Ausztrália - Melbourne és a Great Ocean Road

Mivel az utolsó előtti napig bizonytalan volt az ausztrál vízumunk, így konkrét útiterv nélkül érkeztünk meg az országba. Az egyetlen fix pont a két éjszakára lefoglalt melbourne-i szállásunk volt, azon túl semmi. Ez okozott is egy kisebb stresszt nekünk, de a város szépsége miatt hamar oldódott a hangulat.

Melbourne a legélhetőbb nagyváros, ahol eddig jártunk. A hatalmas házakat széles utcák választják el, így nincs az embernek olyan érzése, hogy mindjárt megfullad (mint Szingapúr felhőkarcolós negyedében). Mindenütt tisztaság, és a városi forgalom a nagy terek miatt sehol nem nyomasztó. Az utak mentén fák és mindehhez hatalmas parkok. A több száz éves épületek keverednek ugyan az újakkal, de mégsem nyomják el őket. "Apró" templomok, klasszicista épületek bújnak meg a modern, többnyire ízléses házak között. 

A modern épületek és parkok stílusa leginkább a budapesti Lechner Ödön fasor irodáihoz vagy a Corvin negyed házaihoz hasonlítható - persze sokkal nagyobb területen. Mindehhez jól passzolnak a modern, néha megdöbbentő szobrok.

Gondosan ügyeltek arra is, hogy a városi környezetből lehessen hova menekülni: a folyópart déli részén a belvárostól rövid sétányira ott a hatalmas botanikus kert és a folyóparton kocogó-sétáló sáv várja a sportolni vágyókat.

Bár Ausztrália árszínvonala alapvetően a nyugat-európai szintet hozza, Melbourne-ben maradva mégis minimálisan kell költeni a szállásköltségen felül. A belvárosban (CBD) ingyenes a tömegközlekedés, jól körülhatárolt területen bárki felszállhat a villamosra és ellátogathat az ingyenes múzeumokba, könyvtárakba ahol színvonalas gyűjteményeket tekinthet meg. A közterületeken ingyenes wifi is rendelkezésre áll sok helyen. Nagy élmény a kikötőben is sétálni a sok yacht között - mindezt szintén ingyen.

Másfél napos barangolás után további terveket kellett kidolgoznunk. Először az utasbiztosítás okozott nehézséget: az első kilencven napra a Gránit bankos kártyánk 9500 Ft éves díj mellett nyújtott egész jó védelmet (50 millós baleseti/betegség fedezet, stb) de ez hamarosan lejárt. Mivel az előre kinézett Mondial (havi 20 ezer/fő-ért 75 milliós baleseti/betegség védelem) egy email kérdésre válaszul megírta, hogy náluk csak Magyarországon köthető meg a biztosítás, alternatívák után kellett nézni. Levelet írtam szinte az összes nagyobb hazai biztosítónak, ahol ugyanezzel a válasszal hajtottak el: a "csalások megelőzése végett" útközben nem lehet utasbiztosítást kötni. Köszi! És ha épp utazás közben járt le? Hogy kedvenc kollégámat idézzem: "bad luck"? Hamar találtunk azonban külföldi alternatívákat, akik magyar állampolgár létünkre nem láttak semmi problémát abban sem, hogy utazás közben szeretnénk biztosítani magunkat. A WorldNomads és a TrueTraveller közül végül a személyre szabhatósága és kedvezőbb ára miatt az utóbbit választottuk: a maradék három hónapra kettőnknek mindössze százötvenezer forintért egy USA-ra is kiterjedő, ötmillió angol font (!!!) baleseti/betegség védelmet garantáló, Allianz által fedezett utasbiztosítást kötöttünk. Hozzáteszem: mindössze hatezer forint plusz költséget jelentett az, hogy éppen utazunk. A "csalás" kérdést ők elegánsabban oldották meg mint a magyar biztosítók: kikötötték, hogy az első öt napban csak baleseti védelmünk van, utána lép életbe a betegség, csomag, stb. Korrekt, fair ajánlat - ennyi az egész!

Melbourne-ből tovább induláshoz először car relocation-t kerestünk (aki nem ismeri: igen olcsó autóbérlés, nagy távolságokra, rövid idő alatt) Sydney felé, hogy közben megtekintsük a Great Ocean Road-ot. Aztán a foglalás előtt rájöttünk, hogy rossz az irány: az Ocean Road nem abban az irányban van, mi vagyunk a hülyék (hiába, Ausztrália földrajza nem hangsúlyos a magyar oktatásban). Sebaj, újratervezés! Akkor legyen normális autóbérlés. Már megint egyetlen kattintásnyira voltam az autó foglalástól, amikor Zsana elém tolta a Jucy.com ajánlatát, ami árban magasról verte az összes autókölcsönzőt. Kocsi teljes biztosítással napi 10.000 Ft. Szuper! Kattint, kattint, lefoglal, kártyaszám... majd jön az üzenet: köszönjük a foglalási igényét, majd jelentkezünk. Most akkor mi van??? Foglaltam, vagy nem? Majd holnap kiderül...

Másnap reggel tíz óra előtt még fogalmunk nem volt, hogy 11:30-tól van-e autónk. Közben kopogtatnak az ajtón... mire észbe kaptunk, hogy esetleg itt nem déli 12 óra a checkout időpont, mint Ázsiában. Akkor mégis mennyi? 10 óra! Mennyi az idő? 9:52.... szuper. Recepcióra leszaladok, "nem szólt az ébresztő" trükk, kapunk ingyen egy óra haladékot. Gyors pakolás, Jucy felcsörgése - van autónk, szuper! 

Egy órával később már egy jobbkormányos Toyota Corolla volánja mögött ültem. Szerencsére a kocsi automata, így legalább a váltásra nem kell koncentrálni. Közben internetről gyorstalpaló a baloldali közlekedésről: minden fordítva van persze, a körforgalom óramutató szerint forog.... de azért a jobbkézszabályt megtartják (nem lesz belőle balkézszabály), mert az így logikus (???). Az első órában igen sűrűn kapcsoltam be az ablaktörlőt - mert hát persze az indexet is a jobb oldalra kellett tenni, hogy egyszerűbb legyen. Próbálok mindent fordítva csinálni, de azért csak balra kell indexelni, ha balra megyek... na persze nem az ablaktörlővel. Aztán persze esni kezd, ablaktörlő is kell... annak persze fejjel lefelé vannak a fokozatai... tiszta káosz! Zsana persze mellettem nyugodtan élvezi a vezetést meg a tájat... míg én küzdök a brit hülyeség örökségével. 

Torquay-be megérkezve szép szeles, borús idő lesz némi esővel, úgy döntünk hogy ma a rövidebb úton északról megkerüljük a Great Ocean Road-ot és holnap korán kelve jövünk visszafelé. Közben az útjelző táblákból rájövünk, hogy az ausztrálok valami betegesen szeretik a dupla betűket a települések nevében, a szállásunk is Warrnambool-ban van. (Lásd még: Woolloomooloo, stb...)

Másnap reggel első állomásunk egy nemzeti park Warrnambool közelében. Az útikönyv remek kenguru néző helynek ígérte, de a kocsiból kiszállva egyből egy koala fenekét láttuk meg magunk előtt amint pihen a fán. Közben elsétál mellettünk egy emu.... nem rossz kezdet! Kicsit sétálva még négy koalát sikerül meglesni szerencsére nem szégyellősek és bátran belebámulnak a kamerába - az egyikük még le is mászott egy alsó ágra a kedvünkért.

Következő állomásunk felé tartva egyszer csak jobbra pillantok a kocsiból egy "hűb...meg" felkiáltással és befordulok a következő parkolóba. Zsana nem értette az egészet, amíg meg nem álltunk és néhány lépés után ő is észrevette az óceánt mellettünk. Érdekes módon ez a hely a térképeken sincs feltüntetve mint kilátópont vagy valami... de azért jól megalapozta a napunkat. Szóval ezeket a képeket ne is nézzétek meg, nincs itt semmi látnivaló...

A következő kilátópontunk történelmi háttérrel is rendelkezik: 1878-ban a Loch Ard nevű hajó az egyik sziklánál feneklett meg és mindössze ketten élték túl a balesetet az 55 utasból, kiúszva a képen is látható öbölbe.

Sok megállóval tarkított autókázás és egy gyors kocsiban kajálás után következett a fő látnivaló, a "tizenkét apostol" sziklái. A történethez hozzá tartozik, hogy eredetileg teljesen más nevük volt, csak marketingből találták ki ezt helyette. (Igazából nem is tizenketten vannak, de hát tudjuk hogy a reklám mindenhol hazudik.) Sajnos nem volt hol reklamálni, pedig megnéztem volna az arcát az illetrékes elvársnak anmikor kiverem a balhét, hogy öt apostol hiányzik - de igazából belépő híján nem is lett volna mit visszakapni. Azért akárhányan is vannak, elég jól néztek ki. 

A gyalogos ösvény mellett egy wallabyt (kisebb méretű kenguru) is láttunk falatozni. Már csak egy wombat hiányzik és kipipáltuk a budapesti állatkert fehozatalát.

Még egy gyors koala- és papagájnézés után estefelé lenéztünk a tengerpartra, ahol egy elég szép naplemente tárult a szemünk elé. Méltó lezárása volt a Great Ocean Road túránknak, ahol az út melleti fákon bőven láthattunk vadon élő koalákat és ámulattal néztük ezeket a kis belassult szőrgombócokat.

Gasztronómia Kambodzsában, Laoszban, a Fülöp-szigeteken... és Malajziában

Ezúttal a legutóbbi négy országunk ízeit vesszük nagyító alá.

Kambodzsa

A Couisine Wat Damnak-ról már írtunk, természetesen az más kaliber, mint az átlagos étterem.... de Siem Reap-ben nagyon finomakat ettünk ezen kívül is. Az egyik legemlékezetesebb a "Seafood hot stone" nevű, neve alapján nem túl sok jót ígérő étterem volt, ahol a főleg turistákból álló célközönség ellenére minőségi ételeket készítettek. A kaffir lime levéllel és thai citromfűvel készített tintahal például olyannyira különleges ízvilág volt, hogy a Wat Damnak menüjében is helyet kaphatott volna.

A kambodzsai konyha egyébként választékában hasonló a környező országokéhoz, de egyediségben és ízvilágban  kicsivel elmaradva Vietnám mögött. Itt is jellemző a rizs és tészta kombinálása a húsokkal, ami a nagyon remektől az unalmasig terjedő skálán mozog. Ami általános, hogy ha nem a főtt rizst hanem a pirított, zöldséges verziót kérjük, akkor sehol nem a Magyarországon megszokott, a zöldségek ellenére általában önmagában ízetlen ("rizibizi") verziót kapjuk, hanem egy kellemes, vajasra emlékeztető telt ízvilágú, önmagában is fogyasztható főételt. 

Szerencsére itt is fellelhető volt a sűrített tejes csöpögtetős kávé, amit Vietnámban már nagyon megszerettünk, ez remek levezetés volt az ebédek után.

Laosz

Ebben az országban az utazó elsőre könnyen sokkolhatja magát egy étteremben, a helyi konyha ugyanis iszonyatosan csípős. Két alkalom után tanultuk meg, hogy a rendelést a "no chili please" mondattal kell befejezni, ekkor kapunk olyan ételt amire otthon már odarajzolják a kis paprikát az éttermi menükön. A gondos helyiek ilyenkor is kihoznak egy kis tálkában kb. egy evőkanálnyi chilit, hátha mégis szükséged lenne rá. (Nem lesz - akkor sem, ha csípősen szereted az ételt.) Emellett sok helyen kis tálban levesszerű lé érkezik, ami még jobban fokozza az ízhatást. (Ellentétben Nepállal, ahol joghurt jön a tálkában - hogy enyhítsd az étel erősségét ha szükséges.)

Az ételek nem sokban térnek el itt sem a kambodzsaitól/vietnamitól: húsok/tengeri herkentyűk rizzsel vagy tésztával kombinálva. Általánosságban azonban a színvonal jóval elmarad a fentiektől. Ugyanakkor több helyen ettünk kiemelkedő pad thai-t érdekes módon - közte életünk legjobb pad thai tésztáját is Vang Viengben az AMD étteremben. Miután harmadszor mentünk vissza ugyanoda vacsorázni, bekéredzkedtünk a konyhára ahol megtekintettük a főzés teljes folyamatát - és így megvan a recept is, leszámítva a szószt, aminek csak az összetevőit árulta el a tulaj bácsi. Otthon azért próbálkozunk majd reprodukálni....

Az utazásunk legrosszabb étele is Laoszhoz kapcsolódik, Luang Prabang főutcáján. Egy helyi specialitást, az Orlam-ot szerettem volna kipróbálni, amikor elém tették a tál förmedvényt.

Bár kifejezetten kértük hogy ne legyen csípős, a tál olyannyira durva volt, mint amikor tavaly egy fiúbulin körömnyit raktunk egy bográcsnyi paprikás krumliba a Carolina Reaper-ből (ami a világ legerősebb chilije). Bár mindenki szerette a csípőset, csak szuszogva toltuk be a végeredményt. Az Orlam körülbelül ezt a színvonalat hozta, majd miután néhány perc után ismét éreztem ízeket, rájöttem hogy az ételnek nincsenek ízei. A fehér raguban néhány levél kapor és citromfű lett volna hivatott az ízvilág kialakítására, de ezeket mintha a főzés végén dobálták volna bele őket a szószba. A hús rágós volt, és a sűrű lében vadászni kellett a kemény, szétrághatatlan citromfű darabokra is. Öt perc után közöltem Zsanával, hogy én ezt a sz.rt nem vagyok hajlandó tovább enni. (Hét országban kellett megfordulni, hogy egy ilyen mondat elhagyja a szánkat!) Így hát hazafelé egy finom avokádós szendviccsel pótoltuk az elmaradt kalóriát, és megalkottuk az "utazás legrosszabb étele" különdíjat az Orlam számára.

A laoszi desszert vonalon meg kell említeni a kókuszos süteményt, amit kicsi félgömb alakú formában sütöttek az út mellett mindenhol. Egyik alkalommal az összetevőkre (kókusztej, liszt, lime) is rákérdeztünk mert nagyon ízlett a kicsit tejbegríz állagú kókuszos, nem túl édes kis gömb.

Finom és tartalmas inkább a desszert vonalat erősítő étel volt a tojásos palacsinta. Palacsintatésztába beleütve egy tojás, amit rántotta szerűen megsütnek benne, az egészet átsütik és sűrített tejjel leöntik, banán szeletekkel még tovább lehet fokozni az ízélményt. A helyiek esténként sorban álltak az egyik árusnál... itt próbáltuk ki mi is ezt a finomságot.

Fülöp-szigetek

A Fülöp-szigetek konyhája néhány nap után nem sok jót ígért. A sült csirkén és rizsen kívül sok mással nem is találkoztunk napokig. Végre aztán megkóstolhattuk az "adobo"-t, ami szójaszószos, édeskés-savanykás elkészítést takart húsokkal és tengeri herkentyűkkel, és végre valami egyedit villantott.
A legfinomabb étel azonban Ábel névnapi vacsorája alkalmából köszöntött be Puerto Princesában. Már akkor összefutott a nyál a szánkban, amikor megláttuk este az éttermet: helyi arcok álltak/ültek sorban, hogy ehessenek a Bonas Chaolong leveséből.

Ez mindig mindenhol jót jelent! Nem is okozott csalódást, egyből bekerült az egész utazásunk toplistájának élmezőnyébe. A savanykás, tartalmas (marha/sertés)húsleves a szokottnál kicsit keményebb, már-már "al dente" rizstésztával érkezett, a lime és a thai bazsalikom íze pedig olyannyira feldobta, hogy még a legjobb pho-ket is háttérbe szorította. Később El Nido-ban is megkóstoltuk a chaolong-ot, és ott sem okozott csalódást - bár kissé elmaradt a Puerto Princesaitól. El Nido-ban ugyanakkor meglepetésünkre egy remek hamburgeresre bukantunk, ahol finom húspogácsákból 200 Ft-ért a meki színvonalát messze meghaladó hambikat lehetett enni. Sőt volt ahol ennyi pénzért rögtön kettőt kaptunk, mert egyet fizet kettőt kap akció volt :-) Érdekes, hogy a Fülöp-szigeteken sok helyen "Hungarian sausage"-ként árultak egy bizonyos, természetellenesen piros színű kolbászt. Ezt sehol nem mertük megkóstolni - de jó tudni, hogy legalább mindenki tudja, kik vagyunk. (Are you from Hungary? Are you hungry? - ezt a viccet mindenhol elsütötték....)

Malajzia

Az összes ázsiai ország közül ahol jártunk még mindig Vietnám viszi a legjobb gasztronómia címet, magabiztos fölénnyel. Második helyen egyébként a tavaly bejárt, idén csak "villám"-látogatott Malajzia áll, ahol egy jó laksa leves és egy csirke satay mindig feldobja az ember napját. A laksa kókusztejes-currys levest takar bő tésztával, amelyet hússal és tengeri herkentyűkkel is készítenek. A satay pedig hús (itt csirke) nyársak mogyorós szósszal (itt is visszatér a mogyoró, akárcsak Vietnámban) isteni finom párosítás! Aki kóstolta, sosem feledi.

Fine dining Kambodzsában - Couisine Wat Damnak

Kissé elkésve, több mint egy hónap után következzen legjobb gasztro-élményünk összefoglalója.

Egy kedves ismerősünk, Horváth Móni említette nekünk ezt az éttermet, és amikor utánaolvastunk rögtön szembeötlött, hogy Ázsia ötven legjobb éttermének egyikéről van szó. Ezt összevetve azzal, hogy egy hatfogásos menü mindössze 28 dollárba kerül, igencsak vonzóvá tette a helyet. Budapesten már nehéz ennyiért olyan éttermet találni ami csúcskategória - így hát úgy döntöttünk, rászánjuk ezt az összeget és megnézzük mit tud.

Az asztalfoglalás nem ment egyszerűen: két héttel korábban már nem volt szabad időpont, és néhány nappal előtte is csak Zsana szemfülességén múlott, hogy este 9-re sikerült elcsípni egy szabad helyet. Az étterem a belvárostól relatíve távol található, egy igazán hangulatos mediterrán külsejű, fa/bambusz/tégla kombinációjú hely volt. A belső légkondicionált és a kültéri ventillátoros rész közül az utóbbi mellett döntöttünk - sokkal hangulatosabb volt.

(A kép zárás előtt készült... azért nincs rajta senki :)

Kétféle menüsorból lehet választani, amely kéthetente megújul. A séf egy Kambodzsában letelepedett francia szakács, aki a helyi konyhát ötvözte a francia konyhaművészettel. Az étterem honlapján lehet kérni bizonyos allergén anyagok kihagyását a menüből - de kifejezetten megjegyzik, hogy a fokhagyma és a chili annyira elemi része a konyhának, hogy anélkül nem vállalják az ételek elkészítését. Mivel mégiscsak egy fine dining helyről van szó, gondoltuk hogy ez nem fog problémát okozni - nem kell visszaküldeni az ételt a túlzott csípősség miatt.

Amuse bouche-ként (üdvözlő falat) mindkét menühöz ázsiai papaya salátát kaptunk, a tetején sült kolbász karikával és snidlinggel. A kissé savanykás, halszószos-ecetes saláta a Vietnamban megismert ízvilágot hozta, de ehhez remek csavart kínált a kolbász - ettől kissé a lecsó íze is visszaköszönt a magyar kóstoló szájában. Kiváló falat volt az ízlelőbimbóink és a gyomrunk bemelegítéséhez. Innentől ne zavarjon meg Benneteket az egyes szám: mindenki a saját kajájáról írt (bár a másikét is mindig megkóstoltuk :)

Második fogásként káposzta salátát kaptam (Ábel) Chhlang hallal, szezámmal és tengeri hínárral. A saláta az amuse bouche savanykás ízvilágát vitte tovább, kis fém edénykében pedig érkezett mellé a finoman párolt hal, vajas szószban. Kellemes arányok, precíz kivitelezés.

Zsana kacsa konfitet kapott mimóza salátával, mogyoróval és fűszernövényekkel. A kacsának az állaga már sok jót ígért, de az íze az pedig mennyei volt. Otthon is imádom a kacsát és sokszor ettem már jót, de ez valami szenzációs volt, a mimóza saláta lágy ízvilága pedig tökéletesen passzolt hozzá. Az Ázsiai konyha sokat használja a mogyorót, a kis roppanós állag és az íz itt is nagyon passzolt.

Harmadik fogásként nekem (Ábel) a menü leginkább jellegtelen része jött: egy löncshúsra emlékeztető ízű és állagú sertéspástétom tojással, ehető virágokkal. Nem voltam tőle elragadtatva, de ennyi bizonytalanság még elfért a hat fogás között.
Zsanának ugyanakkor a menü legjobbika került a tányérjára: garnélarák rizspalacsintával, zöld és érett mangóval, kókuszos öntettel. A kókusz és a mangó a két kedvenc gyümölcsöm, így gondoltam nem lesz nehéz levenni a lábamról. A mangó és a rák tökéletes ízharmóniájába a kókuszus rizspalacsinta egy külön kis pikantériát vitt. Csillagos ötös, menüsorom legjobb fogása volt.

A negyedik fogás Ábelnek nagyon magasra tette a lécet: marhapofa vajpuhára párolt tökkel és mogyorós öntettel. A húson érezhető volt a minimum egy egész napos sous-vide, kanállal lehetett vágni és remekül kijöttek az ízei. Mindehhez jól passzolt a tök, ami a mogyorós öntettel együtt fantasztikus harmóniát alkotott.

Zsanának Koh Rong fésűkagyló savanyú leves volt a következő tányér, lótuszszárral, zöld paradicsommal, ananásszal és fürjtojással. Nagyon jól eltalált ízvilág, de nekem a kagyló íze egy kicsit erőteljes volt benne, kicsit kilógott az egyébként nagyon kellemesen halas ízvilágból, de lehet csak nem szoktam hozzá az ilyen kagylóhoz. Mind egy cseppig elfogyott azért.

Az ötödik fogás gyanánt viszont olyan tálat kaptam (Ábel), hogy éreztem: ezután nehéz lesz olyan rossz desszertet hozni, hogy ne ez legyen életem legjobb éttermi vacsorája. A mekongi languszta kellemes ízét egy fekete rizses gombás zabkásával emelték ki, mindehhez glazúrozott fehérrépa és fűszeres rákemulzió járt. Tökéletesre sütött languszta, a lágy és törékeny ízét kiemelő körettel. Bravó!

Zsana életében először békacomb filéből készült curryt kapott, amelyet kétféle padlizsánnal, és bazsalikommal kísértek. A békacomb szuper finom volt, de sajnos a köret egy kicsit túl chilis volt nekem és el is nyomta a hús ízét. 

A desszert sem okozott csalódást. Ábel rummal ízesített, sült tojáshabra emlékeztető állagú jackfruit kekszet kapott pálmacukor meringue-gel, ami egy pandan levéllel ízesített kemény tejszínhab henger tetején landolt. Ekkor én már teljesen elolvadtam a pandan habbal együtt: rég ettem ilyen harmonikus és egzotikus ízű desszertet. (Akinek van ötlete, hogy hol lehet ezt a növényt otthon beszerezni, ne tartsa magában!)

Zsana kambodzsai vad fahéjjal ízesített étcsoki ganache-t kapott puffasztott rizzsel és karamellizált kesudióval. A csokis desszert mindig a gyengém és jelen esetben is az volt. Szuper állag és kellemesen fahéjas csokiíz, plusz pont a ropogós rizspuffancsért. 

A menüsor méltó lezárása volt.

Hogy a desszert ízét is lehessen fokozni, a vacsora végén a séf személyesen tett elénk egy kis kőtálat négyféle gyümölccsel és egy csík cukros-csípős sóval. Ezeket a savanyútól az édes felé haladva kellett elfogyasztani és méltó lezárása volt ennek a kulináris orgiának.

Mindezért egy üveg francia fehérborral és némi alkoholmentes üdítővel együtt fizettünk 82 dollárt (25 ezer forint), ami az itteni árak mellett hihetetlenül sok, de nemzetközi viszonylatban a konyha színvonalához képest remek ár/érték arányt jelentett. Bár ez a tétel bőven kiemelkedik az utazási büdzsénkből, semmiképpen nem akartuk kihagyni Ázsia egyik legjobb éttermét - és nem is bántuk meg. Mindkettőnk számára életünk eddigi legjobb éttermi vacsoráját jelentette.

Aki Siem Reap-ben jár, és otthon szereti és értékeli a Gault Milleau 15 pont feletti éttermeit, az mindenképp látogasson el ide - de próbáljon legalább egy hónappal előtte asztalt foglalni!

Palawan: a csodák szigete

Puerto Princessába Újév napján érkeztünk meg, ahol a reptér kijáratánál zenekar játszott és színes fagyöngyökből készült nyakláncokat aggattak a nyakunkba. Sajnos azonban az élet mindössze ennyire korlátozódott: tricikli vagy taxi egy szál se... végül nagy nehezen a normál tarifa duplájáért vitt el minket a szállásunkra egy jelentkező. Ünnep lévén a boltok és az éttermek többsége is zárva volt - így nemigen tudtunk mást tenni mint lemenni a Pristine Beach-re ami a helyiek fő strandja. Bár a víz olyan iszapos és nem túl vonzó volt, hogy nem fürödtünk benne, mégis élvezetes volt a strand: filippínó családok települnek ki piknikezni, fürdenek és beszélgetnek a turistákkal. Szokás errefelé, hogy a turisták fizetnek egy üveg italt (ami nem túl drága) és csevegnek a filippínókkal - akik közül szinte mindenki beszél angolul, bár néha gyenge szókinccsel és rossz akcentussal.

Másnap Palawan egyik hírességét, a földalatti folyót szerettük volna megnézni egy szervezett túrával - de mivel egyetlen utazási iroda sem volt nyitva, így helyette robogót béreltünk és a Honda bay-be robogtunk (béna módon egy Yamahával). Innen indulnak a környező szigetekre a hajótúrák és a bérelt hajók, amin sokat lehet spórolni ha az ember megosztja másokkal a 9000 Ft-ba kerülő hajót. Mi szerencsére találtunk egy amcsi srácot egy helyi lánnyal, akikkel feleztünk és a srorkel felszerelés felvétele után máris robogtunk a Starfish island felé. Ez volt az első snorkelezésünk utunk során, és nem okozott csalódást. Egy órán keresztül gyönyörködtünk a színes halakban, a korallokban és a tengeri növényzetben - a sziget nevéhez méltóan találtunk két tengeri csillagot is. Ezután egy korallzátony volt a következő állomás (itt a medúzák miatt óvatosnak kellett lenni) majd egy kis sziget ami csak apálykor látható. A nap végén még tettünk egy kísérletet utazási irodát találni a föld alatti folyóhoz másnapra, de eredménytelenül. (Online foglalás egyiknél sem volt.) Végül úgy döntöttünk, El Nido után úgyis innen repülünk Manilába, majd megnézzük akkor.

Másnap szakadó esőre ébredtünk. Igazi trópusi eső volt (igen, a "száraz évszak" nem azt jelenti hogy nem esik, a karácsonykor átvonuló tájfun kicsit itt is éreztette a hatását) ami órákon át öntötte a vizet. Budapesten egy ilyen eső minimum elöntött pincéket és leállt BKV-t jelentene. Mi sem akartunk elindulni triciklivel a buszpályaudvarra, így nézelődtünk szállásügyben El Nidoban. A booking.com szerint El Nido 150 szálláshelyéből 145 elkelt, ezekben egyetlen szabad szoba sincsen. A maradék ötből három 100.000 Ft feletti áron van egy éjszakára, egy 30.000 Ft, a legolcsóbb pedig 9500 Ft. Ez utóbbit egyből be is foglaltuk, és elindultunk a buszhoz. Puerto Princessából El Nidoba eljutni egy laza öt-hét órás utazás, a minibusz helyett a nagyobb lábterű de lassabb nagy buszt választottuk. Már út közben jött az email a szállástól, hogy bocsi de túlfoglalták magukat... úgyhogy sajnos nem tudnak szállást adni ma estére. A következő online alternatíva pedig a 30 ezres szállás. (Összehasonlításképpen: Cebun 3600 Ft volt a szállásunk és Puerto Princessában is csak 4800 ft.) Némi emailes anyázás és fenyegetőzés után úgy döntöttünk, hogy majd a megérkezés után nekiállunk végigjárni a szállásokat. Leszállva a buszról a triciklis is közölte, hogy nem lesz egyszerű dolgunk: főszezon van, minden szálláshely teltházas. Ezt nem akartuk elhinni, de amikor a hátizsákjainkkal az ötödik helyen is azt kaptuk hogy nincs egyetlen szabad szoba sem, kezdtük érezni a feladat bonyolultságát. Versenyfutás volt az idővel is: egy szobát az orrunk előtt foglalt le egy pár. Kicsit az óvodai játékra emlékeztetett, amikor körbejárunk eggyel kevesebb számú széket, és amikor a zene elhallgat gyorsan le kell ülni - de nem jut mindenkinek hely. A "ki alszik ma a tengerparton" játékban így stratégiát váltottunk: Zsana beült egy bárba a csomagokkal, Ábel pedig gyalog, cuccok nélkül gyors tempóban nekiindult a városnak. Sok helyen már táblát akasztottak a szállásokra, hogy "nincs szabad szoba" - megunva a turisták kopogtatását. Egy helyen nagyon megörültem a "van szabad szoba" táblának, de belépve kiderült, hogy csak megfordította a szél a "nincs szabad szoba" táblát. Volt, ahol a recepciós egyenesen kinevetett, amikor kérdeztem és közölte, hogy egy hónapra előre nincs szobája. Végül körülbelül a huszadik helyen ránk mosolygott a szerencse: egy kis mellékutcában 9500 Ft-ért egy kihúzható ágyas, légkondis, saját fürdőszobás szállásra találtunk egyetlen üres szobával. (Másnap azután egy franciaágyasra cseréltük.) Fellélegezve dobtuk le a holminkat és indultunk el vacsorázni.

El Nido városa Palawan sziget északi részén fekszik, és fő látnivalói a környező lenyűgöző strandok és szigetek. Első nap a legszebbnek mondott (és állítólag a világ 10 legszebb strandja közé sorolt) Nacpan beach-et látogattuk meg robogóval. Mondjuk ez nem volt egyszerű: egy katasztrofális minőségű földúton kellett menni kiométereken át, és egy kis patakon is át kellett kelni a robogóval (van híd de éppen javították). A part gyönyörű fehér homokot, kristálytiszta kék vizet és pálmafákat tartogatott - tényleg minden olyan, mint a plakátokon. Eddig a vietnami Sao beach vitte a prímet Phu Quocon - de ez sokkal szebb volt annál is, ez tényleg az utazási prospektusok látványfotóin látottakra emlékeztetett.

El Nidoból a túraügynökségek szabályozott fix árakon viszik a négyféle "island hopping" túraútvonalra a látogatókat, ezek A-D túra nevet viselnek. Az áruk 8-9500 Ft túrától függően, a cégek csak a minőségben versenyezhetnek. A látogatók szerint egyértelműen az A és a C a legszebb... de persze minél többet nézel meg, annál jobb. Hosszas filozofálás után végül elsőre a C túrát választottuk, de kiderült, hogy az erősen szeles idő és a nagy távolságok miatt a C túra nem indul néhány napig. Így az A lett a befutó. A szállásunkon keresztül némi kedvezményt is kaptunk az árból (lehet ez illegális, de örültünk neki) a túrához. Indulás előtt még kétezer forintért beszereztünk egy 10l-es dry baget (vízhatlan táska) amit rengeteg embernél láttunk - mint kiderült nem véletlenül. (Másnap még egyet vettünk - jól jön ez még az úton.)
Reggelente El Nido tengerpartján (ahol az éttermek, bárok és hotelek sorakoznak) tucatszám állnak a hajók akik viszik a turistákat.

A túra árban mindenhol benne van az ivóvíz, az ebéd, törülköző és snorkel felszerelés használata is. Első megállónk a 7 commando beach volt, ahol először láttuk meg az El Nidora jellemző elképesztően kék vizet - benne hihetetlen élővilággal. (A Honda Bay-be szerencsére időben előbb mentünk, fordítva biztos csalódás lett volna.) A második célpont felé tartva azonban a hajó motorjával némi probléma támadt, így kikötöttünk egy közeli strandon. Míg a hajós csapat próbált egy másik csónakot intézni és megszerelni a motort, felszolgálták az ebédet: ez a hajó hátuljában grillezett malac hasaalját, csirkét, halat, kagylót, padlizsánt jelentett - kifejezetten finom ebéd volt. Mi nagyon nem aggódtunk a túra félbeszakadása miatt: egy fehér homokos tengerparton voltunk, meleg étellel a hasunkban, ivóvízzel ellátva... mások azonban nemigen örültek, hiszen volt akinek másnap tovább kellett utaznia és ez volt az egyetlen túra amire befizetett. Végül két óra várakozás után a motor ha lassan is, de képes volt tovább vinni a hajót, így az öt célpontból hármat (7 comando beach, Nagy lagúna, Kis lagúna) tudtunk teljesíteni. Íme a képek az A túráról:

Visszaérkezve El Nidoba az utastársaink többsége rezignáltan vette tudomásul a hiányos végeredményt, de mi nem adtuk fel: némi reklamáció után végül fejenként 200 peso diszkontot kaptunk az út árából. Sok kicsi sokra megy - már sokadik reklamációnk volt út közben és többnyire eredményes is volt. Másnap kerestünk egy kiemelkedő tripadvisor értékelésű céget, és velük indultunk el a B túrára. Ez gyönyörű snorkelezős helyeket, fehér homokos strandokat foglalt magában, szerintünk semmivel sem lemaradva az A túra felhozatalától (mármint amit láttunk belőle). Snorkelezni sokkal jobb is volt, a víz is sokkal tisztább és szebb volt... nem beszélve a gyönyörű strandokról.

 Az utolsó állomás (Pinagbuyatan beach) pedig maga volt a mennyország: mélykék színű víz, hófehér homok, hatalmas pálmafák. Ábel sokkolva állt pár percig a csodálattól: ennél szebb születésnapi ajándék már csak az lett volna, ha valaki neki ajándékozza ezt a szigetet - bár akkor biztos nem tért volna haza. Minden olyan volt, mint a filmekben: egy olyan tökéletes part, ahol az ember azt sem bánná, ha partra vetődne hajótöröttként és itt kellene maradnia egy időre. Sajnos csak másfél óra jutott erre a gyönyörűségre, de az biztos, hogy örökké emlékezni fogunk rá.

El Nidoban töltött napjainkat csak a Zsana ausztrál vízuma miatti stressz árnyékolta be, ami újra meg újra felbukkant a gondolatainkban és nem tudtunk mindig a természeti szépségekre koncentrálni. Ausztráliába látogatáshoz úgynevezett eVisitor vízum szükséges, amelyet online kell igényelni. Mivel minden ismerősünk azt mesélte, hogy ez csak egy formalitás, hiszen legtöbbjüknek pár perc után automatikusan küldi a rendszer a vízumot, nem kapkodtuk el az igénylést. December 16-án egy esős laoszi napon (több mint három héttel a repülőjegy időpontja előtt !!!) töltöttük ki a kérdőívet. Furcsa volt, hogy Ábel és Zsana ugyanazon a linken két különböző kérdőívet kapott. Ábeltől meg sem kérdezték, hogy van-e munkahelye, Zsanától viszont igen - ahol kénytelen volt beírni, hogy nincsen. Fel kellett sorolnia az összes hozzátartozóját (név, életkor, rokonsági fok nagybácsi/unokatestvér szintig) aki NEM utazik vele Ausztráliába - ilyen kérdés Ábelnek nem is volt. Végül Ábelnek öt perc után jött az (automata) email, hogy vízum megadva - Zsanának viszont semmi. Pár nappal később jött egy üzenet, amelyben leírták: "bizonyítsa be, hogy nem akar Ausztráliában letelepedni". Útiterv kell, miből finanszírozza az utazást (bankszámlakivonat elmúlt három havi másolata, stb) és hasonló finomságok. Elvileg hitelesített másolat is kellett volna mindenről - de hát Laoszban nehéz hitelesített magyar tolmácsot találni. A tervezett indulás előtti napokban minden fűszálba próbáltunk kapaszkodni, hátha tud valaki segíteni, szereztünk is ismerősöket akik ismerik az ausztrál bevándorlási rendszert belülről, de "sajnos" ez egy nagyon korrekt, zárt rendszer, nem lehet belenyúlni és sajnos karácsony és új év elején nem sokan dolgoznak ott. Az utolsó napokban (El Nido hajótúrákat követően) B terveket gyártottunk, hogy merre tovább. Felmerült a Kuala Lumpurban maradás, de a jegyünk fly-through foglalás volt amit nem lehet megszakítani. Az időpont módosítás horribilis költsége és a vízum bizonytalansága miatt a leglogikusabb lépés végül az lett, hogy kivárunk és esetleg hagyjuk veszni az amúgy módosítható AirAsia jegyet. Közben fogalmunk sem volt, hogy néhány nap múlva melyik országban leszünk... és meddig. A szervezés miatt beáldoztuk a földalatti folyó meglátogatását is... de azzal nyugtattuk magunkat, hogy végülis ez csak egy barlang vízzel. Aki szerint sokkal több, az légyszi ne írjon kommentet, hallgassa el előlünk az igazságot előlünk mindörökre!

Végül kénytelenek voltunk búcsút mondani a meseszép El Nidonak és egy újabb hosszú buszozás várt ránk vissza Puerto Princesaba. Mivel a város első alkalommal sem nyűgözött le minket, így csak egy finom helyi levesre (chaolong, gasztro részben még írunk róla) ugrottunk le. Másnap reggel, pedig álmosan arra ébredtünk, hogy a kis boríték a telefonon egy várva várt ausztrál vízumot rejt. Azt kell mondjam, ez volt az egyik legszebb pillanat az utazás során.

Nem volt sok időnk örömködni, mert egy újabb repülés várt ránk Manilába. A városról annyi rosszat hallottunk, hogy úgy döntöttünk inkább időt spórolunk és a reptér mellett szállunk meg. Innen érkeztünk meg egy 18 órás utazás után (természetesen Kuala Lumpuron keresztül) a meseszép Ausztráliába.

De ez már egy következő történet. Mára ennyi volt, jó éjszakát, gyerekek!