2016. október 18., kedd

Dubai - avagy Ronaldinnyó és a lottóötös

"Pénz nélkül meghal a Föld... és Dubaiban se lenne annyi sok zöld" /Kiscsillag: A pénz miatt/
Azt már a kezdet kezdetén sejteni lehetett, hogy egy világkörüli út alatt az ember a végletekkel fog találkozni. Tisztaság és mocsok, bosszantó gazdagság és gyomorszorító szegénység, extrém illatok, ízek. Dubai is egy véglet. Jól le lehet írni emberi jellemzőkkel, hívjuk pl. Ronaldinnyónak. (Remélem nincs ilyen nevű blog olvasónk akit megbánthatunk, bár a magyar utónevek listáján még lehet ez is rajta van.) Szóval Ronaldinnyó nyert a lottón, és elképesztően felvág vele. Épített egy házat a semmi közepén, és azt akarja láttatni a világnak, hogy ő Bill Gates. Felépít egy hatalmas épületet, miközben a kertkaputól murvás az út a bejáratig. Kell neki nyári sípálya is természetesen. Bevásárol a legdrágább autókból, szórja a pénzt két kézzel és a slusszkulcsait pörgetve jár bulizni. Ugyanakkor rövid idő után észreveszed, hogy Ronaldinnyó még mindig ugyanaz a műveletlen tuskó akin egy Hyppolit sem segíthetne, akit kirúgtak az általánosból, és a pénzéről sem fogja fel, hogy egyszer el fog fogyni.
Dubai újraértelmezi a nagyváros fogalmát. Elképesztően hatalmas. A "Dubai World Center" repülőtér (ahogy Ronaldinnyó szerényen elnevezte), nevével ellentétben kb 1,5 óra busz-metró útra van a belvárostól. Persze a Wizzair ide jön, nem arra amelyik metróval elérhető. A városban kettő metró vonal van, persze ezek a föld felett járnak. (Aki nem érti miért, az menjen le a játszótérre és ásson egy alagutat a homokozóba.) Mondjuk az nem tiszta, hogy a harmadik, föld felett sínen járó vonalat ezek után miért villamosnak hívjuk, de mindegy. A méreteket érzékelteti, hogy a Dubai Mall nevű plázában szerintem elférne Zsanett szülőfaluja, Hernádnémeti - de az én Miskolcomat is hozzá lehetne csapni a városhoz anélkül hogy bárkinek feltűnne a növekedés.
Bár hatalmas a terület, ennek ellenére felfelé építkeznek: rengeteg a felhőkarcoló. Természetesen itt van a világ legnagyobb épülete, mert Ronaldinnyó meg akarta mutatni a világnak, hogy övé a legnagyobb álló ... (épület). A tövében büszkén hirdeti a felirat, hogy Ronaldinnyó akkora vezér, hogy a szótárában nem szerepel a "lehetetlen" szó. Mondjuk építhetne inkább egy hidrogén-hélium fúziós erőművet akkor már inkább (hasznosabb "lehetetlen" lenne az emberiségnek), mert erről a toronyról senki nem mondta hogy nem lehet megépíteni. Csak pénz kérdése. Igaz, a Burj Khalifába csak a kéthardadáig mehetsz fel mint földi halandó, amivel csak a világ második legnagyobb kilátópontján vagy, de erről bölcsen hallgatnak, és Ronaldinnyót ez nem zavarja abban hogy az élményt "At the Top" néven nevezze. Mondjuk élménynek persze nem rossz ettől függetlenül: ötven szintes épületek látszanak alattunk legóknak. A látogatásunk ideje alatt ment a híres szökőkút show-ja, de 452 m magasról ez nem volt sokkal izgalmasabb mint a zuhany alatt nézni a bugyborékoló lefolyót.
A híres pálma-szigeten még javában folyik az építkezés, nagy része kész sincs, de már épül a következő. Sőt, az egész világot jelképező szigetcsoport is készül, mert az a menő. Ezen Magyarország nevű sziget nem kapott helyet, Ausztria mellett Törökország található, de sebaj. Egyelőre csak Libanont lakják, de ez még változhat. Ronaldinnyót nem zavarja, hogy pár éve súlyos válságon esett át amikor a csődjéről is pletykáltak. Szinte mindenütt építkezések (fordított piramisok a földbe vájva), éjszaka is.
Ronaldinnnyó nem vesz silány termékeket. A homokot is importálja az építkezéshez. (Nem vicc!) A boltokban mindenből a legjobb, és olykor magyar termékekkel is találkozni. Hajdú sajtot végül nem vettünk (bár volt), pedig Zsanett is Hajdú, és fényképeken is látszik hogy rám férne még egy kis hajdúsítást. (Tudom, ígértem hogy nem lesznek szóviccek, de amíg nem utaltok elég lóvét a "Támogatás" fülön levő két alapítványoknak, addig ez így marad.) Alkoholt csak külön boltban külön igazolás mellett lehetne kapni, így ez kimaradt.







Külön fénypontja volt a két napnak, hogy egy magyar ismerőssel is sikerült találkozni. Marcsi férje Dubaiban dolgozik, két tündéri kislánnyal élnek itt egy "kertvárosi" (helyi nevén Greens, és igen itt tényleg van zöld) részen. Tűző napon kertészek sokasága tartja karban a zöld területet és ehhez szépen mosolyognak. Itt is látszik, hogy a legtöbb munkás bevándorló, akik sokszor csak két évente jutnak haza a családjukhoz. Marcsi szavaival élve, amolyan modern rabszolgaság, ami itt van. Bár szerintem a város autó nélkül gyakorlatilag élhetetlen, sikerült a munkahelyhez sétatávra lakást bérelniük, magyar léptékkel horribilis összegért persze. A lányok látszólag élvezik az ittlétet, kettő és négy éves koruk ellenére már pár szóban megy az angol is. A városrész nagyon idilli, amolyan kis vidám barakk, ahol sok a zöld, a mesterséges tó, mindenki mosolyog, tele gyerekekkel és szinte észre sem veszed, hogy a pár metró megállóval távolabb minden tele felhőkarcolókkal.


Ha a meleg miatt nincs kedved lemenni a szomszédos kávézóba vagy boltba az sem probléma, biciklis futár házhoz viszi a kávédat, ásványvizedet. A kocsiból sem kell kiszállnod az étteremnél, jön a pincér az autóhoz és felveszi a rendelést, néhány perccel később pedig már gurulhatsz is tovább a begyűjtött vacsorával. Szóval a felsőbb réteg valahogy így él itt Dubajban, a látottak alapján nem kicsit fényűzően. Iyenkor gondolkozik el az ember: a Földön nem szűkösek az erőforrások, csak az eloszlásuk egyenlőtlen.

Közben szerveződnek a további napok is: három sikertelen Couchsurfing kérés után sikerült Airbnb-n olcsó szállást találni egy maszkati arab családnál, és kocsit is foglaltunk Ománt bejárni. (SUV természetesen, hogy mehessünk kicsit off-road is ha szükséges.) Bár a büdzsénk kicsit megszaladt az út elején, de ezek az országok magasabb árszínvonalúak a többinél, így később majd behozzuk a hátrányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése