Omán - összefoglaló

Omán egyhangú véleményünk szerint a legjobb ország, ahol eddig valaha jártunk (Olaszországot leszámítva, ami a szívünk csücske az életérzés, hangulat, gasztronómia és természet szempontjából - és Zsana a második otthonának tartja. Nem véletlen, hogy minden évben elmegyünk ide - néha többször is :) ) mert nemcsak természeti látnivalókban ad sokat, hanem a helyiek vendégszeretete is példaértékű. Ezt nehéz lehet elképzelni valakinek aki nem sokat tud erről az arab országról - elsőre mindenki azt gondolja, hogy itt csak sivatag van. Ugyanakkor a helyi emberek vendégszeretete, a hegyek szépsége, a tenger Olaszországot is felülmúló néhol mélykék máshol türkizzöld színe és tisztasága valamint az oázisok lenyűgöző szépsége miatt egyszerűen beleszerettünk Ománba.
Amit semmiképp nem szabad kihagyni egy ide utazónak:
- a maszkati Sultan Quaboos mecset (lenyűgöző, eláll a lélegzet, nem lehet másként leírni)
- a maszkati bazár (ez utóbbiban a szokásos arab kasmír sálak és fűszerek/parfümök mellett a régiségek jelentik az igazi szépséget, több száz éves holmikat lehet venni)
- Jebel Shams kanyonja (itt érdemes több órát is eltölteni, annyira szép és hatalmas - autóúttal együtt egész napos program még a közelből is)
- a péntek reggeli nizwai kecskepiac,
- Tanuf romfaluja (több is van, de nekünk ez volt a kedvenc),
- Misfat al Abreyeen kis hegyi falu, ami még mindig lakott,
- Wadi Bani Khalid fürdőhelye,
- egy túra Wadi Shab-ban fürdéssel egybekötve,
- Bimmah víznyelője,
- egy éjszaka a Wahiba sivatagban
- egy esti teknős les Ras al Jinz környékén
- tengerparti fürdőzés: lenyűgöző mélykék színe van a víznek és minden szilkákkal körbevett kis fürdőhely képeslapra kívánkozik.
Amit mi megnéztünk, de kihagyhatónak ítéljük: a Jebel Akhdar hegy (a Shams kanyon sokkal szebb), a többi romfalu (mind ugyanolyan, Tanuf kiemelkedik), az Al Hoota cseppkőbarlang (aki járt már Aggtelek-Jósvafőn, annak csalódás lesz, ráadásul drága is), az erődök (kívülről szépek, de belülről kicsit unalmasak, nincs korhű berendezés pl. - csak vár/erőd fanatikusoknak).

Amit nehéz megszokni elsőre, az a felhők és eső hiánya, a száraz levegő, a por (homok) és a nagy hőség. Légkondi nélkül napközben élni nem lehet, hiába fájt már a torkunk tőle mégis mindig mennie kellett az autóban. Utazásra inkább a téli időszakot ajánlanánk, mivel most október végén még bőven röpködtek a negyven fokok napközben, és ilyenkor semmi sincsen nyitva, sok mindent nem lehet csinálni csak úton lenni. Délután ötkor kezdenek éledezni a városok, és este a 25-30 fokban lettek csak tele az utcák.
A turizmus még nem élénk, bár mindent megtesznek azért, hogy életre keljen és ezt érezni is lehet. A nyilvános vécék az otthoni plázák színvonalát simán meghaladják, minden útjelző tábla és bolt neve angolul is ki van írva, ahogy a bolti termékeken is minden megtalálható angolul. Az angol nyelvet szinte mindenki beszéli, de nagyon szívesen veszik, ha néhány szót szólsz arabul. Német turistákkal találkoztunk főleg, ők már úgy látszik felfedezték Omán értékeit. A szállások európai mértékkel nem drágák. Bár a hostel kategória itt ismeretlen, airbnb privát szobát 7-12 ezer Ft/éj-től, olcsó de tiszta hoteleket 10-15 ezertől lehet találni településtől függően. Booking.com/Agoda foglalás olcsóbb, mint ha betoppansz egy szállodába, kb kétharmad/féláron le tudod foglalni online. Találkoztunk olyanokkal is akik sátraztak, erre bőven van lehetőség, mindenhol megengedett és biztonságos is. Napfelkelte után azonban garantáltan nem fogsz aludni :). Sátor helyett egy nagyobb SUV is megteszi, ha megfelelően hajthatóak az ülései. Én a 194 centimmel egész kényelmesen nyújtott lábbal aludtam egy Toyota Fortuner egybehajtott ülésein. (A legtöbb szálláson ez nem ment, mert keretes vége volt az ágynak.)
Az étkezés a szupermarketekből a hazai árakon megoldható, sok étel (joghurt, konzerv) még olcsóbbak és finomabbak is, és hát a napon nem kell sokat a melegítéssel sem bajlódni. Péksüteményt nehéz beszerezni, otthoni értelemben vett pékség nincsen, a bakery itt cukrászdát jelent, a csomagolt arab kenyér (pitára emlékeztet, de laposabb  és finomabb) a legjobb választás kenyér helyett. Az útszéli éttermekben egy shawarma (otthoni gyros szerűség) 350-700 Ft között van, nagyobb adag ételek 700-1500 Ft között. Általában ketten, innivalóval együtt kb. 2-3000 Ft-ból tudtuk étkezni ha útszéli étterembe mentünk. A drágább éttermeket nem próbáltuk, Maszkatban egy jobb fajta étteremben 4-5000 Ft volt egy főétel. Az eszpresszó kávét igen drágán, 700 Ft-ért adják, de ománi kávét (gyengébb, kardamomos, otthoni "termoszos" erősség) 150 forintért is lehet inni. Mi ehelyett a karak nevű fekete teát ittuk, ami nagyon ízletes és hatásában eléri az eszpresszót. Itt egyáltalán nincs az az otthoni "turista lehúzás", hogy a forgalmasabb helyeken minden drágább lenne. A reptéren a 1,5 liter víz pl. csak 210 forintba került, otthon dupla ennyi a fél literes. A csapvíz elvileg iható, de a helyiek sem isszák, és a palackos 5-6l víz annyira olcsó (2-300 Ft) hogy nem is érdemes spórolni rajta. Különös, hogy a nagy melegben nem érzi magát szomjasnak az ember, de a szervezet ezt később jelzi, így inni kell akkor is ha nem kívánjuk. (Köszi a tippet, Bence :))
A tömegközlekedés az egyetlen, amiben fejlődhetne Omán. Ománban tömegközlekedés busszal a nagyobb városok között van csak, Maszkatban viszont a fő útvonalon közlekedik az ONTC Mwasalat busza, amivel a reptérre is a taxi tizedéért el lehet jutni. A taxi drága és alkudni kell, de így is többet számítanak fel egy turistának. Autóstoppal lehet közlekedni, ha valaki bevállalós, egy lengyel párt mi is felvettünk akik így utazták be Ománt és azt mondták tíz-tizenöt percen belül mindenütt felvették őket a helyiek.
Ha valaki kocsit bérel, akkor viszont mindenképp négykerék meghajtásos legyen, ezen nem érdemes spórolni. Nem véletlen, hogy a helyi autók 80%-a is ilyen (ennek több mint fele Toyota :). Ezt a kategóriát bérelni másfélszerese a kisautóknak, de a főbb látnivalók többsége egész egyszerűen nem közelíthető meg pár kilométeres off-road vezetés nélkül homokban/öklömnyi köves meredek utak vagy egyszerűen 40 fokos lejtők nélkül. Mivel a teljeskörű biztosítás sem fedezi az off-road vezetésből eredő károkat, így azért nem árt a körültekintés. Én sosem vezettem ezelőtt off-road és 4wd, de az interneten hamar meg lehet tanulni a lényeget a differenciálok ki-be kapcsolásáról és ennek előnyeiről-hátrányairól. A benzin röhejesen olcsó: kb. 120 Ft/liter, így a SUV fogyasztása miatt nem kell aggódni. Úgy mondanám, hogy egy jó 4WD a legjobb befektetés Ománban: eljutsz vele mindenhova, sokkal olcsóbban mint a szervezett utak (ezek horror drágák), mindig van légkondid és bármikor alhatsz is benne, ha szeretnéd. Az utak jó minőségűek (ahol van), a vezetéskor egyedül arra kell vigyázni hogy az otthoni paraszt BMW-seket is lepipálva 100 km/h esetén is 2-3 méterre megközelítik a kocsit előzéskor, és volt aki úgy előzött meg minket hogy a kocsi hátuljával súrolta is az első lökhárítónkat.

