2021. január 4., hétfő

Jót enni 2020-ban is

A 2020-as év sajnos nem bővelkedett az utazásokban. Az év elején még bátran keresgéltük az úticélokat és egy rövidke izraeli utazással (öt hónaposan hadd menjen már a gyerek egyből Európán kívül!) indítottuk az évet. Nagy izgalommal vágtunk bele az első utazásunkba hármasban, aztán az év többi részére tervezett utazás csak álom maradt. Pedig január végén még nem is értettük, miért aggódik annyira az eilati házigazdánk az "új kínai vírus" miatt...

2020-ra maradt az ízek élvezete, szerencsére abban nem volt hiány. Így az év elején összegyűjtöttük Nektek a kedvenc helyeinket, ahová (ha be nem is ülhetünk még egy ideig) bármikor leszaladhatunk egy jó ebedért vagy vacsoráért, netán még házhoz is jönnek. Végül pedig a helyek, ahol a különlegesebb alapanyagokat szerezzük be a főzéshez.

Jöjjenek hát a kedvenceink, reméljük Ti is szeretni fogjátok ezeket 2021-ben!


1. Ahová bármikor leugrunk, mert sétatávra vannak (Palotanegyed és a Kálvin tér környéke):

Al Dente

Hangulatos, autentikus olasz hely a Krúdyn, egy olasz-magyar pár a tulajdonosa. Annát még egy korábbi munkahelyemről ismerem, jól meg is lepődtünk, amikor először láttam, hogy Ők viszik az éttermet. Válassz bármit, nem fogsz csalódni! Mi leggyakrabban pizzáért ugrunk be mostanában - no meg ha látjuk, hogy van a pultban cannollo, annak sem tudunk ellenállni :). A legjobb pizza a környéken, ne hagyd ki!

Pizzica

Szögletes nápolyi pizza? Akkor Pizzica. Vastagabb, lyukacsos, alul roppanós tészta, mindig van 5-6 fajta, amiből választhatsz - és ami a kerek pizzánál jobb egyszerre többfélét is! Vidd hazza és dobd be a sütőbe 1-2 percre, pont olyan lesz, mint frissen. Kedvencünk a krumplis-szarvasgombás: furán hangzik, de isteni finom. A Nagymező utca után végre az Egyetem téren is élvezheted!

Pho' n Go

2019 év végén bukkantunk rá a Nagykörúton, nem sok bizodalmunk volt benne, azt hittük "12 egy tucat" körúti hely lesz ez is... de határozottan nem az! A pho zseniális, szerintünk az egyik legfinomabb a városban és a többi klasszikus vietnámi fogás is megtalálható az étlapon, úgy a mint "bun bo nam bo" vagy a "bun cha". Amikor épp nincs karantén mindig tele van a hely vietnámiakkal, kell ennél jobb ajánló? És ne számíts elszállt árakra sem, szerencsére nem fizettetik ki Veled a remek lokációt!

Coffee Stand Gutenberg

Valószínűleg a legkisebb kávézó volt Budapesten a kb. 1.5 négyzetméterével... azaz sokáig az volt, amíg nem nyílt egy pont ugyanolyan a helyén, amikor új helyre költöztek (kb. 10 méterrel arrébb) egy immár kb. 2 négyzetméteres helyre. Eddig csak Ázsiában találkoztunk a jelenséggel, hogy a jobb éttermeket "hamisítják", de úgy látszik már ide is elért a divat. A vicc, hogy tényleg teljesen ugyanúgy működik a másolás, mint ahogy kint Vietnámban is láttuk. Az új hely (ami a régi helyén nyílt) kiírja hogy ők az "eredeti" Gutenberg kávézó. Isten hozott Vietnámban :). Kíváncsian vártuk, hogy mi lesz a folytatás, de egyelőre úgy tűnik békében élnek egymás mellett, mi a törzsvevők pedig úgyis tudjuk, hogy melyik hely az igazi :). Ha erre jársz, dobj be egy pisztáciás croissant-t is a kávé mellé!


