Workaway kalandok Tasmániában

Az utazásunk során valahol szerettünk volna egy kicsit "workaway"-ezni, vagyis szállásért és ellátásért dolgozni. Mindez persze ott praktikus, ahol amúgy drága lenne hotelt fizetni... így esett a választásunk Tasmániára. Több szimpatikus jelölt közül a befutó végül egy fiatal pár lett, akik ugyan nem farmon élnek, de Hobart kertvárosi részen. Úgy döntöttünk, hogy szeretnénk pár napot náluk eltölteni, egy kicsit megismerni a vidéki ausztrál életet és magukat az ausztrálokat is.
Finn volt olyan jó fej, hogy a reptérre is kijött elénk (ahol a bérelt kocsit le kellett adni). A házuk felé menet a kocsiban sokmindent megtudtunk róluk. Finn eredetileg asztalos, de hajókat is tart karban... mellesleg meg zenélésből szeretne megélni, több zenekarban is gitározik, énekel. Nelle egy pályázatíró cégben dolgozik. Ők ketten Hobart központjától kb tíz kilométerre északra egy kertvárosi részen élnek, a ház egy privát zsákutca végén található, és Finn lényegében saját kezűleg építette fel. 

A passzív szolár házikót egy Ponyo nevű agár kutyus őrzi a betolakodó wallabyktól. (Igen, jól írtuk!) Ha éppen nem sikerül fognia magának, akkor is wallaby darált husit kap vacsorára (igen, jól írtuk!). Finn és Nelle nagyon környezettudatosak: szelektív hulladékgyűjtés, esővizes WC öblítés, minőségi konyhai alapanyagok, közösségi zöldségek, kiskert adják a házi élet alapjait. Mi Finn lányának (Nelle mostohalánya) a szobáját kaptuk meg egy hatalmas kényelmes matraccal, így elég kellemes szállásunk volt az itt töltött öt nap alatt. 

Első napunkat a stúdió oldalának lefestésével töltöttük. A teddy hengerezés éles váltás volt a hónapok óta tartó munkaelvonás után... de kifejezetten élveztük. Délután sajnos elfogyott a festék, így Finn ideadta a bankkártyáját nekünk (ekkor esett le, hogy a valódi neve Dolphin, a Finn a becenév, halász család lévén a szülők jó ötletnek gondolták ezt a névválasztást), meg a kicsi kocsi slusszkulcsát, hogy menjünk el bevásárolni. (A workaway "szabályai" szerint szállás és ellátás is jár.) Mivel mi felajánlottuk, hogy szívesen főzünk, így magunk kezébe vettük az irányítást. Nem volt nehéz dolgunk: Finn és Nelle konyhája még a miénknél is jobban felszerelt volt - ami nem gyakori. Először a drága konyhakés és a fenőkő lett gyanús, majd a profi fokhagyma szeletelő és a többi felszerelés tette nyilvánvalóvá, hogy Finn bizony szakács volt valaha. Így nem volt nehéz dolgunk, és nagyon finom dolgokkal leptük meg őket. Íme egy kis ízelítő:

Másnap szabadnapot kaptunk, megkaptuk a kicsi kocsit is, így nekiindultunk Hobart környékének. Zsana mindenképpen szeretett volna látni tasmán ördögöt, így a Bonorong rezervátumba mentünk, mivel őshonos környezetében vajmi kevés esély van találkozni vele. A tasmán ördög egy csak itt őshonos ragadozó állat, amit sajnos a tasmán tigrishez hasonlóan (ami 1940 körül kihalt, bár egyesek szerint még él a vadonban) a kihalás fenyeget. Húsz éve egy fertőző daganat ütötte fel a fejét ami gyorsan megtizedelte a vadon populációt. Jelenleg épp a gyógymódot keresik, kevés sikerrel - addig viszont egészséges állatokat zárnak el a külvilágtól, hogy egy genetikailag diverzifikált állományt lehessen szabadon engedni majd később. Az állat a nevét onnan kapta, hogy a felfedezők sokkal előbb hallották a hangját, mintsem látták volna az állatot. A hangja ijesztő, visító és hörgő... tényleg mint amilyennek az ember elképzeli az ördögöt. Az állat viszont inkább mint egy csúnya kismalac kutyával keresztezve: bár harap, de mágis esetlen és annyira csúnya, hogy már szép... azt is megtudtuk, hogy annyira lassú szegény, hogy bár ragadozó, de vadászatban bizony sokszor nem sok esélye van a kiszemelt áldozattal szemben.

A rezervátum az ördög mellett koalákat, wombatokat és kengurukat/wallabykat tart - ezeket mind meg is lehetett simogatni. A koalának nagyon finom puha szőre van, a wombat feneke viszont viccesen kőkemény... ezzel védi magát a ragadozóktól. Természetesen egy kis kenguru etetésre is volt lehetőségünk, azok szabadon ugrándoztak a park területén, teljes tudatában annak, hogy mit rejtenek a kis eledeles zacskók a turisták kezében. A park egyébként főleg árván maradt állatokat gyűjt be, és egy segélyszolgáltatást is működtet az elgázolt állatok utódainak megmentésére.

A Bonorong után Hobartban kihagyhatatlan célpont a MONA (Museum of Old and New Art). A pár éve nyitott múzeum hamar feltette Tasmániát a művészeti világtérképre: provokatív, progresszív, elgondolkodtató, dühítő... de ember legyen a talpán, aki fapofával végigmegy rajta. Van itt minden, amit el tudsz képzelni - és olyan is, amit nem. 

Második munkanapunkon gyomlálási feladatot kaptunk: Zsana a konyhakertnek állt neki, Ábel pedig egy igen makacs helyi gyomot irtott ki a háztól az út elejéig (kb 100m). Ezzel el is ment egy egész napunk reggeltől estig, és főzésen kívül nem is dolgoztunk többet utána. Mindenesetre mindkettő elég látványos lett, és remélhetőleg hónapok múlva is látni lehet a végeredményt. Közben Finn szülei is megérkeztek vendégségbe, nekik is főztünk és velük is beszélgettünk. Esténként sötétedéskor pedig "wallaby-spotting" sétákra indultunk. A környező utcákon ugyanis tucatszám mászkálnak az állatok, bemennek a kertekbe, legelnek a zöldségekből... igazi kártevők, és mivel a természetes ellenségük a tasmán tigris kihalt, fű meg van bőven, egyre többen vannak. Ettől még cukik, és az ember csak bámulja őket... ők meg minket :). 

Az egyik utcán egyszerre több mint tizenötöt tudtunk magunk körül megszámolni a domboldalon. A ház körül Ponyo-nak köszönhetően nem sokan voltak, de azért az egyik este és az utolsó reggel ott is befigyelt egy kis wallaby. Így készült ez a remek fénykép: vadász és áldozata...

Az utolsó napon még beugrottunk Hobart belvárosába is. Éppen egy fahajó-fesztivál volt, a kikötőben tucatszám lehetett csodálni a gyönyörű kézzel készített remekműveket. 

Szombaton aztán búcsút vettünk szállásadóinktól, de egy közös képre azért még volt idő. Aki esetleg áprilisban olvassa a blogot és megpillantja őket a budapesti utcán, ne lepődjön meg: Finn és Nelle idelátogatnak majd tavasszal - no nem a mi inspirációnkra, csak egy konferenciára. Wallabyt sajnos nem hoznak magukkal, pedig megnézném az RTL klub híradóját aznap, amikor szabadon engednénk egyet a belvárosban :)