Gold Coast és Byron Bay... na meg egy kis szörf

Melbourne és a Great Ocean Road után észak felé vettük az irányt - repülővel. Érdekes módon ebben az országban nagy távolságra olcsóbb repülni, mint bármilyen más közlekedési eszközzel közlekedni: 20-30 ezer forintért néhány napra előre is kaphatóak jegyek 1-2000 km-es távokra, ugyanakkor 100-200 km buszútért simán elkérnek 10 ezer forintot. 

Gold Coast repterére érkezve Coolangatta településen szálltunk meg két napra. A település Tweed Heads-zel gyakorlatilag összenőtt, a két város nemigen választható szét annak, aki először jár itt. Márpedig igencsak tanácsos megjegyezni, hogy hol húzódik a határ: a két városka ugyanis két külön időzóna. Egy közönséges utca közepén húzódik Queensland és New South Wales határa, amely igencsak furcsa helyzeteket tud okozni. Először is a mobiltelefonok "hálózati időzóna" beállítása aszerint ugrál, hogy épp melyik adótoronyban jobb a térerő. Ez viszont nem túl praktikus pl. egy ébresztő beállításához, tehát célszerű kézi vezérlésre módosítani a telefont. A helyi buszmenetrendek tanulmányozásakor a megálló elhelyezkedése is különösen fontos, nehogy egy órával később érkezzünk és bámuljuk a 10 ezer forintos buszunk kihűlt keréknyomát. A helyieket is őrületbe kergeti a folyamatos egyeztetés ("mikor találkozunk? QLD vagy NSW idő szerint?") de nem sikerült változtatniuk rajta a közakarat ellenére sem. Szabály az szabály, győzött a bürokrácia.

Coolangatta pár tíz kilométerre fekszik a Gold Coast-tól, mindkettőnek szép fehér homokos tengerpartja van amely az egész város mentén végig húzódik. Barcelona és Tel Aviv elbújhat mögötte, az egy lakosra jutó tengerpart biztos itt a legtöbb. De ha ez nem lenne elég, a város belsejét is csatornák és tavak tagolják olyannyira, hogy szinte nincs is olyan ingatlan, ami ne vízparton lenne. A településről sugárzik, hogy alig néhány évtizede nőtt ki a földből (tele van felhőkarcolókkal, régi épület alig), de ennek ellenére is teljesen barátságos és családias.

A város híres Surfers Paradise városrészében csak úgy hemzsegtek az emberek a parton, nevével ellentétben nem sok szörföst láttunk itt, azok inkább máshová járnak. Mi is csak néhány órát töltöttünk el Gold Coaston, többnyire Coolangattán tengettük az időnket amíg megterveztük a következő napokat. Közben a tengerparton jól elszórakoztattuk magunkat egy "hóember" építésével - homokból. Nem volt azért egyszerű feladat homokból gömböket készíteni: a túl száraz szétesik, a túl nedves elfolyik. Végül azért csak elkészült Enter (gyk: Metallica - Enter sandman). Megérte volna egy kandi kamerát elhelyezni, ahogy a helyiek nézték a szokatlan jövevényt. A gyerekek tanácstalanul bámulták (biztos sose láttak havat), a felnőttek meg fényképezték a művünket.

Egy Jucy kocsit felkapva ezúttal délnek vettük az irányt Byron Bay-be. A kisváros hangulatában igencsak különbözik Gold Coasttól, kétszintesnél nagyobb épülettel alig találkozni és az egész város nagyon nyugodt, kicsit hippi hangulatot áraszt, ahol csöppet sem egyedi látvány a bicikli oldalán szállított szörfdeszka. Igyekeznek megőrizni ezt a hangulatot annak ellenére is, hogy egyre több turista özönlik a városkába. Sajnos ez a szállások árain is meglátszik: 30 ezer forint alatt nincsen kétágyas szoba, így mi is inkább egy kettőnknek összesen 16 ezer forintot kóstáló hostelben aludtunk 5 ágyas szobában. (Szerencsénkre azonban mindössze három ágy volt foglalt.) A tengerparti strand meglátogatása után (ami Gold Coast és Coolangatta után a "semmi extra" kategória, szép homokos part csak más a növényzet) kocsiba pattantunk és elmentünk a közeli Minyon falls vízeséshez, ami 100 méteres magasságból hull alá. 

Itt sikerült egy mérgeskígyót is látni - bár ez Ausztráliában nem meglepő, ahol a világ tíz legveszélyesebb állatából öt őshonos. A statisztikák szerencsére megnyugtatóak: évente egyaránt kb. 1-2 halálesetet okoz a húszmilliós országban cápatámadás, kígyómarás, krokodil vagy kockamedúza. Kékgyűrűs polip az elmúlt évszázadban mindössze három, kőhal és kúpcsiga pedig egy-egy ember halálát okozta - pókcsípésben pedig 1979 óta senki nem halt meg Ausztráliában. (Ugyanakkor évente húszan halnak meg közönséges méhcsípéstől - az orvosok szerint azért, mert nem gondolják veszélyesnek.) Ehhez képest évente 300 ember fullad meg tengerben fürdés közben... szóval érdemesebb a hullámokat fürkészni cápa vagy kockamedúza helyett.

Byron Bay különlegessége még a cuki kis világítótorony azon a földnyelven, ami a kontinentális Ausztrália legkeletibb pontján található. Szép hosszan ki lehet sétálni a sziklák közé és bámulni a messzeségbe, ahol legközelebb Új Zéland található közel kétezer kilométernyire.

Ha már a menő hippi Byron Bay-ben vagyunk, mindenképpen ki kellett próbálni a szörfözést - mármint a vitorla nélküli verziót. Zsanának amúgy is a bakancslistáján volt a szörfözni tanulás, így befizettünk egy négyórás oktatásra. A lecke egy elméleti fejtágítással kezdődött, ahol egy nagyon helyes ír származású, hosszú göndör szőke hajú (pont amilyennek az ember elképzel egy igazi macsó szörföst) srác avatott be minket a hullámok keletkezésének és a "ripp"-nek a rejtelmeibe. Ezután rövid bemelegítés következett, majd az iskolai négyütemű fekvőtámaszra emlékeztető módon a homokba készített deszkán gyakoroltuk többször a felállás lépéseit. Ezután irány a víz... és a hullámok. Ami egyszerűnek tűnt a parton, korántsem volt az a vízben. A hullámok iszonyatosan dobálták a szörföt, amit irányban tartani komoly izommunkát jelentett. Zsana emellett kék-zöld foltokat is szerzett amikor (az egyébként relatíve puha) szörfdeszkát többször nekicsapta a víz. A két szörfös profi módon állított irányba minket és visszaszámolva indított el a megfelelő pillanatban a deszkán fekve. Az eredmény messze felülmúlta a várakozásainkat: kb 70%-ban sikerült felállni és néhány alkalommal több tíz métert is siklottunk a vízen. Sajnos fényképek/videók nem készültek, mivel minden holmink a szörfsuli lerakatában maradt -  de ezzel a többiek is így voltak. Amúgy is sajnáltuk volna az időt kimenni a partra fotózni... így hát be kell érnetek a leírással.

Gyenge fantáziájú olvasóink kedvéért: valahogy így nézhettünk ki...

Na jó... ez kicsit túlzás. Valójában mindkettőnknek kevesebb haja van, mint a képen. Mindenesetre nagyon megszerettük ezt a sportot - habár sok esélyünk otthon nem lesz gyakorolni.