Fiordlandot elhagyni igencsak fájt a szívünk, és ha lett volna olcsó szállás, biztos maradtunk volna még néhány napot. Kicsit enyhítette a fájdalmunkat, hogy újra esőbe borult a vidék, és a következő napokra nem is volt várható javulás. Így azonban Queenstown került sorra. Az alig húszezres kisváros a turisták által igencsak felkapott, minden szálláshely megtelik hamar, és ami marad az horror áron van (60-90 ezer Ft/éjszaka). Mi inkább az 50km-re levő Cromwellben szálltunk meg negyedennyiért airbnb-n, és az oda-vissza ingázás benzinköltsége többszörösen megtérült - ráadásul egy igencsak szép útvonalon (Karawau gorge) kellett autókázni (összesen nyolcszor :)) amit nem is bántunk annyira.
Queenstown kicsit túlsztárolt az érzésünk szerint. Hangulatos, nyüzsgő kisváros - de alig van helyben látnivaló, a környező túraútvonalak pedig könnyen elérhetőek máshonnan is. Van persze mindenféle extrémsport, amiket jó drágán ki lehet próbálni (bugee jumping, skydiving stb.), de mi ezeket kihagytuk. A várost egy háromórás shoppinggal és ebéddel (megkóstoltuk a város ikonikus burgerét, amiről olvashattok is a gastro részben majd) egybekötött sétával kivégeztük, és nincs is hiányérzetünk, hogy kimaradt volna bármi. A közeli Glenorchy annál inkább lenyűgöző volt: már az odaút is gyönyörű szép, az Új-Zélandon megszokott kék tavakkal, hegyekkel.
A városka lényegében egy zsákfalu, a túraútvonalak kiindulópontján kívül sok minden nincs erre. Érdemes ugyanakkor a lagoon walk-ot végigjárni, ez alig egy óra, és szép kilátás nyílik a hegyekre, a tóra, és a "mocsárra" ami érdekes élővilágot rejt.
Queenstown környékén még egy másik város is megéri a kis kitérőt. Arrowtown az aranyláz idején népesült be és sok régi épület őrzi a kor emlékét. A szép hegyi környezetben az egész város egy kicsit olyan, mitha egy film díszletvárosába csöppentünk volna. A városkát egy bő óra alatt körbesétáltuk és utoljára nekivágtunk a Karawau Gorge útszakasznak.
Queenstownban kilenc nap után leadtuk bérelt kocsinkat, és elindultunk a keleti part felé. Szerencsés módon találtunk a Thriftynél két reloactiont: egy két napos Queenstown - Christchurch és egy két napos Christchurch - Nelson vezetés várt ránk. (A közvetlen Queenstown-Nelson relocationre is két napot adtak volna... de így több napunk volt nézelődni, és csak a biztosítást kellett fizetni a bérleti díj helyett.) Dunedin lett a következő célpont, ahol egy magyar család fogadott be minket egy éjszakára (ezekről az élményekről egy külön posztot írunk majd). Itt csak egy rövid városnézésre jutott időnk, megnéztük a világ legmeredekebb utcáját. Hát, nem egy nyugdíjas lakókörnyezet: nehezen lehetne egy járókerettel fellökdösni a banyatankot bevásárlás után, az biztos.
A keleti part a sziget másik oldalához képest kevesebb látnivalót ígér, de ezek közé tartoznak a pingvin- és fókanézőpontok. Moeraki és Oamaru az a két hely, ahol van esélye az utazónak mindkét állatot szemügyre venni. Fókából kicsit több jutott nekünk, mint pingvinből - de a szerencse forgandó. A legtöbbet kétségtelenül nyusziból láttunk - ezek tucatszám szaladgáltak a parti sziklákat borító mezőkön - honvágyat ébresztve bennünk, hogy végre megsimogathassuk otthon hagyott háziállatunkat, Alfit (a törpenyulat).
Az állatvilágon kívül Moeraki látványossága néhány parti sziklatömb, amelyek szabályos gömb alakjukkal hívják fel magukra a figyelmet. Közel s távol csak homok és parti szikla... és egyszer csak egy kupacban ott vannak ezek a hatalmas franciadrazsékra emlékeztető valamik a tengerparton. Fura dolgokat művel a természet, az biztos.
Christchurch-ben a kocsit szépen kipakoltuk a leadáshoz... majd a Thrifty közölte, hogy igazából vihetjük ugyanazt tovább Nelsonba. Szuper. Ez a kocsi is (mint általában az összes relocation) egy SUV volt, ráadásul az otthon kevésbé ismert Ssangyong márkából. (Totalcar komment: A kocsi bár nem volt rossz felszereltségű, különösen rosszul teljesített a kanyarokban, ahol az embernek be kellett tartania az útjelzőtáblák javasolt sebességét - ami pl Toyota, Hyundai esetén plusz 15 km/h-val sem volt gond - mert igen rossz volt a súlyelosztása és úgy érezted, mindjárt felborul.) Blenheim felé haladva Hanmer Springs-nél azonban egy hatalmas füstöt vettünk észre... és meg is állt a forgalom.
Mobilneten gyorsan kiderítettük, hogy erdőtűz van. Három óra várakozás után pedig az is világos lett, hogy mi ma már nem jutunk el Blenheimbe. Így némi szervezkedés, emailezgetés és telefonálgatás után a közeli Rotherhamben töltöttük az éjszakát. Este nyolckor aztán örömmel olvastuk, hogy másnap mehetünk tovább, a tüzet eloltották. Hajnalban aztán arra ébredtem (Ábel), hogy recseg a faházunk, és remeg az ablak. Nemsokára realizáltam, hogy ez bizony földrengés lesz. Épp azon gondolkodtam, hogy felébresszem-e Zsanát és kimenjünk-e a házból... amikor már vége is volt. Másnap az interneten néztük meg, hogy egy 4.7 erősségű rengés epicentrumában voltunk - ez itt kb mindennapos.
Blenheimbe a több órás út miatt (az egyébként is hosszú utazási időt tovább növelték a folyamatos útfelújítások) csak kora délután értünk oda. Ide borkóstolási célzattal vettük az irányt. A vidék különösen híres fehér borairól (Marborough county), a Sauvignon Blanc, Chardonnay világhírű, és a Pinot Noir is igen egyedi. (A borkóstolásról az új-zélandi gasztro posztban írunk bővebben.)
Blenheimben döbbentünk rá, hogy a relocation foglaláskor elvétettünk egy hibát: bár Nelson tényleg közelebb van az Abel Tasman parkhoz, de Pictonba mindenképp el kell jutni, mert onnan megy a komp az északi szigetre. És hát Új-Zélandon a busz drágább és rugalmatlanabb mint a kocsi... tehát célszerű lenne egy kocsit bérelni Pictonban. Na de hogyan, ha Nelsonban kell leadni a mostanit? A megoldás: két ember - két kocsi! :) Így alakult, hogy Pictonból Nelsonba Zsanával két külön autóban ülve utaztunk végig kétszáz kilométeren keresztül. (Bár furcsának hangzik, de ez volt a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás.)
Nelsonból aztán Motueka következett, ahol ismét egy magyar pár fogadott be minket (külön poszt lesz erről is, ahogy ígértem). Motueka az Abel Tasman park kapuja, innen könnyen elérhető minden látnivaló. Első nap egy kis kocsikással a Golden Bay felé vezető út helyi kilátópontjait és nevezetességeket jártuk be. A pupu springs kristálytiszta, ivóvíz minőségű forrása volt az egyik.
A másik a "labyrinth rocks", ahol egy természetes sziklalabirintust (karszt járatok) alakítottak helyi közösségi kezdeményezésben egy elvarázsolt erdővé. A sziklákon és fákon apróbb/nagyobb játékfigurák teszik érdekessé a helyet ezeket gyerekek teszik ide "lakni", vagy épp azért, hogy a megtaláló írjon nekik Facebookon.
A harmadik, ami tetszett nekünk, a cliftoni kilátópont, ahonnan egyrészt remek kilátás nyílt a tengerre és a tájra, másrészt a sziklaszoros egyedi és érdekes növényvilága is emlékezetes volt.
Másnap aztán nyakunkba vettük az Abel Tasman parkot. Szállásadóink, Zoli és Hajni bőséges jótanáccsal láttak el minket, ez alapján választottuk ki az útvonalat. A parkban aztán jól elcsodálkoztak a nevemen (gondolom nem sok Ábel jár erre), és végül 10% kedvezményt kaptunk a hajóút árából. Bírom ezeket a kiwiket :). Az Abel Tasman összességében egy több napos tengerparti túraútvonal szép tagolt öblökkel, amelyek mind-mind remek kincseket rejtenek. Az egyes szakaszok közül szerencsére bármelyiket le lehet sétálni, mert egyrészt hajóval, másrészt vízitaxival is el lehet jutni bárhonnan bárhova. Mi a Medlands beach és az Anchorage öböl közötti tizenkét kilométert választottuk ki végül, és ezeket a remek képeket készítettük út közben:
A kirándulós nap után visszafelé indultunk kelet felé. Útba ejtettük még a Riwaka resurgence-t, egy magyar lány tanácsára, ami egy szintén kristáytiszta vízű forrás, hihetetlen sötétkék vízzel egyik részén. Mivel kevéssé ismert így alig néhány ember társaságában élvezhettük a látványt és a csendet.
Útközben még megálltunk egy csevegésre és egy ebédre egy (mit ad isten?) magyar lánnyal és lengyel párjával, majd a szép tengerparti úton vezettük Pictonig - megálltunk viszont Havelock-ban, megkóstolni a híres zöld kagylójukat.
Ezzel véget is értek a kalandjaink a déli szigeten. Ha szeretnél gőzölgő mezőkről, vagy büdös, kénszagú kráterekről olvasni, akkor ne hagyd ki következő posztunkat sem! Ahogy a Republic énekelte: "rögtön jövünk, a reklám után!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése