Hegyi kalandok: Nizwa környéke

A pihennéssel töltött maszkati napunkat egy jóval mozgalmasabb követte. Reggeli után Mohamed elfuvarozott minket a maszkati mecsethez (Sultan Quaboos mecset), ami a legnagyobb látnivaló a városban. A nagyságához kétség sem fér, megtapasztaltuk amíg körbesétáltuk a tűző napon és elértük a turista bejáratot, ahol gondosan felöltöztünk. Ábelnek hosszú nadrág, Zsanának hosszú ruha, hosszú ujjú ing és kendő a fejére, ennek ellenére a kapunál a hölgy úgy ítélte meg, hogy Zsana ruhája nem elég hosszú, mivel 10 centivel a bokája fölött ér, így bérelhettünk egy abaját. Az árát (1800 Ft), úgy fogtuk fel, mint belépődíjat. Belépve a fő imacsarnokba majdnem kiesett a fényképező a kezemből az ámulattól. Percekig csak néztünk körbe és ámultunk. A padlót egybefüggő kézzel szőtt szőnyeg borítja, a csillárok Swarovski kristályból készültek és a fő csillár akkora, hogy hat ember fér el a belsejében tisztítás közben. 6000 ember fér el a mecsetben imádkozni.

Mecset nézés után a reptérre vettük az irányt átvenni a bérelt kocsinkat. Négykerék meghajtásos SUV kategóriát béreltünk, hogy a hegyekben tudjunk vele közlekedni. Honda CRV "vagy hasonló" volt a kategória, amiről már jól tudjuk, hogy ez az autókölcsönzők bűvös szava, ami általában azt jelenti, hogy egy kategóriával kisebbet kapsz, mint amit béreltél. Ehhez képest kaptunk egy hatalmas Toyota Fortuner terepjárót. Már az is szokatlan volt, hogy Ábelnek a 194 centijével nem kell lehajolnia ha beül egy kocsiba, érzésre pedig olyan vezeti, mint egy tankot: hatalmas, mindenen átmegy és zabálja a benzint. Szerencsére ez utóbbi itt nem probléma: egy liter benzinért kemény 120 forintot kérnek el.
"Kicsi" kocsinkkal Nizwa, vagyis Omán belső része, a hegyek felé vettük az irányt. Bő másfél óra autókázás után meg is érkeztünk Nizwa melletti szállásunkra, Birkat al Mouzba, ahol a helyi szállásadónk Mamdouh már várt ránk. Gyorsan kiderült, hogy ő is egyiptomi és a feleségével és két fiával él Ománban már négy éve. Mamdouhtól rögtön egy kis elő vacsorát kaptunk, ami garnélarák és currys-garnélás tészta volt. Rövid pihenés után máris egy baráti összejövetel kellős közepén találtuk magunkat, aminek az elején egy egyiptomi vígjátékot néztünk. Bár a szöveget nem értettük, de az arab nyelv hangzása mindkettőnket még jobban megfogott. Otthon talán még arabul is megtanulunk majd :-) A baráti társaság már nélkülünk is elég színes volt, mert volt közöttük egy szír hölgy, egy francia-marokkói hölgy is. A beszélgetés közös éneklésbe torkollott, ahol mi elénekeltük a "Mármi songot" (Azok kedvéért, akik nem jöttek rá ennyiből, a Már minálunk babám kezdetű dalról van szó). Hatalmas élmény volt velük énekelni, beszélgetni és ismét megtapasztaltuk az arab vendégszeretetet. Ilyen alkalmakkor érti meg az ember, hogy mennyire ugyanolyanok ezek az emberek is, mint mi.

Másnap fél nyolckor már a nizwai vásárban voltunk. Egy kör placcon körbe hordozzák az eladók a kecskéket és a kívül álló vevők szemlélik, tapogatják a portékát. Miközben számos üzlet megköttetésének szemtanúi voltunk, volt időnk megszemlélni a helyi ománi viseletet. A férfiak általában hosszú fehér lepelben járnak és egy nagyon szép sapkát viselnek hozzá, a nők egy különleges arcot takaró maszk szerű dolgot hordanak. Próbáltuk ezeket is megörökíteni feltűnésmentesen.

Délután próbára tettük a 4x4 Toyotát. Mivel életemben nem vezettem 4x4 autót, pláne nem off-road, előtte kicsit kiokosodtam az interneten hogy mi is az a kis váltó, hogy működnek a differenciálok, mi a H, HL, LL váltóállás. Elsőre a Jebel Akhdar nevű hegyre mentünk fel, ahonnan lélegzetelállító a panoráma.

Közben megtekintettünk két elhagyott falut is. Ilyenek az elkövetkező napokban többször is találkoztunk: vályogból és kőből épült házak, amikben már nem laknak évtizedek óta... de a nagyon ritka eső miatt csak lassan erodálódnak a falaik. Nagy élményt jelentő időutazás mindegyik.