Budapest Cukrászda

Sok-sok éve lakunk a Palotanegyedben, de soha nem jártunk ide. Egyszerűen nem vonzott a retró neon felirat meg a kirakatból látható sütemények. Aztán egyszer Zsana, amikor várandós volt, megkívánta a pogácsát és felfedezte a helyet. Nos, azóta nemcsak pogácsáért járunk ide, hanem sütiért ért. Az igazi, régi klasszikus (de jó alapanyagokból készített) sütemények mellett a modernebbeknek is helye van a kínálatban. Nagy kedvencünk a moszkauer, a szilvalekváros kifli és az apró kekszek.


2. Ahonnan gyakran rendelünk:

Dobrumba

"Atlasztól az Ararátig" - ez a felirat fogad minket a Dobrumba oldalán iránymutatásként, hogy milyen ízvilágot keressünk nálunk. Egyre jobban szeretjük a különleges közel-keleti ízeket. A házhozszállítás alatt nagyon megkedveltük a hideg mezze válogatásukat, amit szabadon válogathatunk össze. Remek választás, ha másnap piknikezni készülsz: 2 főre nagyon bőséges vacsoraadag és biztos jut belőle másnapra a kirándulós pakkba is. Rendelj hozzá extra adag kenyeret, kencéből úgyis lesz bőven. Örök kedvenc a hummusz, baba ganoush (padlizsánkrém) a muhammara (paprikakrém) és a kecske labneh za'atarral (krémsajt).

Leila's- Authentic Lebanese Cuisine

Egy látogatás a Leila's-ba indította el, hogy itthon is egyre többet élvezzük a közel-keleti konyhát. Azóta készítünk itthon rendszeresen hideg mezzéket és egy libanoni csirkemáj recept óta Ábel arra is rájött, hogy gyerekkori fintorával ellentétben mégiscsak szereti a csirkemájat. Azóta legalább kéthetente itthon is főzzük... igen, ezt kötelező megkóstolni náluk, azzal a fűszerezéssel a máj egy egészen más dimenzióba lép. Másik kötelező a muhammara - eddig mindenki megköszönte, akinek ajánlottuk!

Montenegro Gurman

Ha valami nagyon húsos ételre vágyunk, akkor innen rendelünk. Ha ettél már a Balkánon vagy Erdélyben az út mentén parázson sütött húspogácsát - na ez visszaadja annak ízét, illatát, állagát! Szerencsére ez nem olyan, mint a hamburger, hogy amire az étteremből az asztalhoz ér már messze túlvan a fénykorán és valami szottyadt ázott cucc érkezik meg. Finom szaftos husi, friss "füst illatú" lepénykenyérrel. Csevap, pljeskavica vagy ustipák, mindegy mit választasz, mind finom a balkáni konyhában. A salátájuktól azért ne várj sokat, a meki is jobbat készít - de a hús és a lepénykenyér íze bőven kárpótolni fog. 

Saò és Quì

A Saò régi kedvencünk a Gozsdu-udvarból. Ritka jó hely azon a "brit turistás" környéken, ahol az éttermek nem a minőségre hanem a forgalomra mennek. Házhozszállítással is hozzák a színvonalat, mindig finom vietnámi-thai fogásokat kapunk. A Quì a Saò "kistestvére" de itt a curryk dominálják az étlapot. Sokat jártunk az Ngonba curryt enni (sajnos nem szállít ki), de most végre még egy hely, ahol isteniek ezek a fogások. Az ára sajnos nem annyira baráti mint Ázsiában, de a minőségben nem fogsz csalódni. 

