A Norwegian légitársaság „fapados” léte ellenére minden luxussal kényeztetett minket a New York-Koppenhága járaton, egyedül kaját nem kaptunk – de persze bőven készültünk szendviccsel. (Pár hete jót nevettünk, amikor valaki a Germanwings-t szidalmazta egy Facebook-csoportban, hogy nem kapott út közben enni. Ezért olcsóbb (több)száz euróval a jegyed, haver!) A tengerentúli járatunk modern gép volt - Dreamliner, kényelmes lábtér (és ezt én mondom, a 193 centimmel), széles választék filmekből, stb… jobb volt, mint a legtöbb nem fapados légitársaság, amivel utaztunk.
Dánia nem volt eredetileg úticél. Mindössze úgy keveredtünk ide, hogy a legolcsóbb hazautazási lehetőség New York-ból ebben az időpontban egy Dániát érintő átszállásos lehetőség volt. Koppenhágában kb. hat óra volt a gép leszállása és a továbbindulás között, így úgy döntöttünk, hogy ezt az időt kihasználjuk egy gyors városnézésre. A reptér alig 25 perc vonat/metróútra van a belvárostól, és szerencsére nem annyira paranoiásak a dánok mint az amcsik, így automata csomagmegőrzőben lehetett hagyni a holmit korrekt áron. (Hawaii-on mintát vettek a csomagból is, nincs-e benne robbanószer maradványa.)
Az egyik Facebook-csoportban egy koppenhágai magyar srác pontos útitervet készített nekünk, hogy ennyi idő alatt mit érdemes megnézni. A Christianshavn megállónál szálltunk le, és első utunk a térképen Christiania néven említett városrészbe vezetett. Nem tudtuk, mire kell számítani – de amit láttunk az eléggé meglepett. Raklapokból készült pultokon árulták kémcsövekből a különféle minőségű marihuánát, láthatóan nem félve bármilyen rendőri közbelépésről. Fényképeket viszont nem engedtek csinálni az egész területen – érthető okokból. Bár nem voltunk képben a helyi törvényekkel, otthon utánaolvasva kiderült, hogy Dániában alapvetően nem legális a fű – de Christiania viszonylag független státuszt élvez az országon belül. Távozáskor egy tábla is fogadott bennünket: „Ön most belép az EU-ba”.
Christiania után a Nyhavn került sorra (ami úgy hangzik, mintha egy teli szájú lónak húznánk meg a farkát... :)). Itt az épületek a filmekben látott (és a kaliforniai Solvang-ban már megismert) skandináv stílusban épültek, mindezt a kikötői hangulat erősítette.
Kicsit tovább sétálva megcsodálhattuk az Operaházat is – bár a „látnivaló” kifejezéssel nem illetném, nem veszít senki semmit ha nem látja ezt a förmedvényt. Persze ízlések és pofonok, nekünk nem jött be.
Inkább az Amalienborg palota felé ballagtunk tovább, majd észak felé a parton - egyre szebb részeken ballagva.
Egy koppenhágai látogatás nem teljes a Kis hableány-szobor nélkül. Zsanával egy évvel ezelőtt néztük otthon „A híd” c svéd-dán krimisorozatot, amelynek a főcímében bukkant fel minden epizód elején a szobor. Akkor nem is sejtettük, hogy egy évvel később személyesen is itt leszünk. Solvang-ban is van egy másolata, de ott nem találtuk meg pontosan hol – és a térkép sem jelölte. (Nem egy nagy szám egyébként ez sem.)
A Kastellet mellett elsétálva az Osterport vasútállomáson szálltunk fel a vonatra és utaztunk vissza a repülőtérre. Ez a pár óra annyira volt elég, hogy kipipáljuk a listánkon a várost - de ha lesz valamikor olcsó repjegy (és olcsó szállás - ami az északi országokban a szűkebb keresztmetszet) akkor szeretnénk ide visszatérni még egy hétvégére legalább.
Április 20-án este fél tízkor, 189 nappal elindulásunk után pedig már Budapest betonján koppant a repülőgépünk kereke – végre hazaérkeztünk. Egy óra múlva már a saját lakásunk ajtaján léptünk be, fél év után először. Hogy mindez milyen érzés volt, miket csináltunk az első napokban… ez már a következő történet lesz. Ne hagyjátok ki ezt sem!
Bár az utazásunk véget ért, sok-sok összefoglaló cikk következik még, amiből hasznos tippeket meríthettek - és mi is leszűrjük a tanulságokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése