Cebu városában töltöttük az első esténket, az ünnepekhez méltóan egy "luxus"szállodában (úszómedence, konditerem, reggeli).
Keresztény országhoz méltóan itt már rengeteg karácsonyfa vett minket körbe, ami megalapozta az ünnepi hangulatot (de azért a Reszkessetek betörők 2 sem maradhatott el - USB stick olvasó TV lévén nem is kellett tableten szenvedni vele). Másnap aztán elindultunk a tényleges célpontunk, Bohol sziget felé. Az első kihívást a készpénzfelvétel jelentette itt is. Egyetlen bank (HSBC) ATM-je ad ki egyszerre 40.000 pezót (=240.000 Ft), a többi csak 10.000-et, így az ATM költségek csökkentéséhez elsétáltam a legközelebbi automatához felvenni a két heti adagot. Utána a SIM kártya beszerzés sem ment zökkenőmentesen: egy akkora plázában kellett információs pult nélkül megtalálni a mobilszolgáltató üzletét, mint az Allee, Westend, Duna pláza és Mammut egyben. Miután ez is megvolt, eltaxiztunk a kikötőbe, ahol egy reptérihez hasonló check-in folyamat után végre felszállhattunk a hajóra. Az utolsó pillanatban persze lefoglalták előttünk a szállást amit kinéztünk, de találtunk egy másikat végül (utólag nézve nem is jártunk vele rosszul).
A hajó Bohol sziget "fővárosába", Tagbilaranba futott be kora este. Triciklisek hada próbált minket a cebui taxiár négyszereséért elvinni a szállásunkra Panglao szigetre, de végül egy kisbuszon osztoztunk nyolc másik fiatallal korrekt áron. A szállásunk a tengerhez közel, de minden mástól távol volt. Egy homestay jellegű helyre érkeztünk: természetközeli házikó(k), kedves család, kis faházak, bambuszból épült zuhanyzó, stb. A tulajdonos egy filippínó házaspár, akik évekig éltek az USA-ban (emiatt a helyi átlaghoz képest tökéletesen beszéltek angolul), két gyerek (akik nem hajlandóak filippinó nyelven megtanulni, merūt az USA-ban nőttek fel)... emellett két kutya, két nagy gekkó, több tucat gyík, néhány tenyérnyi pók, némi hangya... ez alkotta a helyszín faunáját.
A flóra papaya fákból és egyéb mindenféle helyi gyümölcsökből és zöldségekből állt, amit Heidi és Ronald fel is használtak az ételeikhez. Mivel a közelben se étterem se bolt nem volt sétatávra, tőlük kértünk vacsorát és reggelit is amik teljesen finomak voltak. Megismerhettünk olyan helyi növények ízét, mint a guyabano, amit fogyasztottunk teának, rántottába zöldfűszer gyanánt, de fagyinak is. Másnap aztán sikerült robogót is bérelni, ami megadta nekünk a kellő mobilitást. Az 5 perc sétára lévő tengerparton kívül mást is szerettünk volna látni, az nem az a tipikus képeslapon látható hosszú homokos part volt.
A Bohol délnyugati csücskében található Panglao sziget (kb 10 km hosszú) volt az otthonunk. Itt található a híres Alona beach, Boracay kevésbé turistás ámde nem kevésbé szép kistestvére. Fehér homok, türkizkék tiszta víz... és rengeteg étterem, bár a parton, természetesen emelt árakkal. Mi ezt inkább kihagytuk: néhány kiométerrel arrébb a Dumaluan beach ugyanolyan szép homokot (jóval hosszabb partszakasz, mint Alona) és vizet - ámde turisták helyett helyi lakosokat és olcsóbb árakat jelent. A kevesebb turista miatt, kevesebb a vízben álló turistahajók száma is, így sokkal szebb a látvány is. A vízben pedig rengeteg tengeri csillag mindenféle színben. Az első nap talált egyetlen, csoffadt kis fehér példány után másnap végre sikerült tucatszám találni mindenféle színben ezekből a vicces kis Patrikokból (gyk: Spongyabob barátja), persze némi megtekintés után az összeset visszahelyeztük a vízbe. Nagyon megszerettük a strandot, minden nap visszatértünk.
Bohol látnivalóit egy egész napos robogó-túrával néztük meg. Vietnámi gyakorlatom után már profi robogó-vezető lettem, így nem okozott gondot egy nap alatt 130km levezetése sem. (Ugyanakkor hivatalosan itt sem vezethetnék 110-130 ccm robogót akárcsak otthon - de a magyar nemzetközi jogsi nevetségessége, illetve az itteni alacsony büntetések miatt ezt mindenütt megkockáztattam. Mindenesetre aki Ázsiában sok időt akar eltölteni, annak javaslom, hogy otthon vagy tegye le a jogsit rá, vagy legalább egy 50-es robogóval szerezzen némi gyakorlatot, ne itt kelljen megtanulnia, mint nekem.)
Az első megállónk a tarsier rezervátum volt. Ezek a kis lények a világ legkisebb főemlősei, és csak ezen a szigeten élnek. Mindössze pár dekagramm a súlyuk és méretük is egy férfi ökölnyi csupán. Éjszaka aktívak, nappal pihennek: nyitott szemmel lesik a rájuk leselkedő veszélyeket miközben csimpaszkodnak a fák ágaiba. Az emberhez hasonló tulajdonságuk, hogy stressz esetén képesek kárt tenni magukban, és akár öngyilkosok is lesznek (leugranak a fáról). Emiatt csak csendben, vaku nélkül és zajmentesen szabad őket megtekinteni. Öngyilkos hajlamuknak és a legutóbbi nagyobb földrengés óta számuk igencsak lecsökkent, szabadon nem is igen lehet látni (bár ember legyen a talpán, aki megtalálja őket ezzel a mérettel :)).
A cukimakik után tovább robogtunk Boholon a "man-made forest" irányába. Ez egy európai utazónak kicsit az otthonlétet jelenti: a hazai erdőkre emlékeztető magas fák, hűvösség - szinte fáztunk, amikor a harminc fokos meleg után átszeltük robogóval ezt a mesterséges erdős részt. Egy órával később pedig már a csokihegyek kilátópontjában álltunk, és gyönyörködtünk a szabályos dombokban - bár most éppen zöldek voltak, nem barnák amiről a nevüket kapták.
A szálláson töltött estéink is kellemesen teltek. Itt ért bennünket Zsana szülinapja is december 29-én. A szállásadóink amint megtudták milyen nap van, azonnal készítettek egy piskótatortát Zsanának (még gyertya is került rá, de szerencsére csak egy :) )- és el is fogyasztottuk némi rumos kóla társaságában. Lime helyett calamansit facsartunk bele, tavalyi maláj utunkon nagyon megkedveltük a kicsit lime és mandarin ízét ötvöző gyümölcsöt. Itt vettük a híres 180 Ft-os Tanduay 250ml rumot - amelyen egyébként érmek sora mutatja hogy nem az otthoni "Kalóz szeszesital" minőségét adja. Közben jókat beszélgettünk Ronalddal, Heidivel és az időközben érkezett többi vendéggel is, egész kis szülinapi buli hangulata lett az estének. Szuper 31. születésnap volt 31 fokban (80 évesen baj lesz, szaunát kell szerezni :), tarsierekkel, csoki torta helyett csoki dombokkal, fehér homokos tengerparttal, nem kívánnánk soha rosszabbat senkinek.
A filippínó-amerikai házaspár egyébként hasonlóan látja a világot, mint mi: igencsak jól kerestek az USA-ban, de szívük vágya egy szálláshely beindítása volt otthon, így hazatértek... mert szerintük sincs értelme úgy élni, hogy az ember pusztán a több pénz miatt azzal foglalkozzon, amit nem szeret csinálni. Ha valaki nem élvezi a munkáját, keressen olyat amiben örömet talál - ellenkező esetben egyszer majd arra ébred, mint Ivan Iljics a halálos ágyán: "Mi van, ha rosszul éltem az egész életem?" Az életfilozófiánk megosztását egy újabb üveg tömény ital (Emperador brandy) is segítette, amelyet Ronald osztott meg a társasággal - összehasonlítandó a Tanduay rummal. (Az utóbbi finomabb volt.)
Sajnos még Laoszban elkövettük azt a hibát, hogy néhány ezer forint spórolás miatt január 1-én délelőttre vettünk repjegyet a Cebu - Puerto Princessa útvonalra - így nem sikerült a családdal és a helyiekkel a fehér homokos Alona beach-en bulizni újévkor. Utólag kicsit megbántuk, mert a cebui szállásunk bár közel volt a reptérhez, de semmilyen buli nem volt a közelben. A szoba ablakából ugyanakkor látni lehetett az egész várost, így a tűzijátékok tucatjai azért emlékeztettek rá bennünket, hogy véget ért a 2016-os év.... egy éve szilveszterkor még eszünkbe sem jutott, hogy világgá menjünk. Változnak az idők.
A merinói gyapjú túrafelsőmön szerepel a mondat: "nincsenek csúcsok völgyek nélkül" - ez jól jellemzi a tavalyi évünket. Most a csúcsokat éljük meg, és ebből kívánunk sokat az olvasóinknak is 2017-re!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése