Katmandui feltöltődés

Az Indiáról szóló posztunk után kaptunk kritikát bőven, hogy nem kellene ítélkezni egy egész ország felett egy néhány napos tapasztalat után. Nos, szerintünk az élet rövid, és az utazgatás olyan, mint az ötperces rapid randi. Talán Vándorboy el tud jutni élete folyamán minden országba, de nekünk hat hónapunk van csak erre, utána visszatérünk a munkás mókuskerékbe. India nem fogott meg, ennyi... jön a következő jelölt az asztalnál. Ha viszont ő Nepál... akkor ott viszont szerelem lesz első látásra!

Nepálba tényleg megérkezésünk után beleszerettünk. Katmanduban is van nyüzsgés, itt is kaotikus a közlekedés mint Indiában, pláne hogy a Thamelen volt a szállásunk ami a turistás belváros. Itt is van szegénység bőven, ugyanakkor senki nem áll meg melletted vizelni az utcán, nem ütnek el a tuktukusok (mi több: nincsenek is - Kuruc Péter kollégám már emiatt is imádná ezt az országot), senki nem akar pofátlanul lehúzni, átverni és a taxis is normál árat mond elsőre a külföldinek. Indiát kipihenni az első délutánunkat a szálláson töltöttük, ahol élveztük az alattunk levő zeneboltból áradó kellemes muzsikát. Néhány nappal később ugyanezt hallottuk máshol, és mosolyogva összenéztünk Zsanával... aztán hamarosan rájöttünk, hogy Nepál összes zeneboltjában ugyanez a szám megy. Nem tudom, miért, talán a kellemes zene ellazítja az ember pénztárcáján is a csatot...

Nepálról tudni kell, hogy tavaly áprilisban igen erős földrengés rázta meg. Katmanduban több helyen is látni ennek a nyomait: foghíjtelkekbe botlani, és a híres Durbar tér épületei közül is van, ami teljesen összedőlt. Ennek ellenére itt békésen megférnek egymás mellett a különféle vallások templomai. Nepál a megvalósult vallásbéke ilyen szempontból. Valami hihetetelenül kellemes világbéke hangulat árad erről a térről a repedt falak ellenére, amit egyedül a galambhadtestek bombázórepülései tudnak megzavarni... ilyenkor az ember kissé kizökken a feelingből.

Míg Delhiben görcsösen kerültük a mellékutcákat, addig itt aggodalom nélkül vitettük magunkat a maps.me gyalogos GPS útvonaltervezőjével a Swayambhu templom (ismertebb nevén majom templom) felé. Még az sem zavart hogy egy nyomornegyeden kellett keresztülmennünk, teljes biztonságban éreztük magunkat. A templomhoz érve aztán hamar rájöttünk honnan kapta a becenevét: több tucat rézuszmajom él a lépcsőkön és a tetején, szórakoztatva a turistákat és felkapkodva (rosszabb esetben ellopva) az általuk hozott ételeket. A sztúpa mellől gyönyörű kilátás nyílik Katmandura, és ilyenkor látja csak igazán az ember a város méreteit.

Katmandu még egy hatalmas sztúpával dicsekedhet, a Boudha templommal, ami a város másik oldalán található. A majom-templommal összevetve szerintünk igencsak alulmaradt szépségben, de hát ez a legnagyobb egész Nepálban, úgyhogy meg kellett néznünk. Hazafelé menet India újabb bosszúval hálálta meg a posztunkat: az indiai elnök látogatása miatt a városban hatalmas dugó volt, a félórás taxiút több mint duplájára nőtt mire hazaértünk. (Néhány nappal később olvastunk aztán a péncsere-hadműveletről, amivel az összes váltott pénzünk elúszott volna. Mázli, hogy nem egy héttel később kezdtük az utazást.)

Másnap Bhaktapurba vettük az irányt, ahol a városkapun belépve tényleg olyan érzésünk volt mintha egy középkori filmforgatás díszletébe csöppentünk volna. (Eddig csak Toscanában, San Giminianoban éreztünk hasonlót.) A házakon évszázados patina, de szerencsére egyben voltak, és az itteni Durbar tér is egész jól átvészelte a földrengés pusztításait. (Sajnos pont a szerintünk legszebb templom omlott össze, de az újjáépítés már folyik.) 

Bhaktapurba jövet-menet pedig volt szerencsénk belekóstolni a helyi buszozásba is, a helyiekkel közlekedni nekünk mindig nagy élmény, most is volt szerencsénk egy fiatal sráccal beszélgetni.

Ami Katmandu legnagyobb hátránya, az a por. Elképesztő mennyiségű kosz van az utcákon, az utcai árusok közül szinte mindegyik pormaszkban ül és az árukon is azonnal észreveszed ha néhány napnál régebben van kirakva. A második napon mi is betértünk egy gyógyszertárba maszkot venni, mert nem bírta már a torkunk a sok koszt. Egy-egy eső nélküli Volt fesztiválra emlékeztetett a dolog. Emiatt sajnos nemigen javasolnánk senkinek, hogy ideköltözzön. Kár érte, pedig a Thamel tiszta hippi életérzés. Ahogy Zsana megállapította, háromféle külföldit látni: aki tetőtől talpig túracuccban van, aki tetőtől talpig hippicuccban van és a kettő keveréke. Eszembe is jutott, hogy lehetne alapítani egy hippi túracucc céget pl. mandalás pufidzsekikkel vagy rasztás cipőfűzőjű túrabakanccsal... de ezt az ötletet még majd finomítjuk.