Menü

2018. február 11., vasárnap

Fine dining Albániában - Mullixhiu

Az egyik munkahelyi projektem kapcsán Tiranába utaztam kis csapatommal. Az étkezés mindig kulcskérdés nálam, így kíváncsian vártam, hogy mit tud nekem mutatni Albánia. Projekünk egyik helyi résztvevője ajánlotta a Mullixhiu éttermet, ahová kicsit kalandosan, de sikerült végül eljutnunk. Első próbálkozásra nem találtuk meg az éttermet, második este teltház miatt nem kaptunk helyet, így nem bíztuk a véletlenre és a következő estére asztalt foglaltunk. Az ajánlásnak és a hely felkapottságának köszönhetően nem kis elvárásokkal léptem be a helyre, de amit tapasztaltam az még a várakozásaimat is felülmúlta.

A hely hangulata rögtön elsőre megfogott, egyszerű, vidéki stílusú berendezések, közvetlen és kedves személyzet.
                                        Forrás: Tripadvisor

Helyi kísérőinkre hagyatkozva a degusztációs menü mellett tettük le voksunkat. A Metamorphosis névre keresztelt menüsor 6 vagy 8 fogásból áll, mi az utóbbit választottuk. Köszönhetően annak, hogy helyi kísérőnk a séf ismerőse volt, további extra ételeket is megkóstolhattunk a vacsora során.

Mivel egy jó éttermhez méltóan friss, helyi alapanyagokból dolgoznak, próbálnak mindent a környékről beszerezni, ezért a menüben voltak apróbb változások (Lenti menüsort a honlapról vettem le). Több hét távlatából kicsivel nehezebb visszaemlékezni, hogy melyik étel mi is volt pontosan, így inkább beszéljenek a képek.

Kecskesajt
Az első fogás lágy kecskesajt olivaolajjal és balzsamecettel

Spenót céklával és kenyérropogóssal
A spenótot nagyon szeretem, a céklát egyáltalán, ennek ellenére az utolsó falatig elfogyott a fogás. Annak ellenére, hogy nem volt kiemelkedő íze, itt kezdtem érdeklődni, hogy vajon mit tudnak még a konyhában, ha ezt így megetteték velem.



"Shepherd diet"
Az étel leírásaként azt a magyarázatot kaptuk, hogy ez volt a pásztorok eledele a hegyekben. Kívül ropogós, omlós tésztában egy falatnyi gomba és felette egy fürjtojás volt elhelyezve. A kis pohárban mellékelve pedig egy shakerben jégkockákkal összerázott savanyított joghurt, melyet a kis tésztakosár elfogyasztását követeően kellett felhörpinteni.
Az ötletes tálalás pedig plusz pontot ér.


Borjúmirigy vargányagombával
Negyedik fogásként egy jóval erőteljesebb ízkombináció következett, a borjúmirigy vargányagombával. A vargányagomba jellegzetese íze nagyon jól harmonizált a borjúmiriggyel. A menüsor ezzel a fogással lépett nálam egy új dimenzióba, mely után kíváncsian vártam a folytatást.


Zöld paradicsom savanyítot lében
Savanyított zöld paradicsom páclevében. Kellemesen savanykás, jó átvezetés volt az előző fogás domináns ízét követően a következő fogás felé.


Cukkini, tökvirág szósszal
Egyszerű nem tolakodó ízű fogás, melyben a nem túl érdekes cukkinit sikerült feldobni a tökvirágból készített szósszal, ami igazi érdekesség volt számomra.


"Trahana" napraforgómag törettel
Trahana - egy savanyú és nagyon érdekes ízvilágú ételt takar, mely zúzott napraforgómaggal és alkoholban áztatott gyümölccsel a tetején érkezett. Elsőre kicsit zabkására emlékeztető állaga volt, de savanykás íze miatt kicsit sem hasonlított rá. Karakteres, érdekes étel.
Kis google kereséssel utánajártam mi is trahana. A trahanának tulajdonképpen egy tésztafajta, számos változata létezik Európa keleti felében (albán, görök, bolgár, török, örmény stb.). Az albán verzió szerint a tészta búzalisztből és joghurtból készül, melyet utána megszárítanak és összeaprítanak, a portból ezt követően levest főznek.



A főétel választható volt. Asztalunknál a séf ajánlása alapján két főételt kóstoltunk meg, marhapofát és bébi kecskét.

Marhapofa
Egyértelműen sous-vide technológiával készült, az omlós falatok kés nélkül is vághatóak voltak.  Köretként tökéletesen passzolt hozzá a párolt, grillezett zöldség, mely mellett a hús tökéletesen tudott érvényesülni. Méltó megkoronázása volt az ételsornak. 


Bébi kecske
A marhához hasonlóan nagyon omló és finom hús, szintén kiemelkedő a fogások között.



Desszert
A török desszert (kunefe) révén már jól ismert szálas tészta, melyet ez esetben nem fogott össze több kanálnyi méz, de ízében nagyon hasonló volt. A tészta alatt, pedig már visszatérő elemként szerepelt a savanyított joghurt, ezáltal érdekes édes-sós ízkombináció alkotva.
Az ötletes tálalást pedig itt is kiemelném.


A vacsora lezárásaként még két apróbb desszert is érkezett, ha az előző kilenc fogás nem lett volna elég. Az apró süteményfalatokat mindkét esetben kékáfonya morzsával díszítették, így csempészve egy kis savanykás ízt az édes mellé. Az ötletes tálalás pedig ez esetben is plusz pontot ér.


A menüsort átgondoltan építették fel, a nagyon lágy ízvilágú fogásoktól haladtunk az egyre markánsabbak felé. Nagy meglepetésre pedig a menüsor nem tartalmazott semmilyen húsfélét, az egyetlen választható elem a főétel volt, melyben húsos fogást lehetett kérni.
Összességében elmondható, hogy nagyon jól átgondolt tányérok és tökéletes ízharmónia jellemezte a vacsorát. Egyes esetekben a tálalás is nagyon ötletes volt a többinél viszont még van mit finomodni.

Aki úgy gondolja, hogy igazi csúcsgasztronómiai élményben csak úgy lehet része, ha ahhoz mélyen a zsebébe nyúl, akkor ki kell hogy ábrándítsam, a teljes menüsor ára nagyon baráti, mindösszesen 15 euró. Kambodzsai csúcsgasztronómia kalandunkhoz képest pedig még ha kevésbé kiforrott is a hely, de annyi előnnyel mindenképpen rendelkezik hogy szinte itt van a szomszédban.

Hazaérkezve Budapestre már azon gondolkodtam, hogy megéri venni egy olcsó repülőjegyet Tiranába (A Wizzair közvetlen járatának köszönhetően valóban olcsó. Wizz klubtagságival irányonként már 3000 ft-tól elérhetőek jegyek.) és beülni egy jó vacsorára. Igaz a hazai fine dining éttermekhez képest az ízvilág még kicsit kiforratlanabb, de figyelembe véve, hogy egy menüsor ára azoknak töredékébe kerül és mindeközben még egy új kultúrát is felfedezhetünk, messze megéri a kiruccanást. Tehát, ha Tiranában jársz és szeretsz jót enni semmiképpen ne hagyd ki az éttermet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése