2022. június 17., péntek

Gyerekbarát éttermek, kávézók, cukrászdák?… igenis léteznek

Gyerekbarát étterem, kávézó, szendvicses? Mi erre a mi válaszunk? Igen, léteznek 😊

Most már bátran elmondhatjuk, hogy a két és fél éves kislányunk igazi ínyenc baba. (Ki lepődött meg?) Nagy marokkal szórja a parmezán sajtot a tésztára, azonnal elkéri a serrano sonkát ha megpillantja az asztalon, kanállal eszi a francia kecskesajtot - és úgy általában minden ételből a legfinomabb a kedvence. Egy percig sem kellett mellette lemondanunk az újabb gourmet kalandok kereséséről és élvezetéről: velünk együtt élvezi az új ízeket, és ha étterembe megyünk akkor csak annyit tesz hozzá már előre, "Almafröccsöt is választunk!".

  

A jó helyeket most is árgus szemekkel figyeljük, de a preferenciáink azért sokat változtak. Keressük a kifejezetten gyerekbarát helyeket. Ez számunkra nem azt jelenti, hogy gyerek menü van étlapon - hanem sokkal inkább a tágas tereket, udvarokat, ahol egy kis örökmozgóval is élvezhető az ebéd vagy vacsora: le lehet kötni addig, amíg megérkezik az étel. Sajnos általában csak két fogásra van "hitelesítve" így a három fogásról kellett csak lemondanunk. Még egy apró trükk, hogy az éttermi kalandoknál inkább az ebédre voksolunk: akkor még kevésbé fáradt és utána még van esély egy nagy délutáni alvásra.

Összeszedtük Nektek egy bejegyzésben azt a néhány, hazai felfedezettünket az elmúlt évekből, amiket már babával, kisgyerekkel jártunk végig. Ne aggódj! Egy IKEA-s etetőszék (ismertebb nevén Antilop) gyakorlatilag már minden étteremben előkerül - de lássuk, hogy szerintünk mitől lesz egy hely gyerekbarát, ahol az egész család jól érzi majd magát. Mindegyiket meleg szívvel ajánljuk! Naná, hogy fel is kerültek a gasztro térképünkre. A teljesség igénye nélkül jöjjön a lista a szerintünk gyerekkel is élvezhető helyekről. Ha más is érdekel, akkor pedig nézz rá a térképre is, ott is találsz még jobbnál jobb helyeket.


Budapest környéke

Stube - Pilisvörösvár

Remek családias hangulatú étterem Pilisvörösváron.  A Stube az a hely, ahová egy túra után is betérhetsz, de nagy családi ebédekhez is tökéletes. Az étlapon jól megfér egymás mellett a magyaros és a sváb konyha klasszikusai mellett az olaszos pizza, a hamburger és bisztró fogások is.

Tágas belső tér és udvar. Hoppá, udvar? Tavasztól őszig és az udvaron a játszóház, ami kis gyerekbirodalomként bújik meg az udvar végében, játékkal, csúszdával. Olívia mindig lelkesen mérte nekünk a játékfagyit, amíg vártunk az ebédre...

 

Mondhatnánk, hogy olyan finom volt az étel hogy muszáj volt ideköltöznünk... de az igazság az, hogy előbb néztük meg leendő lakásunkat mint az éttermet. A család apraja és nagyja is élményt kapott, és azóta már helyi lakosként élvezhetjük rendszeresen a finomabbnál finomabb falatokat. Köszönjük Stube!

Katlan Tóni Kultúrkonyha - Veresegyház

Sajnos már csak június 24-ig élvezhetjük a finom ételeiket, mert bezárnak.   Addig is hátha hasznos még valakinek.
Mi jut eszedbe Veresegyházról?

·                 Asszonykórus? Persze, mindenkinek...

·                 Medveotthon? Igen, sokaknak...

·                 Katlan Tóni Vendéglője? Reméljük, hogy egyre több embernek, de nekünk már biztos :)

A nyár végi őszi időben útba vettük a Maciparkot, de ezúttal nem a Medveotthon volt a lényeg, hanem ami utána jött: a Katlan Tóni Kultúrkonyha.

Az ételek szuperek, magyaros fogások, ritkán használt, elfeledett, de annál izgalmasabb alapanyagokkal.



Ééés, ha ez még mind nem elég: gyereksarok a kicsiknek. Kuckóval, könyvekkel, sok játékkal. Szombaton ebédidőben még mesemondás és gitárjáték is szórakoztatta a gyerekeket. Mozgékonyabbak a hatalmas kertet is felfedezhetik, lehet kavicsozni, körtefán hernyót számolni.

Nyugodt vacsora vagy ebéd, ahol a gyerkőcök se unják magukat halálra? Minket meggyőztek, nem csak az ételékkel. Ha a Medveotthon után gourmet élményre vágytok, ne feledjétek: irány a Katlan Tóni!


Helyben kávézó - Zebegény

Kicsit kilóg a sorból, mert nem étterem, hanem kávézó, de a szuper gyereksarkot alakítottak ki. Amikor ilyen igazi gyerekparadicsomra bukkanunk az azért ritka. Köszönet a zebegényi Helyben Kávézó nak, hogy nemcsak a kávék isteniek már évek óta, hanem most már a legkisebbekre is komplett játszósarokkal gondolnak...no meg a szülőkre, mert így nyugodtan lehet kávézni és élvezni a kilátást, amíg a gyerkőc elmerül a mesekönyvek és matatófal világában :) Mesekönyvek, számtalan játék, matatófal és ha az még nem lenne elég hatalmas terasz, hogy a felnőttek se csak a mesekönyveken legeltessék a szemüket.


 


Ha a Dunakanyarban jártok térjetek be egy hűsítő cold brewra vagy más specialitásra. Előbbit jó hidegen a helyet viszont melegen ajánljuk 😏. Már a tulajdonos baristával kávéról beszélgetni is egy élmény, ne hagyjátok ki!


Danu Bár - Nagymaros

A felfedezést egy szerencsés véletlennek köszönhetjük. Bicajon suhanva mindent könnyebb észre venni, és mi szeretjük az ilyen véletleneket :) Tökéletes lokáció, pont szemben a Visegrádi várral.



Nyáron a teraszról csodálhatjuk a kilátást, miközben várjuk a frissen sült hamburgert, csevapot, grillsajtot. Míg valaki a kilátást élvezi, addig a másik biztosan a Duna-partot fedezi fel a gyerkőcökkel. Mire az összes kacsát, elsuhanó kajakost is megcsodáltuk addigra meg nagy eséllyel az ebédünk is elkészül és már suhanhatunk is tovább ki kerékpárra pattanva, ki ahogy érkezett.


Sakura Cukrászda - Nagymaros

A top7 vidéki cukrászdák között 2022-ben. Kell ennél jobb ajánló? Sütemények és fagyik minden mennyiségben - a klasszikusoktól kedve a modernebb, lágyabb változatokig. Több fajta "mindenmentes" süti közül is választhatunk, így a miatt sem kell aggódni, hogy a babával nem tudunk mit kóstoltatni.

Tágas udvar, kis játszóház fagyizóval, hogy a kicsik kedvükre rohangáljanak és így a szülőknek is beleférhet egy nyugisan elfogyasztott süti és kávé.


Kacsakő Bisztró - Szentendre

Duna-part, kacsák, kavicsok, árnyékos helyek, kényelmes nyugágyak. Ez mind a Kacsakő. Évről évre bővülő szolgáltatások és étel kínálat. A Duna-partot, mint gyerekbarát helyet biztos senkinek nem kell ecsetelni, de hogy a pocak se maradjon üres, válasszunk egyet a kézműves hamburgereik közül és nem fogunk benne csalódni. Már csak azt kell eldönteni, hogy melyik szülő ehet még tovább és melyik rohan a gyerek után a Duna felé, ha a legkisebb családtag már végzett 😀



Velencei-tó

Ficak Büfé – Gárdony

A Velencei-tó körbetekerése közben bukkantunk rá Gárdonyban. Ha túllépnétek a klasszikus hamburger, lángos és hekk szentháromságon és valami különlegesebbre vágytok a velencei-tavi strandoláskor is, akkor ne hagyjátok ki a helyet. 



Mi szuper pljeskavicát kóstolhattunk. 
Nagy kavicsos udvar a kisebbeknek garantált elfoglaltság.


Balaton - északi part

Kővirág – Köveskál

Talán a legismertebb éttermek egyike a Káli-medencében. Hétvégén vacsoraidőben már nem is egyszerű asztalt kapni, ha nem foglaltál előre. Az étlap folyamatosan változik, akár egyik napról a másikra is találunk benne változtatásokat egy héten belül. Fantasztikus fogások és nagy udvar, ahol a kis totyogó kedvére kavicsozhat, ismerkedhet a virágokkal, bogarakkal. Gyors kiszolgálás, ami kisgyerek mellett egy igencsak fontos szempont 😊

Persze már önmagában a túrógombóc miatt is érdemes betérni, annyira légies és finom, hogy ha csak egy ételt kóstolsz meg, akkor az ez legyen.


Mi a Kő – Köveskál

Szintén Köveskálon és nem kevésbé ismert, mint fenti társa. Hangulatos kerthelyiség, ahol akkor is szívesen látnak, ha csak egyetlen pohár borra térsz be. Az ételek ízvilága kifinomult magyaros vonal, egy-egy kisebb csavarral. A lényeg pedig ezúttal is a hatalmas udvar. A terasz mögött egy nagy füves részen bátran garázdálkodhatnak a gyerekek úgy, hogy még a többi vendéget sem fogják zavarni. A virágok, fák, a nagy udvar felfedezése közben pedig már csak azt vesszük észre, hogy el is készültek az ételek.


Neked Főztem Gasztrokocsma – Zánka

Zánka Köveskál felőli végén, pazar panoráma mellett élvezheted az ízletes fogásokat. Kilátás a nagyoknak, kavicsos udvar a kicsiknek. Egyetlen hátrány talán, hogy eddig mindig egy picit lassú volt a kiszolgálás (érdemes hétköznap menni, akkor kevesebben vannak), amikor ott jártunk. De legalább addig lehet nagyot sétálni és lekötni a kis gézengúzokat. Az ételek mindig zseniálisak, határozottan érdemes rájuk várni.


Taberna Infinito - Kisapáti

Az oda vezető kicsit rögös kavicsos út végén csodás panorámával és autentikus spanyol tapasokkal, grill ételekkel és helyi borokkal várnak. Gyönyörű kilátás a Balatonra a Szent György-hegyen.


Rendeljetek egy tapas válogatást és a sok finomság között kicsik és nagyok is garantáltan találnak kedvükre valót. Érdemes vacsorára érkezni, hogy a naplementében is gyönyörködhessünk. Gyerekeknek nagy tér, napozóágyak és rengeteg kavics, hogy ne unatkozzanak.




Rév Büfé – Révfülöp

Lángos, lángos, lángos... mert enélkül nem létezik strandolás és nyár, valahogy hozzátartozik a nyári hangulathoz. Kedvenc lángosos helyünk Szentendrén egy kis sikátorban van, ha arra járunk szinte biztos pont, hogy ott fogunk ebédelni. Máshol már nem egyszerű az ember dolga, hogy jó lángost találjon, főként nem a strandok közelében. Egy ajánlás alapján próbáltuk ki a Rév Büfé lángosát és nagyon nem okozott csalódást: nagyon finom tejföllel és sajttal bőven megrakott klasszikust fogyaszthattunk el. 


Az olajban tocsogó lángost pedig mindenki felejtse el, itt nem fog vele találkozni: egyetlen szalvétával fogyasztottuk el ketten a remekművet -és a zsírpapír is alig lett foltos. Gyerekeknek is bátran adhatjuk. Amíg készül a lángos, addig pedig Balaton part, a nádas, kacsák, hattyúk garantáltan lekötik a kicsik figyelmét.


Kő Fagyi? – Mindszentkálla

Ötletesen kialakított parasztházban nyalogathatod a finom házifagylaltot. Kis családi fagyizó, szerencsére nem 50 tételből álló kínálattal - és ami van, az garantáltan finom. Gyümölcs fagyik esetében az alapanyag a környékről érkezik és azt dolgozzák fel. Amit ne hagyj ki az az irsai olivér szőlőfagyi, igazi különlegesség - érdemes megkóstolni! A kis parasztház belső izgalmas felfedezésre váró terep a kicsiknek, de a kőoroszlánok is megérnek egy pillantást. 



A fagyit rögtön le is dolgozhatjuk, néhány perc sétával felérünk a faluban dombra, ahonnan csodálhatjuk a kilátást.


Várkávézó – Szigliget 

Igazi olasz minőségű fagyi és kávé: Ábel állítása szerint élete legfinomabb eszpresszóját fogyasztotta el itt, ami nagy szó ahhoz képest, hogy elég gyakran megyünk Olaszországba. Térj be, ha egy kis plusz energiára van szükséged a hegy megmászása előtt (a vár csak hadd várjon) vagy épp a vár meghódítása után (már persze ha nem sietsz haza - mert a vonat nem vár). Nézelődj a hangulatos teraszon, udvaron, a gyerekek kavicsozhatnak, mert az mindig szuper móka, vagy kipróbálhatják az óriás camping széket az udvaron. Ha pedig ízlett a kávé (és van otthon egy jó kávéőrlőd + eszpresszógéped) meg is veheted a boltban és otthon is élvezheted. A pisztácia fagyit pedig semmiképpen ne hagyd ki, az íze akár Szicíliában.


Kelet - Magyarország

PKV, azaz Pizza, Kávé, Világbéke – Miskolc

Az encsi Anyukám mondta étteremről talán már sokat hallottatok, évek óta a hazai vidéki éttermek toplistása. Most képzeljük el, hogy ez a csapat nyit egy pizzázót. Naná, hogy csak jó sülhet ki belőle! Római stílusú (vastagabb, buborékosabb tészta) pizza a klasszikusokon túl mindeféle extra feltéttel. Itt éppúgy találsz fügés pizza szeletet ősszel, mint epreset nyáron. Mivel a pizzát minden gyerek szereti (szerintünk tényleg), így tökéletes választás gyors családi ebédre vagy vacsorára. Ha a kicsik még bírják jöhet a süti és az elmaradhatatlan igazi olasz eszpresso.


Zip’s Beer and Tapas – Miskolc

Szerencsére már Miskolc sem ugyanaz gasztronómiai szempontból, mint amikor Ábel itt töltötte a gyerekkorát és Zsana itt koptatta a középiskola padjait. Bár hozzá kell tenni, hogy a helyi "Matróz burgert" akkoriban a gasztronómia csúcsának tartottuk :). Az elmúlt néhány évben sorra nyíltak a jó helyek. Nos, mit tud a Zip's? Zseniális tapasok, de nem a klasszikus spanyolos vonal, hanem attól bátran elrugaszkodva hol magyaros, hol ázsiai jegyekkel megbolondított fogásokat ízlelhetünk. Számunkra a kimchis velőscsont volt az ami egyértelművé tette, hogy "itt aztán tudnak valamit!".


A tapasban az a zseniális, hogy nem kell egyetlen ételre letenni a voksod, a kis adagok miatt többet is kóstolhatsz. Gyerekkel is ideális választás, tuti ízleni fog neki valami - nem kell aggódni, hogy éhen marad. Ha feladat lekötni a csemetét, akkor a várakozás idejére ott a Szinva-patak partja. Mindezek mellett isteni a kávé és a saját főzésű sörökből nagy is társul hozzá.


Desszertem – Miskolc

Évek óta igazi kincsként bújik meg a Miskolci Színház melletti udvarban. A helyezése nem véletlen a top7 vidéki cukrászdák között 2022-ben. Igazi újhullámos cukrászda, könnyed süteményekkel. Csak tudj egyet választani 😊 Gyerkőcöket lekötni pedig ott a szobrokkal teli nagy udvar a cukrászda és a színház művészbejárója között.


Macok Bisztró – Eger

Évek óta szeretjük és most már nemcsak kettesben, hanem hármasban. Kitűnő lokáció, pont a vár bejárata alatt és persze isteni ételek. Nem véletlen, hogy folyamatosan ott vannak a vidéki éttermek toplistán. Gyerekekkel válasszuk a hangulatos udvart. Ha mini vízkerék nem kötné le őket csak pár lépés séta a még izgalmasabb várkapu.


Pizza Brumbrum Világbéke – Eger

Szépen elférnek egymás mellett a Macok Bisztróval. A miskolci Pizza, Kávé, Világbéke csapat segítségével létrejött kistestvér Egerben. Nézd meg, amit ott írtunk, itt is igaz.


Csendülő – Noszvaj

Elsőre tuti nem az jut eszünkbe a híres Csernus dokiról, hogy egy kávéházas pasi Egerben, de néhány éve már ez is igaz. Nagyon finom kávék, finom sütemények és ételek csábítanak maradásra egy nagyon igényesen berendezett környezetben az egri  Dobó tér sarkában. Ugyanakkor a Depresso kávézó kistestvére bújik meg Noszvajon egy igazi idilli környezetben. Nem egy átlagos hely, csőtészta a szívószál és sörösdobozokból készült napkollektoros aszaló is áll a hatalmas fás udvaron. Itt bátran leheveredhetsz egy pikniktakaróra a fűben és társasozhatsz, amíg megérkezik az étel. 



Napi szinten változó kínálat klasszikus magyaros ételekből. Finom lecsó, gulyásleves, utána egy szelet gyümölcsös sütemény. A kávédat pedig már lehet, hogy maga Csernus doki fogja felszolgálni. Sokszor összefuthatunk vele. Gyerekeknek maga a paradicsom, hatalmas árnyas kert, fűvel, fával, virágokkal.


Pécs környéke

La Piazza – Mecseknádasd

Finom pizza, pasta, izgalmas előételek, igazi olaszos konyha. Kedvencünk a lasagne volt. Tágas hátsó kert… igen, kavicsos a gyerekek legnagyobb örömére 😊 Kitűnő választás egy mecseki túra után éppúgy, mint hangulatos vacsorához.


Pizzéria la Famiglia – Nagypall

De jó is volna, ha minden falusi pizzéria ilyen színvonal lenne itthon! Igazán finom pizza, olaszos vonal, mind tésztavastagság, mind a feltétek terén. Hangulatos belső tér - akár egy falumúzeumban is érezhetjük magunkat. Nagy hátsó udvar, ahol egy-egy elsurranó vagy makacsul ottmaradó macska is szórakoztatja a kicsiket.