Összességében mindenkinek ajánljuk Ománt, akár gyerekekel is. A higiénia és a biztonság megfelelő, a túrahelyeken viszont vigyázni kell, mert a korlátok és lépcsők sok helyen hiányoznak (Wadi Shab kanyonba pl. tíz éven aluli gyerekkel nem mennék, de láttunk ilyet is). Egy jó terepjáró és a problémák 90%-a megoldva, a természeti értékek pedig elképesztőek. Sokkal nagyobb kihívásnak gondoltuk ezt az országot, mint ami lett végül belőle.

Utolsó napok Ománban

A teknős lest követő kocsiban alvás után kívántunk egy szállodát, így Sur-ba érkezve mobilneten gyorsan kerestünk egyet. Az egy csillagos Hotel Sur bőven megfelel egy hátizsákos turistának: privát szoba, tiszta ágy, meleg zuhany, hűtőszekrény, ingyen kávé. Egyedül a wifi volt rangon aluli, gyakorlatilag nem létező. A szükséges mosás után (erről egyszer írok egy külön posztot :) már csak egy esti tengerparti sétára maradt időnk. 

Csütörtökön reggel nekiindultunk a fürdőhelyeknek. Először Wadi Tiwi-ben próbálkoztunk, ami így nézett ki:

Feljebb haladva azonban egy idő után nem éreztem magam komfortosan az autónál pár centivel szélesebb utcákon 30 fokos lejtőkön, így az utikönyv szerint sokkal szebb Wadi Shab felé vettük az irányt. Itt csónakkal vittek át egy folyón (100m=700 Ft retúrjegy/fő, jó buli a helyieknek) majd megkezdődött a túra. A széles völgy hamarosan egy szűk kanyonná változott, ahol fehér sziklák között folydogált a csodaszép zöldeskék folyó. A végén már hatalmas kövek között kellett mászni, de megérte: ez a látvány fogadott minket.

Kb. másfél órát fürdőztünk a folyóban, majd elindultunk lefelé hogy elérjük az utolsó csónakot. Másnap Maszkat felé vettük az irányt, de megálltunk fürdőzni egyet a White Beach-en, ami szintén nagyon csúnya volt, mint a képek mutatják. 

Konzerv ebédünk elfogyasztása után folytattuk az utat, és felvettünk egy lengyel stoppos párt. Martin és Elizabeth stoppal és sátorozva járták be Ománt, elmondásuk szerint a helyiek igen segítőkészek voltak velük és minden főbb látnivalóhoz el tudtak jutni. Együtt néztük meg a Bimmah víznyelőt, majd Maszkatban a kívánt helyre fuvaroztuk őket. Mivel ők is tervezgetnek egy világkörüli utat, reméljük sikerült egy plusz lökést adni hozzá :)

Maszkatban már csak egy gyors vacsorára volt időnk meg egy bazár-körre, de végül (mivel a csomagjaink súlyát nem akarjuk növelni) üres kézzel mentünk vissza a szállásra. Szombat reggel pedig kis bonyodalmak után (Zsanának rossz vízumot pecsételtek az útlevelébe belépéskor és 15 perces ide-oda tologatás és kérdezősködés után végre elhitték, hogy Zsana mégsem dolgozik a katonaságnál és először jár náluk.) megérkeztünk Indiába, de erről már egy következő postban írunk.

Tevék és teknősök földjén

Mamdouhtól és családjától hétfő délben búcsúztunk el, és néhány órás autóút után érkeztünk meg a sivatag szélére. Az egyedüli érdekességet a hegyeken kívül az útra csámborgó tevék jelentették. Az út végén egy ománi fickó, Naser várt ránk, aki rögtön kiengedte a levegőt Toyotánk kerekeiből, hogy alkalmas legyen a sivatagi közlekedésre. Negyedóra vezetés után már eltűnt az aszfaltút, és a négy kerék vastag homokot kapart az előrejutásért. Bár még az életben nem vezettünk mély homokban, annyira nem is volt nehéz... mindössze néha ugyanúgy csúszott meg, mintha hóban vezet az ember. A gyors tempóból nem nagyon tudtam alább adni a bizonytalan stabilitás ellenére sem, mert kettővel előttem ment arab vezetőnk, közvetlenül utána pedig egy terhes szlovák nő vezette őt követve hasonló tempóban a saját Mitsubishijét és mégiscsak ciki lett volna így is lemaradni. Bár a kollégáim egy része szerint túl lendületesen vezetek (igaz, Atti + Márti?), Zsana szerint viszont úgy, mint egy "papper" (=nagypapa), így nem tudok objektív véleményt alkotni a vezetési stílusomról... mindenesetre most kb. 30-50 km/h-val mentem térdig érő homokvájús sivatagi úton. Az utolsó emelkedő kicsit rázós volt, de sikerült átküzdeni magunkat rajta, és elénk tárult a tábor.

A tulajdonos Naser ománi kávéval kínált bennünket és mesélt a helyről (Desert Wonders Camp). Minden megújuló energiával működik: napelemek gyűjtenek áramot akkumulátorokba amik egész éjjel kivilágítják a tábor sátrait és a közlekedőket. A sátrak hagyományos beduin sátrak, vastag szövettel leszigetelve a külvilágtól, emiatt se bogár se rágcsáló nem tud bejönni. Minden sátorhoz zuhanyfülke/WC tartozik kőből épülten - teteje nincsen (hatalmas élmény volt a csillagos ég alatt zuhanyozni), mert minek is lenne. (Amióta itt vagyunk Ománban, nagyjából felhőt sem láttunk, eső meg évente jól kiszámíthatóan egy-két hónapban esik csak. Sok szükség accuweatherre sincs: a hőmérséklet stabilan 40 fok felett napközben, este 25-30.)
Vacsorára "svédasztalos" kínálat volt, isteni hummusszal (én eddig nem szerettem, de ez most nagyon bejött, a vacsi fele részében már csak az arab kenyeret toltuk a hummuszba). Némileg zavarta a hangulatot, hogy egy kb. tízfős szlovák társaság hangoskodott és ivott (alkoholt, a tábori szabályzat tiltása ellenére) mellettünk, és nagy ívben tojtak az itteni öltözködési etikettre is. Végül otthagytuk őket, és elmentünk csillagokat nézni... abból szerencsére jóval több volt, mint szlovákból.
Hajnalban a napfelkeltét sem lehetett kihagyni. A sátorból kilépve rögtön szembe találtam magam egy tevével, alig hittem el, de gyorsanrájöttem ez itt normélis.  Mivel a szlovákok késése miatt az esti sivatagi dzsiptúra elmaradt, úgy döntöttünk, hogy megmásszuk a legközelebbi homokdűnét, amíg nincs meleg. Azt gondoltuk, kipróbáljuk a sandbordinghoz hasonló an a dűnéről lecsúszást, így felkaptunk egy megfelelőnek tűnő célszerszámot is (vastag szemetes zsák), mert ugye az a havon működik. A dűne tetejére hamar feljutottunk, közben rengeteg állat nyoma (teve, róka, egér, kígyó, bogarak) vett körül minket, amiket igazi magyar Winnettouként egyértelműen és kétségtelenül beazonosítottuk.

Sajnos a sandboarding hamar kudarcba (homokba?) fulladt, mivel kiderült, hogy a zsák alatt sokkal nagyobb a súrlódás, mint a hóban. Mondjuk a homokot sokkal nehezebb is lenyelni, mint a vizet, így tudhattuk volna előre is :) Sebaj, talán még valahol megpróbáljuk. Csalódottságunkat enyhíteni tudta, hogy életünkben először láttunk scarabeusokat, akik nagy szorgalmasan hajtották a teveszart végig a dűnék mentén - bizonyítva, hogy minden munkában meg lehet találni a szépséget...
A sivatag után az utunk egy Wadi Bani Khalid nevű fürdőhelyre vezetett fel a hegyekbe. Itt egy gyönyörű kis kanyon fogadott bennünket, a hegyi patak lenyűgözően kivájta a sziklát és egy igazi kis paradicsomi oázist alkotott.

A képeket látva megérthetitek, hogy nem is volt sok kedvünk tovább menni, de estére már bejelentkeztünk teknős lesre. Bő háromóra vezetés után érkeztünk meg Ras al Jinz-be a teknős rezervátumba. Tavaly már volt szerencsénk hasonlóhoz Malajziában, a Libaran szigeten, de ott csak a kis teknősöket sikerült a vízbe terelni - tojásrakást nem sikerült annak ellenére sem látnunk, hogy órákig sétáltunk a profikkal a tengerparton. Most ezt jöttünk bepótolni.
A teknős rezervátum meglátogatása kétféleképpen történhet: vagy befizetsz a rezervátum szállodájába kb 60.000 Ft/éj áron (németeknek), vagy odamész kocsival és fejenként 3500 Ft-ért részt veszel egy másfél-kettő órás teknős lesen. Természetesen az utóbbit választottuk, lévén nem vagyunk németek. Sajnos most kevésbé volt bensőséges hangulat mint tavaly, amikor egyetlen vendég volt rajtunk kívül a szigeten összesen. Itt most hemzsegtek a turisták, legalább három húszfős csoporttal indultunk neki a "vadászatnak".
Azok kedvéért akik még nem hallottak a teknős lesről: a tengeri zöld teknősök akár több ezer kilométerről is a születésük helyére térnek vissza tojást rakni. Ezt éjszaka teszik, és a legkisebb zavarra is visszatérnek a vízbe. Emiatt csak hátulról lehet őket megvilágítani és csak amikor már ásnak a tojásrakáshoz. A tojásokat betemetik homokkal, majd visszamennek a vízbe. A kis tekikre kikelésük után számtalan veszély leselkedik: sirályok csapnak le rájuk, rókák jönnek le a hegyekből enni belőlük, illetve rákok százai várják őket a parton. Két élő kis teknős után harmadszorra egy halott példánnyal találkoztunk, a rákok vacsorája lett. Pár perc után szólt a vezetőnk, hogy a kollégája jelzett neki hogy hatalmas nőstény teknős van a parton. Kis idő múlva végig is nézhettük a tojásrakás/ásás folyamatát, majd ahogy visszatért a vízbe.

Ezzel véget is ért a napunk. Egyetlen kihívásnak a táborhely keresése maradt. Zsanával eldöntöttük, hogy ha már a Toyota üléseiből remek ágyat lehet csinálni, amin én is elférek a 194 centimmel, akkor kipróbáljuk a vadkempingezést. Ománban ez nem tilos, sokan csinálják és biztonságos is, Mamdouh is bátorított bennünket és megmutatta hogyan is lesz egybefüggő ágy a Toyota üléseiből. Néhány kilométerre a teknős rezervátumtól a tengerparton szerettünk volna aludni, és tekiket nézni turisták nélkül, de a GPS-ek sajnos nem ismerték a homokos utakat és egy idő után azzal szembesültünk hogy egyre inkább off-road úton kell menni az egyre mélyebb homokban, ezért úgy döntöttünk, hogy nem akarunk a sötét miatt rossz úton elakadni, inkább megállunk és alszunk. Másnap reggel világosban folytattuk az utat és kiderült hogy kb. 500 méter után már jobb minőségű földúton hamar kijutottunk volna a partra, ahol friss teknős nyomokat is találtunk. Sebaj, majd legközelebb...így a teknősöknek is békés éjszakája volt elrejtve a tekintetünk elől.

Hungry Bunny... avagy az arab McDonalds

Sajnos az elmúlt napokban nem sok gasztro bejegyzést írtunk, aminek megvan a maga oka: nem találkoztunk olyan élménnyel amirl érdemes lett volna említést tenni. Errefelé déltájban az éttermek többsége zárva van, így csak kisebb útszéli gyrososok (helyi néven shawarma) tudtunk ebédelni, a vacsora pedig többnyire a helyi hipermarket kínálatából állt össze mert már annyira kívántuk a salátát, kenyeret, zöldséget és gyümölcsöt.

Az egyetlen, inkább vicces gasztroélményünk egy helyi gyorsétterem volt. Mivel otthon van egy Alfi nevű nyuszink, természetesen egyből felfigyeltünk a "Hungry bunny" nyuszifejes logójára az út szélén, és nem volt kérdés, hogy ki kell próbálni. Vasárnap kellően éhesek voltunk hogy beugorjunk a helyi mekibe, ami 1987 óta szaúdi franchise alatt fut, immár ománi és kuwaiti éttermekel is, és külső-belső dizájnja a kínálat mellett is az amerikai gyorséttermeket idézi.

Gondoltam, kérek egy sertés McFarm szendvicset, de aztán nem sütöttem el a poént. A mekinél egyébként finomabb burgert kaptunk, inkább a Burger Kingre hajazott az ízvilág. (Hozzá kell tenni, én Whopper párti vagyok BigMac ellenében, bár amióta a Pesti Burger megnyílt szentségtörésnek veszem bármelyiket hamburger néven nevezni.) Kólát a Pepsi kínálatából lehet választani. Aki erre fanyalog, hogy ő Coca párti, az végezzen el egy vak kóstolást, és meg fog lepődni hogy az elmúlt években mennyire közelített a két ízvilág. Csak egyetlen kolléganőm van, aki bármikor vakon meg tudja különböztetni a kettőt.

Grand kanyon és erődök

Szombaton jött az ománi utunk egyik fő látnivalója, a Jebel Shams kanyon, amit az "ománi grand kanyon" néven is emlegetnek. Útközben tevékre figyelmeztető táblákat is láttunk, egyszer azt is hittük hogy ott egy kicsi teve, de kiderült hogy csak egy kecske aki kicsit eve(tt). A hegyekben már több kilométeres szakaszon öklömnyi kövekkel borított meredek úton kellett menni, szóval tényleg kellett a terepjáró. Az első kilátóponton aztán elénk tárult a hatalmas kanyon: akkora nagy, hogy a fényképezőgép nem is volt képes mindkét szélét egy képre tenni.

Vasárnap nyugisabb napot terveztünk, erődöket indultunk nézni. Bahla erődje szép nagy, hatalmas falakkal, de a helyiségek belülről mind ugyanolyan uncsik, csak néhány denevér lóg a gerendákon várva a gyanútlan turistákat. Jabreen kastélya viszont kicsi, de a helyiségek izgalmasabbak: ezek be vannak rendezve és látni hogy hogyan éltek egykor az itt lakók. Érdekes, hogy a kiállított tárgyakat sehol nem védik: eszükbe se jut, hogy bárki bármit ellopna.
A harmadik erődhöz Nizwában záróra előtt öt perccel érkeztünk, és már nem volt nyitva a bejárata. Leleményes magyarok lévén észrevettük, hogy a kijárat viszont nyitva van, így óvatos mozdulatokkal besomfordáltunk az erődbe. Innen a városra és a hegyekre volt szép kilátásunk.

A nap végén amikor elfáradtunk, megállapítottuk a nagy igazságot: minél több erődöt nézel meg, annál kevesebb erőd marad :)

Vasárnap este Mamdouhtól kértünk tanácsokat a továbbiakra. Meginvitáltak a saját nappalijukba, beszélgettünk arról, hogy miért és mikor jöttek el Egyiptomból és miért pont Ománba. Kiderült hogy pont azért amiért mi: fejlett, biztonságos arab ország, ahol vendégszeretően fogadják az embert. Mamdouh helyben lájkolta is a Kultitasting Facebook oldalát, hogy követni tudja az utunkat, és meghívtak az egyiptomi nyaralójukba is - ingyen. Lehet, hogy egyszer élünk is vele...

Hegyi kalandok: Nizwa környéke

A pihennéssel töltött maszkati napunkat egy jóval mozgalmasabb követte. Reggeli után Mohamed elfuvarozott minket a maszkati mecsethez (Sultan Quaboos mecset), ami a legnagyobb látnivaló a városban. A nagyságához kétség sem fér, megtapasztaltuk amíg körbesétáltuk a tűző napon és elértük a turista bejáratot, ahol gondosan felöltöztünk. Ábelnek hosszú nadrág, Zsanának hosszú ruha, hosszú ujjú ing és kendő a fejére, ennek ellenére a kapunál a hölgy úgy ítélte meg, hogy Zsana ruhája nem elég hosszú, mivel 10 centivel a bokája fölött ér, így bérelhettünk egy abaját. Az árát (1800 Ft), úgy fogtuk fel, mint belépődíjat. Belépve a fő imacsarnokba majdnem kiesett a fényképező a kezemből az ámulattól. Percekig csak néztünk körbe és ámultunk. A padlót egybefüggő kézzel szőtt szőnyeg borítja, a csillárok Swarovski kristályból készültek és a fő csillár akkora, hogy hat ember fér el a belsejében tisztítás közben. 6000 ember fér el a mecsetben imádkozni.

Mecset nézés után a reptérre vettük az irányt átvenni a bérelt kocsinkat. Négykerék meghajtásos SUV kategóriát béreltünk, hogy a hegyekben tudjunk vele közlekedni. Honda CRV "vagy hasonló" volt a kategória, amiről már jól tudjuk, hogy ez az autókölcsönzők bűvös szava, ami általában azt jelenti, hogy egy kategóriával kisebbet kapsz, mint amit béreltél. Ehhez képest kaptunk egy hatalmas Toyota Fortuner terepjárót. Már az is szokatlan volt, hogy Ábelnek a 194 centijével nem kell lehajolnia ha beül egy kocsiba, érzésre pedig olyan vezeti, mint egy tankot: hatalmas, mindenen átmegy és zabálja a benzint. Szerencsére ez utóbbi itt nem probléma: egy liter benzinért kemény 120 forintot kérnek el.
"Kicsi" kocsinkkal Nizwa, vagyis Omán belső része, a hegyek felé vettük az irányt. Bő másfél óra autókázás után meg is érkeztünk Nizwa melletti szállásunkra, Birkat al Mouzba, ahol a helyi szállásadónk Mamdouh már várt ránk. Gyorsan kiderült, hogy ő is egyiptomi és a feleségével és két fiával él Ománban már négy éve. Mamdouhtól rögtön egy kis elő vacsorát kaptunk, ami garnélarák és currys-garnélás tészta volt. Rövid pihenés után máris egy baráti összejövetel kellős közepén találtuk magunkat, aminek az elején egy egyiptomi vígjátékot néztünk. Bár a szöveget nem értettük, de az arab nyelv hangzása mindkettőnket még jobban megfogott. Otthon talán még arabul is megtanulunk majd :-) A baráti társaság már nélkülünk is elég színes volt, mert volt közöttük egy szír hölgy, egy francia-marokkói hölgy is. A beszélgetés közös éneklésbe torkollott, ahol mi elénekeltük a "Mármi songot" (Azok kedvéért, akik nem jöttek rá ennyiből, a Már minálunk babám kezdetű dalról van szó). Hatalmas élmény volt velük énekelni, beszélgetni és ismét megtapasztaltuk az arab vendégszeretetet. Ilyen alkalmakkor érti meg az ember, hogy mennyire ugyanolyanok ezek az emberek is, mint mi.

Másnap fél nyolckor már a nizwai vásárban voltunk. Egy kör placcon körbe hordozzák az eladók a kecskéket és a kívül álló vevők szemlélik, tapogatják a portékát. Miközben számos üzlet megköttetésének szemtanúi voltunk, volt időnk megszemlélni a helyi ománi viseletet. A férfiak általában hosszú fehér lepelben járnak és egy nagyon szép sapkát viselnek hozzá, a nők egy különleges arcot takaró maszk szerű dolgot hordanak. Próbáltuk ezeket is megörökíteni feltűnésmentesen.

Délután próbára tettük a 4x4 Toyotát. Mivel életemben nem vezettem 4x4 autót, pláne nem off-road, előtte kicsit kiokosodtam az interneten hogy mi is az a kis váltó, hogy működnek a differenciálok, mi a H, HL, LL váltóállás. Elsőre a Jebel Akhdar nevű hegyre mentünk fel, ahonnan lélegzetelállító a panoráma.

Közben megtekintettünk két elhagyott falut is. Ilyenek az elkövetkező napokban többször is találkoztunk: vályogból és kőből épült házak, amikben már nem laknak évtizedek óta... de a nagyon ritka eső miatt csak lassan erodálódnak a falaik. Nagy élményt jelentő időutazás mindegyik.

Maszkat - Vendégségben Mohamed Alinál

18-án hajnali fél hatkor keltünk hogy elérjük az Ománba induló buszt. Az indulás helyének megtalálása nem volt egyszerű, előző nap kb. félórát bolyongtunk a tűző napon mire megtaláltuk hova is kell menni. A busz "természetesen" jobb mint az otthoni Volán buszok, modern Mercedes busz, kényelmes dönthető székek, WC, légkondi. Először a határon álltunk meg, ahol Ronaldinnyó búcsúzóul kilépő vízumdíjat (kettőnknek 4900 Ft) számított fel. Utána pár kilométer után ománi határellenőrzés: a Sziget fesztiválon ugyan sokkal jobban ellenőrzik az emberek csomagjait, alkoholt tehát be lehetett volna hozni, de a biztonság kedvéért azért lerakatták a csomagokat egy sorba és egy kutya is körbeszaglászta mindegyiket, eredménytelenül. Mondjuk mivel itt a drogcsempészetet halállal büntetik, nem is vártam volna mást.
Az ománi vízum megszerzése volt kicsit bonyolult, Zsanett hiába magyarázta hogy tizenegy napot maradunk és így nem a tíz napos vízum hanem a harmincas kell nekünk, sajnos nem ment át az üzenet egyszerűen. Cserébe bankkártyával tudtunk fizetni, merthogy annyi eszünk nem volt hogy Dubajban váltsunk riált, pedig ki is volt írva a pénzváltóknál. Ez a megérkezéskor okozott kellemetlenséget, mert először pénzváltót vagy ATM-et kellett találni mielőtt taxit tudunk fogni. Egy HSBC terminál szerencsére elég közel volt így ezt gyorsan megúsztuk. A taxiba ülve viszont konstatáltuk hogy nincs taxióra (Dubajban volt) ami természetesen duplázta a költséget, a szállásig 2 riál (1 OMR = kb 710 Ft) helyett 4-be került az út.
Az airbnb lakást a szállásadó Mohamed instrukciói alapján gyorsan megtaláltuk, becsöngettünk és végre beléphettünk egy arab család otthonába. Mohamed Ali (ahogy egy barátom írta: ezzel a névvel vagy bokszoló vagy terrorista) a feleségével és a másfél éves kisfiukkal második éve élnek Ománban, Egyiptomból az ottani politikai/katonai helyzet miatt jöttek el. Testvérei az USA-ban és Hong Kongban élnek. Mohamed építőmérnökként dolgozik. Megérkezésünk után rögtön elvitt minket a saját kocsijával ebédelni majd kávézni (külön poszt) a családdal. Később pedig bevitt minket a maszkati bazárba, ahol a szokásos aktivitással vetették ránk magukat az árusok. 

Nehéz dolga van ilyenkor egy hátizsákos turistának: sok a szép és jó árú holmi amit szívesen megvennél, de magaddal vinni persze nem akarod és a posta is nagyon drága. Marad tehát a nézelődés és a fotózás. Zsanett azért vett magának egy könnyű hosszú ruhát, ami a térdet is fedi és a melegben is kényelmes. Az alku nyolc riálról indult és négy lett a vége. Magamnak is szerettem volna egy karimás túrakalapot de ilyen itt nem kapható. Mohamed közben intézte a saját és család ügyeit, néhány helyen tíz perceket vártunk de hát időnk mint a tenger és hát végülis ingyen taxinak is felfoghatjuk. Elvitt minket a szultáni palotához is (Al Alam), a kocsiból láttunk egy másik palotát is, meg több épületet. 

Mohamed elmondta, hogy Maszkat óvárosában az épületeket nem engedik átépíteni, a felújításoknál kötelező megtartani a korábbi állapotot. Az épületek engem sokkal inkább lenyűgöztek mint Dubajban. Ronaldinnyó helyett itt inkább egy "old money" nemes lakik, aki szeretné megőrizni a múlt értékeit és nem majmolni a nyugatot. Néhány dologban azért szemben megy a széllel: pl. az ománi telekom cég monopóliumát védve a VOIP hívások tiltottak, ami az itt élő több mint egymillió indiai, egyiptomi és egyéb bevándorló számára megnehezíti az otthoniakkal való kommunikációt. Mondjuk az elmésebbje VPN-en keresztül ezt megoldja, ami nem tilos. Csak el ne mondja valaki a szultánnak...
Este hullafáradtan érkeztünk a szállásra, de vacsorára még kaptunk egy kis friss ománi kenyeret (erről is írok a tasting részen). Nap végén megkérdezeztem Mohamedet hogy mivel tartozom a mai ételekért, de nem engedett semmit kifizetni. Egy nap étellel-itallal, ingyen fuvarral így mindössze 7200 forintunkba került, ami az airbnb szoba díja volt és kb. harmada bármilyen maszkati hotel szállásnak. Ennyit az arab vendégszeretetről....

Tíz óra alvás után ma úgy döntöttünk csendes napot tartunk. Reggel tíz órakor kopogtak az ajtónkon és egy kókuszos-banános-epres tejberizs várt minket, a feleség készítette, a tipikus egyiptomi desszertet. Ezután még elmenünk reggelit venni a közeli hipermarketbe, ahol egyszer csak ránk köszönt egy magyar srác, Dávid. Igazából egyikünk sem hitte el hogy magyar hangot hall. Kiderült, hogy ő itt dolgozik egy filmstúdióban és itt él már egy ideje. Az "itt laksz a közelben?" kérdésre az "elég közel, kb 5 kilométerre" volt a válasz, ami Maszkat méreteiről is képet ad. Tömegközlekedés nulla, shared vagy privát taxi van amivel lehet közlekedni. Mivel nappal még mindig piszok meleg van, így egyelőre a szobában hűsölünk, foglalunk szállást holnapra és keresgélünk látnivalókat. Esetleg ha hűl egy kicsit a levegő lemegyünk a partra inni egy karakot (ománi teát), mert az tegnap nagyon bejött...