Menü

2016. augusztus 23., kedd

Ami már eddig fix...és a további tervek

A kezdetektől abban gondolkodtunk, hogy a kedvező időjárás miatt októberi indulással kalkulálunk.
Ezt sikerült is tartani és most már biztos, hogy október 15-én útra kelünk.

Repülőjegyek kereséséhez nagyon jó tippeket kaptunk Utazómajomtól, akinek köszönhetően máris sokat spóroltunk az eddigi három repülőjegyünkön, amit vásároltunk. Külön köszönet neki, hogy előadása keretében szert tehettünk ezekre a jó tippekre. És ez itt most a reklám helye, aki eddig nem ismerte az oldalát vagy nem hallott az előadásairól csak ajánlani tudjuk, a belépőjegy ára garantáltan megtérül ;-)

Ami már fix (meglévő repülőjegyek alapján az eddig útiterv):
  1. Budapest - Dubaj: 2016.október 15.
    Dubajban a tervek szerint 2-3 napot töltünk csak, onnan Ománba busszal fogunk eljutni, költséghatékonysági szempontok miatt. Dubajba repülni körülbelül harmadannyiba kerül, mint Maszkatba, Ománba, így nem is volt kérdéses a kis trükközés.
  2. Maszkat - Delhi: 2016. október 29.
    A rövid indiai kitérő után folytatjuk utunkat a következő úticélunk irányába, Nepálba.
  3. Delhi - Kathmandu: 2016. november 2.
  4. Kathandu - Hanoi: a pontos dátum még kérdéses, november 13-14. a terv
A további tervek:
  1. Vietnám: 2,5 - 3 hét
  2. Kambodzsa: 7 - 10 nap
  3. Laosz: 10 nap
  4. Fülöp-szigetek: 2 hét
  5. Új-Zéland: 1 hónap
  6. Fiji: 7-10 nap
  7. Ausztrália és Tasmánia: 2,5 - 3 hét
  8. USA: 1 hónap
  9. Kuba?: 10 nap
Ezzal ki is használjuk a tervezett hat hónapot. Sokan kérdezhetik, hogy miért megyünk ennyi helyre és miért nem kevesebbre, viszont hosszabb időre. A válasz egyszerű, szeretnénk több helyről kapni egy kis ízelítőt, minél több kultúrába belekóstolni egy kicsit, hogy eldönthessük mi fog meg minket leginkább és oda úgyis visszatérünk majd. Éttermi hasonlattal élve, ahol ízlik az étel oda úgyis visszamegy az ember :)

Az útvonal körvonalazódása

Miután megszületett a gondolat, hogy világgá megyünk, először mindketten elővettük a bakancslistánkat és a földgömböt, hogy hová szeretnénk eljutni. Az már az elején eldőlni látszott, hogy körbe szeretnénk érni a földgolyón és nemcsak egy részre koncentrálni. Tavalyi ázsiai utunk nagy hatást gyakorolt ránk és az biztos volt, hogy oda vissza szeretnénk menni, az is biztos volt, hogy Új-Zéland mivel régi vágyunk ezért annak is be kell kerülnie és jött hozzá szépen lassan a többi. Első lépésben igyekeztünk úgy optimalizálni, hogy midenhová akkor érkezzün, amikor ott jó idő van, például Új-Zélandra ne akkor érkezzünk meg, amikor ott tél van, mert akkor a látnivalók felétől el is búcsúzhatnánk, így elsődleges szempont volt az időjárási viszonyok végigböngészése. Ezt végigsakkozva alakult ki az alábbi útvonal és indulási időpont.
De hogy szépen sorban haladjunk a jelenlegi útiterv mentén.

Indulás: 2016. október 15.

1. Omán
Szerettünk volna valami arab országot. Az első ötlet rögtön Irán volt, de ott elég szigorú beutazási feltételek vannak és mivel az út végén USA-ba is szeretnénk egy hosszabb időt eltölteni, ott viszont nem számít jó pontnak egy iráni pecsét az útlevélben, így gondoltuk legyen más. Így esett Ománra a választás. Kellőképpen modern, de nem az a luxus csillogás, mint Dubajban, kultúrájukban sokkal inkább megőrizték a történelmi sokszínűséget.
A tervek szerint sikerül kicsit belekóstolni az arab kultúrába, látunk sivatagot, tevéket, hatalmas kanyonokat.

2. India - Taj Mahal
A következő úticél, Nepál a kezdetektől fogva rajta volt a listánkon, mert azokat a hatalmas hegyeket egyszer látni kell. Keresgélés közben felfigyeltem rá, hogy Ománból, Nepálba a legtöbb repülőjárat Delhi átszállással megy és akkor jött az ötlet, hogy akkor tehetnénk egy kis kitérőt a Taj Mahalhoz. Gyerekkorom óta látni akartam, amióta csak megláttam a Világ 100 csodája könyvben.

3. Nepál
Egyértelmű volt, hogy ide menni akarunk, csak az út milyensége volt kérdéses. Egy könnyedd kirándulós változatra esett választás, a nagy hegymászás sajnos a térdműtétem után nem tűnik biztosan teljesíthetőnek. A másik praktikus ok pedig, hogy nem szeretnénk túl sok meleg ruhát vinni magunkkal, hogy aztán még hónapokig cipeljük magunkkal, mert a tervek szerint túl sokat nem leszünk hűvös helyen :)

4. Vietnám
Sokat hallottunk róla és szeretjük a vietnámi ételeket, ezért nem volt kérdéses, hogy ide menni akarunk.

5. Kambodzsa
Vietnám mellett rögtön biztosított helye volt az útitervben, mert pár nap kiruccanás Angkor romjaihoz nagyon vonzó ötletnek bizonyult.

6. Laosz
Ha az ember sokat kutakodik az interneten, mit érdemes megnézni, túl sok dolgot lát. Best of Asia témában mindenhol dobogós helyen volt az ország több látnivalója is, így rövid gondolkodás  és ott járt barátok kedvcsinálója után felkerült Laosz is a listánkra :)

7. Fülöp-szigetek
Legyen szép tengerpart, egy kis láblógatás, pihenés. Az első gondolat Indonézia volt, de mivel jobb idő van télen a Fülöp-szigeteken így arra voksoltunk. Nem bántuk meg, egyre jobban tetszik ez a hely is.

8. Ausztrália és Tasmánia
Már többször kinéztük célpontnak, de mivel túl messze van és nem volt kedvünk 30 órát repülni, így kimaradt. De most nem maradhat el a kenguruk és koalák földje :)

9. Új-Zéland
A nagy álom. Nem, nem láttuk a Gyűrűk urát, egyikünk sem bírta megnézni, szóval nem ilyen jött az ötlet. :)  Csak néhány képet kellett látni, hogy beleszeressünk.

10. Fiji
Csendes-óceáni régió szigetei képéslap szépségűek, csak egy a baj velük, hogy messze vannak, de ha már ott vagyunk a környéken :) Több opció is van, egyelőre Fiji tűnik befutónak.

11. USA
Itt sem a nagyvárosok vonzanak minket, hanem inkább a természeti szépségek. Nyugati parti a cél, a kanyonok vidéke egy kis New Yorkkal kiegészítve a végére.

12. Kuba
Régi álom, meglátjuk belefér-e :) Jó lenne, mielőtt a sok amerikai turista kedvenc hétvégi úticélja közé kerül az old timer autók országa.

Ez a terv, az eleje már fix, mert repülőjegyünket is bebiztosítottuk a cél érdekében, a többit pedig mi is kíváncsian várjuk :)