2016. október 24., hétfő

Hungry Bunny... avagy az arab McDonalds

Sajnos az elmúlt napokban nem sok gasztro bejegyzést írtunk, aminek megvan a maga oka: nem találkoztunk olyan élménnyel amirl érdemes lett volna említést tenni. Errefelé déltájban az éttermek többsége zárva van, így csak kisebb útszéli gyrososok (helyi néven shawarma) tudtunk ebédelni, a vacsora pedig többnyire a helyi hipermarket kínálatából állt össze mert már annyira kívántuk a salátát, kenyeret, zöldséget és gyümölcsöt.
Az egyetlen, inkább vicces gasztroélményünk egy helyi gyorsétterem volt. Mivel otthon van egy Alfi nevű nyuszink, természetesen egyből felfigyeltünk a "Hungry bunny" nyuszifejes logójára az út szélén, és nem volt kérdés, hogy ki kell próbálni. Vasárnap kellően éhesek voltunk hogy beugorjunk a helyi mekibe, ami 1987 óta szaúdi franchise alatt fut, immár ománi és kuwaiti éttermekel is, és külső-belső dizájnja a kínálat mellett is az amerikai gyorséttermeket idézi.




Gondoltam, kérek egy sertés McFarm szendvicset, de aztán nem sütöttem el a poént. A mekinél egyébként finomabb burgert kaptunk, inkább a Burger Kingre hajazott az ízvilág. (Hozzá kell tenni, én Whopper párti vagyok BigMac ellenében, bár amióta a Pesti Burger megnyílt szentségtörésnek veszem bármelyiket hamburger néven nevezni.) Kólát a Pepsi kínálatából lehet választani. Aki erre fanyalog, hogy ő Coca párti, az végezzen el egy vak kóstolást, és meg fog lepődni hogy az elmúlt években mennyire közelített a két ízvilág. Csak egyetlen kolléganőm van, aki bármikor vakon meg tudja különböztetni a kettőt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése