Maszkat - Vendégségben Mohamed Alinál

18-án hajnali fél hatkor keltünk hogy elérjük az Ománba induló buszt. Az indulás helyének megtalálása nem volt egyszerű, előző nap kb. félórát bolyongtunk a tűző napon mire megtaláltuk hova is kell menni. A busz "természetesen" jobb mint az otthoni Volán buszok, modern Mercedes busz, kényelmes dönthető székek, WC, légkondi. Először a határon álltunk meg, ahol Ronaldinnyó búcsúzóul kilépő vízumdíjat (kettőnknek 4900 Ft) számított fel. Utána pár kilométer után ománi határellenőrzés: a Sziget fesztiválon ugyan sokkal jobban ellenőrzik az emberek csomagjait, alkoholt tehát be lehetett volna hozni, de a biztonság kedvéért azért lerakatták a csomagokat egy sorba és egy kutya is körbeszaglászta mindegyiket, eredménytelenül. Mondjuk mivel itt a drogcsempészetet halállal büntetik, nem is vártam volna mást.
Az ománi vízum megszerzése volt kicsit bonyolult, Zsanett hiába magyarázta hogy tizenegy napot maradunk és így nem a tíz napos vízum hanem a harmincas kell nekünk, sajnos nem ment át az üzenet egyszerűen. Cserébe bankkártyával tudtunk fizetni, merthogy annyi eszünk nem volt hogy Dubajban váltsunk riált, pedig ki is volt írva a pénzváltóknál. Ez a megérkezéskor okozott kellemetlenséget, mert először pénzváltót vagy ATM-et kellett találni mielőtt taxit tudunk fogni. Egy HSBC terminál szerencsére elég közel volt így ezt gyorsan megúsztuk. A taxiba ülve viszont konstatáltuk hogy nincs taxióra (Dubajban volt) ami természetesen duplázta a költséget, a szállásig 2 riál (1 OMR = kb 710 Ft) helyett 4-be került az út.
Az airbnb lakást a szállásadó Mohamed instrukciói alapján gyorsan megtaláltuk, becsöngettünk és végre beléphettünk egy arab család otthonába. Mohamed Ali (ahogy egy barátom írta: ezzel a névvel vagy bokszoló vagy terrorista) a feleségével és a másfél éves kisfiukkal második éve élnek Ománban, Egyiptomból az ottani politikai/katonai helyzet miatt jöttek el. Testvérei az USA-ban és Hong Kongban élnek. Mohamed építőmérnökként dolgozik. Megérkezésünk után rögtön elvitt minket a saját kocsijával ebédelni majd kávézni (külön poszt) a családdal. Később pedig bevitt minket a maszkati bazárba, ahol a szokásos aktivitással vetették ránk magukat az árusok. 

Nehéz dolga van ilyenkor egy hátizsákos turistának: sok a szép és jó árú holmi amit szívesen megvennél, de magaddal vinni persze nem akarod és a posta is nagyon drága. Marad tehát a nézelődés és a fotózás. Zsanett azért vett magának egy könnyű hosszú ruhát, ami a térdet is fedi és a melegben is kényelmes. Az alku nyolc riálról indult és négy lett a vége. Magamnak is szerettem volna egy karimás túrakalapot de ilyen itt nem kapható. Mohamed közben intézte a saját és család ügyeit, néhány helyen tíz perceket vártunk de hát időnk mint a tenger és hát végülis ingyen taxinak is felfoghatjuk. Elvitt minket a szultáni palotához is (Al Alam), a kocsiból láttunk egy másik palotát is, meg több épületet. 

Mohamed elmondta, hogy Maszkat óvárosában az épületeket nem engedik átépíteni, a felújításoknál kötelező megtartani a korábbi állapotot. Az épületek engem sokkal inkább lenyűgöztek mint Dubajban. Ronaldinnyó helyett itt inkább egy "old money" nemes lakik, aki szeretné megőrizni a múlt értékeit és nem majmolni a nyugatot. Néhány dologban azért szemben megy a széllel: pl. az ománi telekom cég monopóliumát védve a VOIP hívások tiltottak, ami az itt élő több mint egymillió indiai, egyiptomi és egyéb bevándorló számára megnehezíti az otthoniakkal való kommunikációt. Mondjuk az elmésebbje VPN-en keresztül ezt megoldja, ami nem tilos. Csak el ne mondja valaki a szultánnak...
Este hullafáradtan érkeztünk a szállásra, de vacsorára még kaptunk egy kis friss ománi kenyeret (erről is írok a tasting részen). Nap végén megkérdezeztem Mohamedet hogy mivel tartozom a mai ételekért, de nem engedett semmit kifizetni. Egy nap étellel-itallal, ingyen fuvarral így mindössze 7200 forintunkba került, ami az airbnb szoba díja volt és kb. harmada bármilyen maszkati hotel szállásnak. Ennyit az arab vendégszeretetről....

Tíz óra alvás után ma úgy döntöttünk csendes napot tartunk. Reggel tíz órakor kopogtak az ajtónkon és egy kókuszos-banános-epres tejberizs várt minket, a feleség készítette, a tipikus egyiptomi desszertet. Ezután még elmenünk reggelit venni a közeli hipermarketbe, ahol egyszer csak ránk köszönt egy magyar srác, Dávid. Igazából egyikünk sem hitte el hogy magyar hangot hall. Kiderült, hogy ő itt dolgozik egy filmstúdióban és itt él már egy ideje. Az "itt laksz a közelben?" kérdésre az "elég közel, kb 5 kilométerre" volt a válasz, ami Maszkat méreteiről is képet ad. Tömegközlekedés nulla, shared vagy privát taxi van amivel lehet közlekedni. Mivel nappal még mindig piszok meleg van, így egyelőre a szobában hűsölünk, foglalunk szállást holnapra és keresgélünk látnivalókat. Esetleg ha hűl egy kicsit a levegő lemegyünk a partra inni egy karakot (ománi teát), mert az tegnap nagyon bejött...