak - mert bár sokszor dobálózunk ezzel a kifejezéssel, de ez valóban megérdemli. 

És nászútnak a lehető legjobb választás volt - számunkra. Ezúton is köszönjük a teljes násznépünknek, hogy hozzájárultak ehhez a fantasztikus kalandhoz!