Textúra

Több top étterem is vállalja, hogy kiszállít futárral - de ehhez jól átgondolt koncepció is kell. Egyrészt az ételek többsége nem "bír ki" egy félórás utat + újramelegítést minőségromlás nélkül, másrészt a tálalás szépsége is elvész. Emiatt más menüsorra, koncepcióra (és árazásra!) van szükség egy fine dining étteremtől. A Textúra ezt megugrotta, az ételek inkább a hagyományos magyar konyha felé kanyarodtak ízekben, de minőségben tartották a szintet. És persze mennyit romlik egy nudli vagy egy káposzta ha újra kell melegíteni? Nem sokat - és pont erre épül a koncepció. Mindenkinek ajánljuk, ár/érték arányban remek menüsort ettünk. A szép tálalás azért hiányzik, no de fejlődünk benne lassan mi is :-)

Borkonyha

A Borkonyhából most csak tortát lehet rendelni (az Édes Város oldalán vagy közvetlenül náluk is), de ne hagyd ki, mert desszert fronton tényleg nem túl erős a kiszállítós mezőny. Egy Michelin csillagos hely cukrásza által kreált torta pedig csak emeli minden alkalom fényét. A Hédonisme-t kóstoltuk, sós karamell, mogyoró és túró ellenállhatatlan kombinációja, no igen "kérnék még", ez volt a válaszunk rá.


3. Alapanyag lelőhelyeink:

Ázsia bolt, Rákóczi tér

Magyarul nem beszélő eladók, csak készpénzes fizetés - de igazi kincsesbánya! Millióféle szósz, öntet, olaj, tészta, rizs, fűszerek és fagyasztott tengeri herkentyűk. Friss koriander és mungóbabcsíra szinte mindig van, de a mélyhűtőben kaffir lime levelet, galanggyökeret és citromnádat (néha már friss is van mindkettőből) is találsz.  Alig néhány délkelet-ázsiai alapanyag van csupán, amit itt nem sikerül beszereznünk. (Pl. pandan levél, Trung Nguyen kávé...)


Kohinoor Bazár, József körút

A közel-keleti konyhánk fő beszerzési forrása. Friss arab kenyér, datolya, paneer... és tahini, fűszerek, magvak végtelen forrása. A friss datolyát mindenképp kóstold meg! Mi az aszaltat nem szeretjük, de ez isteni finom! Indiai konyhához is találunk mindent, ami kell: paneer, chapati, lencsék és még sorolhatnánk. Ezen kívül friss koriander, platán, ayran is mindig van a hűtőpultban.


Turkuaz hentes, József körút

Szintén a József körúton akadtunk rá. A hatalmas húspult szinte csábít, hogy "gyere be!". Aztán a hűtő mellett észreveszed azt a pár polcot amiben elveszel egy kis időre, de végül remek fekete olívával, gránátalma sziruppal, tahinivel, fűszerekkel megrakva térsz haza. 

Aldi, Lidl

Igen, kicsit talán kilóg a sorból, de egyre több dolog náluk is megtalálható az ázsiai ételekhez. Amit nagyon szeretünk mindkét helyen az a kókusztej, szerintünk sokkal jobb (80% kókusz, krémes, szuper állag), mint amit a kínaiban veszünk. Szójaszósz is kellemes ízű, fűszerek is egyre nagyobb kínálatban (vettünk már szárított thai bazsalikomot is) és a nem rendszeres termékek között is lehet kincsekre lelni. 


4. Jót evés és jótevés

Gondoltad volna, hogy SZÉP kártyával jótékonykodni is tudsz? Teljesen véletlenül fedeztük fel, hogy a Netpincér applikáción elérhető az Élelmiszerbank is. Tudod: ők azok akik lejárathoz közeli ételeket terítenek rászorulóknak, és Te nem az ételt hanem a szállítást fizeted csak. Így ment meg pár ezer forint több száz kiló ételt a kidobástól. (A boltnak a legtöbb lejárt termék már veszélyes hulladék, jobban megéri ingyen adni nekik mint megsemmisíttetni. És ugye jól tudjuk, hogy még egy joghurt is napokig ehető a lejárat után... akár nélkülöző kezekben is...)

A Netpincéren keress rá az Élelmiszerbank-ra, fizess SZÉP kártyával (adókedvezménnyel!) és élvezd, hogy éppen nem csak te laktál jól hanem pár ezer forintból több száz kiló élelmiszer jut el a megfelelő helyre!


Jó étvágyat 2021-hez!

Olívia, Zsana és Ábel