Menü

2021. augusztus 8., vasárnap

“Európa zöld szíve”, azaz Szlovénia két utazó és egy kétéves szemével

El sem hittük, hogy útnak indulunk és másfél évnyi külföld-elvonás után újra elhagyjuk kis hazánk határait. Amikor Olívia öt hónapos volt, izgatottan vágtunk neki az első repülős kalandunknak hármasban. Már az autóban a reptérre tartva valami vírusról beszéltek a rádióban, az izraeli szállásadónk pedig már aggódott is, hogy mi lesz ebből. A folytatást mindenki tudja. Vártuk, hogy mikor tér vissza az élet a normális kerékvágásba, hogy mikor utazhatunk újra. Néha volt egy kis reménysugár, de csak két törölt repjeggyel lettünk gazdagabbak - utazásokkal sajnos nem.

Ezúttal szándékosan nem repülős úticélt kerestünk, így került a listára kis nyugati szomszédunk. Néhány éve átutazóban egy fél napos Bledi-tó és Ljubljana látogatás után eldöntöttünk, hogy egyszer még visszatérünk. Most, hogy kerülni akartuk a repüléssel járó extra macerát adott volt, hogy a csupán néhány órás autóútra lévő szomszédunk jó választás lehet.

A 12 nap alatt nagyon sok helyet fedeztünk, szépen, lassan, sehol nem rohanva… amolyan gyermeki szemmel rácsodálkozva a látnivalókra. Nem terveztünk nagy és hosszú túrákat, könnyen és gyorsan elérhető, két éves kisgyerekkel is élvezetes látnivalókra koncentráltunk. Kihagytuk a városlátogatásokat, helyette minden időt a természetben töltöttünk.

Mivel az egész ország nem nagyobb, mint a Dunántúl, a legtöbb látnivaló nincs messze egymástól: a népszerűbb bázisokról egy-egy rövid autóúttal elérhetőek. Mi az autózást úgy minimalizáltuk, hogy három helyen volt a szállásunk és azokról csillagtúrázva fedeztük fel a környéket. Először Bled közelében, Zgornje Laze-ban volt a bázisunk. Csendes, idilli környezet, csupán 10 percre a nyüzsgő Bledtől, ahol minden adott, hogy a legkisebbek is élvezzék az utazást. Voltak az apartmanunk mellett lovak, bárányok, bocik, macskák - így a kirándulásokról visszatérve is bőven volt élmény.


Kedvenc látnivalóink Bled közelében:

Mivel Bledben már jártunk korábban, így elsőként a Bohinji tavat vettük célba. Bohinj egy igazi gyöngyszem a Bledi-tó árnyékában, attól alig fél óra autókázásnyira. Kevesebb turista, nincs olyan sok szálloda és étterem a tó körül, nyugalom.... teljesen más hangulat fogad, mint a nyüzsgő Bledben. A gyönyörű hegyekkel körülvett, zöld árnyalatokban káprázó tó körül számtalan túralehetőség kínálkozik, a bátrabbak pedig a tó hideg vizében frissülhetnek fel utána.


A tó mellett az egyik legnépszerűbb látnivaló a Savica-vízesés. Rövid, ugyan erősen kaptatós, de kellemes séta vezet fel hozzá. Útközben pazar a panoráma, élesebb szeműek a vízesés mellől a lent megbújó tavat is megpillanthatják. A vízesés pedig gyönyörű. A kis séta után a szendvicsebédünket már a tó partján üldögélve, a fürdőzőket figyelve falatoztuk. A tó hűs vize helyett a hűsöléshez pedig elég volt nekünk a reggeli 19 fok is a völgyben. Na jó… nem voltunk elég bátrak 😊

 


Bled és a sokkal nyugodtabb Bohinji-tó más-más miatt vonzó. Bled tekintetet vonzó türkizkék színe egy kicsit Új-Zélandra a Tekapo-tó partjára is elrepített minket. A tó körül minden jól kiépített, szállodák, strandok, sétaútvonalak, éttermek szünetmentes láncolata. Aktív és passzív kikapcsolódási lehetőségek. Mi a tó körbesétálását választottuk. 6 km séta, kacsák, kutyák, szaladgáló 2 éves. Sokáig élveztük a tó szépségét 😊


 


Bledtől egy kicsit eltávolodva már csak alig néhány emberrel együtt élvezhetünk minden helyet. A legismertebb szurdok, a Vintgar-szurdok - a Google fotók alapján - boldog békeidőben tele van emberekkel, most viszont szép nyugodt tempóban végigjárható, csodálható volt – talán még a COVID hatása. A szurdok a Bledi-tó után kétségtelenül a legismertebb szlovén látnivaló, nekünk is az egyik fénypontja volt az utazásunknak. A Bledtől csupán néhány percnyi autóút és egy rövid sétával végigjárható. Maga a szurdok gyerekekkel is teljesíthető, nagyon jól kiépített útvonalon halad. A szurdokból kiérve pedig egy rövidebb túrával juthatunk vissza a parkolóba (csak egy irányban lehet haladni, visszafelé nem) vagy lustábbaknak shuttle bus is adott. Szerintünk határozottan érdemes a sétát választani. Erre két opció is van, mi a kicsit hosszabbat és lankásabbat választottuk, ahol egy játszóteret is találtunk, így Olívia különösen örült, hogy arra mentünk. Ha kisgyerekkel indulsz útnak válaszd ezt az útvonalat és rögtön meg is van mindenkinek az izgalmas program.

 

No, nem minden látnivalóhoz jutottunk el ilyen könnyen 😊. Már induláskor eldöntöttük, hogy a Velika Planina különleges pásztorkunyhóit kihagyjuk, helyette az ország nyugatibb felére koncentrálunk. Amikor az esti programtervezésnél láttuk, hogy ugyan kevesebb, de a Pokljuka-fennsíkon is vannak ilyen kunyhók. Intő jel kellett volna legyen, hogy a Google maps is csak egy nagyon vékony fekete vonallal jelölte az odavezető utat. Hát…kocsival nem is mertük bevállalni az utolsó 5 km-t, túrára meg nem készültünk. Akkor még ott lebegett a szemeink előtt, hogy talán aznap, ha hazaérünk ebédidőre, akkor lesz ebéd utáni szundi a gyereknek. Utólag kiderült, hogy hiába reméltük, de akkor már a túra kimaradt. Így kicsit tovább autózva ugyan eljutottunk a Pokljuka-fennsík egy igen szép helyére, ahol jót sétáltunk, kecskéket néztünk, de a pásztorházikók kimaradtak. Majd legközelebb.

A lenyűgöző látnivalókhoz azonban a legtöbbször igen könnyű út vezetett. A Zelinci Tájvédelmi Területet egy 5 perces igen könnyű sétával érhetjük el a parkolóból. Babakocsival, kis totyogóval is járható ösvény, a parkolóban játszótér is gondoskodik a kicsik szórakozásáról. A kristálytiszta tó vizében tükröződő hegyek mesés látványt nyújtanak. Ha már tükröződő tavak, akkor a Jasna-tó is kihagyhatatlan. Ha a Vršič-hágón végigmész, akkor mindenképp iktass be egy kis pihenőt a tó mellett. A tó partját - akárcsak Bohinjnál - itt is egy kecske őrzi. A tóban csobbanni is lehet, szépen kiépített strand várja a fürdőzőket. Ebbe a napunkba még a Pericnic-vízeséshez vezető rövid kis túra is belefért. Az 52 méter magasról zúduló víztömeg mögé a bátrabbak be is sétálhatnak. Az onnan kisétáló embereket elnézve az élmény felér egy zuhanyozással.


Napok óta esővel riogatott minket az összes időjárásjelző applikáció, de tartós eső szerencsére csak nem jött. Így a következő szállásunk felé tartva az 50 hajtűkanyarral tarkított Vršič-hágót választottuk. A hágón az utat orosz hadifoglyok építették az első világháború alatt. Eltekintve ettől a szomorú háttértől az út valóban mesés. Ahol lehet, ott szinte mindenhol meg kellett állnunk nézelődni, amíg elértük a hágó tetejét. 1611 méteren még egy kis hóval is találkoztunk és nem éppen marasztaló erős széllel, de a hegyek gyönyörűek.


Kedvenc látnivalóink Kobarid közelében:

A következő szállásunk Kobarid mellett, egy Smast nevű kis faluban volt, csupán 5 perc autóútra Kobaridtól. A település annyira pici volt, hogy utcaneveket nem is adtak, csak számokat a házaknak. Aki Kobaridot vagy Bovec-et választja bázisául az egész biztos Soča folyó miatt tölti ott a napjait. Sokan a rafting miatt jönnek erre a részre. Mi ezt kihagytuk, de élveztük a völgy nyújtotta szépségeket. A Soča vagy ahogy az olaszok hívják (és ahogy a magyar történelemből jobban ismerjük) Isonzó folyó mesés, teljesen lenyűgözött minket. Minden nap más arcát mutatja. Néhol épp csak csendes kis pataknak tűnik, máshol már tomboló zuhatag ez a kék és zöld minden árnyalatában pompázó folyó. A nagy (Velika korita Soce) és a kicsi (Mala korita Soce) Soča-szurdok is kihagyhatatlan, mindkettő mellett kellemeset sétálhatunk. Bátrabbak raftingolhatnak vagy kajakozatnak is benne. 






Akárcsak Bled közelében a Vintgar-szurdok, Kobarid közelében a Tolmin-szurdok az egyik legnépszerűbb látnivaló. A szurdok kicsit meredek, csúszós, néhol nehezebben járható, így kisebb gyerekeket be sem engednek gyalog - Olívia is végig a háti hordozóban volt. A szurdok nem hosszú, de több szinten vannak a látnivalók, egy kis lépcsőzésre készülni kell, mert érdemes fentről is lenézni a folyóra.

Szlovénia a számtalan vízesés országa. Több száz van belőle és a legnépszerűbbek is könnyen elérhetőek. Kobaridból a Boka, a Kozjak és a Virje vízesésekhez sétáltunk el. Mindegyik szép, de nekünk a Kozjak nyújtotta a legnagyobb élményt. A vízesés egy sziklabarlangba zúdul alá és az oda vezető kis túra is csodaszép. Végig mohás, nagyon buja növényzet között sétálhatunk, több helyen kilátással a Soča folyóra.



Egy kis szlovén tengerpart:

Kobaridot és a hegyeket elhagyva két rövid napra a tengerpart felé vettük az irányt. Portoroz mellett, Lucijaban szálltunk meg. A folyton csak ijesztgető eső az első strandolós napunkat elmosta, de így másnap még nagyobb lelkesedéssel fedeztük fel Piran óvárosát. Piran kihagyhatatlan, igazi hamisítatlan olasz hangulatban volt részünk az előző napi kicsit olaszos, Šmartno után. A város történetének utána olvasva ez nem is meglepő, 1900-ban a majdnem 7 ezer olasz és csupán 9 darab szlovén lakosa volt. A XX. század fordulóján pedig az egyik legvirágzóbb osztrák-magyar város lett.



Milyennek is láttuk 2021-ben? Tengerillat, hangulatos macskaköves, szűk utcák, az ablakban fregoli, mindenhol kis kávézók, éttermek. Az éttermekben a szlovén után minden olaszul kiírva. Isteni finom tengeri herkentyűk. Minket teljesen elkapott az olasz életérzés, ott és akkor, Szlovéniában. A városnézés fáradalmait pedig a San Simone strandon pihentük ki. Ideális strand kisgyerekkel. Van egy lassan mélyülő apró kavicsos rész, ahol még némi árnyékot is találhatunk.

 

Összegezve ezt a majdnem két hetet (2021 július közepén):

  • a legnépszerűbb helyeket is tömeg nélkül járhattuk végig,
  • sehol nem volt sorban állás,
  • általában csak néhány helyi turistával kellett osztoznunk a látványban.


Ha valahová mennél, de még nem tudod merre indulj a nyáron csak ajánlani tudjuk, nem is gondoltuk volna, hogy ennyi szépséget látunk ilyen koncentráltan. Kisgyerekkel is ideális választás, nem kell sokat autózni, a legtöbb látnivalót fél óra autózással elértük a szállásainkról. Ahol természet van, ott vannak állatok, ami a legkisebbeknek is garantálja a mindennapos élményt, mert nekik még úgysem a vízesés és folyóvölgy fogja az élményt nyújtani. Mi még garantáltan visszatérünk, maradt még látnivaló.

Ha a kulináris kalandokat sem hagynád ki, akkor csak kattints a térképre. Már megtalálod rajta azokat a helyeket, amiket jó szívvel ajánlunk.