Tevék és teknősök földjén

Mamdouhtól és családjától hétfő délben búcsúztunk el, és néhány órás autóút után érkeztünk meg a sivatag szélére. Az egyedüli érdekességet a hegyeken kívül az útra csámborgó tevék jelentették. Az út végén egy ománi fickó, Naser várt ránk, aki rögtön kiengedte a levegőt Toyotánk kerekeiből, hogy alkalmas legyen a sivatagi közlekedésre. Negyedóra vezetés után már eltűnt az aszfaltút, és a négy kerék vastag homokot kapart az előrejutásért. Bár még az életben nem vezettünk mély homokban, annyira nem is volt nehéz... mindössze néha ugyanúgy csúszott meg, mintha hóban vezet az ember. A gyors tempóból nem nagyon tudtam alább adni a bizonytalan stabilitás ellenére sem, mert kettővel előttem ment arab vezetőnk, közvetlenül utána pedig egy terhes szlovák nő vezette őt követve hasonló tempóban a saját Mitsubishijét és mégiscsak ciki lett volna így is lemaradni. Bár a kollégáim egy része szerint túl lendületesen vezetek (igaz, Atti + Márti?), Zsana szerint viszont úgy, mint egy "papper" (=nagypapa), így nem tudok objektív véleményt alkotni a vezetési stílusomról... mindenesetre most kb. 30-50 km/h-val mentem térdig érő homokvájús sivatagi úton. Az utolsó emelkedő kicsit rázós volt, de sikerült átküzdeni magunkat rajta, és elénk tárult a tábor.

A tulajdonos Naser ománi kávéval kínált bennünket és mesélt a helyről (Desert Wonders Camp). Minden megújuló energiával működik: napelemek gyűjtenek áramot akkumulátorokba amik egész éjjel kivilágítják a tábor sátrait és a közlekedőket. A sátrak hagyományos beduin sátrak, vastag szövettel leszigetelve a külvilágtól, emiatt se bogár se rágcsáló nem tud bejönni. Minden sátorhoz zuhanyfülke/WC tartozik kőből épülten - teteje nincsen (hatalmas élmény volt a csillagos ég alatt zuhanyozni), mert minek is lenne. (Amióta itt vagyunk Ománban, nagyjából felhőt sem láttunk, eső meg évente jól kiszámíthatóan egy-két hónapban esik csak. Sok szükség accuweatherre sincs: a hőmérséklet stabilan 40 fok felett napközben, este 25-30.)
Vacsorára "svédasztalos" kínálat volt, isteni hummusszal (én eddig nem szerettem, de ez most nagyon bejött, a vacsi fele részében már csak az arab kenyeret toltuk a hummuszba). Némileg zavarta a hangulatot, hogy egy kb. tízfős szlovák társaság hangoskodott és ivott (alkoholt, a tábori szabályzat tiltása ellenére) mellettünk, és nagy ívben tojtak az itteni öltözködési etikettre is. Végül otthagytuk őket, és elmentünk csillagokat nézni... abból szerencsére jóval több volt, mint szlovákból.
Hajnalban a napfelkeltét sem lehetett kihagyni. A sátorból kilépve rögtön szembe találtam magam egy tevével, alig hittem el, de gyorsanrájöttem ez itt normélis.  Mivel a szlovákok késése miatt az esti sivatagi dzsiptúra elmaradt, úgy döntöttünk, hogy megmásszuk a legközelebbi homokdűnét, amíg nincs meleg. Azt gondoltuk, kipróbáljuk a sandbordinghoz hasonló an a dűnéről lecsúszást, így felkaptunk egy megfelelőnek tűnő célszerszámot is (vastag szemetes zsák), mert ugye az a havon működik. A dűne tetejére hamar feljutottunk, közben rengeteg állat nyoma (teve, róka, egér, kígyó, bogarak) vett körül minket, amiket igazi magyar Winnettouként egyértelműen és kétségtelenül beazonosítottuk.

Sajnos a sandboarding hamar kudarcba (homokba?) fulladt, mivel kiderült, hogy a zsák alatt sokkal nagyobb a súrlódás, mint a hóban. Mondjuk a homokot sokkal nehezebb is lenyelni, mint a vizet, így tudhattuk volna előre is :) Sebaj, talán még valahol megpróbáljuk. Csalódottságunkat enyhíteni tudta, hogy életünkben először láttunk scarabeusokat, akik nagy szorgalmasan hajtották a teveszart végig a dűnék mentén - bizonyítva, hogy minden munkában meg lehet találni a szépséget...
A sivatag után az utunk egy Wadi Bani Khalid nevű fürdőhelyre vezetett fel a hegyekbe. Itt egy gyönyörű kis kanyon fogadott bennünket, a hegyi patak lenyűgözően kivájta a sziklát és egy igazi kis paradicsomi oázist alkotott.

A képeket látva megérthetitek, hogy nem is volt sok kedvünk tovább menni, de estére már bejelentkeztünk teknős lesre. Bő háromóra vezetés után érkeztünk meg Ras al Jinz-be a teknős rezervátumba. Tavaly már volt szerencsénk hasonlóhoz Malajziában, a Libaran szigeten, de ott csak a kis teknősöket sikerült a vízbe terelni - tojásrakást nem sikerült annak ellenére sem látnunk, hogy órákig sétáltunk a profikkal a tengerparton. Most ezt jöttünk bepótolni.
A teknős rezervátum meglátogatása kétféleképpen történhet: vagy befizetsz a rezervátum szállodájába kb 60.000 Ft/éj áron (németeknek), vagy odamész kocsival és fejenként 3500 Ft-ért részt veszel egy másfél-kettő órás teknős lesen. Természetesen az utóbbit választottuk, lévén nem vagyunk németek. Sajnos most kevésbé volt bensőséges hangulat mint tavaly, amikor egyetlen vendég volt rajtunk kívül a szigeten összesen. Itt most hemzsegtek a turisták, legalább három húszfős csoporttal indultunk neki a "vadászatnak".
Azok kedvéért akik még nem hallottak a teknős lesről: a tengeri zöld teknősök akár több ezer kilométerről is a születésük helyére térnek vissza tojást rakni. Ezt éjszaka teszik, és a legkisebb zavarra is visszatérnek a vízbe. Emiatt csak hátulról lehet őket megvilágítani és csak amikor már ásnak a tojásrakáshoz. A tojásokat betemetik homokkal, majd visszamennek a vízbe. A kis tekikre kikelésük után számtalan veszély leselkedik: sirályok csapnak le rájuk, rókák jönnek le a hegyekből enni belőlük, illetve rákok százai várják őket a parton. Két élő kis teknős után harmadszorra egy halott példánnyal találkoztunk, a rákok vacsorája lett. Pár perc után szólt a vezetőnk, hogy a kollégája jelzett neki hogy hatalmas nőstény teknős van a parton. Kis idő múlva végig is nézhettük a tojásrakás/ásás folyamatát, majd ahogy visszatért a vízbe.

Ezzel véget is ért a napunk. Egyetlen kihívásnak a táborhely keresése maradt. Zsanával eldöntöttük, hogy ha már a Toyota üléseiből remek ágyat lehet csinálni, amin én is elférek a 194 centimmel, akkor kipróbáljuk a vadkempingezést. Ománban ez nem tilos, sokan csinálják és biztonságos is, Mamdouh is bátorított bennünket és megmutatta hogyan is lesz egybefüggő ágy a Toyota üléseiből. Néhány kilométerre a teknős rezervátumtól a tengerparton szerettünk volna aludni, és tekiket nézni turisták nélkül, de a GPS-ek sajnos nem ismerték a homokos utakat és egy idő után azzal szembesültünk hogy egyre inkább off-road úton kell menni az egyre mélyebb homokban, ezért úgy döntöttünk, hogy nem akarunk a sötét miatt rossz úton elakadni, inkább megállunk és alszunk. Másnap reggel világosban folytattuk az utat és kiderült hogy kb. 500 méter után már jobb minőségű földúton hamar kijutottunk volna a partra, ahol friss teknős nyomokat is találtunk. Sebaj, majd legközelebb...így a teknősöknek is békés éjszakája volt elrejtve a tekintetünk elől.