Sosem hallottál még Terceira szigetről? Lehet nem véletlen, de egy igazi kicsi csoda a "nagy tesó", Sao Miguel árnyékában. Ha az Azori-szigetekre készülsz, akkor érdemes felvenni a radarodra.
Ha már valaki berepül az Atlanti-óceán közepére, akkor érdemes mérlegelni több sziget meglátogatását is. Ekkor jöhet a nagy dilemma, hogy Sao Miguel mellett mi vagy mik legyenek még a befutók. Minden sziget más és más, emiatt nehéz a választás. Ha olvastad az előző bejegyzést, akkor már tudod, hogy a mi nagy dilemmánkat kisgyerekesként részben a "hol van még kórház a szigeteken" kérdés döntötte el. Így kerültünk Terceira szigetére, ami második legnagyobb sziget a szigetcsoportban.
Egy óra repülés után Lajes picike repülőtéren landolt
a kis légcsavaros gépünk. Gyorsan bepattantunk a bérelt autónkba - már amennyire
lehet gyorsan kivitelezni ezt két gyerekülés, két gyerek és az összes csomag bepakolásával.
A szállásunk alig néhány percre volt csak a reptértől, Porto Martins "külsőn" egy kis birtokon. Mondhatni ez nem nagy szó, mert az egész sziget annyira kicsi, hogy maximum egy óra alatt eljutunk az egyik végéből a másikba. Ezért is döntöttünk úgy, hogy egyetlen szállásról csillagtúrázva járjuk be. Nekünk sajnos
nem is volt csak 2,5 napunk a látnivalókra.
A megérkezésünk után a napunkat szépen el is töltöttük a szálláson, ami egy
igazi kis gyerekparadicsom volt. Játszótér, háziállatok és az új szállás
izgalma elég is volt a gyerekeknek az utazás napjára. Sajnos azt pedig már előre
tudtuk, hogy másnap igencsak esős nap várható és ezúttal az időjósok itt nem
tévedtek. Szó szerint ömlött az eső. Jobbat is el tudtunk volna képzelni, tekintve hogy ott voltunk egy paradicsomi szigeten, amire így már csak 1,5 napunk marad. De lássuk, hogy mit lehet csinálni ilyen időben: mondjuk
múzeumba és étterembe menni (akkor együnk amikor jól esik, ugye!). Hát, ezekhez is gyorsan kellett szedni a lábunkat,
még az esőnadrágok is előkerültek. Ez a kis sziget hátránya, hogy ha esik, akkor itt
bizony mindenhol esik.
Szállásadónk tanácsára egy nagyon jó kis halas étterem felé
vettük az irányt São Mateus da Calheta-ban és utána teli pocakkal fedeztük fel
az Angra do Heroismo Múzeumot. Hát, ennyire fura, bizarr múzeumban
még nem igazán voltunk. A bejárat után jön egy templom, amiben egy régi hullaszállító
autó is helyet kapott. Ez azért egy erős kezdés, de utána se lett sokkal jobb. Mintha valaki kisöpörte volna a helyi házak padlását és minden amit talál az a múzeumban landolt volna. Szerencsére a közepétől
egész érdekes lett a kiállítás, de azért nem lett a kedvenc helyünk.
Esőprogramnak jó, de egyébként kihagyható.
A másik teljes napunk sokkal izgalmasabbra sikerült. Eljutottunk néhány olyan helyre is, amiért érdekes felvenned a bakancslistádra ezt az Azori szigetet. Színes bájos házaival, kápolnáival, lávakerítéseivel, lenyűgöző természeti látnivalóival, gyorsan a szívünkbe lopta magát. A helyiek kedvessége pedig a non plus ultra: imádták a gyerekeket.
Reggel a Miradouro de Alagoa kilátópontnál kezdtünk, amire a Google térképet böngészve találtunk. Olyan igazi "leesik az állad" hely, ami a kicsit borús időben is gyönyörű volt. Igazi lélegzetelállító 180 fokos panoráma, nem is értettük, hogy miért nem olvastunk róla sehol. Szerencsére mások sem, néhány ember volt csak rajtunk kívül.
A szomszédos Biscoitosba folytattuk az utunkat, ahol rögtön egy játszótérbe botlottunk (amit kihagyni - mint a gyerekesek tudják - háborús bűncselekménnyel egyenértékű a kölykök szemében),
de azért a fő látnivaló lávamedencéket is sikerült megnézni. Sőt egy kis
láblógatós pancsi is belefért a jéghideg vízben. Biscoitos természetes
lávamedencéi nekünk sokkal jobban tetszettek, mint Sao Miguelen a ponta da Ferraria. Itt több medence van, köztük pancsoló a gyerekeknek
és igazi úszkálós a felnőtteknek is több van.
No, de miért is jöttünk erre a szigetre? Zsanát az Algar
do Carvao lávabarlang nyűgözte le. Egy rövid alagút után hosszú lépcsősoron
ereszkedhetünk le a barlang belsejébe. Nem is maga a barlang, hanem a lefelé
vezető út az igazán egyedi: fentről nyitott, folyamatosan hullik
vissza a víz, körben minden tele buja, zöld növényzettel. Milyen érzés egy
ilyen helyen lenni? Igazi „futkos a hátadon a hideg”, hogy ilyen helyek
léteznek. Csoda.
A napunk ez után a csoda hely után még nem ért véget. A
sziget ikonikus kilátója a Miradouro da Serra do Cume felé
autóztunk. Süvítő szélben - értsd, akkora, hogy ha beledőlsz megtart - csodáltuk a kilátást. Ikonikus látkép a szigetről, a
sakktáblaszerűen lávakerítésekkel szabdalt földekkel. Lent az óceán kékjének
kontrasztjával a mezők vibráló zöldje.
”A Monte Basilt ki ne hagyjátok!” – mondta a szállásadónk
nem is egyszer és az utolsó napon, így meg is fogadtuk a tanácsot. Reggeli után a félszigetre
kocsikáztunk. A Monte Basil egy hatalmas park, ami egy kis
félszigeten terül el a főváros Angra do Heroismo mellett. Természetesen Pazar kilátással
a városra. Hatalmas zöld terület játszóterekkel, állatokkal, akik nagyon, de
nagyon közvetlenek. Játszóterezés és tízórai közben néhány tyúk és kakas Olíviát
rettegésben tartották, ahogy árgus szemekkel nézték a szendvicset a kezében.
Az utolsó napunkon azért egy szendvics ebéddel nem értük be, még utoljára kerestünk egy tengeri herkentyűs éttermet Angra do Heroismoban és sétáltunk egy keveset a színes, bájos házak között a városban. A hangulatos kisváros UNESCO védettséget élvez - nem alaptalanul.
Teljesen más a hangulata a szigetnek, mint Sao Miguelnek. Más
a növényzet, mások a házak, az utak mellett pedig sok-sok pici, színes kápolna
mellett autózhatunk. Alig van turista, mindenki közvetlen és imádják a
gyerekeket.
Szállás: Quinta do Paraiso (Booking.com 9.2-es)
