Katmanduban töltött napjaink alatt bukkant Zsana egy nepáli főzősuli oldalára, amit a Tripadvisoron 200 emberből kb. 196 fantasztikusnak értékelt. Nem volt ugyan olcsó, 3000 rúpia/fő (kb 8000 Ft, ennyibe kerül kb. egy szoba két éjszakára), de gondoltuk ezt nem hagyhatjuk ki. Mivel azt írták a honlapon hogy max 7 fős csoportokkal dolgoznak, kb ilyenre számítottunk. Ehhez képest hamar kiderült, hogy ma délután csak mi ketten leszünk a tanítványok.
Egy lepukkant kicsikocsi vett fel bennünket a Thamelen, Amrit (50-60 év közötti, volt hegyi vezető) és egy ismerőse vitt ki minket a belvárostól 6 km-re levő családi házukhoz. Ez egy hullámlemez tetős ház volt a domboldalon, olyan fajta ahova nálunk még a postás se szívesen megy ki, a mentő is csak rendőrrel, nemhogy az ember főzni jöjjön ide.
Egy lepukkant kicsikocsi vett fel bennünket a Thamelen, Amrit (50-60 év közötti, volt hegyi vezető) és egy ismerőse vitt ki minket a belvárostól 6 km-re levő családi házukhoz. Ez egy hullámlemez tetős ház volt a domboldalon, olyan fajta ahova nálunk még a postás se szívesen megy ki, a mentő is csak rendőrrel, nemhogy az ember főzni jöjjön ide.
Amikor kiszálltunk a kocsiból - biztos, ami biztos - azért elküldtem a GPS koordinátáimat mobilon édesanyámnak, hogy ha itt tartanak majd fogva váltságdíjért (és öt csillagos Tripadvisor értékelésért) cserébe, akkor a TEK könnyebben megtalálhasson. A házba belépve hamar kiderült, hogy a főzősuli egy igazi "kultitasting" művelet lesz: Anu (a ház egyetlen lánya), aki tökéletesen beszél angolul, el fogja nekünk magyarázni és bemutatni a saját konyhájukban, hogyan is készíti a családi menüt. Amrit azért előtte megmutatta a vaskos referenciafüzeteit a korábbi látogatóktól, ami megnyugvással töltött el. (Lehet, hogy mégsem lesz szükség a TEK-re...) Egy rövid tea után kaptunk egy-egy kötényt, odaléptünk a hatalmas Apple logós tűzhelyhez (nem... nem hiszem, hogy a Tim Cook által még be nem mutatott "okosrezsó" prototípusa volt) és nekiláttunk a menünek.
Első fogásként momót készítettünk. Ez gesztenye méretű töltött tésztabatyukat jelent, amit mindenféle finomsággal töltenek meg majd gőz felett készre párolják (néha olajban kisütik). A tésztát kizárólag lisztből és vízből gyúrtuk, és Anu segítsége nélkül nemigen készült volna belőle több tucat kör alakú vékony tésztalapocska. A zöldségek (káposzta, krumpli, hagyma, jégcsapretek) lereszelése után kinyomkodtuk belőle a levet, majd fűszerezés után (a fűszereket forró olajjal leöntöttük, hogy kijöjjön az íze) becsomagoltuk a kis tésztalapokba. A gőzölés előtt még készítettünk hozzá egy finom csípős szószt is, amihez minden alapanyagot egy igazi kőmozsárban (értsd: mozsár kb. 5 kg lapos vájús kő +2kg gömbölyű kő) törtük össze. Ez a nepáli turmixgép ("kivehető ajtós"), ami Anu elmondása szerint minden nepáli háztartásban megtalálható és minden szósz ebben készül.
Mint megtudtuk, a sok helyen főételként árult momót ők "délutáni nasinak" eszik csak, a fő étel a "dhal bhat" = szó szerint: lencsés rizs. Anu ekkor kérdezte meg tőlem, hogy mi a magyaroknál a "daily dish" - amit nem is igazán tudtunk értelmezni... amíg el nem árulta, hogy ők bizony dhat bhatot esznek minden nap, kétszer. Legalább változtatják a receptet? - kérdeztük reménykedve - de nem. Bár minden családnál kicsit más a dhal bhat (gondolom mint nálunk a húsleves), ők bizony minden nap ugyanazt eszik. Kétszer. (Ábel: Na, ezek után csapjon tarkón Ottó kollégám, ha még egyszer panaszkodom, hogy már megint rántott hús van a Melódin menzán... a KH-ban biztosan az a "daily dish".)
Szóval a dhal bhat nem más, mint fűszeres (értsd: csípős) lencseleves, rizs, spenót (köze nincs a magyar spenóthoz amúgy), bab, krumpli majdnem hogy külön-külön elkészítve és jól megfűszerezve... de végül az egészet összekeverve eszik meg. (Kézzel, hozzáteszem. Naponta kétszer. Még mindig nem bírom átérezni.) Ha túl csípős lenne, akkor egy kis joghurtot esznek mellé - ők legalább tudják, hogy a kapszaicin hatását a tejtermék enyhíti, nem a víz. ("Igyál rá vizet, majd nem csíp annyira...") Mindenesetre azt kell mondjuk: kifejezetten finom étel. Annak ellenére hogy Ábel annyira messze van a vegától mint Pokhara Hejőpapitól, kifejezetten ízlett mindkettőnknek az étel... sőt, az elkövetkezendő napokban is sok helyen dhal bhatot kértünk ebédre.
A desszert sem maradt el a menüből. Egyfelől egy tejberizst készítettünk, ami kókusz mellett kardamomos fahéjas ízesítést kapott - ez a recept ismerős volt Segal Viktor egyik könyvéből is, persze kicsit másképpen. Itt például nem volt hozzá szeder, talán mert itt nincs. Azért finom volt így is.
A második desszert az ünnepi kenyér ("celebration bread") volt, aminél a tészta összeállításával nemigen fárasztott minket Anu: közölte hogy ez több napos munka, meg se próbáljuk megcsinálni. Hát jó, de a fűszerezés rész itt sem maradt el, kardamom, fahéj, szegfűszeg, bors kerül bele. A dolog érdekes része itt a kenyér (hívjuk inkább fánknak, arra emlékeztet az íze) elkészítése volt. Anu szemrebbenés nélkül tábortüzet gyújtott a konyhában, ami nem is lenne baj - na de itt nem volt kémény. A tető és a fal között ugyan volt kb. 10 centi... de megnéztem volna egy hazai kéményseprő arcát a pittyegős szénmonoxid érzékelőkével, meg a "ne legyen egy légtérben a kályha meg a szagelszívó" mentalitásával.
Mi most itt a tető alatti tűzre rátoltunk egy bő háromliternyi olajat melegedni, hogy abban süssük ki a fánkot - Anu szerint azért, mert a tűzhelyen nem sül a fánk elég gyorsan. (Nem csoda, hiszen Apple... gondoltam magamban. Bezzeg a mai modern Samsung vagy Nokia tűzhelyek!) A mágia ezután folytatódott: Anu a tenyerébe vett egy kis folyékony tésztát, és azt úgy öntötte körbe a forró olaj felett, hogy abból szabályos átmérőjű-vastagságú zárt karikák sültek ki.
No - gondolta a két "kultitastinges" hülyegyerek - mi sem egyszerűbb ennél, mi is megpróbáltuk kiönteni a fánkgyűrűt. Hát hamar rá kellett jönnünk, hogy Anu nem kamuzott azzal, hogy ezt két-három év alatt tanulja meg az ember. Zsanának többszöri próbálkozás után sikerült egy zárt gyűrűt alkotnia... az egyenletes vastagságot meg a kör alakot inkább hagyjuk...
Na, vajon melyiket ki csinálta?
Anu azzal viccelődött, hogy ilyen alakja van-e Magyarországnak. Ugyaneddig sikerült Ábelnek is eljutnia töbszöri próba után. Végül aztán Ábel lett a nyertes, az ő fánkját ajánlottuk fel az "istennek" (hogy ez Buddha vagy Krisna volt az nem egyértelmű, mert mindkettőről volt poszter a falon és mégiscsak ciki lett volna megkérdezni).
A második desszert az ünnepi kenyér ("celebration bread") volt, aminél a tészta összeállításával nemigen fárasztott minket Anu: közölte hogy ez több napos munka, meg se próbáljuk megcsinálni. Hát jó, de a fűszerezés rész itt sem maradt el, kardamom, fahéj, szegfűszeg, bors kerül bele. A dolog érdekes része itt a kenyér (hívjuk inkább fánknak, arra emlékeztet az íze) elkészítése volt. Anu szemrebbenés nélkül tábortüzet gyújtott a konyhában, ami nem is lenne baj - na de itt nem volt kémény. A tető és a fal között ugyan volt kb. 10 centi... de megnéztem volna egy hazai kéményseprő arcát a pittyegős szénmonoxid érzékelőkével, meg a "ne legyen egy légtérben a kályha meg a szagelszívó" mentalitásával.
Mi most itt a tető alatti tűzre rátoltunk egy bő háromliternyi olajat melegedni, hogy abban süssük ki a fánkot - Anu szerint azért, mert a tűzhelyen nem sül a fánk elég gyorsan. (Nem csoda, hiszen Apple... gondoltam magamban. Bezzeg a mai modern Samsung vagy Nokia tűzhelyek!) A mágia ezután folytatódott: Anu a tenyerébe vett egy kis folyékony tésztát, és azt úgy öntötte körbe a forró olaj felett, hogy abból szabályos átmérőjű-vastagságú zárt karikák sültek ki.
No - gondolta a két "kultitastinges" hülyegyerek - mi sem egyszerűbb ennél, mi is megpróbáltuk kiönteni a fánkgyűrűt. Hát hamar rá kellett jönnünk, hogy Anu nem kamuzott azzal, hogy ezt két-három év alatt tanulja meg az ember. Zsanának többszöri próbálkozás után sikerült egy zárt gyűrűt alkotnia... az egyenletes vastagságot meg a kör alakot inkább hagyjuk...
Na, vajon melyiket ki csinálta?
Anu azzal viccelődött, hogy ilyen alakja van-e Magyarországnak. Ugyaneddig sikerült Ábelnek is eljutnia töbszöri próba után. Végül aztán Ábel lett a nyertes, az ő fánkját ajánlottuk fel az "istennek" (hogy ez Buddha vagy Krisna volt az nem egyértelmű, mert mindkettőről volt poszter a falon és mégiscsak ciki lett volna megkérdezni).
Az este végére csatak füstösen, de jóllakottan és igazi élményekkel telten tértünk haza a katmandui dugóban. Szerencsére az ízlelőbimbóinknak ma több dolga volt mint a TEK-nek, és bárkinek nyugodt szívvel ajánljuk ezt az élményt, aki Katmanduban jár - hacsak nem az ÁNTSZ-nél dolgozik otthon, mert Apple tűzhely ide vagy oda, itt tuti nem feleltünk meg a HACCP irányelveknek... gondolom az a néhány negatív tripadvisoros értékelő is ilyen szakbarbár lehetett, mert hogy más rossz élménye senkinek nem lesz, azt garantáljuk.
A szálláson azért egy kis rumot legurítottunk a Köjál örömére, hátha a kutyus mégiscsak lenyalogatta azt a tűzhelyet - de így is bőven megérte és nemcsak értékes receptekkel gazdagodtunk a kurzus végére, hanem betekintést nyerhettünk egy nepáli család otthonába és egy kicsit a mindennapjaiba is. Mindenesetre egy biztos: az a hatezer rúpia a legjobb helyre került, reméljük néhány év múlva már kéményre is tellik a családnak.
Szóval aki erre jár, ne hagyja ki:
http://www.nepalicookingcourse.com/
A szálláson azért egy kis rumot legurítottunk a Köjál örömére, hátha a kutyus mégiscsak lenyalogatta azt a tűzhelyet - de így is bőven megérte és nemcsak értékes receptekkel gazdagodtunk a kurzus végére, hanem betekintést nyerhettünk egy nepáli család otthonába és egy kicsit a mindennapjaiba is. Mindenesetre egy biztos: az a hatezer rúpia a legjobb helyre került, reméljük néhány év múlva már kéményre is tellik a családnak.
Szóval aki erre jár, ne hagyja ki:
http://www.nepalicookingcourse.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése