USA - összefoglaló és tippek utazóknak

Az USA-t érdemes egyszer az életben mindenkinek megnéznie. Akit vonz a fogyasztói társadalom, annak azért... aki utálja, annak azért... aki meg a különleges természeti értékeket szereti, annak azért. Mi elsősorban az utóbbi miatt jöttünk. Ezért mentünk Big Island-re Hawaii-n és ezért töltöttük időnk nagy részét a nemzeti parkokban. 

repülőjegy: 

Az USA-ba elutazni már nem olyan drága, mint akárcsak pár éve. Az üzemanyag (és így a repjegy-) árak még mindig mélyen vannak, nagy a verseny a légitársaságok között, és kis szerencsével (amiben Utazómajom Facebook-követése és tippjei sokat segíthetnek) ki lehet fogni százezer alatt oda-vissza repjegyet a keleti partra - vagy másfélszer ennyiért a nyugatira is. Nemrég pedig bécsi indulással 130 ezerért Hawaii repjegy is volt kapható - persze egy-egy ilyenhez sok-sok türelem is kell. 

Országon belül repülni meglehetősen olcsó, annak ellenére, hogy európai viszonylatban is nagy távolságokat kell megtenni. Különösebb keresgélés nélkül is találni 50-100 dolláros "rövidebb" jegyeket, vagy 150-200 dollárért a teljes országot széltében átívelő járatokat.
Fontos különbség a többi országban megszokottakhoz képest, hogy sokszor a "nem fapados" társaságoknál sincs benne a jegyárban a feladott csomag, és azt sem a jegyvásárláskor hanem a check-in-kor kell (lehet csak) kifizetni. 

autóbérlés: 

Ez egy hosszú rész lesz. Sokszor hallottam, hogy milyen olcsó az USA-ban az autóbérlés. Nos, ez így igaz... ha nem figyelsz eléggé oda, mit is kapsz ennyiért. Ha nincs baj, persze sosem derül ki hogy olyan biztosítást vettél ami semmire nem jó. Rosszabb esetben viszont kifizetheted az autó teljes árát és/vagy még pár millió dolláros egészségügyi költséget annak, akinek sérülést okoztál. A biztosítás ugyanis "kicsit" komplexebb, mint a világ többi részén.
Először is, a megvásárolt CDW(="CASCO") pl. sok kölcsönző cégnél nem fedezi a lopáskárt - ha netán elviszik a kocsidat, fizetheted az egészet - vagy 3-5000 dolláros önrészt. (Nem olcsó egy Mustang, haver!) Emellett Amerikában nem a járműre szól a kötelező biztosítás, hanem a személyre. Ha tehát egy USA állampolgár bérel autót, és amúgy van saját kocsija is, akkor őt védi ez felelősségi kár esetén. A Te itthoni köteleződ viszont kint fabatkát sem ér. A felelősség-biztosítás viszont sok esetben annyiba kerül, mint a kocsibérlés maga! (15-20USD/nap) Persze lehet enélkül élni, csak ne lepődj meg, hogy ha egy balesetben valakinek sérülést okozol, akkor millió dolláros összegeket hajtanak majd be rajtad - és ismerve az amerikai egészségügyi költségeket ehhez nem is kell nagy baleset. Az autóbérlési keresőoldalak (kayak, rentalcars, stb) persze olcsón feldobnak neked egy "extra" biztosítást - de ha vagy olyan hülye mint én, és elolvasod az apró betűt, akkor kiderül, hogy ez a biztosítás csak USA állampolgárokat véd. Persze a közvetítőt nem érdekli, hogy Te kiválasztottad a magyar állampolgárságot - szívbaj nélkül eladná Neked azt a biztosítást, ami számodra semmit nem ér. (Ebbe több helyen is belefutottam.)

Ha szeretnél nyugodtan vezetni, akkor két dolgot ajánlok: 

1. foglalj európai weboldalon keresztül az USA-ba autót! Én pl. végül az autoberlesonline.hu-n tettem, (bármennyire is hülyén hangzik, sehol nem foglaltam magyar oldalon keresztül korábban) , mert ingyen adta az extra felelősség-biztosítást ami az USA oldalakon +15/20 dollár lett volna naponta, a szolgáltatónál meg 30/nap. 

2. önrész csökkentéshez (CDW, LDW) pedig válassz külső biztosítót - pl. www.insuremyrentalcar.com. Itt assistance szolgáltatást is tudsz venni, ami szintén sokszor nem része az alapcsomagnak. 

E trükkökkel gyakorlatilag minden önrészünket lenulláztam és full felelősség-biztosítást kaptunk a közvetítői oldalak díjainak feléért, és a cégek saját biztosításának negyedéért. (A kölcsönzés feltételekhez egyébként nem árt a jogi angol nyelv ismerete, mert igencsak bonyolult körmondatokban írják le, hogy mikor mire nem vagy jogosult.)

A benzin az USA-ban olcsó - már ha ki tudod számolni, mennyi az annyi. A benzint dollár/gallon áron mérik - tehát kétszer is váltanod kell, ha össze akarod hasonlítani a hazaival. A dolog fokozódik, amikor autót választasz egy hosszú útra és szeretnéd tudni, mennyit fogyaszt. Itt ugyanis nem a liter/100km a mérőszám, hanem hogy hány mérföldet tesz meg egy gallon benzinnel. Na, ez az igazi matek lecke, nem az érettségi... tehát a 35 mérföld/gallon az hány liter/km? :)

Az autótípus választásakor gondolj arra, hogy az amerikaiak nem "autókkal" közlekednek, hanem olyan járművekkel amiket itthon a "tank" jelzővel illetnél. Ha eddig azt hitted, hogy az X6 BMW vagy a Volvo XC90 az nagy autó - itt újraértékeled majd, ezek lazán felférnének az itteni járgányok platójára. Soha nem látott típusokat fogsz látni Fordból, Chryslerből, stb - ezeket sztem Európában azért is nem forgalmazzák, mivel nem férnének be egy szabványos hajókonténerbe. Ezek mellett egy Economy kategóriás kocsi olyan, mintha itthon "kispolszkival" tévednél az autópályára.
Íme a Hyundai Accent-ünk két átlagos amerikai családi autó között:

Jó esetben csak kisebbségi komplexusod lesz, rossz esetben nem vesznek észre az úton, mert lejjebb van a kocsi teteje a visszapillantójuknál. Ha hosszú útra készülsz, minimum a Compact kategóriában gondolkodj. Szerencsére nem jellemző az az európai trükk, hogy a meghirdetett kocsi eggyel kisebb (pl. Ford Fiesta "vagy hasonló" Fiat Panda lesz hirtelen). Ha X kategóriát kérsz, olyat is kapsz. Néha nagyobbat. Persze ennek nem mindig örülsz, ha a benzint is Te fizeted bele -ami nem kevés, ha több ezer km-t mész vele.

Ha egy irányba szeretnél utazni (máshol adod le, mint ahol felveszed) azt néhány cég engedi felár nélkül - Alamo pl. nagyobb városok között igen. Kereshetsz jó árú relocation-öket az imoova.com-on - erről bővebben az új-zélandi összefoglalóban írtunk. 

Az autóbérlés költségét jelentősen csökkenti, hogy a városközpontokon kívül jóval olcsóbbak a szállások... és így az autó ezen is tud spórolni. Volt olyan, hogy +60km utazással 130 dollárt spóroltunk egyetlen éjszakai szálláson (Moab helyett Green River-ben megszállva) - ez az egy éjszakai spórolás önmagában a teljes három heti bérlés költségének negyede volt!

szállás:

A nyugati nemzeti parkok környékén, kisebb városokban átlag 60-70 USD egy motelszoba két főre egy éjszakára. Booking.com-on ezek szinte mind fent vannak - őszinte kritikákkal. Ezek többnyire tiszta, alap felszereltségű szállások: ágy, asztal, szék, TV, mikró, hűtő, zuhany, wifi. Persze egy-egy mindig hiányzik (ágy és zuhany azért nem :). Néha a Psycho jut az eszedbe egyik-másik szállásról, mert a 60-as évek óta ugyanazok a bútorok vannak... de többnyire azért tiszták és van, ami simán elérte az európai átlagos 3*-os hotel színvonalat. A felkapottabb turista látványosságok közelében az árak háromszorosra is emelkedhetnek (pl. Moab az Arches-nál, Springdale a Zion-nál, stb). Ilyenkor jól jön a kocsi, lehet alternatívákat keresni kicsivel messzebb. (Egyéni preferencia persze, hogy a napi több órás vezetés mellé még mennyit vállalsz be, plusz pár tíz dollárért.) 

Airbnb is jól működik, már ahol van. Hawaii-n csak és kizárólag airbnb-vel szálltunk meg, 70-90USD közötti áron (szálloda 150-200 USD), mindig privát szobában, néhol közös fürdővel. A kontinensen a nemzeti parkoknál már 50 dollárért is volt airbnb szoba, New York-ban viszont már kicsivel 100 fölé mentünk.

Egyedüli klasszikus "szállodai" szobánk a las vegas-i Mirage volt, 120 dollárért egyetlen éjszakára. Egy kicsi luxus mindenkinek jár...

tömegközlekedés:
A városok között ez egy nem létező fogalom. Ahol van, átértékeled a hazai BKV színvonalát, szervezettségét és pontosságát. Ha hosszabb utat tervezel, ne indulj el kocsi nélkül. Stoppolást sem ajánlunk.

étkezés:

Akárcsak Új-Zélandon, itt sem sokat voltunk "pincéres" étteremben, egyedül egy olasz pizzériába csábultunk be San Franciscoban. Egyszerűen nem fért bele a büdzsénkbe az alkalmanként 50-70 dollár amibe ez alsó hangon került volna. A gyorséttermekről írtunk külön posztot - ezekben ketten 8-12 dollárért jóllaktunk. 

Meleg főtt ételt általában esténként a szálláson ettünk. A Target/Safeway/Walmart/Family Dollar hálózat tagjai úton-útfélen megtalálhatóak, a kisebb vidéki városokban is legalább egy. Az új-zélandi steakhús-vacsoráinkat itt nem folytattuk, mivel amúgy is többnyire húst ettünk ebédre a gyorséttermekben. Sajnos itt is jellemző volt, hogy az ételek kiszerelése túl nagy volt egy olyan utazónak, akinek nincsen napközben hűtője. A vajak 500g mérettől kezdődtek, a gyümölcslevek két litertől (és ezek többsége sem hőkezelt), stb. Egy idő után beláttuk, hogy valami hatékony hűtést kell kitalálni, hogy ne kelljen mindent kidobni két naponta. Mivel Új-Zéland óta volt velünk egy hűtőtáska (alufóliával szigetelt habszivacs), ezt felturbóztuk azzal, hogy esténként két fél literes palack ásványvizet lefagyasztottunk a motel hűtőrekeszében (általában ennyi fért csak bele) és ez a következő estig kitartott - kellő hűtést biztosítva a margarinunknak (vajat nem mertünk venni) és egyéb élelmiszereknek. A motelek többségében volt mikró, amiben mikrózható tésztákat készíthettünk - de néha a "jetboil" is előkerült egy-egy finomság kedvéért. Persze szigorúan a fürdőkádban, nyitott ablak vagy szellőző mellett megfőzve, nehogy bármi kigyulladjon, megszólaljon a tűzjelző avagy CO mérgezést kapjunk főzés közben.

Sajnos az új-zélandi "fagyasztva szárított" élelmiszerekre az USA-ban sehol sem bukkantunk, így itt jetboil-ban melegített konzerv készételekkel szereztünk magunknak tápláló ebédet, ha épp a semmi közepén tört ránk az éhség.
Egy átlagos vacsora/reggeli pedig így nézett ki egy motelszobában...

Extrém esetben a kocsi is jó szolgálatot tehet, ha pl. épp a Death valley-ben tör rád az éhség. A tűző napon a szélvédő mögött pl. öt perc alatt megfő a mikrós tészta :)

internet és kommunikáció

Mint minden másban, az USA ebben is külön szabványokkal dolgozik. Az otthoni telefonodat csak két "kisebb" szolgáltatónál, az AT&T-nél és a T-Mobile US-nél használhatod. Az utóbbi picit olcsóbb, de csak a nagyvárosokban van lefedettsége. Ha autókázol, nem érdemes. Sehol a világon nem volt olyan drága a mobilinternet, mint az USA-ban: a 30 napos csomagban a SIM kártya 1Gb internettel 45 USD-t kóstált az AT&T-nél, és ez is csak 3G-t jelentett - mivel a 4G szolgáltatás frekvenciáival nem kompatibilisek az európai mobilok.
A motelekben szerencsére többnyire van wifi, bár néhol csak névleg, néhol egész jó minőségben. Többnyire egy éjszaka elég volt arra, hogy a napi 1Gb fénykép-forgalom feltöltődjön a felhőszolgáltatóm (Onedrive) tárhelyére.

idegesítő dolgok
- kártyás vásárlás. A chipkártya mint innováció még épp most tört be az USA-ba, a Paypass meg egyelőre alig elérhető újdonság. A PIN-kód ismeretlen fogalom a hitelkártyák esetén, a benzinkutaknál "ZIP-kódot" kér a gép. Persze az itteni irányítószámodat nem tudja, ottanit meg nem fogad el - szóval ilyenkor kénytelen vagy másik kútnál tankolni. A Chevron kútjainál pedig a háromból egyetlen bankkártyám sem működött. Gratulálunk.
- stop táblák. A kereszteződésekben minden irányból meg kell állni, mindenkinek, 3 mp-re. Utána aki először ért oda, az mehet először tovább (Olyan, mint a FiFo módszer - csakis Pénzügy/számviteles olvasóink kedvéért:)). Persze kérdés, hogy ha két barom így is összeütközik, mi alapján ad igazat a rendőr?
- jobbról előzés. Agyrém. (Persze sok itthon is az "amerikai"... főleg a BMW sofőrök között.)
- nincsenek az autópálya mellett pihenőhelyek, csak 100-200km-ként. Se WC-k. Oldd meg...
- minden tele van cukorral. A kenyér is. (1 toast szeletben 4g cukor). Ha nincs, akkor édesítővel. Horror...

Összességében mélyen a pénztárcájába kell nyúljon az, aki az USA-ba készül - talán még a nyugat-európai árszínvonalnál is többre kell számítani. Ha szépeket akarsz látni, autót kell bérelned és készülj fel hosszú unalmas vezetésekre - napi több óra hosszan. 3 óra vezetés már egy könnyű napot jelent majd. Nagy gasztro-élményekre ne számíts, ha csak nem otthon is a top éttermekben vacsorázol mert megteheted. Az olcsó kaja nem jó, a jó kaja meg drága. Ellenben tényleg rohadtul mázlisták ezek a hamburgerzabálók a természeti kincsek kapcsán.

Ha nincs időd az összes parkot végignézni, nekünk az alábbi a tetszési sorrendünk (az első négy magasan kiemelkedik - szerintünk)
- Bryce Canyon
- Canyonlands / Dead Horse point (ugyanaz a látkép kb. és egymás mellett vannak)
- Yosemite National Park
- Arches National Park
- De Chelly
- Grand Canyon
- Horseshoe bend
- Antelope Canyon
- Valley of Fire
- Zion National Park
- Death Valley
- Monument Valley
+1 Hawai'i Volcanoes National Park (ugyan nem USA nyugati part, de fantasztikus élmény)

Pénztárcabarát tipp a látnivalókhoz
Az összes nemzeti és állami park fizetős, a belépődíj 10-20 dollár/autó (Jellemző: kocsinként kell fizetni, nem emberenként :D).  A nemzeti parkokba viszont lehet éves bérletet vásárolni (Annual Pass név alatt fut), 80 dollárért és az összes nemzeti parkba érvényes (államiba nem! Valley of fire és Dead horse point pl. state park). Ez ráadásul két tulajdonossal futhat, így trükkös magyarok között átruházható - mi ajándékba kaptuk a miénket egy ismerőstől, aki ugyanabban az évben utazott. (Köszi, Linda! Még jövünk egy vacsorával!)

Pár óra Koppenhága... és a hazaérkezés

A Norwegian légitársaság „fapados” léte ellenére minden luxussal kényeztetett minket a New York-Koppenhága járaton, egyedül kaját nem kaptunk – de persze bőven készültünk szendviccsel. (Pár hete jót nevettünk, amikor valaki a Germanwings-t szidalmazta egy Facebook-csoportban, hogy nem kapott út közben enni. Ezért olcsóbb (több)száz euróval a jegyed, haver!) A tengerentúli járatunk modern gép volt - Dreamliner, kényelmes lábtér (és ezt én mondom, a 193 centimmel), széles választék filmekből, stb… jobb volt, mint a legtöbb nem fapados légitársaság, amivel utaztunk.

Dánia nem volt eredetileg úticél. Mindössze úgy keveredtünk ide, hogy a legolcsóbb hazautazási lehetőség New York-ból ebben az időpontban egy Dániát érintő átszállásos lehetőség volt. Koppenhágában kb. hat óra volt a gép leszállása és a továbbindulás között, így úgy döntöttünk, hogy ezt az időt kihasználjuk egy gyors városnézésre. A reptér alig 25 perc vonat/metróútra van a belvárostól, és szerencsére nem annyira paranoiásak a dánok mint az amcsik, így automata csomagmegőrzőben lehetett hagyni a holmit korrekt áron. (Hawaii-on mintát vettek a csomagból is, nincs-e benne robbanószer maradványa.)

Az egyik Facebook-csoportban egy koppenhágai magyar srác pontos útitervet készített nekünk, hogy ennyi idő alatt mit érdemes megnézni. A Christianshavn megállónál szálltunk le, és első utunk a térképen Christiania néven említett városrészbe vezetett. Nem tudtuk, mire kell számítani – de amit láttunk az eléggé meglepett. Raklapokból készült pultokon árulták kémcsövekből a különféle minőségű marihuánát, láthatóan nem félve bármilyen rendőri közbelépésről. Fényképeket viszont nem engedtek csinálni az egész területen – érthető okokból. Bár nem voltunk képben a helyi törvényekkel, otthon utánaolvasva kiderült, hogy Dániában alapvetően nem legális a fű – de Christiania viszonylag független státuszt élvez az országon belül. Távozáskor egy tábla is fogadott bennünket: „Ön most belép az EU-ba”.

Christiania után a Nyhavn került sorra (ami úgy hangzik, mintha egy teli szájú lónak húznánk meg a farkát... :)). Itt az épületek a filmekben látott (és a kaliforniai Solvang-ban már megismert) skandináv stílusban épültek, mindezt a kikötői hangulat erősítette.

Kicsit tovább sétálva megcsodálhattuk az Operaházat is – bár a „látnivaló” kifejezéssel nem illetném, nem veszít senki semmit ha nem látja ezt a förmedvényt. Persze ízlések és pofonok, nekünk nem jött be. 

Inkább az Amalienborg palota felé ballagtunk tovább, majd észak felé a parton - egyre szebb részeken ballagva. 

Egy koppenhágai látogatás nem teljes a Kis hableány-szobor nélkül. Zsanával egy évvel ezelőtt néztük otthon „A híd” c svéd-dán krimisorozatot, amelynek a főcímében bukkant fel minden epizód elején a szobor. Akkor nem is sejtettük, hogy egy évvel később személyesen is itt leszünk. Solvang-ban is van egy másolata, de ott nem találtuk meg pontosan hol – és a térkép sem jelölte. (Nem egy nagy szám egyébként ez sem.)

A Kastellet mellett elsétálva az Osterport vasútállomáson szálltunk fel a vonatra és utaztunk vissza a repülőtérre. Ez a pár óra annyira volt elég, hogy kipipáljuk a listánkon a várost - de ha lesz valamikor olcsó repjegy (és olcsó szállás - ami az északi országokban a szűkebb keresztmetszet) akkor szeretnénk ide visszatérni még egy hétvégére legalább. 

Április 20-án este fél tízkor, 189 nappal elindulásunk után pedig már Budapest betonján koppant a repülőgépünk kereke – végre hazaérkeztünk. Egy óra múlva már a saját lakásunk ajtaján léptünk be, fél év után először. Hogy mindez milyen érzés volt, miket csináltunk az első napokban… ez már a következő történet lesz. Ne hagyjátok ki ezt sem! 

Bár az utazásunk véget ért, sok-sok összefoglaló cikk következik még, amiből hasznos tippeket meríthettek - és mi is leszűrjük a tanulságokat. 

"Fald fel Amerikát" - gyorséttermek az USA-ban

Már a megérkezésünk előtt tudtuk, hogy hatalmas gasztronómiai élményekben nem lesz részünk az USA-ban... különösen a tervezett budgetünket és útvonalunkat figyelembe véve.  A nemzeti parkok környékén különösen nem sok jóra számítani, ahol nagy étterem-választék amúgy sincsen. A klasszikus hamburger/hot-dog kettősén túl a mexikói ételek jelentenek némi változatosságot. Mivel ketten együtt bőven tíz kiló feletti mínuszt mutattunk budapesti elindulásunk óta, nem éreztük veszélyesnek egy gyorsétterem-teszt elindítását.

Az USA-ba Hawaii-on érkeztük meg és már ott sejtettük, hogy itt bizony nem fogunk éhen halni, mert mindenhol van gyorsétterem... ahol sokszor egy normál méretű menü akkora, hogy mi egész egyszerűen nem bírtuk megenni. Az első találkozásunk a Burger King Whopper "normál" méretű menüjével is csúnya kudarccal végződött. A "kis" méretű kóla (=fél liter), az otthoninál másfélszer nagyobb krumpli plusz a szendvics egész egyszerűen nem emberi adag. Itt meg is fogadtuk, hogy ezután max egy menüt felezünk el, vagy max egy menü és plusz egy szendvics lesz kettőnknek a rendelés. Jó hír mindenkinek, hogy az éttermekben ingyen lehet kérni poharat víznek - ha nincs pénzed vagy nem akarsz cukros lónyálat inni, nem néznek ki a vízzel. 

Hawaii után a kontinensre érkezve gyakorlatilag mindenhol volt mindenféle gyorsétterem, ahol az autós utazó megtömheti a pociját. A főutak kijáratain a moteleken kívül az éttermek neve is fel van sorolva, így nem nehéz dönteni. A legkisebb városkának is van legalább egy mindenki által ismert McDonalds/Burger King/Subway étterme és mellette még valamelyik Magyarországon nem képviselt lánc is jelen van. Nagyobb városokban ember legyen a talpán, aki választani tud, hogy melyikbe menjen. Szerencsére megkönnyítette a helyzetünket, hogy eleinte egyiket sem ismertük és mindig oda mentünk be, ami éppen útba esett. Lassan, de biztosan három hét alatt ezzel a módszerrel végigteszteltük a kínálat nagy részét, amelyet szeretnénk megosztani... okulásképpen az ide utazóknak.

Ha már tesztelésről van szó, akkor vegyük komolyan a dolgot, mint a Gault Millau: pontozzuk is a tesztelt éttermeket 1-5-ig skálán, a szempontjai pedig az alábbiak:

1. húspogácsa/csirke íze (csak a hús önmagában, minden más nélkül)

2. ízvilág (minden egyben, amit elénk raktak)

3. ár-érték arány

A helyi gyorétterem láncokat az alábbi csoportokba osztottuk:

1. Hamburger és társai

A minőségi hamburgernek otthon (is) nagy rajongói vagyunk, így nem jelentett problémát a felhozatal tesztelése. Mindenhol igyekeztünk megkóstolni a legolcsóbb, legegyszerűbb burgert (értsd: McDonalds sajtburger egyenértékes) illetve a hely jelképes burgerének (=Big Mac/Whopper) is adtunk egy esélyt a meggyőzésünkre.

Jack in the box

Teljesen ismeretlen volt számunkra. Elsőre nagyon megtetszett promóciós 5 dolláros menüje (kis menü, amit alig bírtunk leküzdeni), így visszatérő vendégek lettünk. Remek ízű pogácsa, friss zöldségek és mérsékelt szósz-használat teszi a húsimádók burgerévé. Mindössze 2.40 USD-be kerül egy sajtburger, ami igazából kettő: a blokkon ugyanis minden esetben szerepel egy "egyet fizet, kettőt kap" opció is, amennyiben kitöltünk egy három perces online kérdőívet (ahol értékelni kell az utolsó étterem kiszolgálását). Magyarországra is jöhetne... felülmúlja a hazai büfés burgereket és a BigMac/Whopper színvonalat is, kellemes áron.

• húspogácsa: 5
• ízvilág: 5
• ár-érték arány: 5 

Sonic drive-in

A helyre megérkezve furcsa volt, hogy mindenki az autóban ül és van mellette egy nagyobb TV méretű kijelző. Aztán hiába kerestük a bejáratot az étterembe, mert nem volt sehol. Gyorsan megfejtettük, hogy a drive-through (hajts be, rendelj, hajts tovább) éttermek továbbfejlesztett verziója a drive-in (hajts be, egyél az autóban helyben, hajts tovább). Nincs asztal, szék, semmi... csak a konyha. No, ilyet még nem látttunk, próbáljuk ki. Vicces volt, ahogy a rendelést egy görkorcsolyás pincér beadta a kocsiba.

• húspogácsa: 3
• ízvilág: 3
• ár-érték arány: 4

Wendy's

No, erről már legalább hallottunk. Sorban állás közben szemet szúrt a hatalmas felirat, mely szerint a marhahús "sosem" fagyasztott és a sültkrumpli is friss burgonyából készül. Ez utóbbin a héját is rajta hagyták felszeletelés előtt... bár nem tudom ez mennyiben segített az összképen, mindenesetre sem a húson sem a krumplin nem érződött a mirelit mellékíz. Sajnos sokat ront a burgeren a túlzott mustár-használat, itt szorult háttérbe a Jack in the box-szal szemben.
Külön érdekesség a négyzet alakú húspogácsa. El tudom képzeli a kreatív csapatot: "hmm.... kellene valami egyedi... mi lenne, ha nem kerek lenne a hús?". Mondjuk akkor már a buci is lehetne háromszög alakú, nem? Előnye, hogy a húst könnyű külön is letesztelni - négy helyen is haraphatsz belőle magában, ahol kilóg. 

• húspogácsa: 5
• ízvilág: 5
• ár-érték arány: 4

In-n-out burger

San Francisco-i szállásadónk, Judit ajánlotta a helyet, és nem is okozott csalódást. Eleinte mindig akkor botlottunk bele amikor épp nem voltunk éhesek, de végül Vegasban sikerült kipróbálni. A jó minőségű husi mellé egy BigMac-re emlékeztető ízű szósz párosult, jó sok zöldséggel. Bár Ábel inkább Whopper-, Zsana meg Big Mac-párti, mindkettőnknek bejött a buri.

• húspogácsa: 5
• ízvilág: 5
• ár-érték arány: 4

A burgerek között a versenyt végül a Jack in the box nyerte. Bár az ízvilágban alig paraszthajszállal veri az In-n-out és a Wendys burgerét, az azoknál kedvezőbb ára és a folyamatos nyugta akció (=lényegében 1-et fizet 2-t kap) miatt ide tértünk vissza legtöbbször. Mindenkinek jó szívvel ajánljuk, a Meki/Burger King színvonalat messze utoléri (ami azért nem nehéz).

2. Sült csirke, avagy variációk KFC-re

KFC-t otthon is szeretjük, ha véletlenül "franchise" gyorsétterembe megyünk, akkor 10-ből kb. 9 esetben rá esik a választásunk. Akárcsak a hamburgeresek esetében itt sem lehet ok panaszra a választék tekintetében - bőven elárasztják Amerikát.

Popeye

Egy egész napos városnézés után elsétálva előtte rövid gondolkodás után becsábított az illat. Az 5 dolláros menü (egész csirkecomb, 2 féle körettel, pogácsával) ajánlat elég csábítóan hangzott, így arra voksoltunk. Nagyon finom, fűszeres sültkrumpli és egy remek coleslaw saláta is érkezett a csirke mellé. A húsra sem lehetett panasz, eléri a KFC színvonalát. 

• csirke: 4
• ízvilág: 4
• ár-érték arány: 5

Church

Szintén egy olcsó, 4,4 dolláros menü ajánlatot (ami tartalmában is azonos volt) választottunk az összehasonlíthatóság kedvéért. A husi nem volt rossz de emlékezetes sem. A köret viszont messze lemaradt a Popeye mögött: rossz ízű krumlipüré "maggi-szósszal" és egy közepesnél rosszabb coleslaw saláta. Plusz pont jár viszont az ingyenes jalapeno paprikáért :)

• csirke: 4
• ízvilág: 3
• ár-érték arány: 4

Checkers

New Yorkba érve már hányingerünk volt minden marha burgertől, így kis változatosság gyanánt csirke burgert ettünk itt. A csirke tűrhető volt, a sült krumpli viszont még a Popeye-en is túlmutatóan finom. Ha másért nem is, ezért érdemes betérni.

• csirke: 3
• ízvilág: 4
• ár-érték arány: 4

Sajnos csak ezeket sikerült próbára tenni, ezek közül a Popeye egyértelműen a legjobb volt. A Checkers krumplija viszont különdíjas az összes étterem közül!

3. Mexikói 

Kis változatosság a hamburger/csirke ízvilága mellett. Minden amerikai és ide látogató turista örülhet, hogy a mexikóiak magukkal hozták a gasztronómiájukat is. (Akárcsak az éjszaka részegen hazatartó budapestiek a nagykörúti araboknak - mit ettek az idősebbek ilyenkor? rántott húst?)

Taco Bell

5 dolláros menü (2 taco, dupla wrap) ajánlatot teszteltük. Ketten egy menüt kértünk, furcsán is nézett ránk az eladó hölgy, de nem maradtunk éhesek ezúttal sem. Szerencsére mindenütt feltüntetik a kalóriatartalmat is, ebből könnyű kiszámolni hogy mivel is lakunk jól. Nem ritka az 1200-1300 kalóriás menü sem (ami egy átlagos 2000 napi kalória mellett jól magyarázza, miért is elhízottak az amcsik.)

• ízvilág: 4
• ár-érték arány: 5

Chipotle

Burrito teszt. 7,5 dollárért akkora volt a burrito, hogy ketten bőven jól laktunk vele. Plusz pont, hogy magadnak állítod össze, mit is szeretnél enni... és az asztalodhoz vitt Tabasco szósszal falatról falatra állíthatod a csípősségét is. Ide is többször visszatértünk, mindig egy kicsit más összeállítású burritot próbáltunk, de kivétel nélkül mind nagyon jó volt.

• ízvilág: 5
• ár-érték arány: 4

Taco Bell és Chipotle között egyéni preferenciák döntenek. Ha nem akarsz magadnak válogatni, Taco Bell. Ha szeretnéd Te összerakni a Burritódat, Chipotle.


Így több hét távlatából legszívesebben egy Chipotle burritót gurítanék le legszívesebben - de lehet, hogy ebben még az USA-ban szerzett hambiundor is szerepet kap. Vagy egy Jack in the box buri... ha majd egyszer elmúlik.

New York, New York....

Sok nagyvárosban jártunk már, de New York-ot semmiképp sem hagytuk volna ki. Ez a metropoliszok non plusz ultrája, a nagyvárosi életérzés ihletője. És ha már New York, akkor Manhattan – ez a 20km hosszú sziget a központja a városnak. Próbáltunk tehát ide szállást foglalni, hogy ne kelljen hosszú ideig utazni a látnivalókhoz. Ugyanakkor szállodák szóba sem kerülhettek a budgetünkből (legalábbis olyan nem, ahol nem panaszkodtak csótányokra vagy ágyi poloskára a kommentelők), helyette airbnb fronton keresgéltünk, míg végül alig maroknyi szóba jöhető szállás maradt csak. Ezek közül messze kiemelkedett ár/érték arányban egy szoba a Central Park északkeleti csücskénél – Harlemben. 

Persze a mai Harlem már nem ugyanaz, mint egykor (ahogy otthon is tapasztalhatjuk, hogy a nyócker sem ugyanaz mint egykor), az airbnb vendégek a környéket is jóra értékelték, így bevállaltuk ezt a szállást. Egy brazil családnál kaptunk egy külön szobát, az ötvenes Rose és a huszonéves fia laknak együtt – miközben a vendégszobát kiadják utazóknak, hogy kevesebb legyen a lakbér. Rose rögtön megnyugtatott minket, hogy éjszaka sincs félnivalónk a környéken, ő pincérnőként dolgozik, évek óta sokszor jár haza egyedül éjszaka de még soha semmi nem történt vele. Kicsit szokatlan volt ugyan, hogy szinte csak feketékkel volt tele a környék, de hamar megszoktuk. Alig három perc sétára volt két metróvonal is, így legalább a közlekedéssel nem volt probléma.

Első reggel rögtön a Ground Zero-hoz vezetett az utunk. Az egykori World Trade Center ikertornyok helyén két négyzet alakú „vízesés” áll, amely pontosan követi az egykori épületek alapzatát. A fekete keretben minden áldozat neve szerepel kivágva, és minden nap friss virágot tesznek az aktuális születésnapos áldozatok nevének betűi közé. Az ember itt szembesül igazán azzal, milyen hatalmas is volt ez a két torony – már alapzatában is. Nem messze pedig az új One World trade center tövében megtapasztalhatjuk milyen magas is lehetett az épület. (Itt egyébként eszünkbe jutott, hogy pár napja a még sokkal nagyobb El Capitan tövében álltunk és hasonlóképp bámultuk a függőleges falat.)

Az egykori ikertornyok alagsorában egy-egy múzeum lett kiépítve. A keretet az eredeti alapzat adja – körben és belül pedig az emléktárgyak sora. Ezek egy része az épülethez kapcsolódó érdekesség: látható egy megmaradt lépcsőszakasz (amelyen sokan kimenekültek), meggörbült acélgerendák a becsapódás helyszínéről vagy az egyedüli épen maradt ablaküveg amely túlélte az épület összeomlását.

A kiállítás másik fele már olyan tárgyak sora, amelyek hétköznapinak indultak de jelentős szerepet kaptak a tragikus napon. Tűzoltóautók, amelyek a romok alatt rekedtek. Cipők, amelyekben az áldozatok több ezer lépcsőfokon keresztül menekültek meg. A United 93 utasának hitelkártyája és karórája, ami a becsapódáskor állt meg. A repülőgépek darabjai. Még a WTC-vel szomszédos ruhaüzlet teljes készletét is megmentették érintetlenül – a ruhák az árcédulák mellett mementóként őrzik a hatalmas port ami a több ezer tonnás monstrumok összeomlásakor rájuk rakódott. Mintha Pompeiibe kerülne az ember: itt is hétköznapi tárgyak konzerválják egy hétköznapinak indult nap emlékét, amelyet a kiállítás szervezői remek időkapszulába zártak.

A kiállítás persze informatív is azoknak, akik esetleg nem ismerik a történetet: percről percre mesélik el az eseményeket, eredeti videók és hangfelvételek mutatják be mi hogyan történt. Külön sokkoló a kiállítás végén szemtől szemben állni az áldozatokkal, akiknek a fényképei több falat töltenek meg.

A kiállítás után a Wall street felé vettük az irányt – ha már bankárok vagyunk/voltunk, nem hagyhattuk ki. A New York FED épületére véletlenül bukkantunk rá (laikusok kedvéért ez az amerikai jegybank - a hely, ahol minden megszületett döntés megmozgatja a világgazdaságot) – bár néhány éve egy FED ülésen részt is vettem, mint az eggyel lejjebbi fénykép is bizonyítja:

A Wall streetre érve csalódottan vettük tudomásul, hogy a tőzsdeépületen kívül a nagyobb bankok épületei már messze nem a Wall streeten vannak, egyedül a Chase és a Deutsche Bank székházára bukkantunk rá. Na meg a Trump buildingre. Úgy látszik már minden tróger beteheti a Wall streetre a lábát... (természetesen magunkra gondoltam, kedves amerikai hírszerzés!)

Hiába kerestük a híres bika szobrot is... ami pár utcával messzebb a Bowling Green sarkán található – és alig látszik a turisták hordáitól. Mint legyek egy friss tehénlepényt, úgy borítják be a szobrot a látogatók hadai, mindenki fel akart rá mászni és/vagy selfizni vele. Legalább annyira kiábrándító volt, mint a brüsszeli pisilő kisfiú, ami egy nagyobb gyerekbaba méretű, többnyire semmi nem látszik belőle a ráaggatott aktuális öltözék miatt és tíz méter vastag embertömeg veszi körbe. Az "ügyesebbek" a hátsójánél fényképezkednek - nehogy már ne legyen közös kép vele. 

A Rockefeller torony volt a következő állomás. A tetejébe szerettünk volna feljutni, de délután ötkor már este 21:40-es belépőt akartak adni nekünk - amin jót nevettünk, és otthagytuk őket. Túl sok magas épület van ebben a városban ahhoz, hogy ennyit várjunk rá. Inkább megnéztük a híres karácsonyfa helyét (ez az, ahol Kevint megtalálja az anyukája a "Reszkessetek betörők 2"-ben) és a jégpályát az épület mögött. Húsvét lévén pedig egy hatalmas forgó nyulat is találtunk a pálya mellett, ami emlékeztetett rá, hogy hamarosan újra láthatjuk a mi kis rágcsálónkat otthon.

Másnap korán reggel az Empire State Buildingben kezdtük a napot. A világ egykori legmagasabb épülete modernnek nemigen nevezhető – bár sorban állás közben hatalmas monitorokon hirdetik hogy milyen sok energiát spóroltak meg az ablakok és az izzók cseréjével. A szocreál hangulatú márványok nyomasztó hangulatot árasztanak, mintha az Andrássy út 60-ban járna az ember a Rákosi-éra csúcsán. 

A tetőről persze szép a kilátás és körbe is lehet járni akár ablakok mögött, akár a szabad teraszon szeretné ezt megtenni az ember. 

Mi itt szembesültünk azzal, hogy nem is olyan messze egy másik épület is van, amiről sosem hallottunk még, de magasabb mint az Empire State (az utolsó képen a legmagasabb). Némi guglizás után kiderült, hogy ez a Park Avenue 432 New York második legnagyobb épülete (a One World Trade Center után) és a világ legmagasabb lakóépülete. Potom 2 milliárd forintért épp lehet benne venni egy két hálószobás lakást is, ha valakit érdekel…

A jegyünkkel a látogatás napján este is vissza lehetett jönni még egyszer, így reggel és este is megnézhettük a manhattani panorámát. 

A reggeli toronyház-látogatás után a híres vasalóházat is megkerestük, majd a Soho-ban, Little Italy-ben és Chinatownban is mászkáltunk egy kicsit. Ez utóbbi három igen hangulatos, nemigen érzi az ember hogy New York belvárosában van. Azért Zsana egy rövid időre eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha épp Carrie Bradshaw-ként sétálhatna végig Soho utcáin egy jó kis Manolo Blahnik cipellőben a kényelmes sportcipője helyett :). 
New York amúgy nem olyan, mint amilyennek elképzeltük: bár magasak a házak, mégsem fullad meg az ember – ellentétben Szingapúr belvárosával. Szélesek az utcák, nagyok a terek, méretesek a parkok és relatíve sok a zöld is.

Délután egy kis kultúrára neveztünk be, a Metropolitan Múzeumot vettük célba. A múzeum hatalmas, emberi léptékkel szinte bejárhatatlan. Elképesztő méretű műgyűjteménye van minden földrészről és minden korszakból. Mi elsősorban a 19-20 századi gyűjteményt céloztuk meg, már ezzel is eltöltöttünk két órát. Sajnos e tekintetben nem volt túl erős a kollekció, messze elmarad az európai gyűjteményektől. A sétatávra található Guggenheim viszont pozitív csalódás volt. Már az épület maga megér egy látogatást. A névadó műgyűjtő remek kollekciót szedett össze, amit az alapítvány kezelői azóta is bővítenek. A gyűjtemény szinte kizárólag XX. századi, néhány kortárssal fűszerezve.

Az egyik WC mellett a szokásosnál hosszabb sor állt, és egy múzeumi dolgozó engedte be az embereket – minden látogató után betekintve az ajtó mögé. Hamar kiderült, hogy valójában itt a kiállítás egyik darabja látható, Maurizio Cattelan „America” c. darabja. A műtárgy egy valódi 18 karátos arany WC, amely a szokásos célra használható, kipróbálható. A művész célja az volt, hogy az emberek 1%-a számára elérhető luxust bárki megtapasztalhassa. Valódi élmény volt… mostantól szégyenszemre kénytelenek leszünk felállni, ha valaki egy „én még sosem” játékban bedobja, hogy „én még sosem használtam színarany WC-t”. 

Másnap reggel a természettudományi múzeumban kezdtünk. Itt is szelektálnunk kellett, mivel a múzeum méretei miatt itt is könnyen el lehet tölteni egy egész napot. Végül úgy döntöttünk, hogy dínócsontokat, előembereket és meteoritokat fogunk nézni. Egy-egy hatalmas T-rex és egy apatosaurus meglehetősen jó állapotban megmaradt csontvázai mellett nemrég egy titanosaurusszal is bővült a kínálat egy évvel ezelőtt. Az utóbbi olyan hatalmas, hogy egyetlen terembe sem fért be, a fejét már az ajtón kívül kell keresni. Akit érdekelnek az őslények, rengeteg más dínó maradvány is ki van állítva, jó sokáig el lehet nézelődni közöttük.

                                   

A meteorit teremben pedig több tonnás meteoritokat lehet megnézni… és meg is tapogatni. Mindegyik mellett ott áll a története: mikor és hol keveredett a földre. Igazán földöntúli élmény.

Egy new york-i látogatás nem lehet teljes a Brooklyn-híd megtekintése nélkül. Bár a Szex és New York-ból tudjuk, hogy a híd túloldala már “vidék” és “nincs ott semmi” azért mégiscsak átballagtunk rajta. Visszafelé pedig sikerült otthoni kollégákba is belebotlani – erre mondják, hogy kicsi a világ, nem? A hídon egyébként biciklisként nem szívesen közlekednénk, a turisták ugyanis nem tartják tiszteletben a biciklisávot – akárcsak itthon.

A Szabadság-szobor meglátogatása sem maradhatott ki – nem is a szobor látványa miatt, hanem a hajózás élményéért. Mivel a City pass csomagban benne volt a látogatás, elmentünk megnézni a fémhölgyet. Hát, nem mondanám, hogy nagy élmény… lehet, hogy a koronába feljutó embereknek más a véleményük, de sajnos mi nem foglaltuk le a helyünket tizenkét évvel előre, így esélyünk sem volt feljutni. Mindemelett élőben sokkal kisebb, mint a képeken. Az én csajom zöldben szerintem sokkan jobban mutat, mint a szobor, nem? (Ráadásul nincs olyan tüskés hangulatban sem...)

Az Ellis island pedig egyáltalán nem érdekelt minket, így ki se szálltunk ott. Ez a kapuja volt az Amerikába bevándorlóknak. Helyette sétáltunk még egyet a sziget csúcsánál a Battery parkban, hazamentünk, megfürödtünk majd kimetróztunk JFK-re hogy felszállhassunk a Norwegian légitársaság New York – Koppenhága járatára. De a hazatérésünk már egy másik történet...

New York-ot mindenkinek ajánljuk egy látogatásra. Bár Melborurne-t és Sydney-t nem körözi le a listánkon (és Budapestet sem), sokkal élhetőbb nagyváros, mint hittük.