Magyarok Új-Zélandon

Új-Zélandra megérkezésünkkor úgy gondoltuk, most aztán tényleg az Isten háta mögött vagyunk. Ha Magyarországon leejtesz valamit a földre, az többé-kevésbé errefelé esik... ez tényleg a világ másik vége. Ennek ellenére nem is gondolná az ember, hogy milyen sok honfitársunk él itt. Amikor az ember hónapokon át utazik, és csak a párja az egyetlen akivel az anyanyelvén beszélhet, néha rátör a vágy, hogy csevegjen valakivel magyarul. Különösen érdekes tapasztalás ez akkor, ha ez a valaki éppen ott is él, és össze tudja neked hasonlítani a hazai és az új-zélandi életet.

Innen jött az ötlet, hogy Zsana bekéredzkedett a "magyarok Új-Zélandon" Facebook-csoportba. Bár elvileg csak az itt élők lehetnek tagok, mégsem tiltották ki, amikor írt egy posztot arról, hogy itt leszünk egy hónapig, szívesen találkoznánk itt élő magyarokkal, ha pedig valaki egy-egy éjszakára be is fogadna miket, azt külön megköszönjük. Nem is gondoltuk volna, de özönleni kezdtek a meghívások... végül többet el is fogadtunk, ami utunkba esett.

Összesen hat helyen találkoztunk ott élő magyarokkal, és öt alkalommal be is fogadtak minket legalább egy éjszakára. Judit és Ricsi Dunedinben, Hajni és Zoli Motuekában, Aranka és Barry Wellingtonban, Kriszti és Peti Taurangán, Gábor pedig Aucklandben láttott minket vendégül. Ezek az esték kivétel nélkül hosszú, kellemes beszélgetésbe torkollottak. Emellett egy másik magyar lánnyal, Beával pedig napközben, Nelsonban tudtunk egy fish and chips mellett dumcsizni egy jót. 

Ezúttal is köszönjük mindannyiuknak a vendégszeretetüket, és azt hogy bebizonyították: a magyarok a világ másik végén (is) segítik a másikat. 

(Jó lenne ezt otthon is többször megtapasztalni.) 

Mindegyik szállásadónk történetét hosszú lenne leírni, és nem is akarjuk fárasztani vele az olvasókat. Sok közös volt ugyanakor abban, amit elmondtak, így ezekre szeretnénk fókuszálni. 

- Többnyire nem anyagi okok miatt költöztek éppen ilyen messze otthonról. Sokan közülük ide látogattak, és megérintette őket az itteni békés életmód és a természet közelsége. Mindannyian tudják például, hogy Ausztráliában sokkal jobbak a fizetések és olcsóbb a megélhetés, mégis a legtöbbjük nem szeretne átmenni a nagyobb kontinensre. 

- Szinte mindenki kiemelte, hogy mennyire befogadó és egymást segítő a kiwi közösség, az emberek olyan önzetlenül segítik egymást a lakókörnyezetükben, amire otthon nincsen példa. 

- Bűnözés gyakorlatilag nem létezik, többen soha nem zárják be a lakást, ahol élnek, és a kocsiban hagyják a kulcsot éjszakára is. Amikor pár hete két turistának feltörték az autóját, a rendőr jött zavarba, mert ilyen szinte soha nem történik.

- Az itteni környezetben szinte ismeretlen a munkahelyi stressz. A "take it easy"/"no worries, mate" mentalitás ugyan néha bosszantó lehet, de cserébe errefelé kilencven éves emberek még autót vezetnek és szellemi képességeik teljében élik a társasági életet ahelyett, hogy a munkahelyi stressz miatt szellemi idegroncsként halnának meg ötven-hatvanévesen rákban vagy infarktusban. 

- A szokásaikhoz ugyanakkor mereven ragaszkodnak: az iskolás leánygyerekeknek például nem engedik télen sem a harisnya viseletét (akkor sem, ha a szülő úgy kéri), holott idős korukra mindenkinek ízületi problémái vannak. Hiába vékony az ózonréteg és rengeteg a bőrrákos beteg, mégsem hordanak kalapot vagy hosszú ruhát azok akik szabadban dolgoznak. Ezt az "így szoktuk" mentalitást nehéz megtörni. (Állítólag emiatt az innovációk is évekkel később érnek el ide... most lett csak divat például a kapszulás kávé, kb egy évtizeddel lemaradva Európától)

- Sokan kiemelték, hogy mennyire egyszerű vállalkozni: nem akarják bonyolult szabályozással ellehetetleníteni az embereket. Nem kell csalni és reszketni ahhoz, hogy valaki megélhessen abból, amihez ért. A hivatal segít, nem egyből büntet. 

- A "tervezel-e hazatérni" kérdésre szinte kivétel nélkül mindenki nemmel felelt. A legtöbben azt mondták, a szigetországi élethez képest otthon túl savanyú és elégedetlen mindenki. Itt hiányzik az emberekből a múlt tudatalatti lelki terhe: a koncentrációs tábort megjárt dédapa, a szovjetek által megerőszakolt nagymama, az ügynökmúlttal rendelkező szülők és a többi... nincsenek a mélyben megbújó feldolgozatlan tragédiák.  

- Új-Zélandon is nehéz meggazdagodni, de az ember itt megtanulja, hogy egy kellemes életszínvonalon elégedett életet élni sokkal jobb, mint stresszesen örökké a pénzt hajszolni. Külön kiemelték, hogy itt senki nem akar többnek látszani, mint ami. Nem látni felvágós luxusautókat annyit, mint otthon (Aucklandet leszámítva), a legtöbb kocsi minimum öt-tízéves. Amíg megy a kocsi, addig használják (akárcsak Ázsiában), itt ez nem státuszszimbólum. Aki felvág, egyszerűen kinézik maguk közül. Hatalmas divat használt holmit venni, a helyi Vatera virágzik, a végén minden holmi megtalálja a maga tulajdonosát - akár ingyen, ha úgy adódik. (Pl. a használt motorcsónakot is ingyen odaadják a helyi kisfiúnak játszani, még ha apuci azt is kérdezte, hogy mennyiért adják el neki.)

- Aki hazudik, és ez kiderül, azt egyszerűen kiveti a közösség. (Óh, mi lenne a hazai politikai elittel errefelé :). Ahogy az egyik magyar fogalmazott: innen nézve a hazai politikai élet vitáinak színvonala olyan, mintha kisgyerekek dobálóznának a homokozóban. Reméljük, egyszer ez is megváltozik majd...

Összességében kisimult arcú, nyugodt, elégedett magyarokat láttunk, akik a belső békéjüket találták meg ebben a távoli országban. Az egyikük külön kiemelte, hogy amikor hazalátogat, próbára teszi az új-zélandi szokásokat otthon: szóba elegyedik a boltossal, a jegyellenőrrel, stb... és szerinte a kezdeti gyanakvás után ("mit akar ez a vadidegen tőlem?") megtörik a jég: mi, hazai magyarok is nyitottak lennénk egy ilyen világra, csak bezárkózunk és folyton elégedetlenek vagyunk. Kifogások mindig lesznek arra, hogy miért nem vagyunk boldogok (nem jó ez vagy az, nem keresek ennyit vagy annyit), de ha csak egy tippet adhatok, mindenki nézze meg "A mennyország gyermekei" című filmet, és máris más szemmel látja majd a saját problémáit. Aki pedig megteheti, utazzon el Nepálba, vagy délkelet ázsia bármelyik szegényebb országába - garantáljuk, hogy boldogabb lesz legalább néhány hónapig attól, hogy meglátja a boldogság tényleg nem pénz kérdése.