Gourmet fesztivál 2017

Bár még az utolsó (new york-i) kalandok hiányoznak a blogról, egy rövid gasztro-poszt erejéig ugorjunk előre az időben a mai napra - hátha van közületek, aki épp holnap szeretne a Gourmet-fesztiválra látogatni és még nem tudja, mit egyen. Mi minden évben ki szoktunk jönni, és most az időjárás is végre támogatta ezt a projektet. Kicsit le is égett az orrunk meg Ábelnek a haja(helye), de ez sem vette el a fesztivál kellemes ízét. 

Belépés után első utunk régi nagy kedvencünkhöz, a soproni Erhardt étterem pultjához vezetett. A fiúk minden évben komolyan veszik a fesztivál tematikáját (idén a mangalica és az eper volt a "téma") és egy csavarral alakítanak egyet egy-egy megszokott magyar ételen. Két éve a rakott krumplit konkrétan úgy értelmezték újra, hogy egy pohárban a friss chipset neked kellett összerázni az uborkás tejföllel. Most épp kovászolt spárgával dobták fel a mangalica brassóit, ami kifejezetten jól sikerült - és szép nagy adagot is kaptunk a pénzünkért. Ha kettőt-kettőt ebből ettünk volna fejenként, tuti jóllakottan gurulunk haza innen - ehelyett azonban feleztünk minden adagot, hogy minél több féle ételt kóstolhassunk. A kovászolt spárga pont olyan, amilyennek elképzeljük - a savanykás-csípős íze feldobta a brassóit. Egyedül a krumpli lett kicsit túláztatott a szafttól, de ez is megbocsájtható. Reméljük, egyszer eljutunk Sopronban is hozzájuk - az elmúlt években meggyőztek itt minket, hogy érdemes.

A mádi Gusteau "mangalicanyelv, barna vaj, tejföl, savanyított eper" főétele a nevével fogott meg minket, és rögtön rácsaptunk. Bár borsodiként nem lakunk messze az étteremtől, a relatíve magas árai miatt egyelőre mindig inkább az Anyukám Mondta felé húzott a szívünk (és a pénztárcánk), ha jót akartunk enni. Itt nem volt drága a fogás (így nem volt nyafogás), az ízvilág pedig meggyőző volt, a mangalica nyelv jól harmonizált az összetevőkkel, a savanyított eper csavart egyet az összképen. Zsana számára a fesztivál legjobb tányérja lett. Ábelnek egyedül a tejföl lógott ki egy picit a képből, kellemesen elsimította a zamatokat, de ízében nem volt benne semmi különleges. Ettől függetlenül finom volt a tál, nem ellenkezne, ha újra elé rakná valaki.

Wang mester régi nagy kedvencünk, bár évek óta nem látogattunk el hozzá. Most a fesztiválon először találkoztunk a nevével, és baráti árú főételei (1000 Ft itt átlag alattinak mondható, 1300-1500 körül van a legtöbb) miatt adtunk neki egy esélyt. Két kínai szakács mellett egy kínaiul beszélő magyar lány szolgált ki minket a pekingi tésztával, ami az ázsiai útjaink alatt megszokott ízvilágot adta vissza. Aki nem ismeri: Wang ízei messze különböznek bármely olcsó kínai büfé ízeitől - aki nem szereti a "kínait" (ami persze nem az), az is kóstolja meg! A glutamát viszont kicsit most túlzottan érezhető volt. Wang egyébként nem is titkolja ennek a használatát, a főzőtanfolyamán is előkerül - nem szégyen ez, ha kellő mértékkel használjuk. Most kicsit megszaladt... biztos szerelmes volt a szakács..

A "burrata mousse" szavak láttán azonnal megálltunk a Pomo D'Oro pultjánál. Bár itt egy laza előételről van szó, ami nemigen passzolt a már elfogyasztott nehezebb fogások sorába, mégsem akartuk kihagyni kedvenc sajtunkat. Olaszban imádjuk, de itthon csak a Metro-ban sikerül néhanapján beszerezni ezt a friss, kellemesen lágy ízű ámde igen romlandó sajtot. Gianniék most mousse-t csináltak belőle, és tavaszi zöldségekkel és paradicsomszósszal tálalták. Remek kombináció, simulós ízek - de aki ezt eszi, könyörgünk, ezzel kezdje a menüt (ne úgy, mint mi)! Már a fele elfogyott, mire Wang tésztája végre nem nyomta el a szánkban a burrata ízét.

A Rosenstein csapata is minden évben meglep minket, most is ki akartunk próbálni valamit tőlük. A kacsamell teriyaki lett a befutó - és egyben Ábel számára a fesztivál legjobb fogása is. A hajszálvékony kacsamell buggyantott tojást és tápióka-chipset kapott a tetejére, majd egy kellemesen pikáns teriyaki-szósszal lett nyakonöntve némi szezámmaggal. Szemnek-szájnak remek fogás - bár meglehetősen kis adag volt sajnos, dupla adagja sem lett volna annyi kalória, mint az Erhardt brassóija. Jóllakáshoz nem ajánlott.

A szomszéd bódéból lecsóillat csapta meg az orrunkat, és fél év magyarkonyha-elvonás után azonnal ráugrottunk. A Vendéglő a KisBíróhoz természetesen Bíró Lajoshoz méltóan variált egyet a magyar konyhán - és Bíró Lajoshoz méltóan ázsiai beütéssel. A lecsó kókusztejes ízesítést kapott és pastrami feltéttel érkezett - némi friss kókusz-szelettel a tetején. Nem rossz, nem rossz... de Lajos bácsi ennél jobban is elkápráztatott már minket.

Mivel már kezdtünk jóllakni, csak pár fogásra maradt hely a bendőnkben. A gyöngyösi Bori Mami étterem felhozatala duplán megfogott minket - amit sorban állás közben az egyik alkalmazott rábeszélőkéje is megtámogatott. Először egy hurka "szeletet" fogyasztottunk Szent Jakab-kagylóval a tetején és savanyított eperrel és fenyőrügyes mustárral. Az utóbbi kettő ütős párosítás volt, megnézném egy jó magyar munkásember arcát a hentesnél, amikor megkérdik tőle, hogy "koviubi és Globus... vagy savanyú eper és fenyőrügyes mustár lesz?". Mi ezek után biztos, hogy az utóbbit kérnénk. A kagyló a hurka tetején szerintem nem annyira illett a képbe mint amennyire jól hangzott - a mangalica markáns ízei mellett annyi esélye volt, mintha a két élő állatot engedtük volna egymás ellen.

A Bori Mami "desszertje" viszont nagyon ütősre sikeredett: a sztapacskát kevés sóval készítették, tejszínes szószt kapott a tetejére, epret kísérőnek - és ami a legjobb: pörccel összesütött csokoládé morzsákat. Míg Zsana sorban állt a hurkáért, ösztönösen csipegettem pár szemet a csokimorzsából - és enyhe szalonnaízt éreztem benne, ami meglepő és ütős volt. Az ilyen pillanatok azok, amiért szeretünk ide járni minden évben! Mert kinek jutna eszébe szalonnát tenni a csokiba? Hát, ezek után pl. nekünk...

Levezetésképpen a Desszert.neked pultjánál választottunk két szimpatikus sütit. Egy sós karamell kellemesen levezette ízlelőbimbóinkon az eddigi kavalkádot, a fehércsokis kecskesajtos eper mousse pedig egy szép édes, de nem gejl lezárása volt a kóstolóknak. Az utóbbiban sajnos fagyott maradt az epervelő - de ennyi baki belefért. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a legfinomabb süteményeket a budapesti cukrászdák sorában náluk találjuk. Persze ha Vácra bicajozunk, a Desszertszalon sem marad ki soha.

A fesztivál olcsónak nem nevezhető, ketten együtt belépővel kb. 20 ezer forintot szoktunk összesen költeni. Ugyanakkor ennyit egy jobb budapesti étteremben is könnyű megenni, itt viszont sok olyan vidéki étterem kosztját is meg tudjuk kóstolni (Erhardt, Bori Mami, Gusteau), ahova még nem jutottunk el. A belépőhöz egyébként jár egy jó minőségű Spiegelau borospohár, egy ingyenes étel az Electrolux standnál (ami most idén először nem volt túl extra ízvilágú), fél deci mádi furmint kóstoló (közepes kategóriának mondanám) és egy likőr kóstoló a Márton és Lányai pálinkás pultnál. Az utóbbi 1.5 centnek volt hirdetve a kuponon, ehhez képest az alábbi mennyiséget kaptam. Tudom, hogy "ingyenes", de mégis ciki... pláne, hogy finom volt és lecsúszott volna több is.

Összességében azt mondhatjuk, hogy idén is érdemes kilátogatni annak, aki szereti a csúcsgasztronómiát és ki szeretné próbálni több étterem fogásait is egyetlen Gault Milleau 13-15 pontos vacsora áráért.

Aki pedig nem szereti az ilyen felvágós flancolást, annak jó szívvel ajánljuk esti vacsoránkat. Remekül átmelegített hotdog zsömlében érkezett a roppanós finomság. Külön kiemelendő, hogy négyféle feltétből is lehetett választani - és mindez kettőnknek picivel 500Ft feletti áron üdítővel együtt - igaz, ehhez IKEA kártya kell. Persze ez már nem a Millenáris, hanem az Örs vezér tere.